Kétezer-párszáz forintért vettem Tescoban. Első nekifutásra nem sokat mutat, némi semlgesebb piros bogyós gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség, pörkölt magvak. Szájban közepes testű, jóivású korty. Alig közepes ízintenzitás, lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. A párhuzamosan nyitva levő Clos du Mont Olivet Cotes du Rhone mellett kifejezetten szerénynek hatott. A palack mintegy fele a szokásos módon kisüvegekbe lett letöltve és néhány nap után vettem elő újra. Az első nap ismeretében nem voltak elvárásaim, de ekkor egészen jópofa volt. Málna, cseresznye, egészen izgalmas fűszeresség,  édesgyökér, gyógypemetefű, feketebors, vaníliarúd. Szájban az arányos, közepes méret mellett most teltebbnek tűnnek az ízek, fajsúlyosabbak a gyümölcsök, kifejezőbbek a fűszerek. A szerkezet továbbra se túl komoly, mondjuk senki nem is várta, ennek ellenére egy árnyalatnyit több anyagot villant ezúttal a kortyközép. Érintésnyi tannin, kanyarok nélküli, szélesebb savak, fokozatosan halkuló, közepesen hosszú lecsengés. Sima felszínek, jó egyensúly, jó inni. Első nap 4.5, következő alkalommal 5.5 pont. Nem tudom mi az oka a különbségnek. Fejlődés a nyitás után a kisüvegekben? Többé, illetve kevésbé gyökérnap a részemről?  Cotes du Rhone jelenléte, avagy hiánya? Ki tudja…Megvenném újra? Az első napi élményt nem, a másikat igen.

A VinCE 2013 érdekesebbnek ígérkező szombati napját sajnos ki kellett hagynom. Maradt tehát a vasárnap, ugyan már kevesebb izgalommal, de finom, csipegetésre alkalmas falatkákkal. Úgy gondoltam, a klisére kalapált borvidékeket most elfelejtem és keresek valami számomra ingoványos terepet. Az első körben Angela Muir MW „Make wine not war” mesterkurzusára neveztem be, amely folytonos csatározásokkal és kurzusváltásokkal terhelt vidékek borait villantotta fel. Harminc éves borbeszerzői és konzultánsi tapasztalattal a háta mögött Angela Muir személyes reflexiókkal, tankokkal és a szüretelők feje felett süvítő golyókkal színezte előadását. Értelmetlen volna visszaadni a borok hátországát megfestő mikrotörténeteket, így ezúttal a nálunk ritkaságszámba menő tételekre koncentrálok. A kóstolási jegyzeteken felül megpróbálom röviden bemutatni a szóban forgó vidékeket, fajtákat és a borok készítési módját is.

Úgy néz ki ez a hét Dél-Franciaországé itt a blogon. :)  A Dél-Rhone további felfedezésével egyidejűleg régóta tervezett lépés volt Languedoc-kal való ismerkedés is.

Franciaország legnagyobb, sokáig mellőzött borvidéke, amely inkább asztali borokkal töltötte fel az áruházakat. Az utóbbi 20 évben viszont látványos fejlődésen ment keresztül és immár tény, hogy bizonyos területei csodákra is képesek, mint például a képen is látható Pic Saint-Loup. (az eredeti kép itt.)

Próbáltam egy szép merítést összehozni innen, lehetőleg érintve Languedoc különböző szegleteit. 10 és 25 Euro közötti vörös borokat vizsgáltunk.

drbarta hétfői bejegyzéséhez kapcsolódva írok erről a remek borról. A hétvégén bontottam, több napom át szépen tartotta magát. A jónevű pincészet egyik csúcsbora, syrah, grenache és mourvédre alkotja. Sötét rubinszínű. Tipikus chateauneuf illat:  bőrös-gombás animalitás (kifejezett, de nem zavaró), gazdag gyümölcsösség (friss és aszalt vörös és feketebogyósok), alig érezhető fás jegyek, pici füst. Nagytestű, öblös korty, gazdagon gyümölcsös, mellé felsorakozik az elegáns fűszeresség, kék virágok és a finom animalitás. Jelentős mennyiségű sav-alkohol-tannin, de egyik sem lóg ki, remekül integrált valamennyi alkotó. Szép fókusz és megfelelő tömörség, hosszú száraz lecsengés. Gazdag is, mély is, remek. A Wine Advocate 92-95 pontra tette, a Wine Enthusiast 95 pontot adott rá, nálam 7 pontos. $50.  

A bevezető után vegyük sorra Jerez régió szőlőgazdaságára jellemző körülményeket. Tágabb földrajzi értelemben – leszámítva Kréta és Ciprus szigetét – Európa legdélebbre fekvő borvidékéről beszélünk. Ennek megfelelően az éghajlat szinte alig alkalmas a szőlőtermesztésre, az év középső időszakában a forró és száraz klíma közel sivatagi viszonyokat teremt. Szerencsés tényező az Atlanti-ócean közelsége, amely hűvös szeleivel és páradús légtömegeivel olykor-olykor mégis csak megmenti a helyzetet.

A  Dél-Rhone kétségtelenül leghíresebb körzete Chateauneuf du Pape nagy kedvencem, jó néhány innen származó bor leírása szerepel már a blogon. A többi területről viszont még nagyon érintőlegesek a tapasztalataim, pedig állítólag megéri foglalkozni velük, mert rendkívül izgalmas és jó ár-érték arányú kincsekre lehet itt bukkanni.

Egy kis eredetvédelmi hierarchia a teljesség igénye nélkül. A Rhone vidék legnagyobb részének gyűjtő eredetvédelmi megjelölése a Cotes du Rhone. Nagyon sokféle tételt takarhat ez a név. Olcsó, nagy mennyiségben készülő, mindennapokra szánt korrekt technoboroktól kezdve híres CdP birtokok  nagy boraiba végül bele nem került alapanyagaiból készült másodborok is. A következő lépcsőfok a Cotes du Rhone Villages, amennyiben a termőhely az erre jogosult falvak valamelyekéhez tartozik. Ezen a kategórián belül a legjelentősebb falvak a saját nevüket is odailleszthetik a Villages mögé. Itt már elvileg megsokszorozódik az esély, hogy valami értékesebb nedűt kapunk. És persze vannak azok a kiemelt területek melyek saját külön eredetvédelmi körzettel rendelkeznek, például a már említett Chateuneuf du Pape,  ill. Gigondas. Pazar, klasszis borok tömkelege, de megkérik az árukat.

 Következzen néhány tizeneurós dél-rhone-i próbálkozás:

Nyári kalandjaimat feltárandó, súlyos lemaradásban indítom Andalúzia örök és parádésan izgalmas erősített borairól szóló beszámolóm. Tavaly nyáron másodszor volt szerencsém a sherry-régióba látogatni és kóstolási, valamint szakmai ismereteimet számottevően bővíteni. Be kell vallanom, hogy már első alkalommal igazi függővé váltam. Tényleg vigyázni kell, mert Jerezben járva könnyen az évszázados kulisszák befolyása alá kerülhetünk. A katedrálisok méretével birkózó bodegák elképesztő épületei, a patinás rendben végtelenített hordósorok és az utcákon barátságosan gomolygó öreghordós-borgőzös buké valóban szédülésre késztetnek. Érdemes azonban a díszletek mögé nézni, mert a legszebb tételek egyénisége és lenyűgöző komplexitása a borvilág egy rejtett szegletét tárhatja fel előttünk. Most induló sorozatomban a lehető legnagyobb részletességgel igyekszem feltárni a jerezi borok készítésének módját, hátterét és közelről is bemutatni néhány fontosabb pincészetet.

Tiszta, de eleinte elég visszafogott illat. Lassan, de továbbra se túl intenzíven jelenik meg benne nyári alma, körte, némi citrusosság, édeskés-semlegesebb  sárgadinnye és szikáran sós, kőporos ásványosság. Közepesnél alig nagyobb test. Tiszta, szinte áttetsző konzisztencia. Közepesen intenzív ízek, letisztult fehérhúsú gyümölcsösség, ásványos fűszeresség. Nem kimagaslóaan mély, de szépen kitart egy ideig a kortyközép, közepesen tömör mag, mindezt feszes, sőt elég kemény savak kísérik, a lecsengés közepesnél hosszabb. Tiszta, száraz, némiképp fanyarkás utóíz. Lehetne kerekebb, gördülékenyebb a korty, ugyan nem nehézkes, de mégse csúszott valami könnyen. Hazai szinten így is a top zöldeveltelinik között van, wachui kontextusban max. középmezőnybe saccolnám. 6 pont. Szeretnék belőle újra venni? Nem.

Elhatároztam, hogy kísérleti szinten ezzel a pofonegyszerű költői kérdéssel, illetve az erre adott rövid válasszal fogom mostantól kiegészíteni a borleírásaimat.

Sokáig ódzkodtam, illetve ma is ódzkodom attól, hogy premier plánban lebeszéljek embereket sokszor példamutató munkával készült remek borokról, csak azért mert nekem konkrétan nem az eseteim. Továbbra sem  ez a cél, illetve egy esetleges „nem” választ sem minősítésnek, vagy vásárlásról való lebeszélésnek szánok. Inkább afféle szubjektív tetszési index kinyilvánítás, összekombinálva a szintén szubjektív és személyre szabott ár-érték aránnyal. 

Szerintem legtöbben, akik írnak a borról törekednek arra, hogy a vizsgált tételt, bizonyos mértékig legalábbis, az ízlésüktől függetlenítve értékeljék. Ez teljesen rendben is van, szerintem is vannak olyan tulajdonságai a boroknak, amelyek stílusuktól függetlenül feltétlen értékei, úgy mint ízintenzitás, komplexitás, hosszúság, egyensúly stb... Valahol helyes is, ha nagyjából ezek alapján történik a pontérték körülbelüli belövése, még ha tapasztalat szerint  a különböző kóstoló személyek ezeket az „objektívnek szánt” értékeket is végtelenül szubjektíven élik meg.

Ugyanakkor az, hogy megvennénk -e újra, korántsem (csak) ezektől az értékektől függ, hanem attól, hogy tényleg tetszik-e az adott bor, ízlik-e, vagy legalábbis megfogott-e benne valami. No és persze attól, hogy kifizetném -e ezért az élményért újra a vételárat.

A Disznókő vörösboráról, az Incognitoról szóló írásunkra érkezett kommentek alapján tudatosult bennem, hogy nagyon sokan még csak nem is hallottak arról, hogy ez a patinás tokaji birtok kékszőlővel rendelkezik és még forgalomba is hozza a belőle készített borokat. Közben arra is rájöttem, hogy hiába találkoztam már a bor több évjáratával, magam sem tudok sokkal többet olvasóinknál. A sokszor túl beszédes és összezavaró internetes források ezúttal mélyen hallgatnak. Az Incognito tehát – nagyon is tisztességes bor lévén – ismeretlenül kényezteti az őt felkutató fogyasztókat. Hogy többet megtudjunk a titokról, Mészáros Lászlót, a Disznókő birtokigazgatóját kérdeztük.

Ausztriai síelésünk alkalmával érdekes fogásra bukkantam. Nézegetve szállodánk itallapját feltűnt, hogy a legolcsóbb palackos bor épp egy komolynak számító botritiszes édes bor, egy ruster ausbruch, mégpedig a régió egyik legnevesebb termelőjétől a Feiler–Artinger-től. Konkrétan 8 Euroért kínáltak egy 0.375-ös palackot, viszonyításképp ugyanezt borszaküzletben mondjuk 25 Euroért lehet megvenni. Bizarr, hogy egy étteremben nem a megszokottabb módon a duplájáért, hanem a kiskerár harmadáért vásárolható meg. Rákérdeztem a pincérnél, hogy nem kápráznak-e a szemeim,  mire megerősítette az árat, de jelezte, hogy mielőtt belevágnék megmutatná miről is van szó. Hamarosan visszatért a pincéből egy palack 2007-es Pinot Cuvée-vel, és megkért vessek egy pillantást az évjáratra, majd atyai jószándékkal elárulta, hogy egy fehér bornak ez már igen koros. Őszintén meglepődtem. Ez a bor ugyanis előzetes várakozásaim szerint is egy hatputtonyos aszú beltartalmával kell, hogy vetekedjen, a termelő honlapján 40 éves potenciált jeleznek előre. Nem baj, mondom, jöhet. A palack tartalma teljesen rendben volt, én meg persze azonnal megvettem a teljes 4 palackos készletet.

Intenzív illat, sok aszalt kajszi, méhviasz, némi avarosság, törökméz, sósság, vanília, illetve mintha lenne nagyon pici, de nem zavaró mértékű, gyorsan szellőző illó.  Nagy testű korty, krémes-olajos konzisztencia. Telt ízek, vastag gyümölcsösség, itt is elsősorban aszalt kajszi képében, intenzív sósság által kísérve. Jelentős a maradékcukor, de a széles, fajsúlyos savak elég szépen megbirkóznak vele, bár összességében marad egy enyhe édességdominancia. (Utólag a honlapról lecsekkolva a bort látható, hogy 223 g cukor maradt benne, így nem csodálom)  A kétségtelenül nagy test és viszkozitás mellett szerkezetileg is van benne tömörség, a lecsengés szép hosszú. Kellemes tapintatú, sima felszínek. Komoly anyag. Eléri a 7 pontot. (90)

A Furmint Február még mindig dübörög. Egyszer azonban minden jónak vége lesz, hamarosan elzárják a csapokat és meg nem áll ugyan, de lassabban csordogál majd a furmint. Február utolsó napjait számlálgatva érdemes volt tehát igyekezni, ha szerettünk volna még egyszer a furmintban megfürödni. Erre én – a szervezők kedves invitálásának eleget téve – a Veritas Budakeszi Rathauskeller boltívei alatt kerítettem sort. Őszintén meglepett, hogy a Budakeszi környékén élők mennyire kellemes és igényes helyett kaptak, a minőségi ivászathoz-evészethez már nem szükséges Budapest belvárosa felé megindulni. A modern bisztrókonyhát is kínáló borszaküzlet és bár természetesen a Veritas portfóliójából építkezik, vagy 30 bort poharaznak – köztük több Champagne-t is –, valamint a vendégek polci áron bármit a poharukba kérhetnek. Ismerve az éttermi árakat, itt kezdtem Budakeszi polgáraira igazán irigykedni. A tárgyra térve a már említett Furmint Február keretében sor került itt egy furmint kóstolóra és a borokat támogató kiadós falatozásra. A kóstolt tételeket – túl a finom ételeken – Árvay Angelika és Molnár Péter (Patricius Borház) kísérték.

A Loire-vidék az elmúlt 2-3 évben személyes kedvenceim közé tartozik, mind fehér mind vörös fronton. A vörösek közül leginkább Touraine borait szeretem, ennek a régiónak egy kisebb apellációja Chinon. A borok 90%-a vörös, kevés rozé és még kevesebb chenin blanc-ból készülő fehér is fellelhető errefelé. A fő szőlőfajta a cabernet franc, ittam egy-két gamay-t is innen, de azok messze elmaradtak a jobb cabernet-k színvonalától. Akárcsak a közeli Vouvray-ban, itt is jellemző talajtípus a sárgás színű, tengeri fosszíliákban gazdag tuffeau, de ezen kívül gyakori a könnyedebb borokat adó kavicsos, hordalékos talaj is. Három Chinon-t kóstoltam ezúttal, a kiválónak tartott 2009-es évjáratból:

Folytatnám a rieslinges ámokfutást. :)  A Klaus után ismét egy kedvenc tétel vertikálisa következik, a legalább oly gyakran emlegetett moseli kiválóság a Joh. Jos. Prüm pincétől.

A Wehlener Sonnenuhr a zászlóshajó területük. Innen néztünk 4 spatlese besorolású édes bort "szúrópróba" jelleggel lefedve a 2011-1999-ig terjedő időszakot, majd az i-re a pontként jött ugyanerről a területről egy auslese szintű, aranykapszulával is megkülönböztetett válogatás 1995-ből.

A karácsonyi egyveleg után megígértem, hogy időszakosan jelentkezni fogok hasonló poszttal, amelyben rövid értékelés mellett adok közre egy hosszabb borsort. A palackokkal itt-ott futottam össze vagy vacsorához bontogattam őket. Ebben aztán tényleg van minden, jó és rossz, olcsó és drága, könnyen és nehezen hozzáférhető. Vigyázat, szédülést okozhat! Vágjunk is bele, hajrá!

Nagyon megkapó illat. Eper, vaníliarúd, szerecsendió, virágos parfümösség. Szájban alig közepes a test, könnyednek ható konzisztencia. Közepesen intenzív, de nagyon vonzó ízek, piros bogyósokkal, színes, édeskés fűszerességgel. Nagy szerkezetet ne keressünk, de ami van az arányosan kitöltött, a lecsengés mondjuk közepes. Finom tapintatú savak, kevéske tannin, selymes textúra. Remek egyensúly és egység, határozott finesz és egyáltalán magától értetődően finom. Ekkora anyagok általában öt pontig szoktak nálam jutni, de a benne levő újszerűség és elegancia-faktor végett nem tudom 6 pont alá adni. Nagyon tetszett.

Elnézést már, hogy egy rieslinges poszt után máris újabb rieslinges poszt jön. Akár bele is préselhettem volna ezt a bort is a tegnapelőtti gyűjtőcikkbe, de úgy éreztem a kuriozum mivolta miatt csak megérdemelne egy önálló bejegyzést. Csak ritkán iszik az emberfia húsz éves komolyabb smaragdot.

Weingut Knoll: Riesling Smaragd Dürnsteiner Kellerberg 1993

Eleinte kicsit fülledt az illat, de gyorsan kiszellőzik. Mit mondjak, egész fiatalos, már a korát tekintve. Mumifikálódott, de teljesen jól definiált citrusok, grapefruit és lime, komplex vegetális karakter, sokféle gyógynövény, némi csalános-sauvignonos beütés. Érintésnyi feketekávé, pici füst. Nehéz megfogni, sokkal összetettebb, mint leírva látszik. Ugyanakkor az idő tényleg visszafogottan jelentkezik. Nem igazán petrolos, nincs se aszalt, se mézes jellege,  sokkal inkább finoman érlelt,  kortalan, mint koros, vagy tercier.  Feltételezem, hogy ilyen típusú diszkrét palackérettség csak nagyon ideális tárolási előélettel tud születni. Szájban közepes testű a korty. Tiszta, szinte még áttetsző a konzisztencia. Nem szédítően mély, de mindenképp teltek az ízek. Itt is nehéz az aromák definiálása, kortalan gyümölcsösség, ásványosság, és valamiféle patinás hangulatú fűszeresség alkot nehezen szálazható elegyet. Élettel teli, cizellált, feszes, ugyanakkor jól integrált savak vezetik a kortyot, korrekt fókusz, közepesnél hosszabb lecsengés. Nincsenek letaglózó mélységek, látványos rétegek és impulzusok, mégis szerkezetileg  szilárd és beleköthetetlen. Épp, mint a fiatal Knoll-ok, azok se bombasztikusak, „csak” olyan klasszikusak. Úgy néz ki alig mozdulnak meg ezek a borok az idővel. Összességében ha nem is annyira lenyűgöző, azért mégis lenyűgöző.  7 pont.

A világ egyik legismertebb laboratóriuma, az Excell, egy nagyon érdekes vizsgálat eredményét közölte a napokban. Összesen 300 francia bort teszteltek növényvédő szerekre a 2009-es és 2010-es évjáratokból Bordeaux, Rhone, Madiran és más délnyugat franciaországi borvidékekről. A vizsgálat eredménye egészen meghökkentő: a borok 90%-a tartalmazott valamilyen vegyszermaradványt. Összesen 50 különböző szert találtak, főként a szőlészetekben elterjedt és sokszor intenzíven használt rovar- és gombaölő szereket. Az Excell megjegyzi, hogy minden esetben az előírt határérték alatti szinteket állapítottak meg, de ugyanakkor aggasztónak találják, hogy nem állnak rendelkezésre kutatási adatok a növényvédő szerek emberi testben való felhalmozódásáról, valamint az egyes molekulák kombinált hatásáról. Arról sem igen tudni sokat, hogy az erjedési folyamat közben hogyan és mivé alakulnak át a szóban forgó vegyületek.

Ismét következzen egy adag riesling az elmúlt néhány hónap külön meg nem írt tapasztalataiból. Kedvcsinálónak egy kép a Rajna-vidék egyik legjobb és leglátványosabb dűlőjéről a rüdesheimi Berg Schlossbergről. Innen csentem.

Remek alkalmat kínált a Bott-borokban elmerülni vágyóknak a Pince és a Terroir Club közös rendezésében megvalósult retrospektív kóstoló. A hordómintáktól építkező és a pince időszámításának kezdetéig visszanyúló tételeket Bott Judit és Bodó József mutatták meg az érdeklődőknek. Számomra különösen hasznos volt ez, hiszen ez a tokaji pincécske nagy elmaradásom, boraikkal általában csak futtában találkoztam: itt egy Teleki, ott egy Csontos, amott egy Határi. Ez pont kevés volt ahhoz, hogy teljes képet kapjak a legjobbak közt emlegetett termelőnél folyó munkáról. Eközben szerzőtársam sokszor nyakig merül Bott-borokban és a birtoknál olykor-olykor – nagyon helyesen – munkára is kényszerítik. Következzen tehát egyéni felzárkózásom és hozzá egy részletes beszámoló a múltidéző kóstolóról.

Dom. du Vieux Télégraphe: Chateauneuf du Pape La Crau 2003

Híres birtok Chateuneuf du Pape-ban. Nekem mindig is nagyon tetszett a neve, a címkéje, de most volt csak először alkalmam kóstolni a borukat. A birtok jelenlegi központjának a helyén a 19. század első felében valóban egy optikai távíró állomás működött, innen a borászat neve. A Brunnier-család a tulajdonos a kezdetektől fogva, a jelenlegi birtok magját képező terület betelepítése 1898-ban történt. Azóta 70 hektárra duzzadt a birtok, érdekes módon az egész egy blokkban, a Crau nevű fennsíkon. A tőkék átlagéletkora 50 év felett van az egész területet nézve. A borászat normál Chateauneuf du Pape néven a nagy borát hozza forgalomba, a La Crau név nem jelent kiemelt jelzőt, hiszen az egész területük ott van. A kevésbé értékes termés egy külön nevesített másodbor (Télégramme) formájában jön piacra, általában ez épp fordítva szokott lenni ebben az appellációban. Parker 92, Wine Spectator 93, Winedoctor 17, Bettane et Dessauve 17, Revue des Vins de France 18

Nagyon buja és mélyről jövő illat. Szilva, szeder, friss és porított formában, egész fűszerbazár, fahéj, szegfűszeg, sáfrány, édesgyökér. Ehhez jönnek még kék szirmú virágok, valamint szarvasgombás aromák. Egészen elképesztően komplex, könnyebb lenne felsorolni, hogy mi nincs benne. :) Elég nagy, de arányos test. Sűrű szövésű textúra, telt, mély íz, sok zamat, vastag aszalt gyümölcsösséggel, keleti fűszerekkel. Szépen vezetett szerkezet, ha nem is extrém fókuszált, de mindenképp hosszú és rétegzett a kortyfejlődés. Érettek, de különösebb figyelmet nem kötnek le a savak, az alapvázat sokkal inkább adja a felnőtt adag tannin, mely szintén érett ugyan, de mégis szárazabb, keményebb, mint ami általában jellemző a chateauneuf-ökre. Azt lehet mondani viszont, hogy a bor mélysége, gazdagsága mellett  jól elférnek így is. Komoly. 8-9 pontos illat, 7-8 pontos száj. Legyen összességében egy szűk nyolcas. (92-93)

Amikor Ribera del Dueroban a Bodegas Aalto pincészetnél jártam, önkéntelenül is felfigyeltem a szakmai tótumfaktumként tevékenykedő Mariano García nevére. Spanyolországot járva lépten-nyomon találkozhatunk ezzel a névvel, hiszen Garcíát az ország egyik legjobb és legbefolyásosabb borászának tartják. 1968-ban kezdett a Vega Siciliánál dolgozni, mindössze 24 évesen a már főborászi pozíciót tudhatta magáénak, majd ezt követően mintegy 30 évig ontotta magából a meghatározó és a Vega Siciliát a kultikus borelitbe visszarántó tételeket. Az Aalto modern lábbelibe bújtatott tempranillói szintén kivételes minőséget képviselnek, és nem véletlenül szereztek maguknak cirka egy évtized alatt komoly hírnevet. Mariano García azonban nem csak az Aalto stábját erősíti, de saját családi pincészetével is szerves része a nemzetközi „borkeringésnek”. Vajon milyen bort készít valaki a Vega Sicilia árnyékában eltöltött negyedszázad és az Aalto modernül újrafogalmazott csodái között? Erre, azaz Mariano García spanyol hangjára voltam kíváncsi.

Szeretnivaló illat, szilva, kékszőlő, szegfűszeg. Közepes test, tiszta, nagyon primer gyümölcsélmény. Mondhatnánk, hogy pofonegyszerű, üdítőitalos, merthogy olyan magától értetődően finom és annyira könnyen csúszik, de azért ha megfigyeljük a megszokott újbor-kategórián jócskán túlmutat a gyümölcs koncentrációja, a korty hossza is eléri a közepest. Kellemesen fanyar utóíz, a nem elhanyagolható mennyiségű fiatal tannin emlékével.  Megvan 5 pont. Ajánlott!

Természetesen idén sem maradhattunk távol Magyarország legizgalmasabb szőlőfajtáját boncasztalra fektető Furmint Február Nagykóstolótól. Aki viszont kimaradt, az biztosan lemaradt valamiről, hiszen a furmint fajtából készülő borok ismét tűzijátékot vontak a Városliget egére. Nincs még egy alkalom, ahol a furmint ilyen szégyentelenül magas koncentrációban és ennyire pucéran kerülhetne poharunkba. Termőhelyek, szüreti időpontok és borkészítési technológiák végre valóban összehasonlításra kerülhetnek és mindenki megfogalmazhatja a saját furmint-ideálját. És ezt akár közvetlenül a termelőnek is elmondhatja, hiszen a Furmint Február nem csak a borokat, de a termelőket is csatasorba állítja. Következzen tehát a FURMINT nagyképernyőn, azaz részletes beszámolónk a Furmint Február Nagykóstolóról!

Az alábbi néhány bort egy borokkal csak nemrégiben ismerkedni kezdő lelkes kollegámmal kóstoltam. A cél a német rizlingekre és termőhelyeire vonatkozó tapasztalat gyűjtése volt, ezért különböző vidékek különböző típusú boraiból válogattam össze négyet. Sajnos Rheingau, fontossága ellenére ezúttal kimaradt, egy-egy bort kóstoltunk Pfalz-ból és Rheinhessen-ből, kettőt pedig a Mosel- vidékről. Került a poharunkba száraz kabinett, valamint édes auslese és spätlese is.