Kétezer-párszáz forintért vettem Tescoban. Első nekifutásra nem sokat mutat, némi semlgesebb piros bogyós gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség, pörkölt magvak. Szájban közepes testű, jóivású korty. Alig közepes ízintenzitás, lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. A párhuzamosan nyitva levő Clos du Mont Olivet Cotes du Rhone mellett kifejezetten szerénynek hatott. A palack mintegy fele a szokásos módon kisüvegekbe lett letöltve és néhány nap után vettem elő újra. Az első nap ismeretében nem voltak elvárásaim, de ekkor egészen jópofa volt. Málna, cseresznye, egészen izgalmas fűszeresség, édesgyökér, gyógypemetefű, feketebors, vaníliarúd. Szájban az arányos, közepes méret mellett most teltebbnek tűnnek az ízek, fajsúlyosabbak a gyümölcsök, kifejezőbbek a fűszerek. A szerkezet továbbra se túl komoly, mondjuk senki nem is várta, ennek ellenére egy árnyalatnyit több anyagot villant ezúttal a kortyközép. Érintésnyi tannin, kanyarok nélküli, szélesebb savak, fokozatosan halkuló, közepesen hosszú lecsengés. Sima felszínek, jó egyensúly, jó inni. Első nap 4.5, következő alkalommal 5.5 pont. Nem tudom mi az oka a különbségnek. Fejlődés a nyitás után a kisüvegekben? Többé, illetve kevésbé gyökérnap a részemről? Cotes du Rhone jelenléte, avagy hiánya? Ki tudja…Megvenném újra? Az első napi élményt nem, a másikat igen.





Tiszta, de eleinte elég visszafogott illat. Lassan, de továbbra se túl intenzíven jelenik meg benne nyári alma, körte, némi citrusosság, édeskés-semlegesebb sárgadinnye és szikáran sós, kőporos ásványosság. Közepesnél alig nagyobb test. Tiszta, szinte áttetsző konzisztencia. Közepesen intenzív ízek, letisztult fehérhúsú gyümölcsösség, ásványos fűszeresség. Nem kimagaslóaan mély, de szépen kitart egy ideig a kortyközép, közepesen tömör mag, mindezt feszes, sőt elég kemény savak kísérik, a lecsengés közepesnél hosszabb. Tiszta, száraz, némiképp fanyarkás utóíz. Lehetne kerekebb, gördülékenyebb a korty, ugyan nem nehézkes, de mégse csúszott valami könnyen. Hazai szinten így is a top zöldeveltelinik között van, wachui kontextusban max. középmezőnybe saccolnám. 6 pont. Szeretnék belőle újra venni? Nem.
A 



Eleinte kicsit fülledt az illat, de gyorsan kiszellőzik. Mit mondjak, egész fiatalos, már a korát tekintve. Mumifikálódott, de teljesen jól definiált citrusok, grapefruit és lime, komplex vegetális karakter, sokféle gyógynövény, némi csalános-sauvignonos beütés. Érintésnyi feketekávé, pici füst. Nehéz megfogni, sokkal összetettebb, mint leírva látszik. Ugyanakkor az idő tényleg visszafogottan jelentkezik. Nem igazán petrolos, nincs se aszalt, se mézes jellege, sokkal inkább finoman érlelt, kortalan, mint koros, vagy tercier. Feltételezem, hogy ilyen típusú diszkrét palackérettség csak nagyon ideális tárolási előélettel tud születni. Szájban közepes testű a korty. Tiszta, szinte még áttetsző a konzisztencia. Nem szédítően mély, de mindenképp teltek az ízek. Itt is nehéz az aromák definiálása, kortalan gyümölcsösség, ásványosság, és valamiféle patinás hangulatú fűszeresség alkot nehezen szálazható elegyet. Élettel teli, cizellált, feszes, ugyanakkor jól integrált savak vezetik a kortyot, korrekt fókusz, közepesnél hosszabb lecsengés. Nincsenek letaglózó mélységek, látványos rétegek és impulzusok, mégis szerkezetileg szilárd és beleköthetetlen. Épp, mint a fiatal Knoll-ok, azok se bombasztikusak, „csak” olyan klasszikusak. Úgy néz ki alig mozdulnak meg ezek a borok az idővel. Összességében ha nem is annyira lenyűgöző, azért mégis lenyűgöző. 7 pont.

.jpg)

Nagyon buja és mélyről jövő illat. Szilva, szeder, friss és porított formában, egész fűszerbazár, fahéj, szegfűszeg, sáfrány, édesgyökér. Ehhez jönnek még kék szirmú virágok, valamint szarvasgombás aromák. Egészen elképesztően komplex, könnyebb lenne felsorolni, hogy mi nincs benne. :) Elég nagy, de arányos test. Sűrű szövésű textúra, telt, mély íz, sok zamat, vastag aszalt gyümölcsösséggel, keleti fűszerekkel. Szépen vezetett szerkezet, ha nem is extrém fókuszált, de mindenképp hosszú és rétegzett a kortyfejlődés. Érettek, de különösebb figyelmet nem kötnek le a savak, az alapvázat sokkal inkább adja a felnőtt adag tannin, mely szintén érett ugyan, de mégis szárazabb, keményebb, mint ami általában jellemző a chateauneuf-ökre. Azt lehet mondani viszont, hogy a bor mélysége, gazdagsága mellett jól elférnek így is. Komoly. 8-9 pontos illat, 7-8 pontos száj. Legyen összességében egy szűk nyolcas. (92-93)
