Pár hónapja vetettem fel Török Csabának, volna-e kedve egy Tabunello vertikálishoz. Volt. Személy szerint nagyon kíváncsi voltam a kis Szent György-hegyi birtok hétéves evolúciójára és alig vártam, hogy egyetlen asztalon lássam a teljes történetet. Magyarország talán legfurcsább bora a 2007-es évjárattal robbant a köztudatba. Alsó hangon is megosztott mindenkit, hiszen három dimenzióban is megbolygatta a téridő szövétnekét: Szent György-hegyi is, vörös is és Toszkána első számú fajtájából, az itthon vadidegen sangiovese-ből készült. A fogadtatás enyhén szólva is vegyesnek ígérkezett. A fogyasztók egy része élcesen egri kadarkát, másik része kiváló pinot noirt kiáltott. A helyi „szakma” is nagyokat szörnyülködött, sőt a 2HA a mai napig szálka egyes szemekben. Nehezen érthető ez, hiszen a birtokra látogatva pompás szőlőket, egy csodaszép birtokközpontot és profi pincét találunk. Ha teszünk egy rövid sétát a hegyen, hamar rájövünk, hogy Török Csaba – két-három másik termelőtársával együtt – csak zavar a mátrixban. Elhanyagolt szőlők, lepukkant pincék és rangon aluli borok jelentik ugyanis a Szent György-hegy valóságát. Persze, most nem erről lesz szó.

Szicíliából még csak-csak ittam borokat, de konkréten az Etna környékéről (Etna DOC) egyáltalán nem. Így borsos ára ellenére is leemeltem ezt a palackot az egyik bejáratott borbolt polcáról és alig vártam, hogy megkóstoljam. A pincészet mintegy 16 hektár szőlővel rendelkezik és éves szinten mindössze 15000 palack bort készít. A két helyi speciális szőlő a nerello cappuccio és a nerello mascalese, melyeket többnyire a pinot noir-hoz szoktak hasonlítgatni. A talaj nem meglepő módon vulkanikus, ami extrém ásványos borokat eredményez. A bort használt és új francia fában érlelték 20 hónapig, majd palackozás után még fél évig hagyták pihenni, mielőtt piacra került. A San Lorenzo csaknem teljes egészében nerello mascalese-ből (98%) készül, a cappuccio csak nyomnyi mennyiségben van jelen benne. Egész világos rubin színű, téglavörösbe hajló széllel. Közepesen intenzív, gazdag illat: kék virágok, pirosbogyósok, finom fűszerek és rengeteg ásvány. Pazar. Az ízkép is hasonló, a gazdag mineralitás mindent visz, de mellette azért izgalmas gyümölcsösség-fűszeresség is észrevehető. Alig közepes test, minimális finom tanninnal és határozott, de nem tolakodó savgerinccel. Illat-és ízjegyei alapján tényleg pinot-s, a szerkezet viszont kissé lazább, elmarad a komoly francia pinot-k precíz struktúrájától. Nincs azért gond vele, semmi nem lóg ki vagy rontja el az összképet, csak a komoly fókuszáltság, tömörség hiányzik. Mindenesetre nagyon élvezetes bor, valahol 6-7 pont között. $40.

Az olaszliszkai Kulcsár-dűlő új terület Bodóék gondozásában. Az öreg-tőkés hárslevelű hordómintaként komoly hatással volt rám, a szortimentből az egyik kedvencem volt.  Az akkor nagyon kellemesen félszáraz tétel később újra beindult és szárazra kierjedt. A tétel sorsa sokáig bizonytalan volt, legyen-e dűlős bor, vagy menjen birtokborba, alkotói nem rajongtak annyira érte, mint én. :)  Végül  lepalackozták önállóan, de kereskedelmi forgalomba nem került. A pincénél lehet kóstolni, illetve ha valaki nagyon szeretné, akkor hozzájutni.

Körte, birsalma, fehér virágok, pici sütőtök, elég karakteres gyurmás-kerámiaporos-fogpasztás ásványosság. Közepes, vagy attól alig nagyobb test. Telt íz, nagyon primer fehér húsú gyümölcsök, nyári alma, friss körte,  jelentős ásványosság is fűszerezi, illetve van egy minimális erjedtes-élesztős bizonytalan jegy, mintha még hordóminta lenne, és egy egész picit még mozgásban lenne.  Ezzel együtt is vonzó, csontszáraz és frissítő, melyre még egy egészen halovány co2 is rájátszana. A szerkezet egyébként igen szép. A textúra könnyedebbnek hat, mint mondjuk a Csontos vagy Határik esetén, de a fürgébb mozgás ellenére ez is abszolút kompakt és tömör kortyközéppel bír. Nincs fölösleg, végig izmos és szikár, határozott fókusszal, magas, de jól integrált savak által szép hosszan kísérve. Remek egyensúly, miközben jól eső vibráció járja át. Nehéz adekvát pontot adni. Szerkezetileg nálam simán megugorja a 7 pontos szintet. Ugyanakkor nem tudom mit illene kezdenem az ízben mutatkozó enyhe bizonytalansággal. Lehetséges, hogy a két lépcsőben lezajlott erjedés hagyott vissza valamiféle aromatikai huncutságot? Ha akármilyen kis mértékben is, de igen, az vajon hibának minősül-e? Akár igen, akár nem, szerintem sokra lehet hivatott ez a terület.

Didier Barral mondhatni egy különutas fenegyerek. Borait egyaránt lehet kedvelni és elvből elutasítani, mindkettőre tudnék indokot felhozni. Az 1993-ban alapított birtok radikálisan biodinamikus szemlélettel dolgozik, összesen harminc hektár területet művelnek a Franciaország délnyugati traktusában található Faugères appellációban. Van itt minden, kifejező filozófia, preparátumok, tobzódó mikrovilág és a farm fenntartásához elengedhetetlen állatkák. Didier a borkészítésben sem aprózza a dolgokat, kifejezetten hírhedt a minimális kénhasználatról. Kóstoltam már néhány Barral vöröset, amelyek a birtok-filozófiát paradox módon megerőszakolva nem csak a terroir köveit, de a minimál-technológia mellékhatásait is hirdették. Dőlt belőlük a brett ugyanis, rurális interpretációban cseppet lószarosak voltak. Nem hangzik ez jól, de ha komfortzónánk engedi, mégis érdemes Barral borokkal próbálkozni. Ha szerencsénk van velük a gyümölcs, a mélység és a komplexitás is átjut az istállószagon.

Egy ideje tartogattam két palack Hollóvár 2008-as furmintot, de nem pont ugyanabból. Takács Lajos ugyanis  a tétel egy kisebbik részét szűretlenül palackozta, ez a verzió csak a pincénél volt kóstolható és vásárolható. A kereskedelmi változat szűrés után lett letöltve. Most felnyitottam mindkettőt, és egymás mellett néztem meg őket.

Komplex, szívet melengető „old school” Hollóvár illat. Aszalt kajszi, méz, sósság, pici vöröshagymahéj, kéksajt. (ez utóbbi messze nem olyan meghatározó, mint fiatal korában) Telt korty, mély, az illatnak megfelelő karakteres ízek, szemrevaló attack. Sűrű szövés, élénk, fajsúlyos, ugyanakkor teljesen lekerekedett savak. Nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, de a hömpölygő gazdagság rétegekben érkezése megadja a korty fejlődés-érzetét. Elég hosszú lecsengés, remek egyensúly, sima felszínek, a szépen palackérett állapot finoman omlós konzisztenciájával. Komoly.  Eléri a 7 pontot. Szerintem fejlődését tekintve már elérhette csúcsát, ún. platón lehet, nem hiszem, hogy várható ettől feljebb.

A két bor nem meglepő módon igen hasonló volt, így nem láttam értelmét két külön jegyzetnek.  A szűretlen változat talán kicsit szebb, komplexebb palackbukét mutatott, míg a kereskedelmi tétel inkább petrolosabb volt. A szűretlen egy picit teltebbnek, kerekebbnek hatott, a normál változat kicsit feszesebbnek tűnt. Szubjektíve egy árnyalatnyit jobban tetszett a szűretlen, de tényleg annyira kicsi volt a különbség, hogy  nem voltam benne biztos, ha random töltögetne valaki a kettőből, akkor mindig tudnám, hogy melyik van épp a poharamban. Szűréstől függetlenül számomra a valaha volt egyik legjobb Hollóvár-bor, őszintén hiányzik ezen korábbi stílusuk. 

Egy Varsó mellé szakadt barátom hívta fel a figyelmem, hogy a lengyel Lidl nagy átalakulások színtere volt az elmúlt időszakban. Lidl viszonylatban ugyanis igen szokatlan minőségű és árazású borok jelentek meg a polcokon. Ez önmagában még csak érdekesen hangzik, de ha végignézzük a listát, meg is lepődhetünk: Champagne, Elzász Grand Cru, Médoc Cru Bourgeois, Saint-Émilion Grand Cru, Crozes-Hermitage, Châteauneuf-du-Pape, Gigondas, Sauternes, Brunello di Montalcino. Kiindulva a „Lidli” itthoni, főként olcsó borokra koncentráló kínálatából, már-már meghökkentőnek hat az újítás. Vajon milyen kísérletbe fogott a Lidl Polska északi sorstársainknál?

A patináns ribera del duero-i Dominio de Pingus pincészet alsóbb kategóriás bora (a harmadik, ha nem tévedek), öregtőkés tempranillo-ból készül, helyi termelőkkel történő együttműködés gyümölcseként. Persze azért harmadbor ide vagy oda, nem kell megijedni, hiszen egy ekkora presztízsű pincénél nem adnak ki akármit a kezükből, úgyhogy mindenképp nagyon jó borra számítottam és lényegében meg is kaptam. Sötét bíbor szín, igen fiatalnak tűnik. Közepesen intenzív, elegáns, abszolút nem tolakodó nagyboros illat: sok friss pirosbogyós, kevés füst és hordóvanília. Közepesnél kicsit teltebb korty, és érződik ugyan a boron a fiatalság, de ennek ellenére remekül iható már most is. Az illathoz hasonló ízkép, finom gyümölcsök és elegáns hordós jegyek, remek arányban. Nem kifejezetten mély, de jól fókuszált korty, semmi nem lóg ki, kiváló érett savak és bársonyos tanninok, sehol egy él, vagy oda nem illő részlet. Érdemes lenne pár évet palackérlelni, de mint említtem, már most is élvezetes ital. A Wine Advocate 92 pontot adott rá, az áltunk használt skálán a 7 pont alját éri el, némi éréssel komplexebbé válva még szebb lesz. $45, akov kolléga itt írt a 2009-es évjáratú testvéréről.

Hosszú évekig tart, amíg az egyszerű kis palomino alapborból egy komplexre érett sherry kerekedik. Minden kisiskolás tudja, hogy a jó borhoz jó pince is kell, ahol alaptartozék az optimális hőmérséklet és a megfelelő páratartalom. Egy Jerezhez hasonló száraz és forró régióban ez azért nem fordul elő minden utcasarkon. Ha hozzávesszük, hogy a borvidék alapkőzete nem alkalmas klasszikus pincék létesítésére, látszólag igen nehéz feladattal állunk szemben. A megoldást ismét az évezredes know-how adja. Szőlőfajták, talajok, a borkészítés és érlelés egymásba simuló módjai-lehetőségei azok, amelyek végül a sherry hosszan polírozott stílusában egyesülnek. A jerezi egyenlet utolsó eleme tehát az érlelés feltételeit megteremtő bodega. Ebben a részben megnézzük, hogyan működnek a szellemesen csak „katedrálisoknak” nevezett, borgőzbe vont épületek.

Ez a kóstoló óta igencsak érdekelnek a Dom. du Pégau borai, így az elmúlt félévben ahol lehetett próbáltam csempészni egyet-egyet aktuális rendelésembe. Mára összejött néhány palack, melyek segítségével mégha igen szellősen is, inkább csak szúrópróba jelleggel, de lefedhető a borok fejlődésének jó 12 éves szakasza.

Laurence Féraud és szülei 1987-ben alapították saját birtokukat. Nem minden előzmény nélkül, ugyanis a dédszűlők, majd a nagyszűlők is a Dom. Féraud néven alapított birtokot vezették, de a család még jóval azelőttig, egészen a 17. századig vissza tudja vezetni szőlőtermelői gyökereit.  A kezdeti 7 ha mára jelentősen megnövekedtt. Ma 20 hektárral rendelkeznek Chateauneuf du Pape-ból, 20 hektár a Cote du Rhone Villages appelláción belül, 5 hektár Cotes du Rhone besorolású terület, és 20 hektár bármilyen erdetvédelmi körzeten kívüli szőlő, ahonnan Plan Pegau néven asztali bort palackoznak.

Gazdag, rusztikus, tradicionális stílusú Chateauneuf-ök. Parker írta, ha bárki kíváncsi milyen lehetett egy CdP a 40-es-50-es években vegyen bátran egy Pegau-t. A borokat hőmérséklet-szabályozás nélkül betonkádakban erjesztik saját flórával. Az érlelés hatalmas (50hl) öreg fahordókban történik, ez a bor esetén konkrétan két évig. Szűretlenül palackoznak.

Az alap Chateauneuf-cuvée-jükből kóstoltunk három egymástól viszonylag távoli, de egyaránt kiemelkedő évjáratból származó tételt. Tudni kell, hogy az alapanyagot tekintve ez a szint teljesen megegyezik a következő lépcsőfokot jelentő és a múltkor már kóstolt Cuvée Laurence-szal, csak ez utóbbi kétszer annyi érlelést kap.

Örömmel jelentjük, hogy az idei év Borászok Borásza díjat Szentesi József érdemelte ki. Szeretettel gratulálunk és sok sikert kívánunk a további munkához! Az Év Borászfelfedezettje Berecz Stéphanie, a Magyar Borért díj nyertese pedig Molnár Péter (Patricius) lett. Gratulálunk Nekik is!

Friss körte, citrus, fehér virágok, zsírkrétás-sós-kerámiaporos ásványosság. Szép. Közepes testű, arányos felépítésű korty. Telt, tiszta ízek, elegáns gyümölcsösség, finom ásványosság. Semmiféle kirobbanó intenzitás, mégis vonzó. Nagyon enyhe krémesség a konzisztenciában. A közép szépen bontakozik, nincsenek  letaglózó mélységek, de mégis elegendően fókuszált. A lecsengés közepesnél hosszabb, utóízében egy kis nyers ananászos fanyarság is megjelenik. Remek egyensúly és egység, sima tapintat, kidolgozott részletek.  Tényleg szép, de nekem a csont nélküli klasszishoz hiányzik még egy kis extra koncentráció és intenzitás, még bőven összeegyeztethetőek lennének az eleganciával. 6.5 pont. (89)

Domaine des Croix: Aloxe-Corton Les Boutiéres 2010

Piros bogyós gyümölcsök, főleg cseresznye közepes koncentrációban, viszont elég jelentős hordóval is megküldve vanília és pörkölési aromák képében. Szájban is ilyen. Közepes test, közepes intenzitás. Alapvetően tiszta, dominálnak a gyümölcsök, de jobban jelen van a fa, mint várnám. Semmi különös szerkezet,  az ízek fokozatosan kiürülnek, közepesen hosszú lecsengés. Nincs különösebb említésre méltó kortyfejlődés, cizelláltság, vagy kanyar. Finom, jóivású, kajához is jól mehet, de ez nagyon kevés. Ebben az árkategóriában sokkal jobb burgundi borokat is lehet találni. 5 pont. 8500 Ft, Bortársaság.

Kislaki Bormanufaktúra (Légli Géza): Pinot Noir Válogatás 2011

Sokkal vonzóbb illat, koncentráltabb gyümölcs ígéretével, főleg kék bogyósok, áfonya, kékszőlő mellette szegfűszeges-borsos fűszeresség. Közepes méretű, arányos test. Ízben kissé visszafogottabb, mint amit az illat ígért, illetve, mint emlékeimben, sőt még az előző borhoz képest is.  A szerkezet viszont egy lépéssel komolyabb, mint az előbb, mutat némi cizelláltságot, fókuszt. A savak feszesebbek, a tannin itt se túl sok, de nem észrevétlen, ugyanakkor finomszemcsés, jól integrált. Közepesnél alig hosszabb lecsengés. 5.5-6 pont, most nem éreztem, hogy tisztán meglenne az utóbbi. 4300 Ft, Kézműves Borok Háza.

Az alapborok első válogatása, majd borpárlattal való erősítésük után kezdődhet a szigorú és rendkívül fifikás szabályrendszer szerint történő érlelés. A borok először egy kb. 6-8 hónapos előérlelésen esnek át (un. „Sobretabla”), amelyet egy második válogatás fog majd követni. Ez azért fontos, mert ebben a bébi szakaszban más-más irányba képesek fejlődni a különböző tételek. Az előérlelés már öreg, sokszor használt 600 literes hordókban történik, amelyeket csak 5/6-ig töltenek fel, azaz kb. 100 liter levegő marad a borok felett. Csúnya magyar fogalommal ez a „darabban tartás”, az üldözött tokaji múlt kedvelt „gazdagítási” stratégiája. Így adtak eleink természet szülte édes boraikhoz un. bródig (kenyérhéjas) karaktert.

A Szerbiába szakadt Hajdújárásról, a Szabadka-Horgosi borvidékről származik ez a kadarka, amelyet egy 1880-ban telepített ültetvényről készített Maurer Oszkár. A hátcímke szerint „Tudomásunk szerint a világ legidősebb kadarka szőlőültetvényének a termése a palackban lévő bor”. Minden bizonnyal így is van. Ha körbenézünk a világban, nem csak kadarkából – ahogy a címke pedzegeti szerényen – de más fajtákból is alig-alig találunk ilyen idős telepítéseket. Kapásból csak pár ausztrál borászat jut eszembe, ahol hasonlatosan hajlott korú shiraz vagy grenache tőkék adják a legcsúcsabb – és igen drágán mért – tételeket. Annál is inkább hihetetlen ez, mert a magyar szőlészeti mainstream szerint 30 éves tőkekornál már vágni érdemes. Kíván-e fűrészt a kadarka 130 évesen?

Krisztusi korba lépvén úgy határoztam, hogy egy impozánsabb édes-sorral lepem meg a szűk borklubot. Különösebb koncepció nem volt, csak annyi, hogy lehetőleg nagyon fincsi dolgokat igyunk.

Március végével ismét sor került a Kézműves Borok Háza portfólió kóstolójára, amely bár szerény méretekben és körülmények között kerül megrendezésre, mégis az egyik legjobb hangulatú a hasonló bemutatók sorában. A baráti légkör kézzel fogható, jól láthatóan minden termelő és meghívott szívesen jön a rendezvényre. Hogy miért jó járni a „Szentesi Open” álnév alatt futó kultúrheppeningre? A válasz egyszerű. Ahogy az egyik, már a felső maligán-tartományba érkezett vendégtársam megfogalmazta: „Mert ide csak rendes embereket hívnak”. Bizonyára így is van. S a rendes emberek savak hajtotta étvágyát a Fény utcai piac kiemelkedő minőségű húsárukat kínáló sonkása – ezek szintén igen rendes emberek – próbálja évről évre kordában tartani.

A harmadik részben szépen átevezünk a sherry alfáját jelentő alapborok készítésére. Ez az a pont, ahol valóban találkozunk olyan egyedi és hátborzongató borászati megoldásokkal, amelyekről máshol nem is hallottak, vagy éppen ellenkezőleg, tűzzel-vassal megkergetnek.

Orrbamászó illat, érett szeder, áfonya, vanília, kókusz, fekete olíva. Elég nagy testű korty. Telt ízek,  remek minőségű, krémes közegbe ágyazott vastag feketebogyós gyümölcsösség, szintén minőséginek tűnő hordófűszerek, tulajdonképpen egyik se nyomja el a másikat. Az ízek koncentrációja szépen kitölti a korty teljes hosszát egy közepes-plusz lecsengés erejéig, de kifejezett fókuszáltság nem jutott eszembe róla. Sok tannin, érett, jól integrált, valamint szintén érett, szélesebb savak jól emészthető, bársonyos tapintatú, puhább konzisztenciát tartanak fenn. A végén az alkohol kissé kilóg, de ettől még teljesen jóérzéssel lehet fogyasztani. Nem a stílusom, de műfajon belül jó anyag jól megcsinálva. Magabiztos 6 pont. (88)

Számos, bor iránt komolyan érdeklődő barátommal teljesen egyet kell értenem abban, hogy Franz Weninger azon kevés Magyarországon ténykedő borászok egyike, aki képes évről-évre konzisztens minőség előállítására. Természetesen évjáratbeli különbségek vannak, de technológiai bizonytalanságokkal, illetve durva egyensúlyproblémákkal még egyetlen palack boránál sem találkoztam. Nagyjából a 2000-es évjárat óta, a kereskedelmi forgalomban megjelenő borai közül talán egyet-kettőt nem kóstoltam, a Frettnerek közül is minden évjáratból megismertem legalább egy palackot. Ez az egyik olyan magyar vörösbor, aminek bizonyos évjárataiból sikerült eltennem néhány palackot és nyomon követni érésüket. Ráadásul nagy megelégedésemre, merthogy a komolyabb Weninger boroknak nem árt adni pár év palackérlelést, hogy legszebb arcukat mutassák. Többen többfélét írtak a Frettner legutóbbi évjáratáról, ami az eddigi szokásoktól eltérően kizárólag cabernet franc-ból készült. Karácsonyi otthonlétem alkalmával sajnos nem volt alkalmam megkóstolni, nemrégiben azonban egy kedves barátom látogatása alkalmával sikerült importálni otthonról egy palackkal. Közepes rubinszínű. Illatában a gyümölcsök háttérben, az ásványos jegyek abszolút dominánsak. Közepesen telt korty, mineralitás, pirosbogyósok, kevés piros fűszerpaprika. A korty szép egyensúlyú, de nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, tömörnek. Szépen érett elegendő mennyiségű sav, bársonyos tanninok, elég hosszú lecsengés. Jó bor, de jelenleg semmiképp nem tartom nemzetközi szinten kiemelkedőnek. 6 pontos. Tartalékai még lehetnek, ezért raktározok belőle néhány palackkal, kíváncsi vagyok miképp változik az elkövetkező években. 5000 forint körül volt egy palackkal.

A képet a pincészet honlapjáról vettem kölcsön.

Ismét következzen egy kupacnyi riesling az elmúlt hónapok terméséből. Jelentős részük kapható itthon a riesling.hu-nál.

A képen Bernkastel városkája látható a fölé tornyosuló hírhedt Doctor-dűlővel.

Ausztria legöregebb borászata és egyben a világ talán legrégebben biodinamikus szőlőművelést gyakorló birtoka végre megérkezett Magyarországra. Wachau kiemelkedő és egyedi termelőjeként számon tartott Nikolaihof boraival ezentúl a Terroir Club jóvoltából találkozhatunk. A hazai premierre Nikolaus Saahs, a pincészet fiatal vezetője látogatott Budapestre, hogy a Nikolaihof-filozófiát hordozó palackok tartalmát az érdeklődők poharába töltse. Az eseménynek a Gundel étterem egyik diszkrét különterme adott otthont.

Angela Muir háborgó mesterkurzusa után Julia Harding MW ritka szőlőfajtákat boncolgató előadásával erősítettem. Julia Harding – aki nem ismerné – Jancis Robinsonnal dolgozik. Rövid bevezetőjében bemutatta a nemzetközileg ismert „szőlő-nyomozóval”, José Vouillamoz-szal és Jancis Robinsonnal közösen megalkotott, a világ szőlőfajtáiról referáló Wine Grapes c. munkát. A nem rég napvilágot látott, 1.200 oldalas monstre szőlő-enciklopédia összesen 1.368 szőlőfajta eredetét és tulajdonságait dolgozza fel. A hiánypótló Wine Grapes megírása összesen négyévnyi megfeszített munka eredménye. Hála a modern DNS vizsgálatoknak, a könyv számtalan szőlőfajta eddig homályba vesző gyökerét tárja fel a kíváncsi olvasó számára. A mesterkurzuson szereplő borok többsége igazi ritkaság, egyik-másik fajta világszinten is csak pár hektár területen szűkölködik, ennél fogva a palackba kerülő mennyiség is hátborzongatóan minimális.

Kétezer-párszáz forintért vettem Tescoban. Első nekifutásra nem sokat mutat, némi semlgesebb piros bogyós gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség, pörkölt magvak. Szájban közepes testű, jóivású korty. Alig közepes ízintenzitás, lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. A párhuzamosan nyitva levő Clos du Mont Olivet Cotes du Rhone mellett kifejezetten szerénynek hatott. A palack mintegy fele a szokásos módon kisüvegekbe lett letöltve és néhány nap után vettem elő újra. Az első nap ismeretében nem voltak elvárásaim, de ekkor egészen jópofa volt. Málna, cseresznye, egészen izgalmas fűszeresség,  édesgyökér, gyógypemetefű, feketebors, vaníliarúd. Szájban az arányos, közepes méret mellett most teltebbnek tűnnek az ízek, fajsúlyosabbak a gyümölcsök, kifejezőbbek a fűszerek. A szerkezet továbbra se túl komoly, mondjuk senki nem is várta, ennek ellenére egy árnyalatnyit több anyagot villant ezúttal a kortyközép. Érintésnyi tannin, kanyarok nélküli, szélesebb savak, fokozatosan halkuló, közepesen hosszú lecsengés. Sima felszínek, jó egyensúly, jó inni. Első nap 4.5, következő alkalommal 5.5 pont. Nem tudom mi az oka a különbségnek. Fejlődés a nyitás után a kisüvegekben? Többé, illetve kevésbé gyökérnap a részemről?  Cotes du Rhone jelenléte, avagy hiánya? Ki tudja…Megvenném újra? Az első napi élményt nem, a másikat igen.

A VinCE 2013 érdekesebbnek ígérkező szombati napját sajnos ki kellett hagynom. Maradt tehát a vasárnap, ugyan már kevesebb izgalommal, de finom, csipegetésre alkalmas falatkákkal. Úgy gondoltam, a klisére kalapált borvidékeket most elfelejtem és keresek valami számomra ingoványos terepet. Az első körben Angela Muir MW „Make wine not war” mesterkurzusára neveztem be, amely folytonos csatározásokkal és kurzusváltásokkal terhelt vidékek borait villantotta fel. Harminc éves borbeszerzői és konzultánsi tapasztalattal a háta mögött Angela Muir személyes reflexiókkal, tankokkal és a szüretelők feje felett süvítő golyókkal színezte előadását. Értelmetlen volna visszaadni a borok hátországát megfestő mikrotörténeteket, így ezúttal a nálunk ritkaságszámba menő tételekre koncentrálok. A kóstolási jegyzeteken felül megpróbálom röviden bemutatni a szóban forgó vidékeket, fajtákat és a borok készítési módját is.

Úgy néz ki ez a hét Dél-Franciaországé itt a blogon. :)  A Dél-Rhone további felfedezésével egyidejűleg régóta tervezett lépés volt Languedoc-kal való ismerkedés is.

Franciaország legnagyobb, sokáig mellőzött borvidéke, amely inkább asztali borokkal töltötte fel az áruházakat. Az utóbbi 20 évben viszont látványos fejlődésen ment keresztül és immár tény, hogy bizonyos területei csodákra is képesek, mint például a képen is látható Pic Saint-Loup. (az eredeti kép itt.)

Próbáltam egy szép merítést összehozni innen, lehetőleg érintve Languedoc különböző szegleteit. 10 és 25 Euro közötti vörös borokat vizsgáltunk.