A Borrajongó

Gary Vaynerchuck szeminárium

2012. május 15. 06:00 - akov

garyvaynerchuk_sm.jpgNagy késéssel, de annál részletesebben próbálok meg beszámolni a VinCE-n megtartott Gary Vaynerchuck (GV) szemináriumról. Emlékeztetőül a téma: sikeresek lehetnek-e Közép-Európa borai a nemzetközi borpiacokon? A borvilág fenegyerekeként számon tartott GV-ot „professzionálisnak” és „életszerűnek” beharangozott videokonferencia technológiával kapcsolták be a New Yorkban található irodájából. Az amatőr megoldásnak köszönhetően mind a kép, mind a hang óriási kívánalmakat hagyott maga után, nem volt méltó a rendezvényhez. Isteni szerencse, hogy GV impulzív stílusa még a falon is átjön, így semmiről sem kellett lemondani.

Az alábbiakban végigszaladok a kóstolt borokon, a saját kóstolási jegyzeteim mellett röviden bemutatom mit mondott Gary az egyes tételekről, majd megpróbálom összefoglalni a kóstolást követő kérdésekre adott válaszokat és a bennük rejlő üzeneteket. A szokás szerint igen pörgős stílusban előadott „műsor” széles skálán érintette a bormarketinget, az internetes kommunikációt és a magánéletet. Teljes leiratot ne várjatok, csak a leglényegesebb dolgokat emeltem ki szabad fordításban. Összesen hat bor került a poharunkba, sajnos az előre meghirdetett sor komoly változásokon ment keresztül, így egy bolgár, egy szlovén, egy román és egy orosz bor kimaradt a merítésből. Ennek következtében inkább egy nyúlfarknyi magyar szemináriumra hasonlított a kóstoló. Nézzük hát a borokat:

Dveri Pax Sauvignon Blanc 2010 (Szlovénia)

Illata meleg is, füves is, de van benne virág, alma, citrus és trópusi gyümölcs. Kissé édeskés, zöldalmás, citrusos, trópusi gyümölcsös, de van azért egy közepes feletti sava, elég friss és tiszta. Jól elkészített bor, kevés maradékcukor kerekíti. Bombasztikusan hosszú utóízt hiba lenne várni, a bor azért jó, teszi a dolgát. Egy pici savat még elbírna. Erős 5 pont.

GV: Ásványosság, zöldalma, alma, csillaggyümölcs. Szépen eltalált savasság, nagyon jól elkészített bor. Az eddigi kóstolások alapján nagy potenciált érzek a szlovén fehérborokban, jó ár-érték arányt képviselnek.

Sauska Tokaj Cuvée 113 2010

Zárt illat, kissé mézes, édeskés hangulatú, fehér virágos és őszibarackos. Jóval vastagabb, mint a Dveri Pax, az „orrolt” citrusos, mézes aromák mellé jön egy kevés cukor és tapadós cseresség. A sav a közepesnél magasabb, egy picit talán reszelős érzetű. Gazdag, tiszta, jól elkészített. Igaz, az alkohol nem magas, de számomra mégsem esik túl jól, kissé nehézkes és tapadós textúrájú. 5/6 pont határa.

GV: Illatban édeskés, majdnem mézes, csonthéjas gyümölcsökkel, medvecukorral és őszibarackkal. Nagyon tiszta, száraz, szép kortyközépi átvezetéssel a zöld gyümölcsöktől és a mentoltól a szárított gyümölcsökig.

Kovács Nimród Battonage Chardonnay 2008

Őt nemrég kóstoltam a pincénél, tetszett, most is állnak az ott leírtak. Gazdag illat, rendesen van fa karamell és pörkölés formájában. A battonage aromái mellé fehér virágok és érett fehér húsú gyümölcsök kapaszkodnak fel. Testes, vajas és aprócskát édeskés. Elég friss, kellemesen gyümölcsös, almát és más fehér húsúakat érzek. Tiszta, kiegyensúlyozott és elég hosszú, egyértelmű populárisság vegyül az összképbe. 6 pont.

GV: Krémes és gazdag, jól definiált, a $20-os sávban abszolút versenyképes a világ chardonnay-ivel. Néhány fehérbor-fogyasztónak talán túl fás és krémes lehet, GV-nek tetszik a kortyközép feszessége és a bor szerkezete, ami a $30-40-os burgundikra emlékeztet.

Vinkara Mahzen Kalecik Karasi 2009

Egy török bor, a „kalecik karasi” volna a szőlőfajta, a régió Anatólia és Ankara. Borzalmasan sok fa illatban, kávé, kapucsínó, kókusz és karamell. Teljesen elnyomják a fából származó jegyek a bor karakterét, valami kis piros bogyós gyümölcsösség dereng a dongák között. Meghökkentően édes és lekváros a bor, mindene közepes. Rettentően fa-fixált szájban is, kávé és kapucsínó nyit távlatokat az édeskés-eperlekváros karakternek. A lecsengés totálisan a tölgyek fogságában. Így nálam maximum 5 pontig juthat.

GV: Kávé, karamell, kókusz, Starbucks kávé, piros bogyósok, kis dohány. Fantasztikus bor. A grenache és pinot noir vonalon mozog, lehetne akár Dél-rhone-i. Versenyképes lenne az amerikai piacon. Elhangzik a kérdés, hogy milyen import borok mennek az USA-ban: Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ausztrália, Argentína (malbec), Új-Zéland, de Portugália is egyre inkább hallatja hangját.

Kovács Nimród Rhapsody Bikavér 2006

A pincében tett látogatás 4 borát a VinCE-n próbáltam kiegészíteni további tételekkel. Sajnos helyenként óriásit csalódtam, talán ez a bor lombozott le leginkább. Illatában nem tiszta, rothadt piros bogyós gyümölcsöket érzek, lekvárt, magas illót és nyers fát. A dzsemesség mellett is van benne valami zöldes csavar. Kóstolásra kellemetlenül földes, nem tiszta, kis édeske zongorázik a fáradtan táncoló piros bogyósoknak és zöldségeknek. Nem túl intenzív, ellenben eléggé tanninos. Semmi frissesség. Eléri a 4 pontot. Vajon miért lehetett érdekes megvillantani ezt a bort egy ilyen szemináriumon?

GV: Vegetális, zöldbabos, karfiolos és brokkolis, miközben piros bogyósok és fűszerek is vannak. A zöldes jegyek és a földes tónusok uralják, megosztó aromaprofilja van. A $15 dolláros kategóriához képest összetett, kedvelem a fekete borsos és ánizsos aromákat. Az amerikai közízlés több gyümölcsöt várna el, nem díjaznák a zöldességet és a vegetálisságot. Nagyon tetszik, kiváló volna egy jó hamburgerhez.

Heumann Cabernet Franc Villány 2008

Előző nap a „Ha Villány, akkor cabernet franc” mesterkurzuson szerepelt a bor, idemásolom mit írtam róla. Fűszeres, édeskés, olajos-petrolos illat, pici virággal és vaníliával. Elsősorban túlérett, nem túl friss gyümölcsökkel, kávéval, kapucsínóval, nagyon sok durván extrahált tanninnal, amely zöldes és kesernyés érzettel távozik. Az alkoholt magasnak érzem, az intenzitás kevés ehhez a tanninhoz. 5 pont.

GV: A franc nagy rajongójaként kóstolom. Illatában olaj a műhelyből, pici vanília, szilva és más gyümölcsök. Ánizs, amerikai stílusú, fás, nemzetközi felfogásban elkészített, jó bor, de nem a legérdekesebb és lehetne hűbb a fajtához. Ellenben viszont elég sima, emiatt illeszkedhet az amerikai ízléshez. (Ezen a ponton a „műsorvezető” megpróbálja rátukmálni Gary-re a bort, mondván milyen jó kis cabfranc ez, de GV-t láthatóan nem izgatja fel különösebben.)

poharak.jpgÖsszegzésképpen elhangzik, hogy bárki, aki tud kóstolni, tisztában lehet vele, hogy a magyar, török, román, szlovén stb. borok elég jók ahhoz, hogy a nemzetközi piacokon versenyezzenek. A legfontosabb a jó ár-érték arány és a piac ismerete. Amerikai szempontból a piac egyelőre nem szentel nagy figyelmet a másod- és harmadvonalban lévő borországoknak. Az egyre kiműveltebb fogyasztó azonban látni fogja, hogy ezek a régiók hatalmas lehetőségeket rejtenek. Csak egyszer meg kell kóstolni a boraikat, onnantól aztán már teszik a dolgukat.

Szóba kerül GV új könyve, a „Thank you economy”. A termékek eladásának módjai nagyon gyorsan változnak – mondja Gary. Ma már kevésbé van arról szó, hogy egész oldalas hirdetéseket kell feladni a Wine Spectatorban vagy keresni kell olyan nagy- vagy kiskereskedőt, aki támogat téged. Egyszerűen közvetlenül ki kell alakítanod a kapcsolatot a vásárlóval. Használni kell a közösségi portálokat (Twitter, Facebook), őrültség volna mellőzni ezeket a kiváló eszközöket.

És mit tanácsol GV a boraiknak új piacokat kereső bortermelőknek? Első körben biztosan nagyon megnézném, tudnék-e exportálni és ha igen, akkor hova. Amerika különösen jó, hiszen néhány városban már eleve vannak magyar, török stb. emigránsok, aki egy szilárd alapot jelenthetnek. Ezen túl megkeresném az 50 legfontosabb éttermet és kereskedőt. Akármilyen eszközt használsz – legyen telefon, e-mail, személyes találkozó vagy egy Twitter feed követése – próbálj meg kapcsolatokat kiépíteni velük! Aztán érdemes megkeresni azt az 50-100 embert (szakértők, írók, bloggerek), akik személyisége és ízlése alapvetően meghatározó. El akarsz adni bort, de semmilyen viszonyban nem vagy a borszcénával? Teljes agyrém! Írj nekik levelet, kövesd a Twitteren merre járnak, és mit gondolnak, szervezz nekik kóstolókat! Elképesztő lehetőség van ezekben az eszközökben a kapcsolataid építéséhez. Készíts tartalmat, képeket, videókat és értékeléseket! A lényeg: tartalom és kontextus.

Arra fogadj, amihez értesz! Ha bortermelő vagy és saját brandet akarsz építeni, akkor szimplán bérelj fel valakit, aki ebben profi! Betörni az amerikai piacra marketing és a piaci folyamatok ismerete nélkül majdnem lehetetlen. Ne próbálj meg másokat majmolni, csak légy önmagad! És még egy jó tanács: működj együtt! Keresd meg azokat a termelőket Szlovéniában, Magyarországon, Romániában, stb. akik szívesen együttműködnének veled és tanuljatok egymástól, csináljatok valami hasznosat együtt! A verseny természetesen fontos, de az együttműködés talán még fontosabb.

Mi kellene a magyar bor amerikai imázsának felépítéséhez? Először is fókuszálj a helyi fajtákra. Nézd meg hova jutott el az argentin malbec vagy a portugál albariño. Másodszor szervezz éves vakkóstolókat, ahol nagynevű borokkal méred össze a sajátjaidat. Amerikában az ilyenfajta versenyek rendkívül fontosak, nézd meg az 1976-os párizsi kóstoló hatását. Válassz ki csak néhány bort a megmérettetéshez, hívj meg fogyasztókat, szakértőket és sikeres szereplés esetén elképesztő sajtófigyelmet fogsz kapni.

Milyen lesz 5 év múlva a borbiznisz? Természetesen többé-kevésbé hasonló, mint ma. Viszont egy rövidítést véss az eszedbe: DTC (Direct To the Customer). Azaz érd el közvetlenül a vásárlóidat! Használd a technológiát! De nem állandóan eladni és „spammelni” kell ezekkel az eszközökkel, hanem kérdezz is, gyűjts adatot a vásárlóidtól! Mit kedvelnek, milyen fajtát, milyen stílust stb. Találd meg a megfelelő arányt az értékesítés és a kommunikáció között. Nem mindig csak a terroir, a szőlőfajta, a tenyészidőszak, a hordó és a szüreti időpont lényegesek. De ugyanígy nem csak a közösségi média, a tartalom vagy az elegáns címke a fontosak. Az egész megfelelő arányú kombinációja az, ami végül számítani fog.

(A képet a VinCE magazin oldaláról kölcsönöztem.)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1004505759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2012.05.15. 09:16:59

Nagyon vártam ezt a beszámolót és azt kell hogy mondjam maximálisan megérte várni ennyit. Nagyon nagy köszönet érte, szuper részletes és érdekes cikk.
Amúgy múlt héten Gary pedzegette, hogy nagyon hiányzik neki a winelibrary.tv és valószínű visszatér a képernyőre ha nem is napi szinten.

európai 2012.05.15. 09:39:11

Súlyos befejezés. Igen, így kellene. Tetszik.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.05.15. 10:03:31

@rszabi: Nagyon köszönöm.

Örülök, hogy érdekesnek találtátok!

117 2012.05.15. 20:54:02

A Rhapsodyról én is ugyanígy vélekedtem, mégha nem is tudtam volna ilyen szépen összeszedni.

fehérlofia 2012.05.18. 15:07:29

Köszönet a cikkért,

Idegesítő egy ember ez a Gary, láttam pár videóját..De a boreladásról szóló rész nagyon hasznos.

Üdv
süti beállítások módosítása