A Borrajongó

Sauvignon blanc 2014 I. - Óvilág

2016. szeptember 20. 06:00 - furmintfan

Mi mással is lehetne zárni a nyarat, mint egy csokor sauvignon blanc-nal? Terjedelmes sor állt össze augusztus utolsó napjára különböző borvidékek szereplőit felvonultatva, de végül az ambiciózus csokrot inkább kettébontottuk. A választóvonal meghúzásánál a legkézenfekvőbb megoldásnak az Óvilág-Újvilág határvonal tűnt. Így aztán 15 óvilági sauvignon blanc segítségével eredtünk a fajta nyomába, etyeki felvezetéssel, majd Pouilly-Fumé, Sancerre, Südsteiermark, Pfalz képviselőivel. 

sb2014_1.jpg

Sajnos a Borrajongó-stáb többi tagja nem tudott részt venni a kóstolón, de Táncoló Medve barátunk ott volt, úgyhogy az ő jegyzeteit is közreadom.

Nádas Borműhely Sauvignon Blanc 2014
(táncolómedve) Fű, citrusok, csillaggyümölcs az illatban. Ízben kifejezetten savanykás, hasító savérzet, emellett a korty kissé híg és a legvégén nem nagyon érezni mást, csak a fájdalmas citrompótlót. 4
(furmintfan) Visszafogott, nem túl intenzív illat citrusokkal, halvány fűszerességgel. Szájban sav-vezérelt, feszes, lineáris vonalvezetésű. Aromatikára nézve kicsit egysíkú és puritán, főleg citrusokra építkezik, citromvelő és lime a két fő ízjegy. Alapvetően nem rossz, bár el tudok képzelni szebb savakat. 4p (2500 Ft - pincétől)

Rókusfalvy Pince Sauvignon Blanc 2014
(táncolómedve) Krétás és meglehetősen tompa illat. Ízben a Nádasnál valamivel kerekebb, tán még teste is van, a végén citrusokkal, de valahogy bizonytalan és disszonáns az egész, több életet, sokkal több mozgékonyságot várnék egy etyeki sauvignontól. 4
(furmintfan) Nem teljesen tiszta az illata, egy kis TCA lappang benne, nem nagyon zavaró, kóstolható a bor, de a háttérben végig ott bujkál. Az aromatika zöldalmára, zöld gyümölcsökre építkezik, a háttérben fajtajegyként egres, citrusok és csipetnyi fűszer. Nem egy feszes, hiperintenzív sauvignon blanc-interpretáció, inkább visszafogottan elegáns próbál lenni, de ahhoz kicsit tompa. Szinte biztosan nem volt 100%-os palack, bár az értékelhetetlentől is messze volt, mindenesetre csak zárójelesen tenném erősebb négy pont környékére.

Anonym Pince Sauvignon Blanc 2014
(táncolómedve) Illatban intenzíven jönnek a citrusok, a tropikális jegyek. Ízre finom savak, emellett inni is jó, egyensúlyos, nem érezni benne semmiféle éretlenséget, sikerült eltalálni az arányokat szépen, nagyjából hozza azt, amit elvárunk egy magyar alap sauvignontól. 5
(furmintfan) Intenzívebb, felismerhetően sauvignon blanc-os illat: zöldalma, körte, citrusok, egy kis trópusi gyümölcs, őszibarack. Szájban talán még rátesz egy lapáttal: ananász, citrusok, lime, citromfű, körte, egres, bodza egyaránt felüti a fejét. A korty lendületét éppen ideális mennyiségű sav biztosítja, felépítése arányos. Újvilág felé kacsintgató stílusú, jól elkészített bor. 5p (2000 Ft - pincétől)

Gervai Pince Szent Orbán dűlő Sauvignon Blanc 2014
(táncolómedve) Az amúgy szép és izgalmas bor igényli a szellőzést: elsőre kissé büdi, fülledt az illat. Ízre kiváló szerkezet, messze többet mutat, mint az eddigiek, pedig nem egy klasszikus sauvignon felépítésű bor: alkohol, cukor és teltség is van benne jócskán, miközben a hűvös, citrusos savak is játszanak benne. Szép, ígéretes munka egy induló pincétől, egy tehetséges sommelier keze munkájával. 5
(furmintfan) Fülledten nyit, de intenzív csuklóztatás után kitisztul, és szép fajtajelleget mutat: egres, citrusok, zöld héjú őszibarack és egy kevés déligyümölcs. Masszív, lüktető savak dolgoznak benne, a jól kitöltött korty szép intenzitást mutat, ízében citrusok, zöld gyümölcsök, zöldfűszerek, egres és lime. Muszáj szellőztetni, de ezzel együtt az etyeki sor legjobbja volt. 5p+ (kb. 3000 Ft - pincétől)

Szépvölgyön ÁT Sauvignon Blanc 2014
(táncolómedve) Elsőre itt is érezhető fülledtség. Ízben erősen savas, tiszta, de metsző savú, kemény bor ez is, de zavaró elem nincs az ízben. 5
(furmintfan) Újra egy visszafogottabb illatú, neutrálisabb karakterű bor: zöldalma, zöld gyümölcsök, citrusok és egy kevés körte. Szájban is citrusok, zöldalma, érintésnyi egres és a háttérben némi fűszer fedezhető fel. Savai rendben vannak, érdekes módon a kevés hordót (a tétel 1/5-e járt használt hordóban) viszont most lehetett érezi és az kicsit külön életet élt. Tetszett már jobban is. 4p+ (kb. 2500 Ft - pincétől)

Pierre Chavin Comptoir des Aromes Sauvignon Blanc 2014
(táncolómedve) A hiperes francia sauvignon. Érdekes vajas illat, citrusos, kemény savú, egyszerű, de korrekt sauvignon a fajta tipikus jegyeivel, profin elkészítve, hiányérzet nélkül, különösebb magyaráznivalók nélkül. 5
(furmintfan) Illat alig: jelzésértékűen kevéske zöld gyümölcs és zöldség kóvályog ki a pohárból. Szájban jóval színesebb és elevenebb, citrus- és almafélék keverednek trópusi gyümölcsös árnyalatokkal. A korty korrekt savakkal nyit, de vékonyka és hamar leül. Kissé műboros jellegével együtt is azt kell mondanom, hogy az áráért jó vétel. 4p+ (1000 Ft - Lidl)

Henri Bourgeois En Travertin Pouilly-Fumé 2014
(táncolómedve) Az új-zélandi sauvignonoknál megszokottabb lecsós jelleg: töltenivaló paprikával, paradicsommal. Szép, hosszú, komplex, a végén némi alkoholossággal. Gyenge 6
(furmintfan) Végre egy szép illat! - örül a társaság túlnyomó része, de tulajdonképpen minden szempontból feljebb lépünk. Citrusok, zöldpaprika, menta, citromfű, halvány köves jelleg bontakozik ki illatban - valamelyest az újvilági sauvignon blanc-ok felé hajlik. Elegáns, laza és csiszolt, kellően hosszú is. Citrusok, citromfű, lime, zöldalma képezi az ízprofilt. A két Pouilly-Fumé közül ez volt az intenzívebb, zöldebb, modernebb stílusú. 6p (7700 Ft - Borkorzó)

Pascal Jolivet Pouilly-Fumé 2014
(táncolómedve) Csalános, paprikás, de mindenekelőtt szofisztikált sauvignon jelleg. Felismerhető a fajta és a stílus is. Ízben is hasonlóképp kimunkált: sok-sok citrussal, tiszta, friss gyümölcsökkel. Termőhelyiség és a fajta lecsupaszított formában, sallangok nélkül, csiszoltan, elegánsan és érlelhető formában. 6+
(furmintfan) Az előző bor után valamivel moderáltabb, zöldalmás, körtés, zöldpaprikás, csalános, hűvös fűszerességet felvonultató illata van. Jól indul a korty, sok zöld gyümölcs, citrus, paprika, pici köves-sós-krétás érzet fogad. A kezdeti intenzitás után viszont az egyébként kerek korty második fele elkezd üresedni. Az előző bor szerethetőbb, ez viszont sokkal inkább lehetne Pouilly-Fumé tananyag. 6p (6250 Ft - Bortársaság, kifutott)

Pascal Jolivet Sancerre 2014
(táncolómedve) Nagyon hasonlít az előzőre jellegében. Citrusos, gyümölcsös jegyek. Primer, bodzás ízek. Sokkalta kedvesebb és érthetőbb (populárisabb hangulat) a Pouillynál, valamivel tán rövidebb is, de nagyon jóleső bor, amit mindig szívesen innék. Szép darab. 6
(furmintfan) A másik Jolivet borhoz képest halványabb, de édeskésebb, szerethetőbb illat, sárga húsú gyümölcsökkel, őszibarackkal, mentával, bodzával. Szájban az eddigieknél teltebb, sima, kifinomult. Gyümölcsösebb bor az eddigieknél, jól definiált fehér húsú gyümölcsös, citrusos ízekkel, őszibarackkal, körtével, ananásszal, mandarinnal, bodzával, zöldfűszerekkel. 6p+ (6250 Ft - Bortársaság, kifutott)

Henri Bourgeois Les Baronnes Sancerre 2014
(táncolómedve) Paprikás illatok dominálnak itt is, igaz kicsit disztingváltabban, de itt is Új-Zéland ugrik be hamarabb, mint Loire. Minden váratlan direktsége ellenére finom citrusosság, gyümölcsei levesznek a lábamról. 6+
(furmintfan) Szép illat: citromfű, sárga húsú gyümölcsök, körte, citrusok, menta. Csiszolt és arányos felépítésű, szájban a citrusos, citromfüves ízjegyek vezetik, fehér húsú gyümölcsökkel a háttérben. A két modernebb vonalat képviselő Bourgeois-bor talán kevésbé mutatta a két termőhely különböző karakterét, mint a 2 letisztultabb stílusú Pascal Jolivet bor. 6p+ (7700 Ft - Borkorzó)

Pierre Prieur & Fils Sancerre 2014
(táncolómedve) Kristálytiszta, megszokott sauvignon karakter, sok újat nem mutat. Behízelgő, zamatos, mintha enyhén cukros ízek is lennének benne, rengeteg citrussal. Szép. 6
(furmintfan) Eleinte kicsit zárkózottnak mutatkozik orrban, de szépen nyílik, hozza a visszafogottabb fajtajegyeket: egres, citrusok, zöldalma. Masszív savak feszítik, remek szerkezetet mutat, a domináns citrusus jelleg mellett némi trópusi gyümölcsös színezi. Kevésbé barátságos, mint az előzőek, azokhoz képest inkább amolyan "szerkezetbor", étel mellett talán jobban beválik. 6p (5890 Ft - Le Gourmet de Bordeaux)

Alphonse Mellot La Moussiére Sancerre 2014
(táncolómedve) Szokatlan kávés illat villan be, aztan jön csak a bodza. Ízre vad zöldesség, rendkívül fiatal most még. Ennek a bornak elhiszem, hogy ez a fajta képes szépen, sokáig érni palackban. Kicsit le kell hozzá ülni, nem a kitárulkozó, hatásvadász sauvignon, hanem a részletgazdag fajta. Élmény. 6+
(furmintfan) Érettebb illat: némi hordófűszer, édes sárga húsú gyümölcsök, trópusias villanások. Kellően lendületes, de csiszolt sav, finom hordó keretezi, testes, enyhe seprős jelleggel. Nagyon egyedi karakter a sorban, nem a kezdők sauvignon blanc-ja. Citrusok, lime, sárga húsú gyümölcsök, körte, mangó, ribizli, finom fűszeresség egymás mellett, Érdekes, elgondolkodtató bor. Lehet, hogy szűkmarkú vagyok, nálam erős 6p (10400 Ft - Aborbolt.com)

Gross Ratsch Sauvignon Blanc STK 2014
(táncolómedve) Hűvösebb világ, enyhén édeskés gyümölcsök díszítik. Ízre aztán rendkívüli fiatalságot mutat, savanykás tejfölösséggel, akár egy friss palackozás esetében. Picit zárt és egysíkú most még. 5+
(furmintfan) Szellőztetés után illatban túrókrém, édes fehérhúsú gyümölcsök, ízben ugyanezek, citrusokkal, körtével, bodzával, egy csipet zöldfűszerrel. Élénk savú, lendületes, de egy enyhe fülledtség végig rányomja a bélyegét az aromatikára. Nem rossz, de többet vártam. 5p+ (kb. 18 euró - wein&co)

Tement Grassnitzberg Sauvignon Blanc STK Erste Lage 2014
(táncolómedve) Eredeti karakter. Illat alapján is igen komoly, komplex bor. Ízben aztán kissé kesernyés, gyógyszeres íz, ami nélkül lehetne kedvesebb, finomabb is. Megosztja a társaságot, van aki rajong érte, van aki kevésbé érti. 6
(furmintfan) Illata meglehetősen visszafogott, de van mélysége, citrusokat, fehér húsú gyümölcsöket mutat elsősorban. Szájban tökéletes egyensúlyt mutat, mindene a helyén van, elég komplex is. Sokrétű és elegáns, ízében zöldalma, körte, lime, ribizli, fűszerek egyvelege, de intenzitásban nyújthatott volna egy kicsit többet. 6p+ (8000-9000 Ft - KisBécs, DropShop)

Georg Mosbacher Sauvignon Blanc Fumé 2014
(táncolómedve) A sauvignon, ha hordóba kerül. A fa mellett érződik szépen a csalán és olyasfajta simaság, ami erre a fajtára kevéssé jellemző, de nagyon jól neki mégis. Ne azt várjuk ettől a bortól, amit az itthon megszokott sauvignonok tudnak. Messze túlmutat a fajtáról alkotott képünkön. Ízre is zamatosabb, komplexebb a sor többi tagjához képest. Nagyon fiatal és sokrétű, izgalmas tétel. 6+
(furmintfan) A hordó fűszerei - főleg vanília - mellett zöldfűszerek, lime és trópusi gyümölcsök tűnnek fel illatban. Testes, de a savak és a hordó jól keretbe foglalják, az ízek pedig ki is töltik ezt a keretet, gazdag fűszerességgel, érett fehér húsú gyümölcsökkel. Az alkohol egy picit kikönyököl a finisben. A hordó miatt megosztó lehet, alapjában véve nekem bejött, bár biztosan nem ebből innék meg lendületből egy üveggel. 6p (kb. 7500 Ft - finewines.hu, kifutott)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8911684185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása