Tegnap számoltunk be a Tony Aspler által tartott jégbor mesterkurzusról. Aspler blogján részletesen ír magyarországi látogatásáról, a VinCE keretében rendezett kostólókon kívül Szekszárdon és Tokajban is körbefutottak vele. Írja, hogy megőrjítik a magyar ékezetes karakterek, nem is csoda a számtalan hibásan lejegyzett név. Ezzel együtt is kiváló PR a magyar bornak ez a bő lére eresztett írás. Külön kiemelésre érdemes, hogy Szepsy István 2006-os 6 puttonyos aszújáról ezt írja: "...one of the best dessert wines I’ve tasted" ("az egyik legjobb desszertbor, amit eddig kóstoltam"). Ismerve Aspler jégboros előéletét, ez egy nagyon komoly dícséret. Köszönjük, és gratulálunk természetesen Szepsy Istvánnak! Egy korábbi posztban én is foglalkoztam a 2006-os Szepsy Aszúval, nálam a pincében 8 pontot kapott, de érdemes volna fehér falak között is újrakóstolni.

És végül következzen a szemle utolsó posztja a blogon már sokat emlegetett Bott és Kikelet pincéknél tett látogatásról.

Juditéknál és Stephaniéknál is szélesedett a dűlőportfolió, a korábbiaknál így most több tétel volt kóstolható. Az viszont még képlékeny, hogy melyek fognak önállóan, illetve birtokbor formájában piacra kerülni. Ami fix, szép dolgoknak nézhetünk elébe 11-ből.

Következzenek a jegyzetek:

Demeter Zoltánt feltehetőleg senkinek nem kell bemutatni. Nem hiszem, hogy túl sokan megkérdőjeleznék, hogy a tokaji legelső vonal egyik legkiemelkedőbb alakjáról van szó.

Ezúttal is elsősorban 11-eseket kóstoltunk, melyek között igen sokféle arccal lehetett találkozni. 

Íme:

 A gigászi kóstolón túl is elég mozgalmas volt a tokaji kiruccanásunk. Összesen öt pincénél sikerült tiszteletünket tenni, és szép merítést kóstolni.

Elsősorban a még hordóban pihenő tizenegyes évjáratú borokat néztük végig, és szó ami szó, igen ígéretesnek tűnik az új évjárat. Ahol kóstoltunk egyebet is, a cím ellenére azt is megosztom, olykor pontszám kíséretében.

Következzen a Gizella és Orsolyák pincében tett látogatások kivonata:

 Avagy ne csak írjuk már megint! Talán kitalálható ebből, hogy ismét a Bodó-Bott házaspárnál járunk képzeletben (mi pedig tettük ténylegesen is az elmúlt hétvégén:)).

Tematika: kis munka a szőlőben, ezúttal metszés a Rudi néniben, majd kóstolni orrvérzésig. Ez utóbbi aktivitás csúcs-eseménye pedig egy kimerítő 2007-es évjáratú sor volt a jelenlevő borászok szortimentjéből (azaz Bodóéktól, Bereczéktől, Demeter Zoltántól és Dorogi Istvántól), kiegészülve néhány a vendégek által hozott tétellel. Cél volt vizsgálni, hogy majd 5 évesen milyen formát nyújtanak borok, vannak -e még bennük további érlelésre szánt tartalékok. A végén pedig néhány édes borral általános élvezkedés, hájjal kenegetés.

Íme a nem mindennapi sor. Mellékeltem hozzávetőleges, nem túlságosan megrágott és átgondolt pontszámokat is zárójelben.

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor:

Jó két és fél éve volt már szerencsém a borhoz, akkor még Árvay nevével volt fémjelezve. Aszalt kajszi, mazsola, vegyes virágméz, datolya, pici menta. Komplex, szépen érett bort sejtető illat. Telt, olajos konzisztenciájú korty, sima tapintatú textúra.  Jelentős édességgel megtámogatva intenzív ízekkel indít. Az illatnak megfelelő karakterek bukkannak fel szájban is, aszalt sárgabarack, töppedt szőlő, fügés-datolyás-törökmézes díszítések. Közepes, vagy picit hosszabb lecsengés. Savai szélesek, érettek, citrusos ízűek, kicsit szétterülősek, lehetnének fókuszáltabbak. Gazdag, komplex, de lazább szerkezetű bor.  Stabil 6 pont azért mindenképp jár. (87-88)

Rég volt már átfogóbb Wachau-kóstolónk, mintegy másfél éve. Remek emlék, ezúttal viszont feltett szándékom volt erősíteni hangerőn.

A koncepció, vegyük Wachau három legnagyobb presztizsű pincéjét, olvasataim szerint ez az F. X. Pichlert, Franz Hirtzbergert, illetve a Pragert jelenti. Válasszuk ki az adott szortiment csúcsán tanyázó  grüner veltliner és riesling smaragdot. Évjáratként legyen egységesen a kiválónak mondott 2009-es, harmadik évükben már talán fiatalos rendezetlenségtől sem kell tartani.

Papírforma szerint talán Wachau hat legerősebb boráról beszélünk, legendás dűlőkből és mint így egységesen a 8 pont körüli tartományt vártam tőlük előzetesen. Ilyen erősnek ígérkező sorba pedig célszerű referenciát is csempészni a pontosabb  érték-meghatározást elősegítendően.

Következzen a tényleg nem mindennapi sor:

Néhány érdekesnek tűnő borral ajándékoztam meg szülinapom alkalmából borkedvelő ázsiai barátaimat és persze jómagam is. Az egyik a címszereplő nedű volt, amelynek pályáját évről-évre tudtam követni, tulajdonképpen mindig szerettem. Két óra szellőzés után fogyasztottuk el.

Aranysárga színű, ránézésre is meglehetősen sűrű bor benyomását kelti. Intenzív, érett, kifejezetten gazdag illat elsősorban aszalt sárgabarackkal és trópusi gyümölcsökkel, mézzel és egy jelentős minerális tónussal. Kifejezetten súlyos, gyümölcsös-ásványos jegyeket hordozó korty, mély és gazdag. Minden pontján sima felszínű, gömbölyű, csiszolt. Nem érzek benne további gazdagodási lehetőséget, legalábbis a remek struktúra megbomlása nélkül szinte biztosan nem. A szépen érett savak egyelőre tartják a szerkezetet, a duzzadó erőt azonban már nélkülözi. Nagyon szép bor, hosszú-hosszú utóízzel. Magabiztos 7 pont.

Az én palackom címkéje már nem volt tökéletes állapotban, ezért innen kellett elemelnem a képét.

Élénk barackos, citrusos, mézes illatok, leheletnyi vanília és viaszosság. Szájban telt, jelentős édességgel, de mégis annyira pengeszerű, vibráló savakkal, mely végett sokat letagadhatna a maradékcukor-tartalmából.  Robbanásszerű intenzitással induló ízek, érett, lédús, illetve nagyon enyhén aszalódott, mindenképp nagyon friss hatású kajszi dominanciájával. Az egész világa nagyon letisztult, sallangoktól mentes, a botritiszes borok szokásosabb gombás-avaros aromáit se lehet érezni. Komoly mélységek, hosszan lüktető intenzitások, végtelen utóíz. Külön figyelmet érdemel, hogy a rendkívüli beltartalom mellett, hogy tud egy aszú  ilyen áttetszően tiszta lenni. Mindezek mellett viszont nem annyira komplex (még), illetve az ellenkező előjelű intenzitások összetalálkozása most még meglehetős "szikrázással" jár, így nem a nyugalom és harmónia az első, ami eszembe jut, annak ellenére, hogy egyébként csupa jó minőségű, csiszolt alkotókból áll össze. Izgalmas lehet figyelni a fejlődését, a rendkívüli vitalitású, méretű, de most szinte "sterilen" tiszta világa hogyan töltődik fel lassan, az évek alatt érlelési aromákkal. 7 és 8 pont között jelenleg, talán el is éri az utóbbit, potenciálisan viszont határ a csillagos ég. (92-93)

Muskotályos szőlő, kajszi, trópusi gyümölcsök, töppedt szőlő, méz az illatban. Tiszta, intenzív, bár nem annyira komplex, mint leírva tűnik. Közepesen telt korty. Finoman krémes, tiszta, sima tapintatú konzisztencia. Finom állagú, puha, de a stílushoz épp elegendő sav, lazább szerkezet. Telt, letisztult világú ízek, friss és aszaltabb gyümölcsökkel. A belépő intenzitása elég szemrevaló, de a kortyközépre már nem tartogat újabb kibontakozásra váró tartalmakat, alig közepes hosszúságú a lecsengés. Az utóíz tiszta, és a tényleges korty hosszához képest elég sokáig őrzi az ízek emlékét.  5-6 pontnál többet nem gondolnék rá adni, de nagyon finom, nagyon csúszik, az örömfaktor magasabb a megjelölt értéknél. Kiváló, bevezető-szintű bor, a minőségi tokaji édesek világába.

 Mivel is lehetne az up to date-sorozatot folytatni, mint egy remek furminttal. A címszereplőhöz jónéhányszor volt már szerencsém, alapvetően mindig tetszett.

Összeszedegettem a múltban készült jegyzeteim nagyobb részét róla, és a szokásos módon nézzük őket egy helyen.

Íme:

Folytatva a Tokaj Oremusnál megkezdett túrát, másnap Szepsy Istvánnál indítottuk a napot. Az éjszaka rákezdő hóesés reggelre már szépen betakarta Mádot és elhozta azt a téli csendet és nyugalmat, amit annyira szeretek. A délelőtti -11 fok és hótakaró ellenére azonnal indíts volt a szőlőbe. Pista bától’ senki nem távozik úgy, hogy ne látta volna a Mádi-medencére néző csodás fekvésű dűlőket. A tőkéket addigra már szépen meghintette a hó, csendben aludtak a furmintok a Nyulászóban és a Szent Tamásban. Nincs sok hátra, és minden kezdődik megint elölről!

A Vinoport lelkes csapatának, és persze a számtalan borosgazdának köszönhetően idén harmadszor került sor a Furmint Február rendezvénysorozat nagykóstolójára. Egyik legérdekesebb hazai boros móka ez, hiszen pontosan arról szól, ami mellett Magyarországon már nem lehet némán elballagni: a furmintról. A sokarcú és bizonyítottan nagy száraz borra (is) képes fajta mögött idén közel 60 borászat sorakozott fel Tokaj-Hegyaljától Somlón és Egeren át a Balaton-Felvidékig. Nem nehéz kitalálni, hogy a rendezvényen a termelők kizárólag csak furmintból készült száraz, illetve édes borokkal jelenhettek meg. Első hallásra talán unalmas lehet, de egy ilyen kóstolón mindennél jobb alkalom kínálkozik a fajta és a borászati stílusok összehasonlítására. Kifejezetten üdítő volt, hogy ezúttal nem kellett az aszús kadarkáktól a barrikkolt cabernet sauvignonig mindenfélére figyelni. Csak a FURMINT, ledobott ruhákkal!

A tél leghidegebbnek és legfehérebbnek ígérkező hétvégéjét bevállalva tokaji bortúrára adtuk fejünket. Ilyenkor mindig jönnek a belső nyugalmi pontot behangoló „úgysem lesz olyan hideg”, „nem lesz annyi hó” és „csak a média őrjöng megint” tirádák, aztán az ember csak annyit vesz észre, hogy a kocsiban ül és már valahol Szerencs környékén jár. Persze máris rohadtul hideg van, csúszik az út, és fagyott kutyalábak meredeznek az árokpartokon. Elsőként a tolcsvai Tokaj Oremusnál jártunk. A világ legnagyobb presztízsű birtokai közé sorolt spanyol Vega Sicilia érdekeltségébe tartozó pincészet a megszokott módon és magas minőségben teszi a dolgát. A borokat el tudják adni, bőven exportálnak és a birtok még ezekben a nehezebb időkben is eltartja magát. Evidens, hogy eszeveszett bővülésre és telepítésre nincs lehetőség, az ésszerű kísérletezés és az új irányok keresése azonban soha nem állhat le.

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

Nagyon vonzó illat. A megszokottabb aszalt kajszi mellett kifejezetten tetszetős déli és trópusi gyümölcs-vonulat, narancs mango, maracuya. Mellettük mézes, botritiszes díszítések. Szájban közepesnél teltebb. Nem túlzó az édesség, de a savak se túl magasak és cizelláltak. Alapvetően egyszerűbb, egyenes szerekezet. Tiszta, finom, de alig közepesen intenzív ízek, karakterük az illatnak megfelelően kajszis-trópusi gyümölcsös-melegebb citrusos-mézes vonalon mozog. A lecsengés nem nyúlik túl hosszúra. A bor maradékcukorral megtámogatott sűrűségéhez több mélység, ízintenzitás passzolna. Az utóízben érzékelhető, de még nem zavaró mértékű cseresség. Összességében egy jó alap édes tokaji, az árát jócskán megéri. Jó lenne, ha "Tokaji borkülönlegesség" névvel ellátott édes bor ettől a szinttől indulna, termelőtől függetlenül. 5 és 6 pont között. (85)  Bortársaságban kapható.

Nemrégiben kettő tételhez is volt szerencsém nagykedvenc Bottéktól. Az egyik érdekessége abban rejlik, hogy  épp most jelent meg a piacon   ( Terroir Club), így feltehetőleg elsőként tudósíthatok róla, a másik pedig már jó ideje nincs, viszont az említett Terroir Club limitált tételei között ismét megtalálható néhány palack erejéig.

Íme:

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Mondhatni, kissé szerénytelenül, hogy volt már szerencsém a 2009-es furmintok legjavához. Kettő közülük viszont még eddig biztosan kimaradt, ugyanis közismert, hogy Szepsy István és Homonna Attila később engedi piacra a versenyzőit.

A türelem rózsát terem. Sikerült végre hozzájutni egy-egy 09-es tételhez a két kiváló termelőtől.

Egyszerre bontottam fel az ominózus borokat, napokon keresztül faggattam őket fej-fej mellett.

Következzen két remek, klasszis furmint:

Nagyon kedves és tiszta illat, enyhén aszalódott kajszival, trópusi színezetű gyümölcsökkel, mangóval, papayával, plusz leheletnyi mandula, marcipán, valamint nagyon finom botritisz. Közepesnél teltebb korty, jelentős édességgel. Mély zamatok, közepesnél hosszabb lecsengéssel, komplexitása egyelőre inkább a gyümölcsök színességéből ered. Cizellált, hosszan kibontakozó, és igen csiszolt savak kísérik az ízeket. Nagyon kulturáltak, de az édességhangsúlyt nem tudják tökéletesen középre terelni. Selymes felszínek, gördülékenyen illeszkedő részletek, finom, de leheletnyit még integrálatlan cseresség az utóízben. Letisztult világú, komplex szerkezetű, közel perfekt szamorodni. Jelenleg erős 7 pont.(91)

A Bodóéknál töltött "ne csak írja..." alkalmakon az is szokás, hogy egyéb borászokat is meghívnak, akik bemutatják a társaságnak a boraikat.

Ezúttal Dorogi István volt a vendég-előadó, szép hosszú sort hozott magával.

Íme:

Ne csak írja, tudja megint!

Ismét ezzel a jelszóval töltöttünk néhány napot Bodrogkisfaludon, a Bodó házaspár vendégszeretetét élvezve. Ha valaki nem olvasta volna az előző epizódokat, akkor azokról itt, itt, itt, és itt lehet bővebb információt találni. 

 Most is hasonló volt a felállás, némi munka a szőlőben, majd eszem-iszom, főleg iszom.:) Ebben a posztban a második nap történéseiről írnék.    

A munka ezúttal aszú szemek gyűjtögetését jelentette a Csontos-dűlőben. Gondolom nem újdonság, hogy idén nem túl nagy mennyiségben találunk ilyesmit, de azért akadt. A kis társaság néhány óra alatt egy jó fél ládányi mennyiséget szedett össze együttes erővel. 

A nap fénypontja pedig egy rendkívül komoly aszú-kóstoló volt, melyet Juditék és Stephanie-ék közösen állítottak össze.

A kóstolás vakon történt, a résztvevők gyakorlatilag semmit nem tudtak a sorról, csak annyit, hogy 93-tól indulva fogunk közelíteni napjainkig. Pontokat nem írtam, de igyekeztem jelezni a tetszés mértékét.

Következzen a nem mindennapi sor:

 A múlt hét folyamán, miközben még szinte a számban voltak a kóstolt Loire menti chenin blanc-ok ízei, talán gyors referencia-ellenőrzés végett, furmintokra szomjaztam. Két neves tételt bontottam fel és faggattam egymás mellett több napon keresztül.

A borok:

Örvendetes kezdeményezése a Terroir Clubnak, hogy kis mennyiségben újra elérhetővé tesz néhány már jó ideje kifutott tételt. Nekem legalábbis mindenképp jó hír, hogy olyan borokhoz sikerült így hozzájutni, melyekről azt hittem, már végleg lecsúsztam.

A bor: