A Borrajongó


Bodegas Barbadillo

2013. május 10. 06:00 - akov

Ha valaki augusztusban menne spanyol bortúrára, mindenképpen lebeszélném róla. Spanyolországban ugyanis – hasonlóan más nyugati nemzetekhez – ebben a hónapban szokás kiadni a nyári szabadságot. Emiatt nehéz aztán kompetens embert találni, aki egy keményen végigdolgozott év után pont még augusztusban is a cégnél gürcöl. Nincs ez másként a Barbadillonál sem. Ha még hozzávesszük, hogy a sokszor „turistagyárként” dolgozó sherry-házak nem kivételeznek akárkivel, kár lenne egyedi elbánásra számítani. Kapcsolaton keresztül próbáltam szakmai látogatást kérni, először diszkréten lepattintottak, majd ígéretet kaptam, hogy találkozhatok a Barbadillo család egyik tagjával. A gyakorlatban ebből egy kedves kézrázás, egy sztenderd tárlatvezetés, plusz egy kibővített kóstolósor valósult meg. Sebaj, végül nem volt okom panaszkodni, gyors, de korrekt eljárásban részesültem.

barbadillo_bodega.jpg

Tovább
5 komment

Sherry: Az oxidáció művészete – II. rész

2013. március 12. 06:00 - akov

A bevezető után vegyük sorra Jerez régió szőlőgazdaságára jellemző körülményeket. Tágabb földrajzi értelemben – leszámítva Kréta és Ciprus szigetét – Európa legdélebbre fekvő borvidékéről beszélünk. Ennek megfelelően az éghajlat szinte alig alkalmas a szőlőtermesztésre, az év középső időszakában a forró és száraz klíma közel sivatagi viszonyokat teremt. Szerencsés tényező az Atlanti-ócean közelsége, amely hűvös szeleivel és páradús légtömegeivel olykor-olykor mégis csak megmenti a helyzetet.

szolo_jerez.jpg

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása