Önéletrajzi elemeket megosztva elmesélem, hogy kezdő borrajongóként a Légli Landord 2006 volt az első száraz fehérbor, amitől gyakorlatilag leszakadt az állam. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a mérce is folyamatosan kúszott egyre följebb, meg hát nem is épp a hazai hordós chardonnay-k vonala lett az én utam, de a Landord újabb és újabb évjáratait már csak a nosztalgia végett is meg szoktam nézegetni.
Alma, ananász, vanília és egyéb édes fűszerek. Közepesnél picivel nagyobb test. Viszonylag telt ízek. Alapvetően dominálnak a gyümölcsök, érett, lédús fehérhúsúak itt is, de azért jól észrevehetően ott van a hordó is, kicsit populárisnak ható fűszeresség képében. Közepesen tömör szerkezet, élénk, érett savak kísérik a lassan halkuló ízeket, közepesnél valamivel hosszabb lecsengés, az utóízben pici , nem zavaró cseresség is felfedezhető. Finom, egyensúlyos, jól elkészített koncentrált bor. Túl sok karizmát és dimenziót azért nem kell benne keresni. Eléri a 6 pontot.