Nehéz olyan pátosszal írni az ikonikus Királyudvar Úrágya 2000-ről, mint azt híre parancsolja. Neki sem nagyon futnék. Annyi azonban biztos, hogy ha ez poharadba kerül, nyájas olvasó, igazán kiváltságos helyzetben érezheted magad, hiszen Magyarország valaha készített egyik legkiválóbb borával kerültél nexusba. Az eredetileg édes bornak szánt Úrágya 2000 rövid idő alatt a hazai és ezen belül a tokaji borkészítés viszonyítási pontjává vált. Sokan – persze helytelenül – a száraz ős-furmintnak tulajdonítják, vagy – helyesebben – innen eredeztetik modern száraz furmintjaink prototípusát. Legyen bárhogy is, borunkat mára utolérte a kuriózumok jól megérdemelt sorsa, távolba vesző legenda és szűkölt ritkaság lett az ő státusza. 12 év távlatából szinte „rönöszansz” festményként tudom csak elképzelni a bor születésének megismételhetetlen pillanatát. Előtérben az Úrágya-hordót kénező Demeter Zoltánnal, fölül a borász finom mozdulatain őrködő angyalok kara, kicsit hátrébb a pince árnyából némán figyelő Szepsy István. Egészen hátul pedig, túl a hordók bumfordi sziluettjén, a gyertya fényében meg-megcsillanó szempár – mindannyian tudjuk –, csakis Anthony Hwangé lehet. Minden bizonnyal így történhetett.

Várva várt tokaji hétvégénk első állomása Asztalos Zoltánhoz vezetett. Többször volt szerencsénk 2008-as boraihoz, a Vióka már több illusztris sorban is meglepően jól teljesített. Az újabb évjáratok viszont nem nagyon akarnak jönni, így a "távoli" fogyasztó szempontjából úgy tűnik mintha valami megállt volna. Erről persze szó nincs, csak egyszerűen nagyon apró léptekben történik az építkezés.                                                     

Először a Vióka dűlőhöz vezetett utunk. Nagyon szép fekvése van, tökéletesen délre néz, belátható róla egész Hegyalja. Megérte a látványért keresztülvergődni a vadregényesen futóműgyilkos dűlőutakon. Sajnos a kép nem tudja visszaadni, valószínűleg az én pancserségem okán.

Utána a bájos környezetben található kácsárdi házikóhoz mentünk, mintha egy másik korba érkeztünk volna. Itt történt a most következő kóstoló is, ahol elég alaposan átnéztük a szortimentet, a két 2008-as Vióka kivételével még hordóminták képében.

Citrusok, licsi, barackvirág, rózsa, illatos szőlő. Jellegzetes, tipikus sárgamuskotály illat kívánatosan friss és harsogó kiadásban. Szájban közepesen telt. Intenzív attack, az ízek teltsége felnő az illat ígéretéhez, sok gyümölcs, muskotályos szőlő, mintha pici sósság is játszana. Külön tetszenek az arányai, ez a szintű gazdagság és maradékcukor mellett  a savak is megtartottak, a bor nem ragacsos, hanem könnyed, játékos, remek egyensúlyú.  A lecsengés közepesnél nem hosszabb, de nem is kell, hogy az legyen. Komoly, tömör struktúrát természetesen ne keressünk, de azért ebben a tekintetben is jócskán túlmutat a fajtára sokszor jellemző üdítőitalos lazaságon, mindenképp korrekt, borszerű szerkezeti felépítése van a tételnek. Egyébiránt sokat nem kell rajta gondolkodni, hanem inni, és kínálgatni vendégeknek, mert szinte biztos sikere lesz. Magabiztos 5 pont, hirtelen nem is tudok nagyobb best buy-t a maga kategóriájában.

Illatában fehér virágok, fehér húsú gyümölcsök, győri édes keksz. Közepes testű korty. Első pozitívum rögtön a buborékozás. Sűrű, de igen finom. Megvallom, a legtöbb pezsgőnek számomra túl aggresszív a habzása, rendre nem is kényelmes szájban tartani a nyomás miatt, ezért nem túl kifinomult módon szoktam egyet rázni rajta, kóstolás előtt. Itt most hálistennek erre semmi szükség nem volt, nem tudom mondanak -e ilyet, de én mondom, a szénsav jól integrált. :) Tiszta, zamatos ízek,  nem is annyira kortalan, definit gyümölcsösséggel, mézes-virágporos díszítésekkel.  Közepes, vagy attól egész picit hosszabb lecsengés. A konzisztencia jól esően selymes, a kedves stílushoz és ízvilághoz jól is passzol talán a minimálisan érződő maradékcukor, illetve a finom állagú, picit lágyabb irányba tendáló, de kétségtelenül elegendő mennyiségű és jó egyensúlyt fenntartó savak. Kétségtelenül vannak ettől precízebb, fókuszáltabb felépítésű, komplexebb és intenzívebb aromájú pezsgők, de nekem így, ahogy van nagyon tetszett. Minden bizonnyal fogok máskor is venni. Valamivel kettőezer forint felett volt Szegeden az exCora Auchan áruházban. Ez a palack nálam elérte a 6 pontot.

Múltkoriban szinte szemrehányást kaptam egy kedves olvasótól, hogy még nem kóstoltam Szepsy-mester 09-es Szent Tamását. Tulajdonképpen igaza van. Már legfőbb ideje volt.

Annál is inkább, mert a szűk társaság már valami nagy durranásra vágyott. :) Elég volt abból, hogy nyáron fröccsözni kell, elég a sok tiszta, korrekt, szomjoltó italból! :) Jöjjön végre valami komoly!

Mivel a Szent Tamás azért túl grandiózusnak ígérkezett ahhoz, hogy csak úgy estére megbontsuk, szemináriumot kellett ülni hozzá. A koncepció nem túl szövevényes, rakjunk még mellé egy-két hasonló kaliberű versenyzőt itthonról és külföldről egyaránt. Fajta, évjárat nem számít, csak nagyon komoly legyen, és máris adott minden körülmény egy hedonisztikus  hangulatú kóstolóhoz, melynek keretében meg tudjuk nézni rendesen, hogy hol is helyezkedik el az említett bor.

Íme:

Királyudvar Lapis Furmint 2009

A napokban nyílt néhány tétel itthon. Egyszerre ugyan, bár semmiféle tematika nem fűzte őket össze, csak annyi, hogy valamennyien tokajiak.

Íme:

Április végén járt Magyarországon Niklas Jörgensen, a Wine Virtuosity és a Mad About Madeira blogok nemzetközileg olvasott szerzője. Látogatása elsősorban a magyar borok iránt egyre fokozódó érdeklődésének, másodsorban Octopus kolléga személyes invitálásának köszönhető. A program kissé sűrűre sikeredett, az Alkeszon megénekelt „Hetedhét csúcsmerlot” kóstolóval indult. Másnap villámlátogatás Egerben, a Gróf Buttler új pincéjében és a Nagy-Eged hegyen. Egyértelmű, hogy a program csak Tokajjal folytatódhatott, ahol én is csatlakoztam a kis társasághoz. Itt Demeter Zoli „one man show”-jával indítottunk, aztán Szilágyi Laci (Gizella Pince), majd Balassa István következtek. A túra Szepsy Istvánnál fejeződött be, egy komplett délutánt töltöttünk a Mád feletti dűlőkben és szótlanul hallgattuk Pista bá’ szavait. Tokaj hihetetlen, mindig újra és újra rácsodálkozok. Azt hiszem, Niklas – aki elég jól ismeri a Tokaji édeseket – maga is meglepődött a száraz borok kiemelkedő minőségén és a borászok közvetlenségén. A látogatás egy kiváló kis vacsorával fejeződött be, ahol más borvidékekről származó magyar borokra fókuszáltunk. No, de itt meg is állok, mert valójában Niklas feladata a beszámoló.

Megérkezett végre a számomra különösen kedves Bott-pince 2011-es borainak első hulláma.

Nagy "éhséggel" ugrottam neki a csomagnak, pedig nem mondhatom, hogy elképzelésem se lett volna, hogy mire számíthatok tőlük, hiszen néhány hónapja már megnéztük a szortimentet még hordóminta korukban.

Nézzük mi a helyzet immár élesben:

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

A hipermarketekkel mindig próbálok vigyázni és soha nem venni értékes bort. „A leárazások nem véletlenek, megrohasztották a bort, aztán olcsón kinyomják” – figyelmeztet mindig a para-énem. Ezzel együtt sem tudok néha ellenállni a filléres árcédulának. Sokszor aztán fancsali pofa az eredmény, de néha-néha a nagy fogás sem kizárt, bármikor megnyílhat az ég és lehet végre értünk egy hipermarket. Egy bomba-vétel, ami a jóárasítás határait feszegeti.

Az első sor után Anthony Hwang áttért a 2009-es évjárat értékelésére. A tenyészidőszak csodaszép volt, a nap akkor sütött, amikor kellett, az eső akkor esett, amikor szükség volt rá. Az augusztus-szeptember időszak meleg és száraz volt, hasonlóan a 2011-es évhez. Az érés tökéletesen haladt, a szüret szeptember elején kezdődött és október 11-én ért véget. Ezt követően már csak az aszúszemekre vártak, de ekkor rázendített az eső és el sem állt 2010 júliusáig (smiley). Nincs tehát aszú, de a többi bor nagyon is rendben van. A 2009-es savak hasonlítanak a 2007-esekre, a borokat szép textúra és elegancia jellemzik. Sűrűséghez szép gyümölcsösség társul, a nagy beltartalom mellett szinte könnyedek maradtak a borok.

Ismét sor került a Királyudvar immár hagyományosnak tekinthető évjárat bemutatójára. Olyan boros program ez, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. A birtok tulajdonosa, Anthony Hwang nálam már évekkel ezelőtt kiérdemelte a „tiszteletbeli magyar” címet, miután olyan szeretettel és átszellemültséggel képes Tokaj-Hegyaljáról és a benne rejlő lehetőségekről beszélni, ami egy helybélinek is becsületére válna. Mr. Hwang ezúttal a frissen palackozott 2011-es borokat, valamint az éppen piacra kerülő 2009-es tételeket mutatta be. A jól felépített, minden részletre kitérő előadás remek tájékoztató és egyben áttekintés a Királyudvarnál folyó munkáról. Miközben Hwang világosan megfogalmazott mondatait hallgatom, többször is eszembe jut, hogy más birtokok vajon miért nem élnek egy ehhez hasonló rendezvény lehetőségével? A kiváló helyszín és a körülmények jó alkalmat kínálnak a megfelelő üzenetek megfogalmazásához.  Már ha vannak megfogalmazható üzenetek. A Királyudvarnál azonban nincs ilyen gond, van miről beszélni, csak győzzétek elolvasni.

 ....és végül (talán) az utolsó részlet következzék:

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

Nagy késéssel, de annál részletesebben próbálok meg beszámolni a VinCE-n megtartott Gary Vaynerchuck (GV) szemináriumról. Emlékeztetőül a téma: sikeresek lehetnek-e Közép-Európa borai a nemzetközi borpiacokon? A borvilág fenegyerekeként számon tartott GV-ot „professzionálisnak” és „életszerűnek” beharangozott videokonferencia technológiával kapcsolták be a New Yorkban található irodájából. Az amatőr megoldásnak köszönhetően mind a kép, mind a hang óriási kívánalmakat hagyott maga után, nem volt méltó a rendezvényhez. Isteni szerencse, hogy GV impulzív stílusa még a falon is átjön, így semmiről sem kellett lemondani.

Gizella:Furmint-Hárs 2010 

Szilvölgy és Barát dűlők. Citrusos-zöldalmás-körtés illatok. Szájban közepesen telt korty. Lazább szerkezet, élénk savak. Korrekt teltségű ízek, primer gyümölcsökkel. Közepes hosszúságú lecsengés. Erős 5 pontnál nem gondolom magasabbra tenni, de abszolút öröm volt fogyasztani.

Kikelet: Váti furmint-hárs 2010

Lédús grapefruit, zöldalma, érintésnyi méz, narancshéj. Közepesen telt korty. Primer gyümölcsösségre épülő telt ízek, tiszta, szinte áttetsző konzisztencia. Komoly savgerinc dominálja a szerkezetet, segít fókuszálni az anyagot a középen, de az érezhető maradékcukor mellett is feléjük billen az egyensúly a lecsengésre, illetve az utóízre. Nem éri el a 09-esek és a 11-esek mélységét, de élénk, friss, szerethető tétel. Eléri a 6 pontot.

Balassa István borai rendre szépen szerepelnek nálunk. A tavalyi furmint kóstolóink legjobbjai között voltak a sorba választott borai itt és itt.

Ami viszont eddig még kimaradt, egy komplett sort kóstolni a borásztól, hogy egy teljesebb képet lehessen kapni a munkásságáról.

A közelmúltban publikált tokaji kirándulásunk során ez végett feltétlen el szerettem volna jutni hozzá is. Sajnos csak egy igen rövidre szabott személyes találkozót tudtunk az idő-faktor miatt összehozni, viszont  sikerült egy szép sorra való borhoz hozzájutni, melyeket azután otthon teszteltük a társasággal.