A Borrajongó

Sauvignon blanc 2014 II. - Új-Zéland

2017. június 03. 06:00 - furmintfan

A múltkori nyárzáró sauvignon blanc-kóstoló második felvonására többet kellett várni, mint gondoltam, kicsit elfelejtődött ez a sor, de a tavasz végére megérkező meleg, napsütéses időjáráshoz pont a legjobbkor került elő. Az első rész után most Új-Zéland került a górcső alá. 

vavasour.jpg

Új-Zéland - elsősorban a Déli-sziget északi részén fekvő Marlborough révén - először éppen a sauvignon blanc-nak köszönhetően került nemzetközi rivaldafénybe az 1980-as években. A hiperintenzív aromatikát és pörgős savakat felvonultató, friss, üde borok egy csapásra meghódították az egész világot és máig közkedveltek maradtak.
A sikertörténet 1973-ban keződött, ekkorra tehető az első kereskedelmi célú szőlőtelepítés, bár egy bizonyos David Herd már 1873-ban telepített szőlőt és készített bort a ma Aunstfield néven ismert borászat területén. 1973-ban az ország akkori legnagyobb borászata, a Montana, illetve annak alapítója, Frank Yukich vásárolt Marlborough-ban területeket, az első sauvignon blanc-ok pedig a Brancott Estate birtokon készültek el és kerültek palackba. A világszintű áttörést a Cloudy Bay sauvignon blanc-jai hozták el a régiónak, amelyek óriási sikert arattak az exportpiacokon. A növekedés érzékeltetésére két számadat: 20 éve még mindössze 35 borászat működött Marlborough-ban, ma számuk a 150-et közelíti, miközben a szőlőterület 2100 hektárról 24400 hektárra nőtt. Szintén nem elhanyagolható a borvidék jelentősége szempontjából, hogy Marlborough felel Új-Zéland bortermelésének 77%-áért, az itt termelt bormennyiség 86%-át pedig a zászlóshajó sauvignon blanc teszi ki.
Az általánosságban véve is hűvös és száraz borvidéken belül északról dél felé haladva az átlagos hőmérséklet és csapadékmennyiség egyaránt csökken. A nagy napi hőingás, a száraz és meleg nappalok, a hűvös éjszakák kedveznek a szőlő érésének, a savak megmaradásának és az intenzív aromák kialakulásának. A legészakibb rész, az ültetvények legnagyobb részét tömörítő Wairau Valley, a Wairau folyó öntésterülete, változatos talajokkal, a kövestől a finom üledékesig. A déli völgyek (Southern Valleys) még hűvösebbek és szárazabbak, köves, agyagos, löszös talajokkal. Awatere Valley a leghűvösebb és legszárazabb alrégió, öntéstalajokkal, kaviccsal, agyaggal, lösszel. 

koura-bay-1-e-mail-size.jpg

Ezeket a borokat általában frissen szokás fogyasztani, az alább tárgyaltak most 3 évesek voltak, már csak ezért is érdekes volt a kóstoló (2014 egyébként kifejezetten jó évjáratnak minősül Marlborough-ban, mind a termés minősége, mind mennyisége szempontjából). Eléggé egységes, stabilan jó minőségű sor volt, nüanszokkal lehet érzékeltetni a minőségbeli különbséget, bár a borok a termőhelyi és a fajtajelleg megőrzése mellett is mutattak különbségeket.
Többnyire már a 2016-os, esetleg 2015-ös évjáratok vannak polcon ezekből a borokból, de az árak nagyjából változatlanok, úgyhogy azokat is feltüntettem.
 sb2014_2.jpg

Matua Marlborough Sauvignon Blanc 2014
Utoljára még fiatalon kóstoltam. Egy pici csavarzáras redukcióval nyit, majd ahogy ez kis pörgetéssel eltűnik őszibarack, sárgadinnye, zöldalma, halvány zöldes jegyek tárulnak fel a pohárban. Talán a kor miatt moderáltabb egy kicsit, mint vártam, persze még így is jó közepes intenzitású illatról beszélünk. Könnyű, laza szövésű, finoman zizegő savai pont elég lendületet adnak, minimális CO2 is van mellette, közben egy kis maradékcukor is érezhető. Citrusok, lime, zöldalma, kiwi, őszibarack, ananász, citromfű díszíti, zamatos és behízelgő. Az érettség nem ette meg, csak egy kicsit visszafogta aroma-intenzitásban. 6p (4500 Ft - Bortársaság)

Matua Lands & Legends Marlborough Sauvignon Blanc 2014
Zöldpaprika, spárga, citrusok, lime, citromvelő, vágott fű, csalán, zellerszár, sokkal "zöldebb", "nyersebb", mint az alap Matua. Másnapra az illata egy kicsit bezárkózik. Tartalmasabb és koncentráltabb a "kistestvérnél", szép intenzitással és fickós savakkal megáldva. Talán egy picit döccen meg középtájékon a korty, de a pörgős savak túllendítik ezen. Citrusok, lime, csalán, zöldpaprika, zöldalma, vegetális jegyek, csalán, minimális trópusi gyümölcsös aláfestés. 6p (5350 Ft - Bortársaság)

Crossroads Milestone Series Hawke's Bay Sauvignon Blanc 2014
A sor egyetlen nem marlborough-i tagja, a termőhely Hawke's Bay, a pince a Yealands Estate-hez tartozik, a bor egy része hordóban erjedt. Szintén még frissen kóstoltam, majd' két és fél éve. Vakon bizony lehet, hogy megtréfált volna az illata, ugyanis nem annyira fajtajelleges, mint vártam. Hűvös érzetű, pici csavarzáras érettséggel, éretlen kajszival, őszibarackkal, érett citrusokkal, birssel, pici kőporral és lelehetnyi petrollal. Van egyfajta riesling-es beütése, még ha egy igazi rieslingtől ténylegesen távol is áll. Feszes, egyenes, ízében citrusokkal, grapefruit-tal, egressel, barackkal, egészen minimális zöldes aláfestéssel. 6p- (3410 Ft - Veritas)

Yealands Estate M2 Organic Single Block Wairau Valley Marlborough Sauvignon Blanc 2014
A Wairau Valley-ben elhelyezkedő M2 parcella termése. Vegetális, csupa zöld jeggyel operáló illat: zöldpaprika, csalán, avokádó, karalábé, zellerszár, a háttérben citrusok. Zabolátlan, szinte már-már kemény savak feszítik, amelyek főleg a korty második felére acélozódnak meg. A pengeéles gerinc mellett mintha kicsit széttartana az anyag. Ízében a citrusos, lime-os jegyek az illat zöldes, vegetális, zöldpaprikás, zellerszáras aromáival keverednek. A többi bor mellett kicsit szögletes, de nekem még éppen belefért ennyi sav. 6p- (5220 Ft - Veritas)

Yealands Estate S1 Single Block Awatere Valley Marlborough Sauvignon Blanc 2014
Az Awatere Valley-beli S1 parcella termése. A zöldpaprikás, vegetális jegyek itt is megvannak, de ugyanekkora súllyal esnek a latba a neutrális fehér húsú gyümölcsös, citrusos, lime-os, limehéjas jegyek az illatot illetően. Szerkezetét tekintve egy fokkal lágyabb, szelídebb, harmonikusabb, mint az előző bor. Az aromatika szájban is kevésbé "zöldes": citrusok, zöldalma, kis trópusi gyümölcs, őszibarack, egres, zellerszár, zöldpaprika. 6p (5220 Ft - Veritas)

Yealands Estate Winemaker's Reserve Awatere Valley Marlborough Sauvignon Blanc 2014
A Seaview Vineyard termése, a bor egy részét francia hordókban erjesztették és érlelték. Moderáltabb az illata, mint az eddigi boroké: citrusok, őszibarack, pici zöldfűszer, mangó, maracuja, mandarin, enyhe krémes érzet. Érettebb, visszafogottabb, komótosabb stílus. Lendületes, de nem túlzó savait kicsi krémesség öleli körbe, a lecsengés viszont számomra a vártnál kicsit rövidebb volt. Citrusok, zöldalma, kis sárgadinnye és trópusi gyümölcs, fűszerek, halvány zöldes felhangok és egy csipet só színezi. 6p (5950 Ft - Veritas)

Mount Nelson Marlborough Sauvignon Blanc 2014
Ismét egy (relatíve) visszafogottabb karakterű bor: citrusok, zöldfűszerek, pici trópusi gyümölcs és spárga. Bontás után idővel picit még be is zárkózik. Kiegyensúlyozott, arányos, a savak szépen lökik előre, de nem húzzák túl feszesre. Kicsit közelít egy európaibb stílushoz - ahogy az előző bor is -, de a termőhelyet egészen azért nem tudja letagadni. Citrusok, lime, zöldalma, zellerszár, zöldfűszerek, spárga, pici trópusi gyümölcs, a végén grillezett paprika. 6p (4850 Ft - Bortársaság) 

Tohu Marlborough Sauvignon Blanc 2014
Itt is van egy kis csavarzáras érettség, mellette ez a legérettebb, leggyümölcsösebb illatú bor a sorban: sárga húsú trópusi gyümölcsök, ananász, sárgadinnye, érett őszibarack és nyári alma, zöldes jegyeket csak nyomokban lehet benne felfedezni. Ízben is inkább az illatra rímelő gyümölcsös vonalon mozog, enyhe krétás érzettel és zöldpaprikás villanásokkal kiegészülve. Szerkezetét tekintve kicsit kerekebb, szélesebb a sor legtöbb tagjánál. 6p+ (5800 Ft - ifdt)

Cloudy Bay Marlborough Sauvignon Blanc 2014
Azzal együtt, hogy már nyitáskor is hozzá az elvárt intenzitást, ahogy lassan tovább nyílik, elég komplex eleggyé áll össze, meghálálja az időt. A citrusos, vegetális és trópusi gyümölcsös jegyek nagyjából egyenlő arányú elegye adja az aromakészletet: citrusok, lime, citromfű, őszibarack, mangó, ananász, sárgadinnye, zöldpaprika. A sor egészét tekintve ez is a kevésbé acélos savú, kerekebb, teltebb stílust képviseli, de a Tohu-nál egy fokkal szikárabb, elegáns jelenség. 7p- (8900 Ft - Bortársaság)

 

Fotók és irodalom: http://www.wine-marlborough.co.nz/

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1412531119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2020.02.19. 08:54:01

@Mo21: Elég lesz az ingyen reklámból, ráadásul a posztból is kiderül, hol lehet kapni a borokat.
süti beállítások módosítása