A zöldveltelini-tanulmányozás újabb állomásához értünk.

Ezúttal borrajongói körökben két igen nagy tiszteletnek örvendő magyar termelő egy-egy tételéről lesz szó.

Szentesi József és Kaló Imre kézműves-veltelinijei nem éppen az osztrákoknál kiforrott stílust igyekeznek lemásolni, ez persze egyáltalán nem is baj.

A borok: 

Avagy nagyon nem mindegy, hogy mit, mi után, milyen kontextusban....:)

Megtörtént az újabb beharongozott kiscsoportos riesling-kóstoló. Kissé rendhagyó volt a technikai lebonyolítás, ugyanis meg szándékoztam kissé tréfálni a többiek izlelőkéjét. :)

A résztvevőkkel mindössze annyit osztottam meg, hogy főleg német riesling lesz a sorban,  ezután előre kiagyalt sorrendben felkínáltam nekik a borokat. Tehát kissé tisztességtelen módon a többiek full vakon kóstoltak, én meg egyáltalán nem.:(  Még tisztességtelenebb módon, még egy külön aljas húzással is feldobtam a sort, lásd később.:((

Ezzel a felállással összhangban én igyekeztem csendben maradni, nem osztani az észt :), hanem inkább tanulmányozni a többiek reakcióját. Ezen megfigyelések dőlt betűvel szintén megtalálhatóak lesznek, a kóstolási jegyzetek után.

Érdekes volt, nézzük:

 Az elmúlt néhány hét alatt fel lett bontva néhány palack bor, melyekről még nem született bejegyzés. Tematika szempontjából egyáltalán nem passzolnak, csak annyiban, hogy mind fehérborok, nem is egyszerre nyíltak. Némelyikkel először találkoztam, némelyikről pedig készült már írás korábbi fogyasztás alkalmából. Ez utóbbiakat vegyük úgy, hogy követjük fejlődésüket, így ismét górcső alá kerülnek.

Az idei év számomra eddigi legnagyobb felfedezése a Szentesi-pince borai. Letisztult, gyümölcsös, ásványos, nagyon is fogyasztásra ösztökélő borok, úgy egyediek, hogy szó legjobb értelmében általában könnyebben érthetőek, és szerethetőek. A jegyzetek nem egy kóstolóról születtek, hanem az elmúlt néhány hónap termésének a rendszerezése, jónéhány köztük többszöri kóstolás által megfogalmazott vélemény.