Mit is lehetne elmondani a merlot szőlőfajtáról? Sokat és mégis nagyon keveset, hiszen mindannyian jól ismerjük és szeretjük a belőle készülő borokat. A világ legnagyobb területen ültetett (kb. 260.000ha) és legkedveltebb kékszőlőfajtája számtalan stílusban teljesíti be a fogyasztó álmait: a friss, piros bogyós jegyek vezette könnyed, alig cseres „vacsoraboroktól” a nagytestű, tanninos, így a kisfahordós érlelést megháláló nagyboros tételekig minden területen bevethető. Az örök verseny- és házastárs cabernet sauvignonhoz képest hűvösebb klímán is termeszthető, korábban érik, alacsonyabb sav és tannintartalma miatt kedvesebb, megközelíthetőbb borokra képes. Nőies karakter, csenghet fülünkben a bugyuta beskatulyázás.

Csak érintőleges tapasztalataim vannak mind az argentín borokkal, mind a malbec szőlőfajtával kapcsolatban. Ezért szinte adta magát a helyzet, hogy előbb-utóbb összeválogassak egy kóstolóra valót az egyesült államokbeli igazán bőséges kínálatból. A malbec az argentín borágazat zászlóvivője, minden további nélkül meggyőzőtt engem is arról, hogy remek borokat (is) készítenek belőle Argentínában. Több mint 20000 hektárt ültettek be vele, a legkiemelkedőbb borok Mendozából kerülnek ki. A borászatok zöme 500-1500 méter tengerszint feletti magasságon található, az ültetvények az Andok előtti alacsonyabb lankákra vannak telepítve. Valamennyi kóstolt tétel Mendozából, az Uco Valley-ből származik. Ezúttal hét tétel került sorra, az alábbi sorrendben, nem vakkóstoló keretében:

Folytatva a Tokaj Oremusnál megkezdett túrát, másnap Szepsy Istvánnál indítottuk a napot. Az éjszaka rákezdő hóesés reggelre már szépen betakarta Mádot és elhozta azt a téli csendet és nyugalmat, amit annyira szeretek. A délelőtti -11 fok és hótakaró ellenére azonnal indíts volt a szőlőbe. Pista bától’ senki nem távozik úgy, hogy ne látta volna a Mádi-medencére néző csodás fekvésű dűlőket. A tőkéket addigra már szépen meghintette a hó, csendben aludtak a furmintok a Nyulászóban és a Szent Tamásban. Nincs sok hátra, és minden kezdődik megint elölről!

A tél leghidegebbnek és legfehérebbnek ígérkező hétvégéjét bevállalva tokaji bortúrára adtuk fejünket. Ilyenkor mindig jönnek a belső nyugalmi pontot behangoló „úgysem lesz olyan hideg”, „nem lesz annyi hó” és „csak a média őrjöng megint” tirádák, aztán az ember csak annyit vesz észre, hogy a kocsiban ül és már valahol Szerencs környékén jár. Persze máris rohadtul hideg van, csúszik az út, és fagyott kutyalábak meredeznek az árokpartokon. Elsőként a tolcsvai Tokaj Oremusnál jártunk. A világ legnagyobb presztízsű birtokai közé sorolt spanyol Vega Sicilia érdekeltségébe tartozó pincészet a megszokott módon és magas minőségben teszi a dolgát. A borokat el tudják adni, bőven exportálnak és a birtok még ezekben a nehezebb időkben is eltartja magát. Evidens, hogy eszeveszett bővülésre és telepítésre nincs lehetőség, az ésszerű kísérletezés és az új irányok keresése azonban soha nem állhat le.

Ugyan uncsi lehet az ismétlés, de erről a borról egyszerűen nekem is írnom kell. Hogy miért? Csak. Mert megérdemli. Amikor ezt a palackot Octopus-szal és Szomjas Gödénnyel kidugóztuk, belém hasított a felismerés, hogy erről a borvidékről sokkal többet akarok tudni. A kicsi, de annál speciálisabb Heathcote még a kenguru-borokkal baráti kapcsolatot ápoló hazai fogyasztók előtt is alig ismert. A nehéz beszerezhetőség ellenére érdemes próbálkozni, hiszen Ausztráliában a legjobb shiraz termőhelyek között tartják számon a területet. A nemzetközi borvilágban egyre divatosabb hűvös-klímás borvidékek sorát gyarapító Heathcote az újvilági sztereotípiák ellenében egy másik iskolát képvisel.

Amolyan péntek esti iszogatáshoz gyűltünk össze, senki nem akart semmi komolyat, semmi világmegváltást csak kicsit lazítani a hét fáradalmain. A feladat: „hozz egy (rajnai) rizlinget"! A lenti sor állt össze érdekes és kevésbé érdekes tételekkel. A kóstolás természetesen vakon történt, így ismét adózhattunk perverz hobbinknak, amelyet úgy neveznek: termőhely-felismerés. Szertelen csapongásunk a Csobánctól Ausztrálián át a Mosel völgyéig és Wachauig tartott. 80 nap helyett egy átlagos péntek este kerültük körbe a Földet. Ez aztán a globális inspirácó!

Újkeletű, többnyire ázsiai fiatalokból álló kóstolócsapatomnak januárban a német rizlingekbe igyekeztem némi betekintést nyújtani. Sajnos különböző elfoglaltságok miatt ezúttal igencsak szűkkörű volt a kóstoló, de azt gondolom, hogy azért sikerült egy általános, a valóságot tükröző képet kialakítani újdonsült borbarátaimban. Két fontos rizlinges vidék- Rheingau és Nahe- kimaradt, egy-egy tétel szerepelt Pfalz-ból és Rheinhessen-ből, a talán legfontosabb területről, a Mosel vidékről pedig négy bort kóstoltunk. Valamennyi bort a kiválónak tartott 2009-es évjáratból választottam. A felfedezés izgalma miatt többnyire általam kevéssé ismert termelőktől vásároltam a borokat, de azért az esetleges kellemetlen meglepetések elkerülése végett bebigyesztettem a sor végére egy borocskát a nagyrabecsült J. J. Prüm mestertől, nehogy baj legyen. A borokat az alábbi sorrendben kóstoltuk, nem vakon:

Ezen a blogon viszonylag kevés újvilági bort kóstolunk. Ha mégis, akkor főként az alap-közép tételek azok, amelyeket mostohán ignorálunk. Én személy szerint nem vagyok szűz, szoktam ilyen borokat iszogatni és a helyzet az, hogy simán tudom élvezni is őket. Égi jel vagy fatális tévedés, nem tudhatom. Kis hiánypótlásként néhány jól és kevésbé jól árazott újvilági klasszikust kóstoltam meg.

Az akov kolléga által jegyzett terjedelmes beharangozó után megvolt a kóstoló, és elkészültek a jegyzetek is az általunk régen várt oregoni pinot-król. Drbarta ezúttal nem tudott részt venni a szeánszon, ezért akov és jómagam írunk a borokról. A kóstolás nem vakon történt, a borok az alábbi sorrendben következtek:

Az Óév búcsúztatása már Karácsonykor megkezdődik, de valójában csak a kiadós Szilveszterrel és a másnapi fejfájásos kínlódással kerülhet pont az elmúlt év végére. Kis társaságunk tengernyi borral, tűzijátékkal, tintahallal és sült malaccal próbálta elfeledni a múló év fáradságait és viszontagságait. Legérdekesebb szilveszteri boraink megérdemlik, hogy e hasábokon is megemlékezzünk róluk. Csak így egyszerűen.

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

Kis borklubom tagjaival ezúttal egyik kedvenc vörösboros vidékemről, a Dél-Rhone területéről kóstoltunk meg néhány nedűt. Mint közismert, jókora területről (több tízezer hektár) beszélünk, sok különböző típusú és minőségű borral, amelyek közül nemzetközi szinten kiemelkedőnek számító is szépszámmal akad. Két alapborral (Côtes du Rhône) indítottunk, majd a kiemelt területek közül megnéztünk Gigondas vidékéről két, a nagyszerű Chateauneuf du Pape területéről pedig négy bort. Nagy meglepetések nem születtek, jó borokra számítottam, jó borokat is kaptunk (a néha nem kevés) kiadott pénzünkért. A borokat ebben a sorrendben kóstoltuk, nem vakkóstoló keretében:

Első alkalommal tartottunk a kis társasággal zweigelt-kóstolót.

Kiindulásként a képen látható párosításra voltam a leginkább kíváncsi. A talán legimpozánsabb hazai tételünk, a Ráspi Electus, vagy a borblogoszférában már sokfelé agyondícsért (igaz  többnyire az egy  évvel korábbi kiadását) burgenlandi Umathum Hallebühl  lesz-e a fajta "bajnoka"?

Melléjük raktunk még néhány hazai viszonylatban szintén kimagaslónak tartott tételt, így Orsolyáék Kutyahegyije, illetve Luka Enikő sopronija is helyet kapott. Többen is kíváncsiak voltunk, hogy újdonsült kedvenc vörösborunk az Alföldről, Lantosék Hit Zweigeltje mire jutna egy impozánsabb társaságban.

