A magyar borokkal ellentétben, az osztrákok jelentős számban képviseltetik magukat az amerikai piacon. Nemcsak a minden bizonnyal híresebb (és szerintem jobb) fehér, hanem a vörös szegmensben is. Kizárólag helyi fajtákra kihegyezve vásároltam néhány palack vöröset és megvizsgáltam őket szépen egymás mellett. Az első bor Wagramból származott, a többi viszonylag jól ismert burgenlandi borászatokból.

Konyári János 2012-ben nem készített házasítást a Szárhegyről, a dűlős válogatás helyére tiszta sauvignon blanc került. Mivel az elődök közül sajnálatos módon egyet sem kóstoltam, így nem tudom, hogy igaz-e a borász állítása, miszerint ez az eddigi legjobb fehérbora. Eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy nagy kihívás a fajta alapvetően nyers-vegetális jegyein túlmutatva egy elegáns, nagy formátumú bort készíteni. A friss Szárhegy-utód sem bontja meg a papírformát, de ettől függetlenül helye van a hazai sauvignon-élmezőnyben.

Halvány citromsárga szín. Illatában marcipán, köménymag, citrusfélék, zeller, érett sárga húsú gyümölcsök, körte, zöldfűszerek. A hordó észrevehető, de nem tolakodó. A zöldes, de nem éretlen-füves jegyek nehezen találják a helyüket az alapvetően elegáns, érett kontextusban. Kóstolva rendkívül vastag, tartalmas, de nem a gyümölcsök uralják. A korty határozottan sós, amit sok, erőteljes, hosszú sav tart meg. Az alkohol magas, de nem bántóan. Tisztán búcsúzik. Nagyratörő, ambiciózus bor egy ilyen célkora itthon kevésbé alkalmas fajtából. Eddigi kontextusában, chardonnay és hárslevelű-támogatással minden bizonnyal többre vinné nálam. 5,5 pont.(4 300 Ft)

Történt történetesen, hogy egy kedves barátunk augusztus elején a harmincadikat töltötte. Ünnepeltünk volna, de valahogy csak nem akart sor kerülni rá. Először irdatlan kánikula volt, aztán páran elutaztak vagy betegség miatt kidőltek, aztán jött a Borfesztivál, aztán más kóstolósorok tettek keresztbe és így ment ez szépen tovább. A témában bonyolított, szűnni nem akaró levelezés szeptember közepén azért már kezdett terhessé válni. Végül egy szeptember végi időpontban állapodtunk meg. Közben annyi időt baltáztunk el, hogy másik hármunk születésnapját is meghaladtuk, szóval volt alibi az ünneplésre. Roppant egyszerű feladatot róttunk magunkra: csak komoly, rendes nemzetközi pedigrével bíró termelő bora kerülhetett az asztalra. Ezúttal nincsenek aszús kadarkák, kétes hírű kaberné szavinyonok, lekvárig alázkodott pinot noirok. Csakis hibátlanul penge borok. Miközben tehát barátunk a harmincadikat ünnepelte, mi is beálltunk a fény alá, kis kezünkbe poharat markoltunk, vidáman remegő májunk pedig már alig várta, hogy ennyire arisztokratikusan kerüljön határmezsgyéinek legszélére.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Németh Attila Gábor elkészítette élete eddigi legmegosztóbb fehérborát. A most piacra került 2010-es Veresföld minden cseppje feszül az ellentmondástól, az izgalomtól és az egyediségtől. Lesz, aki egyenesen rajongani fog érte, a többiek pedig egy túlérett, alkoholba fojtott, savszegény kísérletnek fogják tartani, ami sokkal inkább szól a borász útkereséséről a legendásan rossz 2010-es évjáratban, mintsem a fogyasztói igények kielégítéséről. Nem tagadom, engem meggyőzött a bor, amiben nyilván az is szerepet játszik, hogy nem sok november végén szüretelt félszáraz chardonnay-t kóstoltam ebből az évjáratból. Márpedig ha egy bor érdekes, ha magán hordozza az évjárat, a terület és a borász kísérletezésének nyomait, akkor az esetleges hibákat, a tankönyvi egyensúly hiányát képes vagyok üzenetként elkönyvelni a szokásos elégedetlenkedés helyett.

Alig jöttem haza a Douro- túráról, máris egy nem várt meghívó várt. A Veritasnál dolgozó kedves ismerősöm invitált a Budakeszi Rathauskellerben celebrálandó Quinta da Romaneira borvacsorára. Mivel nemrég jártam már a minőségi kosztot kínáló Rathauskellerben és a Romaneira is nagyon érdekelt, hát kapva kaptam az alkalmon.

Lehet, hogy én látom rosszul, de a Ludányi Balázs nevével fémjelzett gyöngyöstarjáni Centurio szőlőbirtok borai kevesebb publicitást és figyelmet kapnak, mint amennyit borvidéki kontextusban érdemelnének. A nagyjából három hektárnyi területtel rendelkező borászat még tavaly keltette fel a figyelmemet egy átlagon felüli rozéval és egy több, mint korrekt kékfrankossal. Utóbbit meg is írtam, előbbit sajnos csak futtában kóstoltam, jegyzetelés nélkül. Ezek után nem volt kérdés, hogy a szortiment fehérboros oldalával is meg kell ismerkednem. A borászat lényegre törő adatlapja alapján testesebb, nagy komplexitást hordozó fehérborokat vártam. Az elvárásaim csak részben teljesültek, de a remek ár/érték miatt panaszra még így sem lehet okom.

Miután elsirattuk Drbartát, csendben ültünk egy kört. Visszavonhatatlanul kevesebben lettünk, hiszen a blog alapítója-motorja, kedvenc szegedi fogorvosunk nem ír többé rizlingek, grünerek és Tokajiak „kortyközepi süreiről”, cizellált savvilágáról. A Borrajongó legelső bejegyzésével, 2010. április 8-án mutatkozott be a nagyvilágnak. A három és fél év alatt 451 bejegyzést „elkövető” Drbarta szép lassan intézménnyé emelte a Borrajongót, amely – becsléseim szerint – idővel a három legjelentősebb hazai borfogyasztói blogba került. Szomorkodunk tehát, de bízunk benne, hogy visszatér még közénk posztjaival.

Az élet természetesen nem áll meg, és mi sem szándékozunk ezt tenni. Alig „temettünk”, máris egy új szerzővel gazdagodtunk. Örömmel jelentjük hát be, hogy személyes hangvételű blogjáról, valamint a Gault Millau soraiból jól ismert Unger Tamás igazolt át hozzánk. Fogadjátok szeretettel!

Ugyanakkor itt megismétlem vonzó állásajánlatunkat:

„Szerzőket keresünk. Feltételek: idült alkoholizmus, feneketlen pénztárca, nagy munkabírás, cserében megbecsületlenség, versenyképtelen kereset.”

Ide írhatsz nekünk: borrajongo.blog@gmail.com

Ismét lehetőségem volt néhány magyar bort mutatni new york-i és philadelphia-i borbarátaimnak. Kóstoltunk már magyar fehéreket többfelől, legutóbb vörösöket szintén több borvidékről, ezúttal pedig úgy gondoltam, hogy fókuszáljunk Tokajra. Öt száraz és két édes bor került sorra, amelyekkel nagyjából sikerült is lefedni a főbb fajtákat és bortípusokat. A társaság egyöntetűen szerette az édesborokat, a szárazak közül is mindenki talált kedvére valót. Most már csak az az egyetlen probléma, hogy tudtommal ezen borok egyike sem beszerezhető néhány ezer kilométeres környezetemben...

Ismét egyveleg rovatunkkal jelentkezünk. Kis válogatás az utolsó időszakban kóstolt, de posztba nem öntött borokból.

Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni. 

Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)

Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.  

Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.

Mikor a Douro-látogatást terveztem a Baixa Corgo egyik sztárja, az Alves de Sousa nem szerepelt a listámon. Pedig a méretesebb családi birtokok közé tartozó pincészet igen nagy névnek számít, nemcsak otthon, de külföldön is komoly ismertségnek örvend. Az Alves de Sousa egyedüliként Portugáliában kétszer is elnyerte a Revista de Vinhos magazin nagyra értékelt „Év Bortermelője” díját. Egy kedves ismerősöm, Szegedi Csilla borász ajánlotta fel, szívesen beprotezsál a pincészethez, hiszen gyakorlatképpen egy komplett szüretet töltött náluk. Nem gondoltam volna, hogy magyar borászok a Douroban trenírozzák magukat, de sosem késő meglepődni. A felajánlást elfogadtam, így kerültem Alves de Sousáékhoz, amely végül a Portugál-kaland egyik legérdekesebb látogatásának bizonyult, olyan borsorral, amire míg élek, biztosan emlékezni fogok.

Az elsők között első kézből számoltunk be a Lidl Magyarország jelentősen megújult borszelekciójáról.  A radikális váltást kísérő figyelmet jól jelezte a poszt alatt kialakuló élénk diskurzus, egyaránt pozitív és negatív töltetű hozzászólások is bőven érkeztek. Elcsevegtünk, támogattunk, elleneztünk és ide-oda érveltünk, de közben a fogyasztó is a tettek mezejére lépett. Információink szerint a kétezer alatti borok a várakozások felett teljesítenek. Úgy tűnik tehát, Magyarország „rápróbál” a francia borokra.

Dom. des Escaravailles:  Cotes du Rhone Les Antimagnes 2010: 70% grenache( 60 éves tőkékrő)l, 30% syrah( 30 éves tőkékrő)l. Málnás illat, diszkrét, finom fűszeresség. Arányos test, finom, de kissé visszafogott íz. Alig közepes tannin,  érett, de kellően  élénk savak. Lazább szerkezet, alig közepes lecsengés. Remek gasztro-bor. 5+  (9.50 Euro)

Michel Gassier: Costieres de Nimes Nostre Pais 2010: 35% Grenache, 25% Carignan,20% Mourvedre, pici Cinsault és Syrah. Málna, édes fűszerek, pici gyógynövény. Közepesnél nagyobb test. Viszonylag telt íz, érett-édes gyümölcsösség, közepes mennyiségű puha tannin, szélesebb, komótosabb savak, inkább lazább, mint tömör struktúra, közepesen hosszú lecsengés. Jó inni.  6-  (11.75 Euro) Akov-ot eggyel jobban megfogta anno.

Dom. Les Cailloux Chateauneuf du Pape  2010: Fajsúlyos darab, jó koncentrációval, tiszta gyümölcsösséggel, de mégis visszafogott, nem akar sokat mutatni. Tömör mag, a megszokottnál talán picit keményebb, de így is jóféle tanninok, jó egyensúly, közepesnél határozottan hosszabb lecsengés. 6/7 (30 Euro)

Dom. Oustal Blanc Minervois La Giocoso 2007   : 65% grenache, 20% syrah, 15% carignan. Kifejezetten fűszeres bor, borsos-szegfűszeges-csillagánizsos világ, szilvás-áfonyás gyümölcsösséggel. Közepesnél nagyobb test. Telt íz, közepesen tömör szerkezet. Élénk savak, kemény, poros tanninok, közepesnél hosszabb lecsengés. 6+ (21.50 Euro)

Pierre Cros : Minervois Les Aspres 2011: Syrah 100 évesnél idősebb tőkékről. Tömény szilva, pici földesség, fahéj, szegfűszeg. Nagy testű korty, intenzív, mély ízek, tömör, masszív közép, hosszan szájbaivodó strukturális tartalmak. Sűrű szövés, mégis arányos, jól iható, kerek egész. Nagyon szép. 7+  (28 Euro)

A borokat innen rendeltem,kivéve a Cailloux-t, mert azt innen.

Ordinárium Furmint 2008

Kortalanul érlelt, aszalt jellegű gyümölcsösség, a szokványosabb kajszin túl mintha szilvára is hasonlítana. Gyömbér, avar, sósság, oxidatívnak ható aromák, pici odaégett jelleg, mintha némi botritisz is lenne. Nem szokványos, nem is minden alkotója tetszetős, de mindenképp komplex az illat. Szájban nagy test, sok extrakt fogad. Ízben nem annyira intenzív, érett,  főtt gyümölcsök, némi sósság itt is. Széles savak, közepesnél tömörebb szerkezet., nagyrészt sima tapintatok, kivéve a végét, amikor megvillan az alkohol és az addig integráltan viselkedő cseresség. 

Nagy-Palánt Furmint 2008

Fülledtség, pici füst, kukorica. Érett, kortalan, kicsit állott hangulatú, de kevésbé aszaltas jellegű gyümölcsösség, sósság. Szájban arányosabb. Közepes-plusz test, közepes intenzitás, közepes tömörség. Feszesebb, de szintén érett savak, a sor szintjén értve kevesebb cseresség és alkohol.

Halas Furmint 2009

Nagyon érett, főtt és aszalt jellegű kajszi, sütőtök, törökméz, paradicsompüré.  Nagy test, magas extrakt,  viszonylag telt íz. Krémes konzisztencia, itt is van jelentős cseresség, az alkohol is fűt a végén. Közepesnél hosszabb lecsengés.

Lapis Hárslevelű 2008

Hasonló, túlérett barack, némi egzotikus színezet, sütőtök, méz, égetett cukor. Nagy test, telt íz, sűrűn krémes konzisztencia. Érett, széles, puhább savak, kedvesebb, lágyabb, simább tapintatú  a sor többi tagjához képest. Az alkohol itt is melegíti a lecsengést.

Halas Furmint 2008

Túlérett kajszi, karamell, törökméz, a sor szintjén kevésbé komplex illat. Nagy test, telt íz, érezhető a maradékcukor is.  Szerkezetileg tömör, a cseresség és a savak végig jól integráltak, miközben megvan a kellő élénkség és hossz. Kerek egész.

Nehéz pontozni őket. 6-nál egyiket se tenném magasabbra, 5-nél egyiket se alacsonyabbra. Az Ordinárium  és a Lapis hárs voltak, melyek leginkább tetszettek a sorból,  utána jött a Halas 08, majd a Nagy Palánt, végül a Halas 09. Sajátos arcuk van, stílusban kicsit távol a jelenlegi élvonalat jellemző letisztultságtól. Inkább olyanok, mint a mára elfeledett száraz szamorodnik a maguk rusztikusságával, oxidatív és késeis hangulatukkal. Annak ellenére, hogy én speciel nem ezt a stílust tartom a kedvencemnek Tokajból, tulajdonképpen izgalmasak voltak, kellően le tudtak kötni a rájuk szánt esték során. Mindenképp érdekes színfoltot képez ez a szortiment, pláne azok körében, akik valami másra vágynak. Külön tetszettek az informatív címkék.

A borokat Kiss János bocsátotta a rendelkezésemre, köszönet értük.

Kis késéssel én is beszámolok a Várban tett kiruccanásomról. Pénteken este sikerült feljutnom. A kellemesen meleg délutánra csípősen hűvös és szeles idő kerekedett. Nem éppen ideális fázva, szélben (illatok nuku) kóstolni, de idén csak ennyi jutott. Vasárnap is terveztem menni, de végül egy romantikus pinot noir szüret alattomosan elcsábított. No, de megbecsülve azt, ami van, álljon itt egy részletes tudósítás.

Dom. Faiveley: Mercurey 1er cru Clos du Roy 2009

Kifinomult illat, remek minőségű gyümölcsösség, málna, cseresznye, pici szeder, friss szilva, mellettük tavaszi virágok, összetett fűszeresség, édesgyökér, fahéj, medvecukor. Vétek nem rászánni az időt. Közepes test, telt íz, érett, friss, harapnivaló gyümölcsösség. Viszonylag kevesebb, finomszemcsés tannin, élénk, cizellált szintén nagyon finom állagú savak vezette szerkezet. Közepesen tömör, de jól fókuszált kortylefolyás, közepesnél jóval hosszabb lecsengés. Kifogástalan egyensúly, simaság, miközben csupa élet. Finesszel és eleganciával csúszik be a 7 pontosak táborába. Kb. 20 Euro. Megvenném újra? Igen.

Drouhin-Laroze: Les Bonnes Mares 2004

Chambolle-Musigny egyik nagy hírű grand cru területéről. Nagyon szép illat, porított bogyós gyümölcsök, szarvasgomba, ércesség, szárított virágok. Szájban „csak” nagyon rendben. Közepes méretű, szinte karcsú test. Ízekkel szépen kitöltött bármiféle lehengerlő intenzitás nélkül. Korrekt mag, feszes savak, finomszemcsés, de szilárd tanninok, tisztességesen hosszú lecsengés, csontszáraz, kissé poros utóíz. 7 pont. (A másnapi maradék gyengébben muzsikált. Az illat megragadó komplexitása eltűnt, kicsit oxidáltnak is éreztem ekkor, szájban jól tartotta magát, de színei nélkül sokkal szikárabbnak hatott.)  50 angol font.

A Lidl Magyarország 2013. szeptember 10-én, ünnepélyes sajtóesemény keretei közt mutatta be új borszelekcióját. Korábban már írtunk arról, hogy a lengyel Lidl áruházakban gyanúsan sok külföldi, elsősorban francia bor jelent meg a polcokon. A meglepetést leginkább az okozta, hogy a kereskedelmi lánc – szakítva korábbi „borfilozófiájával” – 180 fokos fordulatot vett és a valóban neves borvidékek portékáit kezdte kínálni a lengyel vásárlóknak. A lengyel borkultúrát is érintő portrénk mellett hat bort meg is kóstoltunk akkor. Sírtunk is, nevettünk is, hiszen a szándék méltatásán túl a kóstolt tételek csak részben győztek meg bennünket. Rá is kérdeztem a Lidl Magyarországnál, tervezik-e forgalmazni a Lengyelországban árusított borokat, de nem tudtak konkrétumokkal szolgálni. A válaszra egészen eddig kellett várni, jelentem, az új koncepció kivételesen érdekesnek ígérkezik.

Tar Ferenc, a sokat emlegetett www.riesling.hu tulajdonosa nemcsak rieslingben utazik ám, hanem egy sor egyéb érdekességet is behozott hazánkba, mely borokat a www.finewines.hu honlapon lehet (majd) elérni.

Az egyik új irány Piemont, jelenleg négy termelő aktuális szortimentjének egy része vásárolható meg. Ezek közül rendeltem Feri ajánlásainak figyelembevételével egy különböző fajtákat, árkategóriákat érintő sort, hogy tarthassak egy a műfajjal ismerkedő kóstolót a társaimnak.

Kissé elszomorodtam, hogy ezúttal sem lehettem jelen a drbarta által celebrált éves furmintteszten, ezért a Philadelphiában rendelkezésemre álló szolíd készletemből bontottam témához kapcsolódóan két palackot, vigasztalásképpen (igaz, nem a 2011-es év terméséből)…Sikerült is jobbkedvre derülnöm:)

Olaszrizling jégbor az ausztriai Weinviertel  borvidékről. A riesling.hu-nál jutottam hozzá. Kajszi, déli és trópusi gyümölcsök, akácméz. Olajosan sűrű korty, mély, intenzív, ugyanakkor nagyon tiszta ízek, gyakorlatilag csak a színtiszta gyümölcsök extra koncentrált és mély kivitelben. Masszív, tömör struktúra, szélesebb, de a nem kevés maradékcukrot is teljesen hatékonyan kiegyensúlyozó savkészlet, nagyon hosszú lecsengés, egységesség, gömbölyűség. Talán nem annyira komplex,ami érthető is, hisz fiatal még, de mégis már most lenyűgözően szép. 7.5 pont. (92)  6400 Ft. egy kis üveg, ami nem olcsó, de tekintve, hogy analitikája (és akár a minősége is) egy  hatputtonyos aszúéval korrelál, így szinte azt is mondhatnám, hogy remek vétel. Én biztosan fogok még venni belőle. 

A Vallado meglátogatása után keletnek vettük az irányt és a Douro Superior sztárja, a Quinta do Vale Meão került céltáblánk közepére. A Vila Nova de Foz Côa közelében található birtok az egész Douro egyik legnagyobb neve, a Vale Meão mögött álló mintagazdaságról nemzetközi kontextusban is szuperlatívuszokban diskurálnak. A Vallado és a Meão a borvidék két ellentétes szélén vannak, mégis közös tőről fakadnak, hiszen mindketten a legendás Dona Antónia Ferreira „rendtartásához” tartoztak. 1952-ben itt készült az első Barca Velha („Öreg Bárka”), amely a száraz Douro vörösborok origója, a különös gonddal elkészített Barca Velha ma is Portugália egyik legismertebb és legdrágább presztízsbora. A hetvenes években Dona Antónia ük-ük-ük unokája, Francisco Javier de Olazabal – egyben a nagy Ferreira vezére – hozzálátott, hogy az elaprózódott tulajdonrészeket visszavásárolja és újra családi tulajdonba vegye a híres birtokot. Miután a Ferreira Sogrape-tulajdonba került (1987), a Vale Meão még egészen 1998-ig szállította az alapanyagot az óriásnak. Francisco Javier ekkor azonban felállt az igazgatói székből, hogy időközben borásszá érett fiával, Franciscoval végre a saját útjukra lépjenek.

Álljon itt egy rövid gyorsjelentés a 2013-as év eddigi tanulságairól. A szüret tulajdonképpen el is kezdődött, hiszen a korai fajták már többé-kevésbé a puttonyba kerültek. A Szentesi Pincénél augusztus 30-án vettük elő a metszőollót, a viszonylag korai zengőt érte el a végzet. Egyelőre túlzás lenne bármit is mondani a 2013-as borokról, amit viszont lehet tudni az évjáratról, azt megpróbálom röviden összefoglalni. Elsősorban a Velencei-tó környékére van rálátásom, de a legtöbb állítás talán országosan is általánosítható.

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

A Káli-medence fura hely. Az egy dolog, hogy az ország egyik legszebb tája, hiszen nemzetközi viszonylatban is arra érdemes földtani látványosságokat kínál. Egy pillanatra azonban tegyük túl magunkat a köveken és helyezzük kezünket a hasunkra. Akár országosan is nehéz lenne rámutatni még egy régióra, ahol ennyire nagy elánnal indult volna be a minőségi vendéglátás. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy a fürdőzők pénztárcái tetszettek volna gasztro-forradalmat csinálni. Balaton ide vagy oda, a Káli-medence azért strandpapucsban már távolság és a hekksütödék bűze sem hatol át a Badacsonyon. Aki tehát erre jár, céllal teszi. Itt van mindjárt a híres káptalantóti termelői piac, amely kiváló, mégis illegalitásban kell működnie. Köveskálon mindjárt két fine dining-közeli étteremből is választhatunk (Kővirág, Káli Art Inn), amely a falucska 380 állandó lakójához mérve világraszóló teljesítmény. Regélhetnék még holmi kecske- és juhsajtokról, mangalicatermékekről, kézműves lekvárokról és szörpökről, és a lépten-nyomon ridegen tartott állatokról. De térjünk vissza lassan a kövekhez. A Káli-medencét körbejárva napnál is világosabbak a kiváló adottságok. A szinte mediterrán időjárás, a remek kitettségű, vulkanikus eredetű és esetenként mészköves domboldalak eszményi feltételekkel szolgálnak a szőlőnek. Minden borért kiált. Ezért is furcsa, hogy a rendszerváltást követően mennyire sokat kellett várni, míg valamirevaló pincészetek egyáltalán feltünedeztek a horizonton. Ha lassan is, a helyzet változik és magasabb elvárásokkal sem kell már innen kivert kutyaként távozni.

A Douroban járni és a Quinta do Vallado pincészetet kihagyni, végzetes hiba lett volna, nem is gondoltam elkövetni. Az 1716-ban alapított Vallado az egyik legöregebb birtok az egész Douroban. Vagy harminc másik „quintával” együtt a legendás Dona Antónia Ferreira asszonyság kezelésébe tartozott, kétszáz évig szállította a kiváló minőségű Portóit a Ferreira hordóiba. Végül 1987-ben az évszázadok alatt terebélyesre növő Ferreira család kénytelenül megvált az öreg Portói háztól, amely aztán a hatalmas borkonszern, a Sogrape fennhatósága alá került. A quinták viszont maradtak, a hatalmas család ágai-bogai pedig tiszta lappal, közel nulláról kezdhettek építkezni.