Ritkán kerül a poharamba kaliforniai chardonnay, de a hétvégén családi körben bontottunk egy palackot, és bizony, remek darabra leltünk. Úgy gondoltam, megérdemel egy rövidke írást a bor és a birtok.
A 2006-ban alapított kaliforniai Meiomi Wines nevét a Wappo és Yuki indián törzsek "part" szaváról kapta. Az idén 33 éves alapító, Joe Wagner nyáron 315 millió dollárért eladta a Meiomi márkanevet a Constellation Brands-nek (ráadásul csak a márkanevet, szőlőterületek nélkül!), azonban 2 évig még tanácsadóként a borászatnál marad.
A birtokról nem lehet azt mondani, hogy túlbonyolították volna a fajtaválasztékot és a szortimentet, sokáig ugyanis csak - a szakma által magasan jegyzett - pinot noir-t palackoztak, 2012 óta készül a pincénél chardonnay is. 

Eredetileg SAP tramini vertikális, vagy valami hasonló lett volna a cím, de a többiek már elvégezték a munka nagyját, Tomi csakúgy mint 3 éve, most is gyorsabban és szebben fogalmazott nálam, a vertikális kitekintő tapasztalatait úgy összefoglalta, ahogy én már nem is fogom.

Ráadásul Furmintfan előzékenyen lepasszolta a szintén minden részletre kiterjedő jegyzeteit, így már nekem csak a prológus megírása maradt. A címadásra visszatérve és kicsit továbbgondolva rájöttem, hogy a moziplakátokra is csak a legnagyobb sztár neve van kiírva nagy betűvel, miért tennék én másként. Persze nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz 4 egymástól nagyon eltérő évjárat egymás után, de az igazi izgalmat a címszereplővel való újabb és egyben valószínűleg sajnos utolsó találkozás okozta. Azon kevés borok közé tartozik a házi borpantheonomban, ami a szerelem első látásra élmény után sem csalt meg soha, minden egyes alkalommal igazolta a kellemes emlékeket.

A többiek, így utólag azt mondom, csak a felvezetést szolgálták, magában pedig a 13-as, vagy akár a 11-es is nagyot szólt volna, de egy Alfa Romeo is csak addig tűnik az olasz dizájn csúcsának, amíg be nem parkol mellé egy Ferrari.

A múltkori egyébként fantasztikusan jól elsült vörös párbajok után most következzen az esemény fehér párja. A koncepció hasonló, kiválasztani néhány dél-afrikai fehéret, lehetőleg többféle borvidéket, fajtát képviselve és kreálni számukra árban, stílusban, évjáratban megfelelő, tipikus, óvilági kontextust. 

Ezúttal némiképp kevesebben voltunk, így csak három párost vettünk górcső alá és árban is kicsit alacsonyabbra tettem a lécet, de azért 20 Euro környékén már átlagon fölüli fehér borokra mertem számítani. Nagyon kíváncsi voltam, nem is feltétlen arra, hogy "ki nyer", inkább hogy lesznek-e ismét egyéniségek.

Nézzük, fogadjátok szeretettel: 

November vége van, lassan itt a tél, ha a borfogyasztást szigorúan szezonális tevékenységként végezzük, akkor most eljött a testesebb vörösborok ideje. Ennek megfelelően a Winelovers novemberi rendezvényén a bordeaux-i fajtáké a főszerep. A jól bejáratott Corinthia Grand Hotel Budapest emeleti termeiben kiállító magyar borászatok mellett néhány borkereskedő, és horvát borászat is színesítette a kínálatot.

Valóban ritka, hogy egy helyen ennyi pincészet mutatja be az elsősorban vagy kizárólag cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot trió tagjaira építkező házasításait, vagy három fajta valamelyikéből szűrt fajtaborait, úgyhogy a magyar vörösbor-fetisiszták igazi Kánaánja volt ez a kóstoló. Nem sorolnám magam ebbe a táborba, de mivel a tavalyi kóstolót kihagytam, így én is kíváncsian vártam, mit hoz ez a szombat délután-este. A várakozásba némi félelem is vegyült, a hazai bordeaux-i házasításokkal kapcsolatos tapasztalataim ugyanis erősen vegyesek, és ettől függetlenül is tartottam tőle, hogy az április kékfrankos-szemléhez képest kevesebb izgalmat tartogatnak majd a borok. Mint kiderült, aggodalmam nem volt alaptalan...
Tény, hogy a magyar borászatok is egyre inkább nyitnak a gyümölcsösebb, jobb egyensúlyú borok felé, de ez a kóstoló is bizonyította, hogy máig nem sikerült teljesen kitörni a sok hordó-magas alkohol-túlzott extrakció Bermuda-háromszögéből. A fentiek mellett az illó és a brett is belerondított itt-ott a képbe, így aztán nem volt könnyű egyszerre teljesen tiszta, gyümölcshangsúlyos és jó egyensúlyt mutató, pláne elegáns bort találnom. Az izgalomfaktor is hiányzott a mezőny nagy részéből, már persze, ha a fenti tényezőket nem soroljuk oda. Biztosan megvan ezeknek a boroknak a rajongótábora kis hazánkban, és a borok nagy része itthon talál gazdára, de én valahogy nem kaptam kedvet, hogy komoly összegeket fektessek a hazai "bordó blend"-ek felhalmozásába.
Egyre gyakrabban érkeznek hírek magyar vörösborok szép nemzetközi szerepléséről, ami jó dolog, de összességében véve sem a különleges termőhelyi jelleggel, sem a minőséggel, sem az árral nem tudnék sok külföldit meggyőzni, hogy az akármelyik másik országból származó merlot/cabernet helyett miért a magyart kellene választania. Persze kivételek akadnak, de számomra ez a kóstoló is bizonyította, hogy ha jól elkészített és esetleg érdekes magyar vörösbort akarok inni, például egy kékfrankossal az esetek nagy részében (árban és ár-érték arányban szinte biztosan) valószínűleg jobban járok.

Az év eleji syrah-kóstoló második felvonása már hosszabb ideje be volt tervezve, végül októberre sikerült összetrombitálni a társaságot, most éppen a Tütübe. Ismét összegyűjtöttünk egy csokorra való syrah-t, ezúttal azonban csak magyar versenyzők voltak a mezőnyben. Nem volt komolyabb beszerző hadjárat, mindenki hozta, amit talált. A borok nagy része a 2011-es évjáratból érkezett, és egyúttal egy mini Kreinbacher-vertikális is összejött a sorban. A borokat vakon kóstoltuk, és a második kör után lepleztük le a palackokat.

Mindenféle természeti, éghajlati és geológiai elemzéstől eltekintve is kijelenthető, hogy Etyek-Buda egy kiemelkedő adottsággal mindenképpen rendelkezik a magyarországi borvidékek közül, ez pedig az, hogy a borvidék névadó települése, Etyek mindössze 26 kilométerre fekszik Budapesttől. A magyar borvidékek az ország méretéből és a főváros központi elhelyezkedéséből adódóan kivétel nélkül elérhetőek néhány órás autózással/buszozással/vonatozással, Etyek azonban tényleg olyan közel van Budapesthez, hogy az ember akár egy szombat délután is spontán felkerekedhet, hogy sétáljon egyet a szőlőtőkék között és a valamelyik pincében megkóstoljon néhány helyben készült bort.

Manapság ez már természetesnek tűnik, de nem volt ez mindig így és hosszú évek munkájával jutott el ide a település.
Rókusfalvy Pál a 2000-es évek elejétől végzett tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett Etyek népszerűsítésében. 2003-ban a Rókusfalvy által szervezett Pincefesztivállal és az Etyeki Kezes-Lábossal volt tetten érhető a szélesebb közönség számára az a folyamat, amelynek köszönhetően Etyek egyre népszerűbb kirándulóhellyé vált, elsősorban a fővárosiak szemében.
Az egész Etyeket megmozgató tavaszi Pincefesztivált és az őszi Kezes-Lábost fesztivált 2013-ban az évszakonként megrendezésre kerülő Etyeki Piknik váltotta fel. Az Etyeki Piknik kisebb területre - az Újhegy és a Szépvölgy pincéire - korlátozódó, családiasabb hangulatú rendezvényként funkcionál, az adott évszakhoz igazodó tematikával, de a korábbi fesztiválokhoz hasonlóan meghívott vendégborászatokkal, zenekarokkal, kézműves kiállítókkal színesítve a programot.
Az Etyeki Borút Egyesület szervezésében, legutóbb októberben megrendezett Etyeki Borangoló is hasonló filozófiával működik: az etyeki borospincék kinyitnak és saját boraik mellett étellel és esetenként egyéb programokkal várják a vendégeket.


De már nem is kell feltétlenül szervezett program ahhoz, hogy valaki egy kellemes napot eltöltsön Etyeken, hiszen már eljutottunk oda, hogy számos pince rendszeresen nyitva tart hétvégén, így előzetes bejelentkezés nélkül is be lehet térni néhány bor megkóstolása erejéig. Az Etyekre közlekedő buszjáratokon is egyre gyakrabban látni - főként a fiatalabb korosztályhoz tartozó - párokat, kisebb-nagyobb baráti társaságokat, akik egy fél napra kiruccannak a nagyvárosból "Budapest szőlőskertjébe".

A közelmúltban az egymással szorosabban együttműködő etyeki borászatok kisebb csoportosulásokat is létrehoztak, mint az Etyeki Kúria-Hernyák Birtok-Rókusfalvy Pince triót tömörítő Etyek 360, vagy az Anonym Pince, az EtyekM, a Nádas Borműhely és a Szépvölgyön ÁT részvételével megalakult Etyeki Szakcsoport. Arra is van azonban példa, hogy az etyeki borász-társadalom apraja-nagyja zárt ajtók mögött összegyűljön és például egy adott fajta górcső alá helyezésével megkóstolják egymás borait, eszmét cseréljenek, vagy akár a szüreti munkák befejeződésével szimplán csak koccintsanak és beszélgessenek egymással.

Etyeken tehát izgalmas dolgok történnek, érdemes egy délutánra kimozdulni kicsit a nagyvárosból. Október végén-november elején én is igyekeztem kihasználni a késő őszi napsütést, és két szombat délutánt is Etyeken töltöttem. Első alkalommal egy kisebb családi pincét látogattam meg, második alkalommal pedig a borvidék egyik legismertebb pincészeténél kóstoltam.

A különböző budapesti helyszíneken tematikus borkóstolókat, borvacsorákat szervező Wine Shock csapat október végén a kékfrankost állította az aktuális esti program fókuszpontjába. A Sonkapultban megtartott kóstolón osztrák és magyar kékfrankosok kerültek terítékre, nagy részüket vakon szemléztük. A vak szakaszban, találgatni kellett, hogy az éppen a pohárban lévő bor a két ország közül melyikből származik. Ez a találgatás szomszédos országok esetén sokszor egyébként sem könnyű, de mint a leleplezéskor kiderült, ebből a szempontból néhány bornál extra csavar is került a történetbe.
A vakon kóstolt palackok leleplezését követően komoly meglepetések is érték közönséget. A sor végére tartogatott utolsó két osztrák csúcs-kékfrankos méltó befejezése volt az estének.

Piemonti túránk első állomása az Ascheri. A Finewines.hu-nak köszönhetően igen jó ismertségnek örvend itthon is ez a rendkívül tudatosan és fegyelmezetten dolgozó birtok. Délután érkezünk meg Bra városába, amely már Barolo területén kívül, a Tanaro folyó túloldaláról szemléli az eseményeket. Szállásunkat is a pincészet adja, még bort sem láttunk, de máris a földre került az álunk: a borászat felett nemrég épült hotel sziporkázó, elképesztően igényes, minden sarkában valami kis rejtély, a hangulata egyszerre modern, de mégis vidékiesen izgalmas. De nem ezért jöttünk, és amúgy is Matteo Ascheri, a joviális dottore két szinttel alább már vár bennünket…

A Spájz-a-Szájban frontembere, egyben az újlipótvárosi Sarki Fűszeres új üzletvezetője, Czinege Tamás és a Németh Richard nevével fémjelzett Wine Flow közös gasztro-show-t szervezett október közepén A Másik Ajtó Bárban. Az ételek alapanyagát a Sarki Fűszeres és az azonos érdekeltségbe tartozó Tütü lébár szolgáltatta, majd ezeket a Spájz-a-Szájban csapata gyúrta egybe kész fogásokká. A tapas-jellegű falatkák mind egy tányéron kaptak helyet, így bár a menün rögzítve voltak a bor-étel párosítások, akár kísérletezni is lehetett. A kísérleti jelleggel rendezett mini gasztro-show maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azóta Tütü-A Másik Ajtó és Czinege Tamás hetente egy borászt lát vendégül és a borokhoz ugyanúgy ételeket is kreálnak.

A borokat Németh Richard válogatta és kínálta, kisebb, fiatal pincék tételeiből, amelyekből nem egy ezen az estén mutatkozott be szélesebb közönség előtt. Izgalmas estének ígérkezett, jó társasággal, lássuk mit lehetett kóstolni.

Octopus kolléga addig és addig írogatja a posztjait dél-afrikai borokról, hogy előbb-utóbb megcsinálja a kedvet hozzájuk. Azért nem 100%-ig fehér folt a terület, hiszen a szegedi borfesztiválon már többször is elvitte a show-t a hazai működtetésű "Dél-Afrika borai" kereskedés szortimentje. Szóval már volt sejtésem arról, hogy vannak ott nagyon is komoly borok, de a blogger kolléga kedvenc beszerzési forrása a Wein-Deko egészen új távlatokat nyit széles kínálatával a téma iránt érdeklődőknek.

A képen Dél-Afrika egyik leghűvösebb termőhelye Elgin látható. Forrás: www.southafrica.net

Egyszercsak rászántam magam és én is rendeltem az említett kereskedésből egy szép adag bort, már csak komponálni kellett nekik valamiféle témát. Én ugye mindig is szerettem hasonlítgatni, és ugye, ha épp felfedezünk valami újat, akkor legjobb megnézni, hogy mit tud az adott stílus legklassszikusabbjaival párban? Szóval, veszünk négy dél-afrikai vöröset, különböző fajtákat, stílusokat és borvidékeket képviselve és mindegyik mellé rakunk megfelelő, tipikus óvilági kontextust. És mi lehetne klasszikusabb párosítás egy syrah-grenache-mourvédre cuvée-nek, mint mondjuk egy jó dél-rhone-i GSM-cuvée, egy grániton-palán termett syrah-nak egy árban (és geológiailag is) megfelelő észak-rhone-i versenyző, pl. egy st. joseph? Vagy épp egy hűvösebb klímás pinot noirnak egy azonos súlycsoport-béli vörös burgundi, illetve egy komolyabb barrique cabernet sauvignonnak pedigrés borvidékről és termelőtől egy jellegzetes bal parti cru classé bordói? Igyekeztem, hogy korban se legyenek nagy különbségek, max. 1 év ide vagy oda.

Még annyit a technikai lebonyolításról, hogy mivel voltak olyan borok a sorban, melyek korábbi találkozások során meghálálták a szellőztetést, a kóstoló tervezett napján (csütörtökön) délben kidugóztam a borokat és kaptak egy dupla dekantálást, azaz kancsóba kitölteni, majd vissza őket az üvegbe és így várták az estét. Délután viszont a kislányom lebetegedett, így utolsó pillanatban elmaradt az esti szeánsz. Másnapra rendeződtünk nagyvonalakban családilag, viszont a társaságot csak hétfőre sikerült ismét összecsődíteni, tehát ötödik napja nyitott palackokkal tarthattam meg a kóstolót. Én persze nem tudtam meg nem is akartam addig várni, így a második napja nyitott palackokból végigkóstoltam egyszer a sort, aztán két napra rá, vasárnap is csentem belőlük ismét néhány cent erejéig. A kóstolójegyzetek zömét az első kóstolás alkalmával kreáltam, de mindenütt jelezni fogom, hogy miként változtak a borok a napok során, illetve ha nem is feltétlen változtak, de támadtak újabb gondolataim velük kapcsán, akkor azokat is megosztom.

Íme a sor, fogadjátok szeretettel:

Az újkori magyar pezsgőgyártás felnőttkora messze még persze, de azért vannak biztató jelek itt is, ott is. Legutóbb Tokaj egyik stabil pontja, a francia d’Aulan család tulajdonában lévő Dereszla lepett meg a 2011-es évjáratú pezsgőjével (a pincéről itt írtam részletesen). A champagne-i eredetű d’Aulanok 1998-ig birtokolták a legendás Piper-Heidsieck házat, így képzelhetjük, hogy a Dereszla mércéjét sem lehetett a leghátsó pinceágból indítani…

"A Mosbacher borászdinasztia több, mint 200 éve Forstban, az egyik legszebb pfalzi borászfaluban él. A minőségi bortermelés alapjait Georg Mosbacher teremtette meg, a 19. és a 20. század fordulóján. A mára 16 hektárosra nőtt birtokot Sabine Mosbacher-Düringer és férje, Jürgen Düringer vezetik. Bár ma már több kiváló borászat működik Forstban, a Mosbacher pince vezető szerepéhez még mindig nem fér kétség.
A birtok erősségét a kristálytiszta, minerális rizlingek jelentik, amelyek a kabinettől a "Grosses Gewächs"-ig minden kategóriában kitűnő minőségűek. A Forst határában fekvő, híresen jó dűlőkben kiválóak az adottságok a rizling számára. A Mosbacher család szőlőiben nem használnak gyomirtószereket, védik a hasznos rovarokat és növényeket, és csak akkor trágyáznak, ha az a talaj kémiai vizsgálata alapján indokolt. A hozamot már a tavaszi metszéssel erősen korlátozzák. Az intenzív zöldmunkának, a nyári fürtritkításnak és a szelektív, kézi szüretelésnek köszönhetően a borok a lehető legjobb minőségű szőlőből készülnek. A kímélő feldolgozásnak köszönhetően a borok megőrzik a bazaltos termőtalaj jellemző jegyeit.
A birtok szőlőterületeinek 80%-án rizling terem, és ezt az arányt nem is fog csökkenni. A tulajdonosok további értékes területek megszerzését tervezik, melyek termése alkalmas „nagy termés" („Grosses Gewächs") minőségű borok készítésére. A Mosbacher-Dürninger házaspár ugyanakkor a kísérletezéstől sem riad vissza. 0,3 hektáron merlot-t ültettek, és sauvignon blanc-juk is minden évben hamar elfogy. A birtok fő profilja természetesen azonban a rizling. Tiszta, minerális, a terroirt tükröző rizlingjeik évek óta a Pfalz legjobb borai közé tartoznak."

A fenti sorokkal mutatja be Tar Ferenc a riesling.hu-n egyik kedvenc pincészetét. A gigászi, 17 tételes kóstolót "Mosbacher Parádé"-ként hirdette meg Feri, és a beharangozóhoz híven a borok valóban sziporkáztak. Kár is tovább szaporítani a szót, lássuk a borokat!

Eger az utóbbi időben fontos téma volt a blogon, ezt nehéz volt nem észrevenni. Nos, most következzen az érem másik oldala, ugyanis kb. 2 éve megjelent  a színen egy pince, amely gyorsan nagy népszerűségre tett szert és a két ellentmondásos megítélésű egri brand mezőnyében is biztos támpontot ad remek ár-érték arányú boraival. Boraik feltűntek már a borrajongó hasábjain is, de most nézzünk kicsit jobban a címkék mögé.
A Böjt Pincészet első, illetve második generációs borászcsalád: az édesapa, Böjt László 1993-ban kezdett borászkodni 3 hektáron. Most már a gyermekek, Boglárka és Gergő a pincészet arcai, de édesapjuk máig kiveszi a részét a munkából. Böjt Gergő szőlész-borászként végzett, majd Kaliforniában és Új-Zélandon dolgozott, húga, Boglárka pedig most koptatja az iskolapadokat. Böjt Gergő hazatérése után indult el az új Böjt márka, amely a 2013-as Egri Csillaggal és a 2012-es Egri Bikavérrel lépett a piacra.

A hatodjára megrendezésre kerülő Mindszenthavi Mulatság mostanra már kötelező programmá vált. Míg tavaly néhányan csak ilyentájt kezdtek neki a termés betakarításának, idén néhány pincénél már be is fejeződött a szüret. Az utóbbi két év verőfényes napsütésben fürdő hétvégéi után most kevésbé volt kegyes az időjárás, de ez sem szeghette kedvünket, sok jó borral és étellel telt a szombat.
A napot - a tavalyi évhez hasonlóan - környékbeli termelők áruiból válogatott reggelivel kezdtük. A délelőtt folyamán a Bott Pince, a Hangavári-Hudácskó Pincészet és az Illés Pince boraival lehetett ismerkedni, majd az udvarra beállított smokerben készült kacsamell és hozzá kínált sült zöldséges babsaláta csillapította a vendégek éhségét. Kora délután még meg-megálltunk egy-két pince standjánál, illetve a Borecet Manufaktúránál, majd a hét elején már megénekelt Tokaji Bormívelők Társasága-kóstolóra siettünk.
Nem csak szombaton jutott bor a poharakba... Pénteken a Sárga Borházban elköltött vacsorával és borokkal hangolódtunk a másnapi rendezvényre. A Tokaj Nobilis vendégházában a házigazdák kínálatát szemléztük végig, vasárnap délelőtt pedig a Bott Pince néhány további tételéből kaptunk egy kis ízelítőt. Végül az Első Mádi Borházban egy kellemes vasárnapi ebéddel zártuk a hétvégét.

Borokat is rendszeresen kóstoló séf barátom egy nagy csokor kékfrankos megkóstolására trombitált össze kisebb társaságot szeptember végén. A sorban főleg frissebb évjáratú, jelenleg is kapható borok kaptak helyet, néhány idősebb komoly tétellel kiegészülve. Vakon kóstoltunk, az általam vitt 3 palackon kívül (Bott Frigyes, Homola, Losonci) semmilyen előzetes információm nem volt a borokról. Az első kör után még mindig vakon néztük vissza a borokat, majd a második kanyar után lepleztük le a palackokat. Pörgősen kóstoltunk, így túl sok idő nem volt a borokkal való alaposabb ismerkedésre, gyors első és második benyomást volt idő rögzíteni.

A kóstolás sorrendjében következnek a borok. A kereskedelmi forgalomban lévő tételeknél feltüntettem a beszerzési forrást és az árat.

Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen. 

Jó dolog, ha vannak biztos pontok az ember életében, akár a borok terén is, nos, számomra a Bussay Esküvé valami ilyesmi. Nem tudnám 100%-os biztonsággal visszaidézni, hogy melyik volt az első évjárat, amelyikkel találkoztam, mert akkoriban még messze nem jegyzeteltem borokról... valószínűleg a 2009-es, vagy talán már a 2008-as lehetett. Az viszont egészen biztos, hogy 2009 óta minden évjáratban veszek belőle és sosem okoz csalódást. Bár ez a pincészet egyik legolcsóbb bora - és amennyire tudom, az egyetlen házasítás, amit készítenek - sohasem éreztem úgy, hogy alárendelt szerepet játszana a fajtaborok mellett, sőt...

Az Olaszrizling Október kapcsán tartott „Olaszrizling Somlón” című kiváló mesterkurzuson vettem részt, amely a Kreinbacher birtok olaszrizlinggel kapcsolatos életútját mutatta be és felidézte az idén tizenhárom éves pincészet történetének főbb állomásait. Az érett borokkal szegélyezett előadást a birtok alapításától jelen lévő Baráth Sándor, valamint a borász, Várszegi György tisztelték meg jelenlétükkel. A beszélgetést Tóth Adrienn moderálta.

Olyan 2009-2010 környékén meglehetősen nagy Huet-fan voltam. Nagy hatással voltak rám akkoriban bizonyos témába vágó Terroir Club-os kóstolók és emlékszem, hogy szöget ütött a fejembe, talán egyik alkalommal maga a tulajdonos Anthony Hwang mondta, hogy ezek a borok fiatalon nyíltak, szerethetőek, majd 2 éves korukra bezárkóznak, hogy 10 éves korukra ismét kinyíljanak és teljes pompájukban tárulkozzanak fel.

Mit nem adtam volna akkor egy 10 éves Huet-ért! Mindenesetre akkoriban, amikor a 08-as volt az aktuális kedvenc borom, vettem a még néhány palack erejéig elérhető 05-ösből is, és elhatároztam, hogy épp ebben az áhított korban fogom felbontani egy vertikális kóstoló keretein belül. Milyen érdekes ezt 2010-ben elhatározni, és 2015-ben learatni az elhatározás gyümölcsét! Voltak már vertikális kóstolóink más témában, de érzelmileg valahogy más az, amikor évekig gyüjtöget valaki egy sort, időnként egy-egy palackkal hozzájárulva, tudva, hogy még sokáig nem pukkanhat fel, mint amikor különböző forrásokból, de rövid idő alatt megvásárolja a sor egészét. 

A téma tehát, Huet Haut Lieu Sec vertikális, kezdve a legfrissebb 2014-es évjárattal, folytatva az elvileg kritikus kort elérő 2013-assal, utána tanulmányozni a "bezárkózás" időszakát egy 4 és egy 7 éves borral, majd meglesni, vajon mutatja-e már a 10 éves tétel  a "pillangó"-szerű feltámadást. Végül zárni a sort egy édessel ugyanerről a területről. Szokás szerint két körben kóstoltuk végig a borokat, én még másnap is el tudtam bennük kicsit jobban mélyedni az előzetesen letöltött egy decik révén.

Fogadjátok szeretettel:

Júliusban a Finewines.hu (Tar Ferenc) szervezésében egy kisebb társasággal Piemont felé indultunk. A pincelátogatásokról szóló beszámolók elé ezt a rövid kis felvezetőt gondoltam. Nem célom Piemont alapjait feltárni, nem célom a fajtákon végigmenni és nem is célom a hektárokat és a művelésmódokat körbetárgyalni. Van elég leírás a borvidékről, még talán magyarul is. Csak néhány érdekesebb történeti-technológiai dologra koncentrálok, ami egyrészt alapvetően meghatározza a borvidéket, másrészt hosszú évek távlatából mélyreható változásokat indított el Piemontban.

Az osztrák borok széles kínálatát forgalmazó KisBécs 2015 áprilisában nyitott a Németvölgyi úton, meglehetősen friss jövevény tehát a gombamód szaporodó budapesti borbárok tömegében. Két dolog is kiemeli azonban a helyet a mezőnyből: egyrészt az Ausztria boraira fókuszáló, kb. 30 pincészet tételeiből álló szortiment, másrészt az egész napos nyitvatartás. A KisBécs ugyanis nappal kávézóként és borszaküzletként működik, csak este 6-tól indul be a borbár "üzemmód". A borok mellett sajtokat, sonkákat, szendvicseket, salátákat, süteményeket kínálnak, így akár egy reggelit, könnyebb ebédet vagy vacsorát is el tud fogyasztani a betérő vendég. Havonta több, viszonylag szűk létszámú kóstolót tartanak, egy-egy adott témára felfűzött borsorral. A honlap a webshop mellett a borvidékekről is tartalmaz egy-egy rövid és lényegre törő ismertetést.
A Borfesztiválon kóstoltam a KisBécs standjánál egy szép sort és 1-2 alkalommal elvitelre is vásároltam ezt-azt, de tematikus kóstolón eddig nem vettem részt náluk, itt volt az ideje ezt is kipróbálni.

(A térképet a KisBécs honlapjáról kölcsönöztem)

Már megint egy rajnai-olasz sor, de én nem bántam, szerintem ugyanolyan érdekes és tanulságos lehet egy vegyes fehér sor is, mint egy fajtatiszta. Nem is merném állítani, hogy minden esetben olyan szembeötlő a két fajta különbsége, vakon sokszor az első szippantásra magabiztosan megtippelem melyik a német és melyik a magyar rajnai, ellenben néha nem is olyan egyszerű kitalálni egy hazai borász két fajta bora közül melyik az olasz.

A kóstoló vakon történt. Bár az előadás elején külön figyelmeztettek, hogy ne hagyjuk hogy az aromatika megvezessen bennünket, maradjuk a BLIC szentnégység határain belül, de nekem ez mindig nehezen megy, továbbmegyek, nem is igen szeretek kizárólag ebben a koordinátarendszerben gondolkozni. Egyetértek abban, hogy egy bor alapjait jól meg lehet fogni ezen kritériumok mentén, de egye meg a fene az egészet, ha nincs jó illata és íze, vagy legalább érdekes karaktere.

Egy ilyen kóstolón fejet hajtok egy olyan bor előtt ami tökéletes arányokat villant, de ha aromatitkilag nem nyűgöz le, akkor biztosan nem vinném haza, márpedig nekem sok esetben a legnagyobb bajom a “komolyabb” (Megfelelő alapanyag, hordós érlelés) olaszrizlingekkel pont ebből fakad. Nagyjából olyan seízűek, ezért is kapják sokszor az ásványos jelzőt, jobb híján. A szeánsz nekem nem hozott újszerű tanulságot: a rajnai jobb fajta mint az olasz, a németek pedig még mindig jobbak ebben a műfajban mint mi (vagy bárki más).

Az Olaszrizling Október fő attrakciójának számító, múlt hétvégén megrendezett nagy kóstolót ugyan a bodrogkeresztúri Mindszenthavi Mulatság miatt megint kihagytam, de az idei élményeim legalább ismét felcsigázták a fajta iránti érdeklődésemet, ami az utóbbi években erősen megkopott. Én ezt leginkább utólag a forró, és ennek következtében lustább borokat adó 2011-es és 2012-es évjárat számlájára írom, majd jött a hűvösebb 2013, és az olaszrizling visszavágott... aztán persze ki tudja... Annyi viszont bizonyos, hogy a nyáron (főleg) 2013-ból (és főleg a Balaton északi partjáról) végre ismét elegendő izgalmas és/vagy élvezetes olaszrizling került a poharamba ahhoz, hogy belássam, tudok én még elismerően csettinteni olaszrizlinget kortyolgatva. 
Májustól augusztusig kóstoltam szép olaszrizlingeket a Káli-medencében, Badacsonyban és Badacsonyörsön, és Csopak-Paloznak dűlőiről is. A rend kedvéért az utóbbi két-három hétben bontottam néhány badacsonyi "olaszt" otthon is, ezekből következik a három legjobb.

Ahogy akov tavasszal említette, Tar Ferenc a riesling.hu  és a finewines.hu tulajdonosa egy rövid időre visszavonult, hogy egy kicsit kipihenje az elmúlt évek fáradalmait és újult erővel vágjon neki a tőle megszokottan magas színvonalat képviselő és remek borokat felvonultató kóstolóestek megszervezésének. A várakozásnak megfelelően az ősz megérkeztével be is indultak a riesling.hu/finewines.hu kóstolók.
A szeptember végi „Best of Riesling” névre keresztelt eseményen Feri által forgalmazott portfólió legszebb rieslingjeiből válogatott sor várta a vendégeket. Az ígéretes lista alapján nem csoda, hogy igen gyorsan összejött a tervezett létszám. Nem nagyon ragoznám, Németország több borvidékéről (egy nem akármilyen osztrák versenyzővel kiegészítve), a legnagyobb nevek közé tartozó borászatok csúcsminőséget képviselő rieslingjei álltak csatasorba.

Már rég akartam erről írni, már régen kellett volna. A GM pedzegette a témát korábban, de amúgy óriási kuss van a dolog körül. Ez azért is furcsa, mert elég nagy gáz van ugyanis Egerben. Valami nem stimmel az egri borokkal. A szakmában is susmorognak, de a vita valahogy csak nem jutott el a nyilvánosságig. Talán az szakújságírók mégsem annyira gonoszak (én gonosz vagyok) és diszkréciójuk megóvja a bortermelőket? Nem tudom. A probléma azonban akkorára nőtt, hogy tovább már nem lehet nagyon susmorogni. A borfogyasztók (egy része) ugyanis nem hülye és észreveszi, amikor kilóg a lóláb. És most már kilóg.