A borokat vakon kóstoltuk. A sor előtt, felvezetőként, azaz vakkörön kívül, teszteltünk egy csongrádi tételt is.

Íme:

Az elmúlt egy hétben csak azok nem hallottak a mátrai Tőkésekről, akik befogták a fülüket. Pedig nem érdemes füldugót hordani, mert a borok egyre jobbak és úgy tűnik a referenciatételek is lassan megszületnek. Sajnos a Tőkéskóstoló napján engem a náthától, a fáradtságig és a fogorvosig minden sújtott, sőt rendesen el is késtem, így maradt összesen fél órám, hogy végigverekedjem magam a Mátra vezető borain. Lidocainnal és antibiotikummal fényezett szájam és az idő rövidsége olyan ámokfutásra késztetett, ami Antonio Galloni burgundiai túráját is megszégyenítette volna. Viszont engem nem ezért fizetnek, így inkább nem is írok róla. Annyit azonban nem tudok elhallgatni, hogy Losonci Bálint és Szecskő Tamás borai egyre jobbak, kialakulóban van a termelők stílusa, a borok tiszták, koncentráltak és jól fogyaszthatók. Pár héttel a Tőkések Budapesti expozéja előtt Losonci Bálint egy baráti közös kóstolóra egy olyan címke nélküli borral állított be, amely az erős nemzetközi sor után is mindenkit szíven ütött.

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

Mindig remek dolog jelen lenni valami nagyszerű dolog születésénél és biztos távolságból szemlélni, ahogy cseperedik a „nebuló”. Koromnál fogva sajnos (vagy szerencsére) lekéstem a hazai boripar szovjet-típusú gazdálkodásról minőségi bortermelésre való átállítását, az új magyar bor létrejöttét és gyermekkorának első évtizedét. Nem tervezem azonban eme hibát elkövetni a magyar pezsgőkészítés második születésével kapcsolatban. Hogy-hogy mi? De hát a 19. század óta van magyar pezsgő és nem is akármilyen, újjá is született már egyszer, keresik is, exportálják is, mi is isszuk és mások is. Valóban, a 19. században létrehozott hazai pezsgőgyártás olyasmi, amire büszkék lehetünk, az igazi újjászületés, a valóban kiemelkedő minőségű, egyedi pezsgő elkészítése azonban a rendszerváltást követően sem lett szempont. A nagytermelők maradtak az ipari méreteknél, a champagne-t akár csak közelítő minőség meg csak egyre nem jött. Emiatt vagy nem emiatt, komolyabb pezsgőfogyasztó réteg sem igazán tudott kialakulni, sőt talán a pénztárca is és a gasztronómia is hiányzott hozzá.

Villányi látogatásunk alkalmával a Sauska és Gere mellett a Bock pincészetet is felkerestük. Magamba mormogva egyik nagy személyes mulasztásom volt, hogy vagy 6-7 év alatt nem sikerült ide eljutni. Egyszerűen csak így alakult, Villány egy idő után unalmas lett, helyette Egerben, Tokajban, Sopronban és a Balatonnál is volt hova menni. Bock bort sem bontok minden áldott nap, így jó ötletnek tűnt végignyomni egy majdnem komplett portfólió-kóstolót a pincészet kiváló villányi éttermében. Ha már a Gere-féle Mandula éttermet keményen „ajnároztam”, akkor ezt a villányi Bock Étteremmel is meg kell tennem: remek alapanyagokból, hozzáértéssel elkészített, tiszta ízű ételeket kaphatunk. Semmi fine dining, semmi múltba révedő puszta-gasztronómia, csak tisztességes és Magyarországon szokatlan minőségű vendéglátás.

A Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni.  És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.

Néhány napja egy tisztességes, chilei fehérborokból álló sort kóstoltam végig többedmagammal. Az olcsóbb alapboroktól kezdve a csúcskategóriás termékekig terjedt a kóstolási skála. Egyben igyekeztem a legjellemzőbb chilei fehérborfajtákat is felvonultatni, sőt egy-egy igazán jellemző fajtából komolyabb és kevésbé nagyágyú verziót is kóstolni. Négy egyszerűbb, a Central Valley-ből származó bor és négy, a Casablanca Valley-ben készült presztízs tétel szerepelt a programban. A kóstolás nem vakon történt. A borok a kóstolás sorrendjében az alábbiak voltak:

Prémium sauvignon blanc fajtakóstolónk egyik-másik bora ma is élénken előttem van. Ezt megelőzően nem tudtam elképzelni, hogy ebből a játékosnak kikiáltott fajtából is létezhet olyan fajsúlyos darab, amire biztosan még jó ideig fogok emlékezni. Meg sem kísérelnék egy Didier Dagueneau vagy egy-egy komolyabb bordeaux-i tétel befogására, csupán a kóstoló „farvízén” két klasszikus borvidékről két alap sauvignon blanc-t vizsgálok meg.

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Akov kolléga remek sorral tért haza campaniai kirándulásukról. Az élményekről, illetve a kóstolt tételek hátteréről, termelőiről olvasmányos és kimerítő beszámolóját itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatjuk. A sor egyszerűbb, reduktív fehérborokkal indul, majd némiképp komolyabb, hordót is megjárt tételekkel folytatódik, míg eljutunk a ritkaság-számba menő presztizs-fehér tételig. Ezután váltunk az aglianico fajtára, ahol kezdünk egy fiatalabb tétellel, majd némiképp érettebbel folytatjuk, míg eljutunk a három kilencvenkilences csemegéig.

A Sauska Pincészet villányi traktusát meg sem kíséreljük mélységében bemutatni, hiszen mára az egyik legjobban ismert hazai borászattá avanzsált. A szinte minden valamire való borszaküzletben kapható Sauska borok komoly rajongótábort alakítottak ki az elmúlt években. Kereskedelmi forrásunk szerint a „véregyszerű”, de igen jól kitalált címkével ellátott palackokat még a legeldugottabb borszaküzleti zugokban is megtalálja a kedves vásárló. Megint csak forrásunk szerint a Sauska ma már jobban keresett, mint a korábban megkérdőjelezhetetlen sztárnak számító Gere vagy Bock prémium kategóriás borai. Vajon tényleg megtörtént a trónfosztás Villányban? Ennek próbáltam meg utána járni, amikor idén szeptember végén egy mélységi látogatásra kerestem fel a Villány és Nagyharsány között elhelyezkedő pincészetet.

Nem sok uruguay-i bort kóstoltam még, a tannat szőlőfajtáról is elsősorban elméleti ismereteim vannak, ezért aztán tudásom bővítése végett leemeltem a polcról egy palackkal a címszereplő borból. A Bouza pincészet ültetvényei és patinás feldolgozója a fővárostól, Montevideo-tól mindössze 40km-re található. Nagyjából 20 hektáron, 5-6 szőlőfajtával dolgoznak, az éves termelés hozzávetőlegesen 100000 palack. További információ a pincészet profi honlapján.

A bor címkéjén minden fontos tudnivaló megtalálható: 2009 február végi szüret, erjesztés részben acél,- és betontartályban, részben fakádban. Érlelés 14 hónapig francia és amerikai tölgyfahordóban. Csaknem egy éve már palackban pihen. Borunk átláthatatlanul sötét, lila színű. Illata közepesen intenzív, kifinomult, tetszetős: fekete bogyósok (áfonya, ribizli), aszalt szilva, szilvalekvár, édes fűszerek (fahéj, szegfűszeg), mézeskalács, kevés kókusz. A korty közepesen testes, gyümölcsös-fűszeres (meggy, aszalt szilva, fahéj, kókusz). Kellő intenzitás, közepesen hosszú utóíz. Tisztességes, érett savak, közepes mennyiségű bársonyos tannin. Némi rafinériát hiányolok csak, bár hangsúlyozottan nem unalmas bor. Az illat alapján akár 7-8 pontos is lehetne, de a korty viszonylag egyszerűbb felépítésű, extra izgalmak nélkül. Három napon át kóstoltam, remekül tartotta magát. Erős 6 pont, lehet túlzottan szigorú vagyok. További uruguay-i borokat fogok kóstolni a közeljövőben. Például ennek a bornak a dűlőszelektált testvérét.  

Kifejezett merlot-kóstolót még soha nem tartott kis társaságunk, így meglehetősen hiánypótló volt az esemény.

Nem volt különösebb koncepció, főleg annyi, hogy kinek mi volt otthon. :) Annyit szerettem volna persze, hogy szerepeljen a sorban egy-két kimagaslóbb tétel itthonról, és legyen benne egy-két külföldi referencia is. Ezen kívül senki ne keresse benne még csak hozzávetőleges teljesség igényét sem.

A kóstolás vakon történt, az első, belövőnek szánt tétel kivételével.

Következzen a sor: