A tempranillo Spanyolország legnagyobb területen ültetett kékszőlője. Összesen 207.000 hektáron termesztik, amelyből maga Rioja 49.300 hektárt tesz ki. [1] Nagy számok. Amint már említettem, Ribera del Dueroban elsősorban a helyi viszonyokhoz adoptálódott tinto fino, illetve tinta del país klónokat termesztik. Spanyolországban összesen kb. 550 tempranillo klónt tartanak nyilván, minden borvidék saját, eltérő változatról beszél. Ez részben helyi patriotizmus, hiszen igazolták, hogy a fajtaváltozatok genetikailag rendkívül csekély mértékben térnek el egymástól. [1]
Ribera del Duero II.
A térség geológiája
Ribera del Duero földrajzilag a Spanyolország mintegy felét elfoglaló Meseta fennsík észak-keleti traktusának része. A Duero völgye a miocén korban alakult ki, az erőteljes eróziónak és simító erőknek köszönhetően ma lapos vagy enyhén dombos. A tengerszint feletti magasság – a Meseta miatt – jelentős, 750 és 850 méter között változik. A borvidék talaját a Duero által évmilliók alatt lerakott hordalék alkotja. Legnagyobb részben rétegzett szerkezetű hordalék és agyagos homok képezi. Ebben egymásra rakódott mészköves és márgás rétegek, valamint krétás zárványok is megtalálhatók. A talajok még a dűlőkön belül is nagy változatosságot mutathatnak, amely nagymértékben befolyásolhatja a gyümölcs érési ütemét. [1] [2]
Néhány bor Rioja-ból
Eredetileg egész Spanyolország területéről szerettem volna egy komolyabb vörösboros merítést a napokban tartott kóstolón, végül mindössze négy bort néztünk meg, kizárólag Rioja-ból, kezdésnek pedig egy fehérbort ízleltünk, szóval a kezdeti terv teljesen felborult. Nem vagyok mélyrehatóan tájékozott a rioja-i borokat illetően, gyakorlati ismereteim a főbb bortípusokra és fajtákra korlátozódnak. Az amerikai borboltokban (legalábbis azokban amelyeket látogatok) egész gazdag a választék, így könnyűszerrel össze lehet szedni egy kóstolóra való bort szinte bármelyik lényegesebb, vagy ismertebb spanyol borvidékről. Ezúttal az alábbi sort ízleltük megelégedésünkre:
WineAge nehézcirkálók
A fene gondolta volna, hogy nagy csinnadrattával elmegyek a VinCE-re és a legérdekesebb, legütősebb borokat nem holmi külföldi szakértő vezette mesterkurzuson, hanem az egyik kiállító standján fogom megtalálni, egyetlen picike kis asztalon. Aki hallgatott önnön mézlopója finom jelzéseire, biztosan képtelen volt remegés nélkül elhaladni a WineAge standja mellett. Részemről is nagy hiba lett volna elhalasztani azokat a borokat, amelyeket nemhogy hétfő este nem bontogatok a paprikás krumplihoz, de egy sokszemélyes, exkluzív kóstolót is bajosan volna kedve bármely borbuzinak megfizetni. Természetesen a kóstolás „fesztiváli” körülmények között történt, de talán óriásit nem tévedhettem. Persze, nagyon jó volna megnézni ezeket a borokat otthon, fehér falak között is, de ilyen tömegű szipkázásért cserébe az ember elvisel némi kellemetlenséget. Hogy mind elolvassátok, a kóstolási jegyzeteket két részletben fogom szerepeltetni.
Up to date- Alion 2005
A tavalyi év első igazán meghatározó nagy vörös élménye volt a tétel.
Többször eszembe jutott azóta, hogy rá kellene újra próbálni, csak hát elég drága mulatság csak úgy nézegetni.
Vannak olyan esetek, például a nagy Bordeaux-Villány párbajunk, amikor ez a késztetés különösen erőssé válik. Szívem szerint és ha lett volna nálam, azonnal nyitottam volna egyet, hogy az erős 8 pontos emlék vajon őrizné -e a fényét az aktuális sorban.
Sajnos erről lekéstem, de azóta győzött az egyszer élünk érzés, és leemeltem az utolsó palackot a Bortársaság polcáról.
Az ünnepek alatt pedig kedves vendégek tiszteletére felnyitottam.
Húsvét a pácban
„Klasszikusan disznósonkából készül a húsvéti sonka – mondta a Húsipari Kutatóintézet főmunkatársa. Nagy Sándorné hozzátette: annál olcsóbb, minél több benne a páclé, ugyanakkor ez az élvezetén nem változtat.” (InfoRádió, 2012. április 5.)
No, nálam ezzel a felütéssel kezdődtek meg a Húsvéti Ünnepek. Nem rossz, gondoltam, végül is hiába a sok száz év hagyománya, hiába a millió ős erőfeszítése, mikor páclével is jól lehet lakni. És még fizetni is kell érte. Kísértetiesen emlékeztet ez arra, hogy mennyi szőlész és borász gondolja még ma is, hogy a terméskorlátozás a „pesti firkászok” agyament baromsága. A gyomirtó, a műtrágya, a tápsó, az olasz mustsűrítmény és a műtannin alkotják azt a páclét, ami az egész végterméket összetartja. Persze, az élvezeti értéket semmi sem befolyásolhatja. Próbáltam Húsvétkor inkább nem gondolni erre, és felsőbbrendű önbizalommal rántottam elő pár megbízhatónak gondolt palackot. Ha bölcsen pislantottam volna a biodinamikus naptárra, tudhattam volna, hogy az Ünnepi hétvégén nem a földi hívságoknak, hanem a gyökereknek áll a zászló.
Nagy vörös szeminárium
Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.
Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.
Íme:
Nagyvörös-csata (Hazánk Vs Óvilág)
A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?
Durr bele a közepébe jelleggel, érintőleges válaszokat remélve, összeállítottam kis társaságomnak egy talán elsőre kaotikusnak tűnő, csupa nagy vörösből álló sort, melyben válogatott hazai tételek „versenyznek” válogatott külföldi borokkal.
A koncepció az volt, hogy veszünk Magyarország vörösek szempontjából jelentősebb borvidékeiről egy-egy meghatározó jelentőségű tételt, és ezeket közös sorba rakjuk nemzetközileg elismert, árban megfelelő, különböző óvilági borvidékekről származó borokkal.
Nem volt cél igazán az árnyalt összehasonlítás, így megfértek ugyanazon soron belül különböző fajták, különböző stílusok, különböző évjáratok, egyedül a hasonló árkategóriához ragaszkodtam. Ez utóbbi annyit jelentett, hogy a négy magyar tétel együttes értéke jó közelítéssel egyezzen meg a négy külföldi tétel együttes árával, továbbá a sor valamennyi tagja 25-50 Euro közötti tartományba kellett, hogy essen. Minden bor esetén a saját hazájában jellemző árat vettem kiindulási pontnak, így a magyar tételek esetén a hivatalos kereskedőnél szereplő listaárat, a külföldieknél a wine-searcher jellemző árait az adott tétel országában.
A kóstolás vakon történt. Ez utóbbi annyit jelentett, hogy egy alkalommal végigkóstoltuk a sort vakon, eközben megszületett a végső jegyzet vázlata, valamint a végső pontszám is, nálam legalábbis 0.5 pont +/- pontossággal. A leleplezés után tetszőleges sorrendben visszakóstolás következett, mely során a jegyzet kiegészülhetett 1-2 hasznosnak tűnő szóval, illetve a már említett max. fél ponttal módosulhatott az értékelés is. Ez egyébként pontosan így történik nem-vak kóstolások esetén is. Szóval távol álljon a kínos profizmus, viszont úgy tiszta, hogy ezekkel a részletekkel is tisztába lehessenek a kedves olvasók.
Következzenek a borok, kóstolási sorrendben:
Komoly borok Ribera del Duero-ból
Akovnak hála egy igazán remek és jól felépített spanyol sort kóstoltunk elsősorban Ribera del Duero-ból. Könnyebb és komolyabb fehérborok, majd minőség szempontjából széles skálát bejáró veresek, kezdve a jótól, és eljutva a világklasszisig.A sorról az előzetes tudnivalókat már közzétettük itt, így most fókuszálhatunk a kóstolási jegyzetekre.
Ugyanerről a kóstolóról itt is olvashatunk, Octopus jegyzetei alapján.
A képen a Vega Sicilia címere
Telmo Rodriguez Dehesa Gago 2009 ( Tinta de Toro )
A Bortársaság friss kinálatában újdonság az eredetileg riojai, de egyébként számos egyéb fontos borvidéken tevékenykedő termelő portékája.
A fenti bor Toro régióból származik, Ribera del Duerotol nyugatabbra. A tempranillo itteni alfaja a Tinta de Toro. A borvidékről volt már szerencsém néhány nagyobb durránásnak számító borhoz. A mostani tétel már árkategóriája alapján sem ezeknek a versenytársa kíván lenni, bár a Wine Advocate a legjobb ár-érték arányú spanyol borok között szokta emlegetni.
A bor: Friss gyümölcsös illat, könnyed, hordómentes bort ígér. Szájban könnyű érzetű, ízeiben nagyon hasonló egy friss villányi portugieser-re, sok kékszőlővel, pici diszkrét fűszerességgel a háttérben. A savak lágyak, egyszerűek, gyors lefutásúak. A végén a tanninok kicsit keményebbek, mint amit a stílus megkövetelne a meglátásom szerint. Semmi extra, de jól fogyasztható bor, különösen kajához. 4 pont.