A Boscolo Hotel – New York Palota épülete idén már a harmadik alkalommal adott helyet a Badacsony New Yorkban elnevezésű rendezvénynek, a borvidék éves budapesti borbemutatójának. Az impozáns épület egyik szárnya jó fél napra megtelt badacsonyi borászokkal és a badacsonyi borok szerelmeseivel, és természetesen a budapesti borkóstolók törzsközönségével. Minden évben egy, a borvidékre jellemző fajtát helyeznek a rendezvény fókuszába, idén a kéknyelűre esett a választás.

Jásdi: Lőczedombi Szürkebarát 2011

Előrehaladott illat palackbukéval, petrolos jegyekkel, némi sültalmás-gyógynövényes díszítésekkel. Szájban közepes test. Nem túl intenzív az ízeit tekintve, szerkezetileg is lazábbnak, erejét-vesztettnek tűnik, a lecsengés hossza a közepest se éri el. Hogy pozitívat is mondjak- tapintatra kifejezetten sima, a konzisztenciában is benne van az érett borok finoman omlós, vonzó krémessége. Vakon tippeltem volna vagy 8 évesnek, ha annyi lenne, mondhatnánk, hogy egye fene, még épp talpon van. Így meg találgathatunk, hogy vajon csak a viszontagságos előélet viselte meg a kelleténél gyorsabban, vagy eleve nem volt túl nagy sorsra predesztinálva az alapanyag. Persze ennyi pénzért így se lehet egy szavam se. Legyen 4 pont. Háromezer Ft. környékéről volt leárazva harmadára.

Thummerer: Egri Bikavér Superior 2009

Kék bogyós gyümölcsök, diszkrét hordó, később kék szirmú virágok, némi krétaporos felhő. Közepes plusz test. Jó intenzitású ízek, friss, tiszta gyümölcsösség. Közepesen tömör szerkezet, érett, szilárd tanninok, élénk savak, közepesnél hosszabb lecsengés. Jó volt, több napon át is jól őrízte értékeit. Úgy sacc per kábé egy St. Andrea Hangács szintjén lehet, stílusban is emlékeztetett rá. 6 pont.  Majdnem ötezer Ft. eredetileg, most 2300-ért vettem, annyiért vissza is mentem az utolsó palackért.

A Mészáros Gabriella által vezetett Borkollégium is csatlakozott a Furmint Február rendezvénysorozathoz, méghozzá egy elég komoly sort felvonultató furmint kóstolóval. Az eredeti terv szerint a borsor 15 tételből állt, ehhez jött még néhány bónusz tétel részben a résztvevők, részben Mészáros Gabriella jóvoltából. A borokat kivételesen nem vakon kóstoltuk, többé-kevésbé időrendben haladtunk, a frissebb tételekkel kezdve a kóstolást.

Amikor elindultam az idei Borjour Magnumra, három cél lebegett a szemem előtt: a mátrai kínálattal a lehető legszélesebb körben megismerkedni, a szokásosnál hamarabb áttérni a vörösborokra, és végül pedig nem kapkodni a bőség zavarában. A mátrai borokat illetően viszonylag hiányosak a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy legfőbb ideje ezeket pótolni. A tömegrendezvényeken jellemzően félidő tájékán szoktam észrevenni, hogy még mindig a száraz fehérek kóstolásánál tartok, van még hátra vagy 10 tétel ezekből, amit mindenképpen meg akarok nézni, és a vörösökhöz még hozzá sem szagoltam. Régebben általában ilyenkor kezdődött az értelmetlen rohanás.

A rohanásról szép lassan leszoktam, viszont a kényelmes kóstolás most is azt eredményezte, hogy 4 óra elteltével még felé se néztem a mátrai sornak. Végül a délebbi borvidékek teljesen kimaradtak a szórásból, és nagyjából 4:1 lett a megkóstolt fehér- és vörösborok számának aránya. A mátrai borkínálatban viszont sikerült alaposabban megmerítkeznem, bár később, mint terveztem, ami sajnos azt jelentette, hogy már tömeg volt. Az egyetlen bükki illetőségű kiállítóra a kóstoló elején elég sok időm jutott. A fesztiváljellegű kóstolás miatt a pontozást mellőzném.

A Káli-medence fura hely. Az egy dolog, hogy az ország egyik legszebb tája, hiszen nemzetközi viszonylatban is arra érdemes földtani látványosságokat kínál. Egy pillanatra azonban tegyük túl magunkat a köveken és helyezzük kezünket a hasunkra. Akár országosan is nehéz lenne rámutatni még egy régióra, ahol ennyire nagy elánnal indult volna be a minőségi vendéglátás. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy a fürdőzők pénztárcái tetszettek volna gasztro-forradalmat csinálni. Balaton ide vagy oda, a Káli-medence azért strandpapucsban már távolság és a hekksütödék bűze sem hatol át a Badacsonyon. Aki tehát erre jár, céllal teszi. Itt van mindjárt a híres káptalantóti termelői piac, amely kiváló, mégis illegalitásban kell működnie. Köveskálon mindjárt két fine dining-közeli étteremből is választhatunk (Kővirág, Káli Art Inn), amely a falucska 380 állandó lakójához mérve világraszóló teljesítmény. Regélhetnék még holmi kecske- és juhsajtokról, mangalicatermékekről, kézműves lekvárokról és szörpökről, és a lépten-nyomon ridegen tartott állatokról. De térjünk vissza lassan a kövekhez. A Káli-medencét körbejárva napnál is világosabbak a kiváló adottságok. A szinte mediterrán időjárás, a remek kitettségű, vulkanikus eredetű és esetenként mészköves domboldalak eszményi feltételekkel szolgálnak a szőlőnek. Minden borért kiált. Ezért is furcsa, hogy a rendszerváltást követően mennyire sokat kellett várni, míg valamirevaló pincészetek egyáltalán feltünedeztek a horizonton. Ha lassan is, a helyzet változik és magasabb elvárásokkal sem kell már innen kivert kutyaként távozni.

Azt hiszem a badacsonyörsi Folly Arborétum története számos vonatkozásában egy jellegzetesen magyar történet, de mégis valahogy másképp alakul, mint a hasonlók. A 19. század végén, dr. Folly Gyula dédnagypapa által alapított arborétum igazi különcség és üdítő színfolt a Kisörsi-hegy oldalában. Az elképesztő energiával és szenvedéllyel létrehozott arborétum állományát háromszáznál is több tájidegen növényfaj alkotja. A második világháborút követő időszakban az öthektáros birtok kuláklistásnak bizonyult, így a területek az Állami Gazdasághoz kerültek. Az alapító fia, Dr. Folly Gyula azonban különös kegyben részesült: einstandolt kertjét – persze támogatás nélkül – tovább művelhette. A rendszerváltás után lehetőség nyílt a dolgok rendezésére, de az ősállapot visszaállítása kárpótlással sem sikerült, a harmadik generációt képviselő Gyula pedig mélyen a zsebébe nyúlhatott. Eddig a jellegzetesen magyar történet.

Némileg megkésve ugyan, de sikerült kijutnom a már múlt péntek óta zajló szegedi borfesztre és tenni egy kört. Rövid, nem túl alapos jegyzetek következnek, többnyire pontszám is mellékelve. Ez utóbbiakat tessék helyén kezelni. (fesztivál, hangzavar, a sok bor által összezavart nyálkahártya stb..)

A Szentesi Pince idei szüretét bemutató posztom után most jöjjön a pincetechnológia és vele párhuzamosan a már kierjedt borok bemutatása. Amikor augusztus végén egy ismerős borásznál jártam és meséltem neki, hogy Szentesihez bekéredzkedtem a pincébe, kb. ez a párbeszéd játszódott le köztünk:

„– A Jóskához?

– Ja. – mondom.

– Ott nem fogsz sokat tanulni.

– Mi? – ült az arcomra a kérdőjel.

– Hát a Jóska nem sok mindent csinál a pincében. (röhögés)”

Alkonyi László közvetítésével kaptam néhány palack bort. (Ő már írt is itt róluk)

A badacsonyörsi Folly Borászattól származnak. A Folly névhez elsősorban egy hosszabb múltra visszatekintő arborétum tartozik, a borok terén viszont még csak most terveznek megjelenni a piacon.

Ajándékba kapott tételek révén most a pontozástól eltekintek, de a leírásokat a pince engedelmével megosztanám:

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

Kedd esti kóstolások jegyzetei következnek. A végére itt is elfáradtam, nem igazán tudtam az utolsó tételekre koncentrálni.

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Szegeden nem túl régiben nyílt egy új borszaküzlet, mely elsősorban kézműves fronton igyekszik megismertetni a várossal azokat a tételeket, melyek az ország borrajongói között már jól ismertek, de nálunk mégse voltak eddig hozzáférhetőek.

Nekem is vannak mostanában elmaradásaim, így a napokban megpróbálkaztam két olyan termelő borával, akik munkásságáról érintőleges tapasztalataim vannak.

Nem mondhatni, hogy a fajta nagy rajongója lennék, ritkán botlok bele számomra emlékezetes szürkebarátba. Gyakran lehet találkozni karcsúbb, szikárabb, alapvetően korrekt, de nem túl karakteres képviselővel, a vastagabb szürkebarátok viszont sokszor túl lágyak és alkoholhangsúlyosak. Ritka az igazán arányos tétel.

Szegeden, a borfesztiválon, Istvándy Gergő friss szürkebarátja viszont nagyon megtetszett, sőt nekem a teljes, egyébként elég erős szortimentből rögtön a kedvencem lett ( ilyenre még tán soha nem volt példa).

El is határoztam, hogy meg fogom nézni alaposabban is:

Második alkalommal igyekeztem úgy csinálni, hogy az újak mellett legyenek a tervben olyan borok is melyek múltkor már terítékre kerültek és tetszettek, több kóstolás hitelesebb képet ad alapon. Továbbá feltett szándékom volt a Weingut Riffel alapos kivesézése, ezúttal nem csak riesling témakörben.

Következzenek a rövid jegyzetek:

Első nap rendesen belehúztam. Kb. 50 bort sikerült kóstolni, és gyors benyomásokat rögzíteni. Vannak persze az ilyen kóstolásoknak hátulütői, nem a leghitelesebb képet adják a borokról, de mit tegyek, ha éhes vagyok az új élményekre:)

Következzen az este teljes jegyzete:

A fenti jelző Laposáék új sorozatának címkéit díszíti. Nem sűrűn fogyasztok mostanában Laposa-bort, pedig régebben nagy kedvenceim voltak, sőt meghatározó szerepet játszottak abban a folyamatban, mikor egyik napról a másikra gyakorlatilag teljesen átszoktam a vörös borokról a fehérekre. Kb. 2 évvel ezelőtt a Borkalauz remek értékelése végett a helyi Tesco-ban vásároltam egy palack 2006-os Bazalt-cuvée-t, amelyet igen nagyszerűnek éreztem, pláne annak fényében, hogy korábban nekem csak nagyon könnyű, reduktív fehérekhez volt szerencsém, elsősorban vörösbor-termelőktől.  Az említett Bazalt-cuvée persze a szortiment bevezető-szintű tétele, nem sokkal az eset után természetesen minél több borukat szerettem volna megismerni, és a náluk egyébként igen jó 06-os évjárat remek olaszrizlingekkel, és egy igen emlékezetes juhfark-válogatással kényeztetett el (csak pincénél volt kapható, nem ugyanaz, mint a kereskedelemben megjelent alapjuhfark). 

Szintén az ő nevükhöz fűződik eddigi pályafutásom talán legszebben érő bora, a 03-as somlói olaszrizlingjük. Gyakran igyekszem régebbi borokat is kóstolni, de elképsztően ritkának érzem azt, hogy nem egyszerűen tartja a bor az értékeit, hanem nemesebbé válik az idővel, olyan finom konzisztenciát, komplexitást, harmóniatípust nyert, mely fiatal borokban nem tud meglenni. Eddigi tapasztalataim szerint, az hogy idővel talpon van még egy bor, nem öregedett meg, közel sem jelenti azt, hogy feltétlen ilyen értékeket tudott volna gyűjteni. Ennél a tételnél viszont zseniálisan szép érettség alakult ki, amihez elengedhetetlen volt, hogy nem szupermarkettben, hanem egy pince mélyén töltötte az ehhez szükséges éveket.

Múltkorában elkezdett furdalni a kíváncsiság, milyenek lehetnek a 08-asok, így kettőt beszereztem.

Következzenek: