Kifejezetten buja, komplexen fűszeres illat. Vaníliarúd, kömény, szerecsendió, édesgyökér, meg persze cseresznye, csipkebogyó. Elég mélyről is jövő. Szájban közepes testű korty. Kellemes teltségű ízek, főleg piros bogyósokkal, fűszerekkel, bár korántsem olyan intenzív és színes, mint az illat ígérte. Érintésnyitől több, sima, szinte selymes tannin, picit lágy, de a bor méretéhez, világához jól passzoló savak. Remek egyensúly, diszkrét alkohol. A szerkezet kadarkásan kicsit laza, de azért van benne cizelláltság, ami struktúra szempontjából is mindenképp kiemeli az „átlagosabb” kadarkák közül. Alig közepes, de a stílushoz épp elegendő hosszúságú lecsengés. Az utóízben leheletnyi kesernye, melyet a későbbi visszakóstolásoknál (másnap, harmadnap) már nem éreztem. Eléri a 6 pontot. Az áráért kifejezetten jó vétel. Tulajdonképp hasonlóképp szerettem a 08-ast is.

Észak-Rhone vidéken járunk képzeletben, a syrah szőlőfajta bölcsőjénél. A tágabb értelemben vett borvidéknek a két legnagyobb presztizsű appellációja minden kétséget kizárólag az Hermitage és a Cote-Rotie.

Az Hermitage, vagy régiesebben Ermitage, tulajdonképpen nem több (területileg), mint egy domb. Talaja gránit, és tökéletesen déli kitettségű. Borát a múlt században még egy lapon emlegették a 1ére cru bordóiakkal és a legnagyobb burgundiakkal. Semmiképp nem szabad összemosni a nevét a környező jóval nagyobb kiterjedésű, de értékben jóval szerényebb képességű Crozes-Hermitage-zsal. (a kép forrása: www.uncorkedevents.com)

A Cote-Rotie (a képen, forrás: www.elitistreview.com) vadregényesen meredek gránit-teraszait szintén nagyon régóta művelik már, de az innen származó borok mégis jóval később szereztek világhírnevet. (Tulajdonképpen ez Guigal tevékenységéhez köthető.)

Ma nagyjából egymás mellé szokás helyezni ezt a két körzetet a hierarchia tetejére. Azt mondják az Hermitage inkább a tekintélyesebb, erőteljesebb, "maszkulinabb", a Cote-Rotie pedig inkább bájosabban gyümölcsösebb, lágyabb, "femininebb" arcát mutatja meg a fajta csúcsainak. (állítólag ennek a háttéreben sokszor az áll, hogy a Cote-Rotie boraihoz engedélyezett  20% erejéig fehér szőlőt is adni, főleg viognier-t)

Egy év eleji külföldi rendelésem révén hozzájutottam 1-1 palack jónak mondott tételhez a fenti körzetekből:

Nem mintha kifejezetten innen reméltem volna a világmegváltó pinot-t, de egy lokál borszaküzletben már többedik alkalommal annyira dicsérték, hogy borsosabb ára (5 ezer körül rémlik) ellenére megpróbáltam egy palackkal.

Halványabb színe megfelel az itthon kialakult pinot-képnek.  Puncsos, vaníliás, csipkebogyós, cseresznyés illat. Tiszta, kellemes, de intenzívebb gyümölcsösséget várnék a fajtától. Szájban közepesen telt. Érintésnyitől alig több tannin, jóféle savak, elegendő feszesség, finom tapintat, jó arányok. Ízeiben nem túl intenzív és mély, semlegesebb piros bogyósok, hordófűszerek töltik ki szellősen a kortyot, a középre jelentősen elhalványulva, alig közepes lecsengéssel.  Az utóízben némi cseresnek ható kesernye (hordócser?) emléke bizonyult a leginkább meghatározónak. Másnap, a maradékot étel mellé fogyasztva már nem volt ez olyan meghatározó, kedvezőbb volt az összkép.  5 pont. 

Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.

Folytatva a VinCE-vel kapcsolatos kalandozásokat, a Spurrier-féle sauvignon kóstoló után jöjjön Villány és a cabernet franc. A 2007 és 2009 közötti tételek kóstolója előtt Malatinszky Csaba egy igazán remek előadást celebrált a szőlőfajta jellemzőiről és optimális termesztési körülményeiről. Természetesen részletesen hallhattunk Villány és a franc nexusáról is. Elhangzott, hogy különleges ajándék a Villányi borvidék elhelyezkedése, hiszen a kontinentális klímazóna déli része mediterrán hatással kényezteti a szőlőket. A csapadék optimális mennyiségének hála a bordeaux-i fajták kiválóan alkalmazkodnak a borvidékhez, a legtöbb évjáratban megbízhatóan elérhető a fiziológiai érettség.

Én is bepróbálkoztam egy kis Tesco Finest-kóstolással. Lehet meggyőztek a múltkori kommentek. Korrekt, olcsóbban hozzáférhető szövetkezeti borok, Master of Wine-ok éles szeme kiszűri közülük a leginkább érdemeseket, a Tesco nagy mennyiségben vásárol belőlük, így különösen remek áron utazhatja körbe a világot a hipermarketbe betévedő vásárló. Hmm, akár kisülhet is ebből valami.

Ugyan ezer forintos burgundi pinot-t nem mertem bevállalni, de arra gondoltam, ha olyat választok, amelyik majdnem annyiba kerül így Tescosan is, mint egyébként,talán bukkanhatok valami komolyabb anyagra kissé jutányosabb áron.

Egy Champagne-t és egy Chateauneuf du Pape-ot vettem magamhoz:

A VinCE-hez való viszonyulásom a várva várt Steven Spurrier kóstoló borsorának kihirdetésével kezdődött. Mikor először megláttam a cabernet-sort, legszívesebben visszaváltottam volna a belépőjegyem. A borok többségét a magyar piacról szedegették össze, mégpedig viszonylag koncepciótlan módon. A rendezőelv talán az lehetett, hogy melyik kereskedő mivel járul hozzá a bulihoz. Spurrier + 200 ember biztosan komoly vonzerőt jelent bármely forgalmazónak. A kis késéssel induló mesterkurzusra várva vagy százan torlódtunk össze a nagyterem ajtaja előtt. A vesztbalkános dörgölődés egy pillanat alatt rockkoncertes hangulatot teremtett. Spurrier, Spurrier! Már láttam, ahogy a tömeg utat tör magának az arénába és felcsendülnek az első fület tépő gitár riffek... hála a jó égnek, azért mégis csak valamiféle szemináriumra jöttünk. A borok kóstolása elvileg vakon történt, azonban az érkezéskor töltögető pincérek nem nagyon takargatták a palackokat. Sebaj, aki benne volt a játékban, szemet hunyt a címkék felett.

És végül következzen a szemle utolsó posztja a blogon már sokat emlegetett Bott és Kikelet pincéknél tett látogatásról.

Juditéknál és Stephaniéknál is szélesedett a dűlőportfolió, a korábbiaknál így most több tétel volt kóstolható. Az viszont még képlékeny, hogy melyek fognak önállóan, illetve birtokbor formájában piacra kerülni. Ami fix, szép dolgoknak nézhetünk elébe 11-ből.

Következzenek a jegyzetek:

Demeter Zoltánt feltehetőleg senkinek nem kell bemutatni. Nem hiszem, hogy túl sokan megkérdőjeleznék, hogy a tokaji legelső vonal egyik legkiemelkedőbb alakjáról van szó.

Ezúttal is elsősorban 11-eseket kóstoltunk, melyek között igen sokféle arccal lehetett találkozni. 

Íme:

 A gigászi kóstolón túl is elég mozgalmas volt a tokaji kiruccanásunk. Összesen öt pincénél sikerült tiszteletünket tenni, és szép merítést kóstolni.

Elsősorban a még hordóban pihenő tizenegyes évjáratú borokat néztük végig, és szó ami szó, igen ígéretesnek tűnik az új évjárat. Ahol kóstoltunk egyebet is, a cím ellenére azt is megosztom, olykor pontszám kíséretében.

Következzen a Gizella és Orsolyák pincében tett látogatások kivonata:

„Harcolva küzd most a bajnok csapat

Pördül a labda, ne hagyd el magad

Lépésük dobban, a háló megroggyan

Támadj előre hát.

Előre hátvéd, védd meg a hálót

Lődd meg a labdát, zeng a lelátó

Passzolj a szélre, csússzál be térdre

Döngesd a lécet már.” (Bëlga, Huszonkét férfi)

No nem mindig lesz ez így, de a közelmúltban annyi esemény, írnivaló akadt, amit nem bírunk magunkban tartani. :) Így az elkövetkező napokban, mától kezdődően, a szokott reggel 6.00 mellett délután 14.00-kor is élesedik egy-egy írás. Csak győzzék olvasni! :)

 Avagy ne csak írjuk már megint! Talán kitalálható ebből, hogy ismét a Bodó-Bott házaspárnál járunk képzeletben (mi pedig tettük ténylegesen is az elmúlt hétvégén:)).

Tematika: kis munka a szőlőben, ezúttal metszés a Rudi néniben, majd kóstolni orrvérzésig. Ez utóbbi aktivitás csúcs-eseménye pedig egy kimerítő 2007-es évjáratú sor volt a jelenlevő borászok szortimentjéből (azaz Bodóéktól, Bereczéktől, Demeter Zoltántól és Dorogi Istvántól), kiegészülve néhány a vendégek által hozott tétellel. Cél volt vizsgálni, hogy majd 5 évesen milyen formát nyújtanak borok, vannak -e még bennük további érlelésre szánt tartalékok. A végén pedig néhány édes borral általános élvezkedés, hájjal kenegetés.

Íme a nem mindennapi sor. Mellékeltem hozzávetőleges, nem túlságosan megrágott és átgondolt pontszámokat is zárójelben.

 A most következő posztot még tavaly áprilisban írtam, de bizonyos okok miatt, csak most teszem közszemlére. Talán a legmeghatározóbb kóstolási élmény volt a karrieremben, még így közel egy éves távlatból is.

Bár a bevezetésben írt szövegek már nem számítanak naprakésznek, illetve ma már biztos másképp néznének ki a kóstolási jegyzetek is, de mégis úgy vélem legjobb, ha az eredetileg megírt szöveget osztom meg. 

"Soha nem gondoltam volna, hogy valaha igazán komoly burgundi sort fogok kóstolni. Aztán egy napon, dagadtos-kolléga szerevezésének hála, a közelmúltban mégis szembejött egy ilyen lehetőség.

Az alapötlet az volt, hogy pinot noir-okat fogunk kóstolni  a fajta legesleg fellegvárából, Cote de Nuits négy kiemelkedő jelentőségű falvából, úgy mint Chambolle-Musigny, Morey-St. Denis, Gevrey-Chambertin és Vosne-Romanée.  Mindegyik helyről egy-egy jelentős premier cru-t és grand cru-t. Egytől egyig 2006-os évjáratú tételt választott lelkes szervezőnk, ugyanis jó évjárat, tipikus évjárat, korainak mondott fogyaszthatósággal, relatív megfizethetőséggel.

Sok kérdés és kétely volt a kóstoló előtt bennem. Annyi mindent hallani burgundi borokról, bár szervezőnk igen komoly sort szelektált, már burgundi szinten is felsőházba tartozó borokkal. Készen állok –e erre a sorra, ami árkategóriában, presztízsben sok lépcsőt jelent az eddigi topokhoz képest? Lehetett olvasni Burgundia-szakértőtől, hogy több száz tétel után kezdhet el derengeni akármi. Vajon én Burgundia-szűzen mit fogok ebből az egészből feldolgozni? Hála istennek a sorban azért különböző kategóriájú borok voltak jelen, így arra mindenképp választ remélhettem, hogy érzem-e egyáltalán ezek között a különbségeket, vagy pedig ezek olyan finom eltérések, amelyek észlelése tényleg csak a legbeavatottabbak számára lehetséges.

A St. Andrea és az Orsolya után az egri Verőszala utcában, közvetlenül Gál Tiborék mellett tanyát ütött Kovács Nimród Winery-nél tettünk egy gyors látogatást. A Verőszala különös földalatti varázsát a pompás, évszázados korú pincék adják, amelyek fürgén futnak be a városnak már áldozatul esett tufavonulat alá. Persze az árnyoldal itt is a föld felett van. Mit sem sejthet erről a csodás lenti világról az, ki csak bambán végigsétál itt, hiszen a kátyús utca romba dőlt présházai és a köztük fura színben játszó ízléstelen családi házak inkább űzik, mint húzzák az embert. Feljebb, az utcában rendezetlen porták, szemét szerteszét. Ismét egy lehangoló borvidéki szentély, tartok tőle az itt élőknek halvány lila fogalmuk sincs arról mi történik körülöttük. A haladóbb elmék másképp gondolkodását egyedül Gál Tiborék és a Kovács Nimród Winery patikarendben felújított présházai jelzik.

A Loire-völgy egyike kedvenc fehérboros vidékeimnek. Ezúttal innen válogattam össze hat bort. Nem volt nagyon komoly a merítés, a borok sokkal inkább az ismerkedést, mint a komolyabb elmerülést szolgálták. A hangsúly -az ezúttal kissé csalódást keltő- vouvray-i chenin blanc borokon volt, de kóstoltunk 1-1 bort Sancerre, Pouilly-Fumé és Savennières vidékéről is. Az alábbi nedűket vettük górcső alá:

Rég írtam német rieslingekről, de azért szorgalmasan fogyasztom őket. :) Az elmúlt 1-2 hónap termésének jegyzetei következnek közös csokorba szedve.

Íme:

A St. Andrea után az Orsolya Pincébe látogattunk el. Bevallom, ide is már évekkel ezelőtt el kellett volna jönni, de valahogy ez is mindig elmaradt. A szép hosszú hétvége azonban lehetőségek tárházát kínálja, kár lett volna ismét kihagyni Orsi és Zoli most már messze földön is híres pincéjét. Bevallom, a 2009-es Görbesoros Kadarka súlytalan koncentrációjával és tisztaságával nálam is könnyedén került be az igencsak szűk kadarka-pantheonba. Az Ostoros szélén található pince az egykori szobakonyhás pincelakásokat hasznosítva kúszik be az Arany János utca feletti tufavonulat alá. Azonnal látszik, hogy Orsolyáék semmit sem kaptak ingyen: nem EU-támogatások vagy befektetők finnyás pénze, hanem irtózatosan sok kétkezi munka hozta létre ezt az irigylésre méltó kis birodalmat.

Úgy tűnik, hogy a március idusa adta hosszú hétvégén Eger lett a sztár. Rengetegen gondolták itt tölteni az első igazán tavasziasnak ígérkező napokat. A szálláshelyek szépen megteltek, az utcákat pedig elborította a napra éhes közönség. Utólag kiderült, hogy Drbartával forró kásaként kerülgettük egymást, míg más ismerősökkel a legkietlenebb helyeken futottunk össze. Elsőként az Egerszalókon található St. Andrea Szőlőbirtok volt a cél, már évek óta törekedtünk ide eljutni, de csak most sikerült a „jót gyakorolni”. A birtok arcát abszolút meghatározó Lőrincz György 1999-ben érte el első komoly sikereit az Egri, majd később az Országos Borversenyen. A családi fogyasztásra megtermelt kisebb bormennyiségtől 10 év alatt, rögökkel „kibélelt” ösvényen jutott el a ma 30 hektáros, kb. évi 170.000 palackot előállító középbirtok méretig.

A hosszú hétvégén Egerben jártunk családilag. Mint így, ez nem a borokról szólt, a hangsúly a családon és a kiránduláson volt.

Ám voltak olyan periódusok, amikor akadt egy kis szabadidő a szabadidőmben. :) Gyerek nagyszülőkkel kisvasúton a Szalajka-völgyben, nejem türelmesen rója a ruha-üzleteket, én pedig kicsit beültem a Dobó téren a Bikavér Borozóba.

Egész tisztességes kínálatból lehet ott poharazni.

Ezeket kóstoltam:

Illatának fő karakterét érett piros bogyós gyümölcsök adják, elsősorban meggy, ribizli. Mellette pici fűszerpaprika. Szájban közepesen telt.  Érett, friss gyümölcsei szépen kitöltik a szerkezetet, közepesen hosszú lecsengést produkálnak. Alig közepes mennyiségű érett, de kellően szilárd tannin, élénk, virgonc, játékos savak. Fiatalosan rakoncátlan, de  a bor teljesen jól egyensúlyos. Gyümölcs-centrikussága,  hordómentes, tiszta ízei, könnyedsége és egyáltalán összetevőinek arányai  Loire-menti cabernet-k stílusát idézte fel. Nem egy kiemelkedően mély, vagy komplex tétel, de nagyon szerethető. Stabil 6 pont. (87)

Szentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.

Ismét egy rövid jegyzet-gyűjtemény következik, azaz nem egy bizonyos kóstoló lenyomata, hanem a közelmúlt fogyasztásaiból szemelvények.

A kóstolt borokban csak annyi lesz közös, hogy mindannyian Franciaországból származnak, egyébiránt semmi nem indokolja ezen közös csokorba való szedésüket.

Íme:

Ismerős, mikor néhány kellemes vecsernyéléshez vásárolt palack csak úgy megragad a készletben és sakkban tartja a borhűtőt vagy már eszeveszettül kanyarodik fel a pince falára? Teszegetjük ide, rakogatjuk oda és egyszerűen nem kerekedik alkalom a felbontásukhoz. Előbb-utóbb tartani lehet attól, hogy a vendégek már megsértődnének érte, a haveri kóstolótársaság érdeklődési „görbéjét” meg szimplán alulról súrolják. Pár kedves barátom találta magát ebben a felettébb kellemetlen helyzetben és gondolták összerántanak egy könnyed, gyermeki várakozásoktól mentes szeánszot. Közelebbi tematika nincs, csak szertelen csapongás térben és időben. A határokat ezúttal a borkészletező kispajtásokat markában tartó láthatatlan erő, a félelem rajzolta fel.

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor: