Már régen szerettem volna megkóstolni Alkonyi László nemrégiben alapított tállyai pincészetének, a Kalákának a borait. Múlt héten remek alkalom ígérkezett erre Szegeden, mégpedig egy szabadon választható egyetemi tanóra keretében, nevezetesen a „Bor geológiája”, melyre Alkonyi vendégelőadása apropóján volt szíves az egyik illetékes személy (aki történetesen kóstolótársunk is) engem is meghívni. Érdekes volt tíz év után ismét egyetemi előadóban ülni és a rendkívül fiatal közönséget elnézni mennyit is öregedtünk.
Na, de rátérve magára az eseményre, Alkonyi László egy könnyen érthető, szórakoztató előadás keretében mesélt a kezdetekről, borbarátos évekről, majd a tokaji borvidékről, annak borainak történelméről, kulturális kérdésekkel való összefüggéséről, illetve természetesen előkerült a dűlőklasszifikáció jelentősége is. Végül pedig konkrétan Tállyáról, röviden a pincéről, illetve a boraikról.
A hierarchiát amúgy burgundi módra értelmezik, kezdve egy borvidék-szintű borral (Tokaj), folytatva egy település nevet viselő tétellel (Tállya), végül a csúcson a dűlőszelektáltak (Tökösmál). A kérdésbe még beleintegrálva a maradékcukor kérdését, mivel a jól fogyaszthatóságot elősegíti, viszont álláspontjuk szerint a terroirt legtisztában kifejezni inkább a szárazabb borok képesek, így egyre feljebb haladva a ranglétrán egyre kevésbé édes borokat találunk.
Íme a borok:
Kaláka Tokaj 2013
Tiszta, csupa gyümölcs illat, citrusok, zöldalma, körte, fehérszőlő, fehér virágok, leheletnyi mézesség, illetve némi termőhelyi sós-zsírkrétás karakter is színezi, de csak úgy fűszerezésként. Szájban is nagyon kellemes. Könnyed, max. közepes test, áttetsző tisztaság. Színes zamatosság, jó adag mardékcukor is támogatja, de a fickós, metsző savak miatt véletlen se telít, sőt, kevesebbre becsültem a mennyiségét a valós értéknél (max. 50-et gondoltam a 70 g helyett). Közepes lecsengés, nem nagy, de amíg tart makulátlanul kitöltött. Főleg savak terén lehetne kifinomultabb, de maximálisan örömbor. Venném, és innám gyakran, ha lehetne. 6-
Kaláka Tállya 2013
Hasonló karakterű, de mégis egy lépéssel komolyabb illat, több ásványossággal. Kicsit nagyobb, tömörebb test, az ízek itt is primer gyümölcsök sokaságát vonultatják fel, citrusos-vilmoskörtés-zöldalmás-nyers ananászos vonalon mozogva. A némiképp nagyobb szerkezet mellé savból is még többet kapunk, vagy legalábbis érzetre úgy tűnik, hiszen a maradékcukor itt már csak olyan félszáraz-félédes környékén lehet. Közepesnél hosszabb lecsengés, a savak kissé citrompótlós jellege miatt némiképp nyersebb, szögletesebb az összkép. Magasabbra predesztinált anyag, de jelenleg még itt is maradnék 6- környékén.
Kaláka Tökösmál 2013
Itt már tisztán hárslevelű adja borunkat. Hűvös, roppanós gyümölcsösség, komplexebb, mélyebb ásványosság. Az eddigiektől határozottan izmosabb, szikárabb test. Telt íz, kristályos tömörsége a korty második felére is megadja a súlyt, komolyságot. Savai magasak, feszesek, cizelláltak, szépen „fókuszálják” az említett tartalom kibontakozását, illetve tapintatra is nagyságrenddel szebbek, mint az első két bornál, de azért még itt is van olyan érzetünk, hogy még csiszolódhat az összkép. Tiszta, frissítő (bár csontszáraznak ez se tűnik), hosszú lecsengés. Szerintem szépen muzsikálna egy csupa prémium tokaji szárazakból álló sorban is. 7-
Ígéretes bemutatkozás, minden szinten szép borok rajnaisan áttetsző, tiszta, zamatos stílusban. A Tökösmál különösen sok tehetséget villantott már így első évjáratában, nagyon kíváncsi lennék rá, hogy mit mutatna melegebb években.