Friss körte, citrus, fehér virágok, zsírkrétás-sós-kerámiaporos ásványosság. Szép. Közepes testű, arányos felépítésű korty. Telt, tiszta ízek, elegáns gyümölcsösség, finom ásványosság. Semmiféle kirobbanó intenzitás, mégis vonzó. Nagyon enyhe krémesség a konzisztenciában. A közép szépen bontakozik, nincsenek  letaglózó mélységek, de mégis elegendően fókuszált. A lecsengés közepesnél hosszabb, utóízében egy kis nyers ananászos fanyarság is megjelenik. Remek egyensúly és egység, sima tapintat, kidolgozott részletek.  Tényleg szép, de nekem a csont nélküli klasszishoz hiányzik még egy kis extra koncentráció és intenzitás, még bőven összeegyeztethetőek lennének az eleganciával. 6.5 pont. (89)

Domaine des Croix: Aloxe-Corton Les Boutiéres 2010

Piros bogyós gyümölcsök, főleg cseresznye közepes koncentrációban, viszont elég jelentős hordóval is megküldve vanília és pörkölési aromák képében. Szájban is ilyen. Közepes test, közepes intenzitás. Alapvetően tiszta, dominálnak a gyümölcsök, de jobban jelen van a fa, mint várnám. Semmi különös szerkezet,  az ízek fokozatosan kiürülnek, közepesen hosszú lecsengés. Nincs különösebb említésre méltó kortyfejlődés, cizelláltság, vagy kanyar. Finom, jóivású, kajához is jól mehet, de ez nagyon kevés. Ebben az árkategóriában sokkal jobb burgundi borokat is lehet találni. 5 pont. 8500 Ft, Bortársaság.

Kislaki Bormanufaktúra (Légli Géza): Pinot Noir Válogatás 2011

Sokkal vonzóbb illat, koncentráltabb gyümölcs ígéretével, főleg kék bogyósok, áfonya, kékszőlő mellette szegfűszeges-borsos fűszeresség. Közepes méretű, arányos test. Ízben kissé visszafogottabb, mint amit az illat ígért, illetve, mint emlékeimben, sőt még az előző borhoz képest is.  A szerkezet viszont egy lépéssel komolyabb, mint az előbb, mutat némi cizelláltságot, fókuszt. A savak feszesebbek, a tannin itt se túl sok, de nem észrevétlen, ugyanakkor finomszemcsés, jól integrált. Közepesnél alig hosszabb lecsengés. 5.5-6 pont, most nem éreztem, hogy tisztán meglenne az utóbbi. 4300 Ft, Kézműves Borok Háza.

Az alapborok első válogatása, majd borpárlattal való erősítésük után kezdődhet a szigorú és rendkívül fifikás szabályrendszer szerint történő érlelés. A borok először egy kb. 6-8 hónapos előérlelésen esnek át (un. „Sobretabla”), amelyet egy második válogatás fog majd követni. Ez azért fontos, mert ebben a bébi szakaszban más-más irányba képesek fejlődni a különböző tételek. Az előérlelés már öreg, sokszor használt 600 literes hordókban történik, amelyeket csak 5/6-ig töltenek fel, azaz kb. 100 liter levegő marad a borok felett. Csúnya magyar fogalommal ez a „darabban tartás”, az üldözött tokaji múlt kedvelt „gazdagítási” stratégiája. Így adtak eleink természet szülte édes boraikhoz un. bródig (kenyérhéjas) karaktert.

A Szerbiába szakadt Hajdújárásról, a Szabadka-Horgosi borvidékről származik ez a kadarka, amelyet egy 1880-ban telepített ültetvényről készített Maurer Oszkár. A hátcímke szerint „Tudomásunk szerint a világ legidősebb kadarka szőlőültetvényének a termése a palackban lévő bor”. Minden bizonnyal így is van. Ha körbenézünk a világban, nem csak kadarkából – ahogy a címke pedzegeti szerényen – de más fajtákból is alig-alig találunk ilyen idős telepítéseket. Kapásból csak pár ausztrál borászat jut eszembe, ahol hasonlatosan hajlott korú shiraz vagy grenache tőkék adják a legcsúcsabb – és igen drágán mért – tételeket. Annál is inkább hihetetlen ez, mert a magyar szőlészeti mainstream szerint 30 éves tőkekornál már vágni érdemes. Kíván-e fűrészt a kadarka 130 évesen?

Krisztusi korba lépvén úgy határoztam, hogy egy impozánsabb édes-sorral lepem meg a szűk borklubot. Különösebb koncepció nem volt, csak annyi, hogy lehetőleg nagyon fincsi dolgokat igyunk.

Március végével ismét sor került a Kézműves Borok Háza portfólió kóstolójára, amely bár szerény méretekben és körülmények között kerül megrendezésre, mégis az egyik legjobb hangulatú a hasonló bemutatók sorában. A baráti légkör kézzel fogható, jól láthatóan minden termelő és meghívott szívesen jön a rendezvényre. Hogy miért jó járni a „Szentesi Open” álnév alatt futó kultúrheppeningre? A válasz egyszerű. Ahogy az egyik, már a felső maligán-tartományba érkezett vendégtársam megfogalmazta: „Mert ide csak rendes embereket hívnak”. Bizonyára így is van. S a rendes emberek savak hajtotta étvágyát a Fény utcai piac kiemelkedő minőségű húsárukat kínáló sonkása – ezek szintén igen rendes emberek – próbálja évről évre kordában tartani.

A harmadik részben szépen átevezünk a sherry alfáját jelentő alapborok készítésére. Ez az a pont, ahol valóban találkozunk olyan egyedi és hátborzongató borászati megoldásokkal, amelyekről máshol nem is hallottak, vagy éppen ellenkezőleg, tűzzel-vassal megkergetnek.

Orrbamászó illat, érett szeder, áfonya, vanília, kókusz, fekete olíva. Elég nagy testű korty. Telt ízek,  remek minőségű, krémes közegbe ágyazott vastag feketebogyós gyümölcsösség, szintén minőséginek tűnő hordófűszerek, tulajdonképpen egyik se nyomja el a másikat. Az ízek koncentrációja szépen kitölti a korty teljes hosszát egy közepes-plusz lecsengés erejéig, de kifejezett fókuszáltság nem jutott eszembe róla. Sok tannin, érett, jól integrált, valamint szintén érett, szélesebb savak jól emészthető, bársonyos tapintatú, puhább konzisztenciát tartanak fenn. A végén az alkohol kissé kilóg, de ettől még teljesen jóérzéssel lehet fogyasztani. Nem a stílusom, de műfajon belül jó anyag jól megcsinálva. Magabiztos 6 pont. (88)

Számos, bor iránt komolyan érdeklődő barátommal teljesen egyet kell értenem abban, hogy Franz Weninger azon kevés Magyarországon ténykedő borászok egyike, aki képes évről-évre konzisztens minőség előállítására. Természetesen évjáratbeli különbségek vannak, de technológiai bizonytalanságokkal, illetve durva egyensúlyproblémákkal még egyetlen palack boránál sem találkoztam. Nagyjából a 2000-es évjárat óta, a kereskedelmi forgalomban megjelenő borai közül talán egyet-kettőt nem kóstoltam, a Frettnerek közül is minden évjáratból megismertem legalább egy palackot. Ez az egyik olyan magyar vörösbor, aminek bizonyos évjárataiból sikerült eltennem néhány palackot és nyomon követni érésüket. Ráadásul nagy megelégedésemre, merthogy a komolyabb Weninger boroknak nem árt adni pár év palackérlelést, hogy legszebb arcukat mutassák. Többen többfélét írtak a Frettner legutóbbi évjáratáról, ami az eddigi szokásoktól eltérően kizárólag cabernet franc-ból készült. Karácsonyi otthonlétem alkalmával sajnos nem volt alkalmam megkóstolni, nemrégiben azonban egy kedves barátom látogatása alkalmával sikerült importálni otthonról egy palackkal. Közepes rubinszínű. Illatában a gyümölcsök háttérben, az ásványos jegyek abszolút dominánsak. Közepesen telt korty, mineralitás, pirosbogyósok, kevés piros fűszerpaprika. A korty szép egyensúlyú, de nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, tömörnek. Szépen érett elegendő mennyiségű sav, bársonyos tanninok, elég hosszú lecsengés. Jó bor, de jelenleg semmiképp nem tartom nemzetközi szinten kiemelkedőnek. 6 pontos. Tartalékai még lehetnek, ezért raktározok belőle néhány palackkal, kíváncsi vagyok miképp változik az elkövetkező években. 5000 forint körül volt egy palackkal.

A képet a pincészet honlapjáról vettem kölcsön.

Ismét következzen egy kupacnyi riesling az elmúlt hónapok terméséből. Jelentős részük kapható itthon a riesling.hu-nál.

