Elhatároztam, hogy kísérleti szinten ezzel a pofonegyszerű költői kérdéssel, illetve az erre adott rövid válasszal fogom mostantól kiegészíteni a borleírásaimat.

Sokáig ódzkodtam, illetve ma is ódzkodom attól, hogy premier plánban lebeszéljek embereket sokszor példamutató munkával készült remek borokról, csak azért mert nekem konkrétan nem az eseteim. Továbbra sem  ez a cél, illetve egy esetleges „nem” választ sem minősítésnek, vagy vásárlásról való lebeszélésnek szánok. Inkább afféle szubjektív tetszési index kinyilvánítás, összekombinálva a szintén szubjektív és személyre szabott ár-érték aránnyal. 

Szerintem legtöbben, akik írnak a borról törekednek arra, hogy a vizsgált tételt, bizonyos mértékig legalábbis, az ízlésüktől függetlenítve értékeljék. Ez teljesen rendben is van, szerintem is vannak olyan tulajdonságai a boroknak, amelyek stílusuktól függetlenül feltétlen értékei, úgy mint ízintenzitás, komplexitás, hosszúság, egyensúly stb... Valahol helyes is, ha nagyjából ezek alapján történik a pontérték körülbelüli belövése, még ha tapasztalat szerint  a különböző kóstoló személyek ezeket az „objektívnek szánt” értékeket is végtelenül szubjektíven élik meg.

Ugyanakkor az, hogy megvennénk -e újra, korántsem (csak) ezektől az értékektől függ, hanem attól, hogy tényleg tetszik-e az adott bor, ízlik-e, vagy legalábbis megfogott-e benne valami. No és persze attól, hogy kifizetném -e ezért az élményért újra a vételárat.