Ténykérdés, hogy fogyasztóként nem zárkózom el az organikus szőlőműveléstől és borkészítészítéstől. A borvilág sokszínű, ezért is foglalkoztat már egy évtizede, felfedezése pedig egy elérhetetlen teljességre törekvő, életen át tartó folyamat, melyben sokféle stílusnak meg kell férnie egymás mellett. Azt is vallom ugyanakkor, hogy a borkészítés ideológiájának dogmái nem kerekedhetnek felül a tényen, hogy ez egy alkoholos ital, amit a bódító hatásán kívül többnyire azért fogyasztunk, mert finom. Éppen ezért állok ülök teljesen értetlenül és felháborodottan egy majd’ nyolcezer forintos francia narancsbor mellett, miközben próbálom megérteni a megérthetetlent: történetesen azt, hogy ez így kinek és miért jó.

Kezdjük az ideológiával. Felháborodásom oka egy côtes du roussillon-i francia narancsbor, melynek alapanyagát agyagpalás területen található harmincéves muskotálytőkékről (Muscat à Petit Grains) szüretelték, majd bogyózás nélkül, szárával együtt kapott három hét áztatást. Újhordóban erjedt és érett. Palackozáskor se szűrést, se derítést nem kapott, és természetesen kénmentes is. A szőlőművelés és a borkészítés is organikus, Demeter-minősítés mellett.

Vannak, akik ezen paraméterek hallatán egyből bevetik a hátraarc-manővert, de mivel én nem tartozom közéjük, leszurkoltam a huszonegy és fél eurós ellenértéket, és tettem egy felfedezőpróbát.

Hiba volt.

Nem szeretnék a szükségesnél nagyobb szavakat bevetni, de most jogosan érzem úgy, hogy életem eddigi legrosszabb borával volt dolgom. Az egyetlen pozitívum, amit mentségére tudok hozni, az a színe: műfajazonos, sötét narancssárga. Cserébe viszont egyszerre illós és brettes, masszívan ontja magából a lószőr- és trágyaszagot. Egyszerre értelmezhetetlen és visszataszító.

A további önkínzás elkerülése végett még itt is visszafordulhattam volna, engem viszont ennél keményebb fából faragtak, ezért megkóstoltam. Az érzés leírhatatlan: az otromba, zöld tannint brutális brettes ízvilág kíséri szaggató savakkal, a gyümölcsök teljes hiánya mellett. 

Nem túlzás, ha azt állítom, hogy egyszerre ihatatlan, értékelhetetlen és megmagyarázhatatlan. Ezen a ponton pedig jogos a kérdés, hogy ki az a vallásos natúrbornáci, aki a háttérinformációk alapján meg tudja magyarázni magának, hogy amit iszik, az az érzékszervi valójában több annál, mint egy exkluzív bor- és ízhibabemutató.