A képen Bernkastel városkája látható a fölé tornyosuló hírhedt Doctor-dűlővel.

Ausztria legöregebb borászata és egyben a világ talán legrégebben biodinamikus szőlőművelést gyakorló birtoka végre megérkezett Magyarországra. Wachau kiemelkedő és egyedi termelőjeként számon tartott Nikolaihof boraival ezentúl a Terroir Club jóvoltából találkozhatunk. A hazai premierre Nikolaus Saahs, a pincészet fiatal vezetője látogatott Budapestre, hogy a Nikolaihof-filozófiát hordozó palackok tartalmát az érdeklődők poharába töltse. Az eseménynek a Gundel étterem egyik diszkrét különterme adott otthont.

Angela Muir háborgó mesterkurzusa után Julia Harding MW ritka szőlőfajtákat boncolgató előadásával erősítettem. Julia Harding – aki nem ismerné – Jancis Robinsonnal dolgozik. Rövid bevezetőjében bemutatta a nemzetközileg ismert „szőlő-nyomozóval”, José Vouillamoz-szal és Jancis Robinsonnal közösen megalkotott, a világ szőlőfajtáiról referáló Wine Grapes c. munkát. A nem rég napvilágot látott, 1.200 oldalas monstre szőlő-enciklopédia összesen 1.368 szőlőfajta eredetét és tulajdonságait dolgozza fel. A hiánypótló Wine Grapes megírása összesen négyévnyi megfeszített munka eredménye. Hála a modern DNS vizsgálatoknak, a könyv számtalan szőlőfajta eddig homályba vesző gyökerét tárja fel a kíváncsi olvasó számára. A mesterkurzuson szereplő borok többsége igazi ritkaság, egyik-másik fajta világszinten is csak pár hektár területen szűkölködik, ennél fogva a palackba kerülő mennyiség is hátborzongatóan minimális.

Kétezer-párszáz forintért vettem Tescoban. Első nekifutásra nem sokat mutat, némi semlgesebb piros bogyós gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség, pörkölt magvak. Szájban közepes testű, jóivású korty. Alig közepes ízintenzitás, lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. A párhuzamosan nyitva levő Clos du Mont Olivet Cotes du Rhone mellett kifejezetten szerénynek hatott. A palack mintegy fele a szokásos módon kisüvegekbe lett letöltve és néhány nap után vettem elő újra. Az első nap ismeretében nem voltak elvárásaim, de ekkor egészen jópofa volt. Málna, cseresznye, egészen izgalmas fűszeresség,  édesgyökér, gyógypemetefű, feketebors, vaníliarúd. Szájban az arányos, közepes méret mellett most teltebbnek tűnnek az ízek, fajsúlyosabbak a gyümölcsök, kifejezőbbek a fűszerek. A szerkezet továbbra se túl komoly, mondjuk senki nem is várta, ennek ellenére egy árnyalatnyit több anyagot villant ezúttal a kortyközép. Érintésnyi tannin, kanyarok nélküli, szélesebb savak, fokozatosan halkuló, közepesen hosszú lecsengés. Sima felszínek, jó egyensúly, jó inni. Első nap 4.5, következő alkalommal 5.5 pont. Nem tudom mi az oka a különbségnek. Fejlődés a nyitás után a kisüvegekben? Többé, illetve kevésbé gyökérnap a részemről?  Cotes du Rhone jelenléte, avagy hiánya? Ki tudja…Megvenném újra? Az első napi élményt nem, a másikat igen.

A VinCE 2013 érdekesebbnek ígérkező szombati napját sajnos ki kellett hagynom. Maradt tehát a vasárnap, ugyan már kevesebb izgalommal, de finom, csipegetésre alkalmas falatkákkal. Úgy gondoltam, a klisére kalapált borvidékeket most elfelejtem és keresek valami számomra ingoványos terepet. Az első körben Angela Muir MW „Make wine not war” mesterkurzusára neveztem be, amely folytonos csatározásokkal és kurzusváltásokkal terhelt vidékek borait villantotta fel. Harminc éves borbeszerzői és konzultánsi tapasztalattal a háta mögött Angela Muir személyes reflexiókkal, tankokkal és a szüretelők feje felett süvítő golyókkal színezte előadását. Értelmetlen volna visszaadni a borok hátországát megfestő mikrotörténeteket, így ezúttal a nálunk ritkaságszámba menő tételekre koncentrálok. A kóstolási jegyzeteken felül megpróbálom röviden bemutatni a szóban forgó vidékeket, fajtákat és a borok készítési módját is.

Úgy néz ki ez a hét Dél-Franciaországé itt a blogon. :)  A Dél-Rhone további felfedezésével egyidejűleg régóta tervezett lépés volt Languedoc-kal való ismerkedés is.

Franciaország legnagyobb, sokáig mellőzött borvidéke, amely inkább asztali borokkal töltötte fel az áruházakat. Az utóbbi 20 évben viszont látványos fejlődésen ment keresztül és immár tény, hogy bizonyos területei csodákra is képesek, mint például a képen is látható Pic Saint-Loup. (az eredeti kép itt.)

Próbáltam egy szép merítést összehozni innen, lehetőleg érintve Languedoc különböző szegleteit. 10 és 25 Euro közötti vörös borokat vizsgáltunk.

drbarta hétfői bejegyzéséhez kapcsolódva írok erről a remek borról. A hétvégén bontottam, több napom át szépen tartotta magát. A jónevű pincészet egyik csúcsbora, syrah, grenache és mourvédre alkotja. Sötét rubinszínű. Tipikus chateauneuf illat:  bőrös-gombás animalitás (kifejezett, de nem zavaró), gazdag gyümölcsösség (friss és aszalt vörös és feketebogyósok), alig érezhető fás jegyek, pici füst. Nagytestű, öblös korty, gazdagon gyümölcsös, mellé felsorakozik az elegáns fűszeresség, kék virágok és a finom animalitás. Jelentős mennyiségű sav-alkohol-tannin, de egyik sem lóg ki, remekül integrált valamennyi alkotó. Szép fókusz és megfelelő tömörség, hosszú száraz lecsengés. Gazdag is, mély is, remek. A Wine Advocate 92-95 pontra tette, a Wine Enthusiast 95 pontot adott rá, nálam 7 pontos. $50.  

A bevezető után vegyük sorra Jerez régió szőlőgazdaságára jellemző körülményeket. Tágabb földrajzi értelemben – leszámítva Kréta és Ciprus szigetét – Európa legdélebbre fekvő borvidékéről beszélünk. Ennek megfelelően az éghajlat szinte alig alkalmas a szőlőtermesztésre, az év középső időszakában a forró és száraz klíma közel sivatagi viszonyokat teremt. Szerencsés tényező az Atlanti-ócean közelsége, amely hűvös szeleivel és páradús légtömegeivel olykor-olykor mégis csak megmenti a helyzetet.

A  Dél-Rhone kétségtelenül leghíresebb körzete Chateauneuf du Pape nagy kedvencem, jó néhány innen származó bor leírása szerepel már a blogon. A többi területről viszont még nagyon érintőlegesek a tapasztalataim, pedig állítólag megéri foglalkozni velük, mert rendkívül izgalmas és jó ár-érték arányú kincsekre lehet itt bukkanni.

Egy kis eredetvédelmi hierarchia a teljesség igénye nélkül. A Rhone vidék legnagyobb részének gyűjtő eredetvédelmi megjelölése a Cotes du Rhone. Nagyon sokféle tételt takarhat ez a név. Olcsó, nagy mennyiségben készülő, mindennapokra szánt korrekt technoboroktól kezdve híres CdP birtokok  nagy boraiba végül bele nem került alapanyagaiból készült másodborok is. A következő lépcsőfok a Cotes du Rhone Villages, amennyiben a termőhely az erre jogosult falvak valamelyekéhez tartozik. Ezen a kategórián belül a legjelentősebb falvak a saját nevüket is odailleszthetik a Villages mögé. Itt már elvileg megsokszorozódik az esély, hogy valami értékesebb nedűt kapunk. És persze vannak azok a kiemelt területek melyek saját külön eredetvédelmi körzettel rendelkeznek, például a már említett Chateuneuf du Pape,  ill. Gigondas. Pazar, klasszis borok tömkelege, de megkérik az árukat.

 Következzen néhány tizeneurós dél-rhone-i próbálkozás:

Nyári kalandjaimat feltárandó, súlyos lemaradásban indítom Andalúzia örök és parádésan izgalmas erősített borairól szóló beszámolóm. Tavaly nyáron másodszor volt szerencsém a sherry-régióba látogatni és kóstolási, valamint szakmai ismereteimet számottevően bővíteni. Be kell vallanom, hogy már első alkalommal igazi függővé váltam. Tényleg vigyázni kell, mert Jerezben járva könnyen az évszázados kulisszák befolyása alá kerülhetünk. A katedrálisok méretével birkózó bodegák elképesztő épületei, a patinás rendben végtelenített hordósorok és az utcákon barátságosan gomolygó öreghordós-borgőzös buké valóban szédülésre késztetnek. Érdemes azonban a díszletek mögé nézni, mert a legszebb tételek egyénisége és lenyűgöző komplexitása a borvilág egy rejtett szegletét tárhatja fel előttünk. Most induló sorozatomban a lehető legnagyobb részletességgel igyekszem feltárni a jerezi borok készítésének módját, hátterét és közelről is bemutatni néhány fontosabb pincészetet.

Tiszta, de eleinte elég visszafogott illat. Lassan, de továbbra se túl intenzíven jelenik meg benne nyári alma, körte, némi citrusosság, édeskés-semlegesebb  sárgadinnye és szikáran sós, kőporos ásványosság. Közepesnél alig nagyobb test. Tiszta, szinte áttetsző konzisztencia. Közepesen intenzív ízek, letisztult fehérhúsú gyümölcsösség, ásványos fűszeresség. Nem kimagaslóaan mély, de szépen kitart egy ideig a kortyközép, közepesen tömör mag, mindezt feszes, sőt elég kemény savak kísérik, a lecsengés közepesnél hosszabb. Tiszta, száraz, némiképp fanyarkás utóíz. Lehetne kerekebb, gördülékenyebb a korty, ugyan nem nehézkes, de mégse csúszott valami könnyen. Hazai szinten így is a top zöldeveltelinik között van, wachui kontextusban max. középmezőnybe saccolnám. 6 pont. Szeretnék belőle újra venni? Nem.

Elhatároztam, hogy kísérleti szinten ezzel a pofonegyszerű költői kérdéssel, illetve az erre adott rövid válasszal fogom mostantól kiegészíteni a borleírásaimat.

Sokáig ódzkodtam, illetve ma is ódzkodom attól, hogy premier plánban lebeszéljek embereket sokszor példamutató munkával készült remek borokról, csak azért mert nekem konkrétan nem az eseteim. Továbbra sem  ez a cél, illetve egy esetleges „nem” választ sem minősítésnek, vagy vásárlásról való lebeszélésnek szánok. Inkább afféle szubjektív tetszési index kinyilvánítás, összekombinálva a szintén szubjektív és személyre szabott ár-érték aránnyal. 

Szerintem legtöbben, akik írnak a borról törekednek arra, hogy a vizsgált tételt, bizonyos mértékig legalábbis, az ízlésüktől függetlenítve értékeljék. Ez teljesen rendben is van, szerintem is vannak olyan tulajdonságai a boroknak, amelyek stílusuktól függetlenül feltétlen értékei, úgy mint ízintenzitás, komplexitás, hosszúság, egyensúly stb... Valahol helyes is, ha nagyjából ezek alapján történik a pontérték körülbelüli belövése, még ha tapasztalat szerint  a különböző kóstoló személyek ezeket az „objektívnek szánt” értékeket is végtelenül szubjektíven élik meg.

Ugyanakkor az, hogy megvennénk -e újra, korántsem (csak) ezektől az értékektől függ, hanem attól, hogy tényleg tetszik-e az adott bor, ízlik-e, vagy legalábbis megfogott-e benne valami. No és persze attól, hogy kifizetném -e ezért az élményért újra a vételárat.

A Disznókő vörösboráról, az Incognitoról szóló írásunkra érkezett kommentek alapján tudatosult bennem, hogy nagyon sokan még csak nem is hallottak arról, hogy ez a patinás tokaji birtok kékszőlővel rendelkezik és még forgalomba is hozza a belőle készített borokat. Közben arra is rájöttem, hogy hiába találkoztam már a bor több évjáratával, magam sem tudok sokkal többet olvasóinknál. A sokszor túl beszédes és összezavaró internetes források ezúttal mélyen hallgatnak. Az Incognito tehát – nagyon is tisztességes bor lévén – ismeretlenül kényezteti az őt felkutató fogyasztókat. Hogy többet megtudjunk a titokról, Mészáros Lászlót, a Disznókő birtokigazgatóját kérdeztük.

Ausztriai síelésünk alkalmával érdekes fogásra bukkantam. Nézegetve szállodánk itallapját feltűnt, hogy a legolcsóbb palackos bor épp egy komolynak számító botritiszes édes bor, egy ruster ausbruch, mégpedig a régió egyik legnevesebb termelőjétől a Feiler–Artinger-től. Konkrétan 8 Euroért kínáltak egy 0.375-ös palackot, viszonyításképp ugyanezt borszaküzletben mondjuk 25 Euroért lehet megvenni. Bizarr, hogy egy étteremben nem a megszokottabb módon a duplájáért, hanem a kiskerár harmadáért vásárolható meg. Rákérdeztem a pincérnél, hogy nem kápráznak-e a szemeim,  mire megerősítette az árat, de jelezte, hogy mielőtt belevágnék megmutatná miről is van szó. Hamarosan visszatért a pincéből egy palack 2007-es Pinot Cuvée-vel, és megkért vessek egy pillantást az évjáratra, majd atyai jószándékkal elárulta, hogy egy fehér bornak ez már igen koros. Őszintén meglepődtem. Ez a bor ugyanis előzetes várakozásaim szerint is egy hatputtonyos aszú beltartalmával kell, hogy vetekedjen, a termelő honlapján 40 éves potenciált jeleznek előre. Nem baj, mondom, jöhet. A palack tartalma teljesen rendben volt, én meg persze azonnal megvettem a teljes 4 palackos készletet.

Intenzív illat, sok aszalt kajszi, méhviasz, némi avarosság, törökméz, sósság, vanília, illetve mintha lenne nagyon pici, de nem zavaró mértékű, gyorsan szellőző illó.  Nagy testű korty, krémes-olajos konzisztencia. Telt ízek, vastag gyümölcsösség, itt is elsősorban aszalt kajszi képében, intenzív sósság által kísérve. Jelentős a maradékcukor, de a széles, fajsúlyos savak elég szépen megbirkóznak vele, bár összességében marad egy enyhe édességdominancia. (Utólag a honlapról lecsekkolva a bort látható, hogy 223 g cukor maradt benne, így nem csodálom)  A kétségtelenül nagy test és viszkozitás mellett szerkezetileg is van benne tömörség, a lecsengés szép hosszú. Kellemes tapintatú, sima felszínek. Komoly anyag. Eléri a 7 pontot. (90)

A Furmint Február még mindig dübörög. Egyszer azonban minden jónak vége lesz, hamarosan elzárják a csapokat és meg nem áll ugyan, de lassabban csordogál majd a furmint. Február utolsó napjait számlálgatva érdemes volt tehát igyekezni, ha szerettünk volna még egyszer a furmintban megfürödni. Erre én – a szervezők kedves invitálásának eleget téve – a Veritas Budakeszi Rathauskeller boltívei alatt kerítettem sort. Őszintén meglepett, hogy a Budakeszi környékén élők mennyire kellemes és igényes helyett kaptak, a minőségi ivászathoz-evészethez már nem szükséges Budapest belvárosa felé megindulni. A modern bisztrókonyhát is kínáló borszaküzlet és bár természetesen a Veritas portfóliójából építkezik, vagy 30 bort poharaznak – köztük több Champagne-t is –, valamint a vendégek polci áron bármit a poharukba kérhetnek. Ismerve az éttermi árakat, itt kezdtem Budakeszi polgáraira igazán irigykedni. A tárgyra térve a már említett Furmint Február keretében sor került itt egy furmint kóstolóra és a borokat támogató kiadós falatozásra. A kóstolt tételeket – túl a finom ételeken – Árvay Angelika és Molnár Péter (Patricius Borház) kísérték.

A Loire-vidék az elmúlt 2-3 évben személyes kedvenceim közé tartozik, mind fehér mind vörös fronton. A vörösek közül leginkább Touraine borait szeretem, ennek a régiónak egy kisebb apellációja Chinon. A borok 90%-a vörös, kevés rozé és még kevesebb chenin blanc-ból készülő fehér is fellelhető errefelé. A fő szőlőfajta a cabernet franc, ittam egy-két gamay-t is innen, de azok messze elmaradtak a jobb cabernet-k színvonalától. Akárcsak a közeli Vouvray-ban, itt is jellemző talajtípus a sárgás színű, tengeri fosszíliákban gazdag tuffeau, de ezen kívül gyakori a könnyedebb borokat adó kavicsos, hordalékos talaj is. Három Chinon-t kóstoltam ezúttal, a kiválónak tartott 2009-es évjáratból: