A november végével kezdődő hétvégét Sopronban töltöttük. Nem árt rápihenni az ünnepekre, mert hiába röpködnek a szabadnapok, a családi forgatagban két lakoma közt nehéz pihenni. Csütörtökön, még kellemes időben, de már a tél ígéretével érkezünk Sopronba. Az egyik híres-neves, még a szocializmus időszakában épült négy csillagos hotelben szállunk meg. Mint alma mater, szinte az összes soproni vendéglátós megfordult itt, ha más nem, gyakorlaton. Késő van, esély sem lenne már a városban vacsorázni, így a hotel étterme mellett döntünk. Még van vagy fél óra zárásig, a lámpákat csak nekünk kapcsolják fel. Fura dolog egy nagy étteremben egyedül ücsörögni. Mohón kopogó szemem elfeledteti velem az okos vendég első számú szabályát: „Soha, de soha ne egyél üres étteremben!”.
Az idei kékfrankos-kóstolónk
A kékfrankos egy olyan téma, ami magyar borisszaként szinte kötelező. Ennek megfelelően évente egyszer biztos sorra kerítünk egy ilyen sort, de bevallom jelenleg van még egy kis szubjektív fenntartás bennem. Nem kell persze komolyan venni, kóstoltam már én is remek képviselőit a fajtának minden árkategóriában, talán csak a tavalyi sor nem túl acélos emléke él még bennem.
No mindegy, ne vészmadárkodjunk, nézzük a sort. Többféle árcédula, többféle évjárat, de mégis vakon kóstoltuk a tételeket. Talán azért, mert bennem volt a kisördög, hogy a csapatban nem mindenki ugyanolyan szinten rajong valamennyi résztvevő termelőért. :)
Íme:
Kézműves Borok Háza portfólió-kóstoló
A Kézműves Borok Háza november elején tartotta szokásos éves portfólió-kóstolóját. A rendezvény célja, hogy kereskedők, vendéglátósok és esetleg nagyfogyasztók megismerkedhessenek a Szentesi József fémjelezte kis- és nagykereskedés felhozatalával. A mindig jó hangulatú rendezvényen rengeteg az ismerős arc, jókat lehet beszélgetni bortermelőkkel és szerteágazó, bensőséges ismeretségeket köthetünk a sommeliertől a hentesig mindenkivel.
Ráspi Kékfrankos 2009
Nem túl mély, de vonzó illat, tiszta piros bogyós gyümölcsélmény, sós mineralitás, diszkrét hordófűszer. Szájban közepes testű kortyot kapunk. Korrekt teltségű ízek, érett meggyel és itt is sóssággal. Kevés tannin, jó tartású, de kellemes tapintatú érett savak. A kortyközép arányosan kitöltött, egyenletesen csökken az ízek intenzitása, a savak némi játékosságot csempésznek a közepesen hosszú lecsengésbe. Kerek, finom bor, csiszolt részletekkel. Túlzásoktól mentes, de kategórián belül kifogástalan. Eléri a 6 pontot. (86)
Borfeszt gyors
Tegnap este az egyik „szaktársamtól” megkaptam, hogy a Borrajongó az utolsó borblog, amely még nem írt a Borfesztiválról. És tényleg, jogos a kritika. Igaz, péntek este tudtam először kikeveredni a várhegyre, így egy pár gyors posztban csak most tudok beszámolni saját benyomásaimról. Természetesen annyi a termelő, a bor és az ismerős, hogy ekkora kavalkádban benyomások rögzítésén túl nem sok mindenre van esély. A koncepció nálam ezúttal a hiánypótlás volt, azaz termelői-ismereti térképem vakfoltjait igyekeztem csillapítani. Csapjunk bele, hosszan és részletesen, ahogy szoktam...
Weninger Cabernet Sauvignon 2009
Borunk a palás és köves Spern Steiner dűlőben telepített, biodinamikus művelésű cabernet sauvignon tőkék terméséből készült. A meleg és száraz évjáratnak, valamint a rendkívül alacsonyan tartott hozamnak (20hl/ha) köszönhetően jó minőségű, egészséges és tökéletesen érett alapanyagot szüreteltek. Fatartályban erjedt, majd ezt követően hordóba került. Érdemes exponálni, hogy a minimális kénhasználatnak hála teljes kénje 15mg/l (!), amely talán az allergiás borfogyasztók számára is elfogadható mennyiség. 2011 decemberében palackozták, összesen 2.500 üveget töltöttek le belőle.
Weninger Syrah 2009
Viszonylag mély illat, komplex fűszerességgel. Érzetem szerint ez lényegesen nagyobb százalékban származik a remek hordóból, mint a gyümölcsből, de kétségtelenül szép. A fűszerek mellett érett szilva és szeder adják a gyümölcsösséget. Közepesnél teltebb korty. A tannin valahol a közepes és a sok között, érett, sima, bársonyos. A savak is finom tapintatúak, kissé puhák, de elégséges tartást adnak. Szép intenzitású ízek, az illatnak megfelelően érett kék és fekete gyümölcsöket, valamint hordófűszereket találhatunk. Közepes, vagy attól picit hosszabb lecsengés. Tiszta, profin elkészített, finom bor, de a klasszis szinthez én több mélységet, erőt várok. Stabil 6 pont.
A kékfrankos természete
Már a Furmint Február kapcsán megírtuk, hogy aligha lehet jobbat elképzelni a pusztán egyetlen szőlőfajtára koncentráló borbemutatóknál és mesterkurzusoknál. Egyrészt a termelőknek jó alkalom kínálkozik egy inspiráló eszmecserére és az adott fajta különböző stílusú „megvalósításainak” összekóstolására, másrészt pedig a fogyasztó is megmenekül a szertelen csapongástól. Ez utóbbi – számomra legalábbis – azért fontos, mert egy ilyen alkalom kiváló lehetőség a pincék munkájának összehasonlítására és a meghatározó áramlatok azonosítására. Pont ezért vártam hát izgalommal a Terra Hungarica szervezésében létrejött Kékfrankos Napot. Az alapvetően természethű borok iránt érdeklődő fogyasztókat és szakembereket megcélzó rendezvény ezúttal a Kárpát-medence legfontosabb kékszőlőfajtáját, a kékfrankost helyezte középpontba. A fajta főszereplése egy kiadósan informatív mesterkurzussal kezdődött. Erről próbálok meg az alábbiakban beszámolni.
Pfneiszl: Cabernet Sauvignon Kettő007
Feketeribizli, szeder, fűszerpaprika. Frissnek, élénknek hatnak még gyümölcsei, szépen érettek, bárminemű lekvárosság nélkül. Szájban közepesen telt, arányos felépítésű korty. Telt ízek, az illatnak megfelelően ideális érettségű, letisztult, primernek ható feketebogyós gyümölcsösség, közepes hosszúságú lecsengés. Közepes, vagy attól csak picit több tannin, finomszemcsés és száraz. Élénk, feszes, de jól integrált savvilág. Az egész bor nagyon csúszik, nekem kifejezetten bejön a könnyedebbnek ható, mégis kellően koncentrált és egyáltalán nem a hordóról szóló világa. Az utóízben kis zöldesség bevillan, ami még nem zavarja a fogyaszthatóságot, de némi esztétikai csorbát azért okoz, ami miatt nincs meg tisztán a hatos. 5 és 6 pont határán, közelebb az utóbbihoz (85)
Rombor boogie
Ismerős, mikor néhány kellemes vecsernyéléshez vásárolt palack csak úgy megragad a készletben és sakkban tartja a borhűtőt vagy már eszeveszettül kanyarodik fel a pince falára? Teszegetjük ide, rakogatjuk oda és egyszerűen nem kerekedik alkalom a felbontásukhoz. Előbb-utóbb tartani lehet attól, hogy a vendégek már megsértődnének érte, a haveri kóstolótársaság érdeklődési „görbéjét” meg szimplán alulról súrolják. Pár kedves barátom találta magát ebben a felettébb kellemetlen helyzetben és gondolták összerántanak egy könnyed, gyermeki várakozásoktól mentes szeánszot. Közelebbi tematika nincs, csak szertelen csapongás térben és időben. A határokat ezúttal a borkészletező kispajtásokat markában tartó láthatatlan erő, a félelem rajzolta fel.
Zweigelt-fajtakóstoló
Első alkalommal tartottunk a kis társasággal zweigelt-kóstolót.
Kiindulásként a képen látható párosításra voltam a leginkább kíváncsi. A talán legimpozánsabb hazai tételünk, a Ráspi Electus, vagy a borblogoszférában már sokfelé agyondícsért (igaz többnyire az egy évvel korábbi kiadását) burgenlandi Umathum Hallebühl lesz-e a fajta "bajnoka"?
Melléjük raktunk még néhány hazai viszonylatban szintén kimagaslónak tartott tételt, így Orsolyáék Kutyahegyije, illetve Luka Enikő sopronija is helyet kapott. Többen is kíváncsiak voltunk, hogy újdonsült kedvenc vörösborunk az Alföldről, Lantosék Hit Zweigeltje mire jutna egy impozánsabb társaságban.
A borokat vakon kóstoltuk. A sor előtt, felvezetőként, azaz vakkörön kívül, teszteltünk egy csongrádi tételt is.
Íme:
Weninger: Cabernet Franc 2006
Illatában fekete bogyós gyümölcsök, intenzív fűszerpaprika, kávés-toastos díszítések, pici köményes-szerecsendiós fűszeresség. Kellemes intenzitás , közepes fokú komplexitás. Szájban közepesnél picit teltebb, arányos méretekkel bíró korty. Közepesen intenzív ízvilág, ideális érettségű feketebogyós gyümölcsökre (feketeribizli, áfonya), zöldpaprikára, finom hordós aromákra épül. Közepesnél több tannin, viszonylag finomszemcsés, jól integrált, sima, könnyeden bársonyos textúrát ad. Savai szintén simák, cizelláltak, bár lehetnének picit feszesebbek, precízebbek, az utóízben leheletnyit diffúzabb savanyú képében maradnak meg. Csontszáraz lecsengés, fűszerpaprikával, finom sóssággal. Elegáns bor, jól fogyasztható, nem akar eltelíteni, bár én a paprika-domináns ízeket nem annyira szeretem. A nagybetűs nagysághoz azért nagyobb mélység és komplexitás, hosszabb ízek, vagy bonthatatlanabb egység dukálnának. Nagyon erős 6 pont. (88-89)
Kékfrankos- fajtakóstoló
Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.
A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.
A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:
Ráspi: Pinot Noir 2008
Illatában cseresznye, csipkebogyó, némi gyógynövény, ánizsos fűszeresség, egy kis égett-odakozmált karakter, pici illós szúrósság. Viszonylag komplexnek tűnik, de az utóbb említett jegyekről le tudnék mondani. Érdekes, hogy a Ráspi-borokra oly jellemző palás sós-fülledt-földes-poros mineralitás nem igazán érhető tetten. Szájban közepesen telt. Érintésnyi tannin, viszonylag selymes textúra. Savai a korty nagy részét tekintve játékosan cizelláltak, finom tapintatúak, a végére kicsit élesbe csapnak, legalábbis nem illeszkednek annyira kiválóan a többi alkotóhoz. Nagy mélysége nincs a kortynak, de a könnyed szerkezetet így is kitöltik ízei. Az illatban taglalt jegyek képezik karakterüket, de mégis kevésbé tűnik komplexnek szájban, mint szagolva. Az egyensúly jó, az alkohol kellemesen besimul. Eléri a 6 pontot.
Ráspinál
Az elmúlt hétvégét Sopronban töltöttük barátainknál. Jó alkalomnak ígérkezett két év után ismét eljutni Fertőrákosra.
Akármilyen hihetetlen, ezúttal elsősorban az étkek érdekeltek. Két éve ugyanis emlékezetesen jót ettem ott, és bármilyen jobb bisztróba eljutottam azóta, mindig emlegetem, hogy jó-jó, de mégse olyan jó, mint a Ráspi. Igen kíváncsi lettem, hogy a Ráspi vajon van-e még olyan jó, mint a Ráspi? :)
A vacsora közben persze boroztam is. Bár nem jegyzeteltem, de másnap mégis leírtam az emlékeimet, benyomásaimat. Jelzem előre, hogy mindegyikből csupán kóstolómennyiséget vettem magamhoz, visszakóstolás sem volt, nem is csak a borokra figyeltem. A kevésbé alapos kóstolás végett a pontokat nem szedtem vastagon.
Íme a jegyzet:
Pfneiszl: Távoli világ 2008
Shiraz, carmanére, zinfandel, malbec és sangiovese házasítása. Zárkózottan induló, majd szépen nyíló illat. Szilva, pörkölt aromák, bors, fahéj, puncs. Van benne komplexitás. Szájban közepesen telt, arányos felépítésű. Nagy mélységérzetet nem ad, szerkezetileg is lazább, mint a nemrég kóstolt kékfrankosuk. Ízei kedvesek, pirosbogyósok, szilva, fűszerek, lehetnének intenzívebbek, bár így is kellően hosszan szájban maradnak. Szép, cizelláltságot is mutató savak, remek hordóhasználat, egyáltalán nem túlzó a fajelenlét. Sima, csiszolt felszinek, semmi durvaság, remek fogyaszthatóság. Letisztultság, gyümölcsorintáltság, jó egyensúly, profi munka, de nem sikerült felfedeznem jellegzetes, „soproniasságot” . 6 pont megvan.
Hatpont-kalibrálás
A borfeszten, mint látható sok bor jön szembe rövid idő alatt, így tényleg csak futó benyomásokat lehet rögzíteni.
Ha valaki esetleg a futó benyomásokat gyors pontbecsléssel is vállalkozik kiegészíteni, akkor felteszi magának a kérdést, hogy vajon mennyire durvák ezek a puffantások, az értékelések mennyire térnek el attól, mintha ugyanezek a borok megbízhatóbb körülmények között kerülnének kóstolásra. Vajon a logikátlan sorrendű, rengeteg kóstolás mennyire zavarja össze érzékeinket?
Kísérletként valamelyik este röpke látogatást tettem a borfeszten, és kiválasztottam öt olyan vörös tételt, melyek különböző pillanatokban egyaránt 6 pontos gyorsértékelést kaptak korábbi látogatások alkalmával. Ezekből vásároltam 1-1 decit, ugyanilyen űrmértékű kis üvegcsékben hazaszállítottam, és nyugodtabb körülmények között újrakóstoltam, mindenféle párosításban. Ez tételenként kb. annyi mennyiség, ami „klub-kóstolóinkon” is fejenként jutni szokott, az 5 bor, pedig tényleg befogadható szám.
Nézzük mire jutottam:
Szegedi borfeszt II.
Folytatás köv:
Nagyvörös-csata (Hazánk Vs Óvilág)
A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?
Durr bele a közepébe jelleggel, érintőleges válaszokat remélve, összeállítottam kis társaságomnak egy talán elsőre kaotikusnak tűnő, csupa nagy vörösből álló sort, melyben válogatott hazai tételek „versenyznek” válogatott külföldi borokkal.
A koncepció az volt, hogy veszünk Magyarország vörösek szempontjából jelentősebb borvidékeiről egy-egy meghatározó jelentőségű tételt, és ezeket közös sorba rakjuk nemzetközileg elismert, árban megfelelő, különböző óvilági borvidékekről származó borokkal.
Nem volt cél igazán az árnyalt összehasonlítás, így megfértek ugyanazon soron belül különböző fajták, különböző stílusok, különböző évjáratok, egyedül a hasonló árkategóriához ragaszkodtam. Ez utóbbi annyit jelentett, hogy a négy magyar tétel együttes értéke jó közelítéssel egyezzen meg a négy külföldi tétel együttes árával, továbbá a sor valamennyi tagja 25-50 Euro közötti tartományba kellett, hogy essen. Minden bor esetén a saját hazájában jellemző árat vettem kiindulási pontnak, így a magyar tételek esetén a hivatalos kereskedőnél szereplő listaárat, a külföldieknél a wine-searcher jellemző árait az adott tétel országában.
A kóstolás vakon történt. Ez utóbbi annyit jelentett, hogy egy alkalommal végigkóstoltuk a sort vakon, eközben megszületett a végső jegyzet vázlata, valamint a végső pontszám is, nálam legalábbis 0.5 pont +/- pontossággal. A leleplezés után tetszőleges sorrendben visszakóstolás következett, mely során a jegyzet kiegészülhetett 1-2 hasznosnak tűnő szóval, illetve a már említett max. fél ponttal módosulhatott az értékelés is. Ez egyébként pontosan így történik nem-vak kóstolások esetén is. Szóval távol álljon a kínos profizmus, viszont úgy tiszta, hogy ezekkel a részletekkel is tisztába lehessenek a kedves olvasók.
Következzenek a borok, kóstolási sorrendben:
Magyar merlot sor
Egy ideje terveztem már komolyabbat meríteni a honi merlot-k széles választékából és nemrégiben sikerült összehozni egy – véleményem szerint – reprezentatívnak tekinthető sort. Tettem a sorba egyszerűbb borokat is és természetesen a jelenleg legjobbnak mondott (vagy legalábbis legdrágább) magyar példányok közül is szerepelt néhány. Minden létező jó magyar merlot nyilván nem került megkóstolásra, de azért így is jól szórakoztunk. A kóstolás nem vakon történt. Az alábbi soron ittuk át magunkat:
Korosabb Weninger borok
Az elmúlt néhány hónapban háromszor is volt szerencsém egy-egy hosszabb borsort kóstolni az ifjabb Franz balfi pincéjéből kikerült borokból. Ezúttal nagyrészt kifejezetten érett borokat vizsgáltunk. Sokadszort nyert megállapítást, hogy a Weninger borok szépen érnek (6-8-10 év elteltével szebbek, összetettebbek lesznek, nem pedig erősen lefelé ívelő pályán mozognak) és ez kevés magyar vörösborról mondható el. Összesen 10 bort kóstoltunk, ebből kettőt vakon. Pechünkre egy tétel totálisan dugós volt, egy pedig határeset. Az alábbi borok kerültek sorra:
Weninger-sor
Nemrégiben már volt szerencsém végigkóstolni ifjabb Franz borainak egy részét és mivel borbarátaim is érdeklődést mutattak ezen soproni nedűk iránt, frissebb és már egy ideje palackérlelt borokból szedtem össze egy kóstolásra valót. Utóbbiak megvizslatása kifejezetten hasznosnak bizonyult, és nagyon úgy fest, hogy a komoly Weninger borok bírják, sőt igénylik a néhány éves palackérlelést. Következzen a sor drbarta és jómagam tolmácsolásában:
Weninger: Soproni Merlot 2006
Van egy olyan szokásom, hogy bizonyos ígéretesnek tűnő kóstolók előtt szeretek azokra ráhangolódni. Elárulva ezzel némi titkot, péntek esti gyűlésünk alkalmából egy szép Weninger-sort fogunk kóstolni pardi mester gyűjteményéből.
Mint így, bemelegítés gyanánt az elmúlt napokban egy Weninger-tételt sikerült elfogyasztani.
A címben említett bor a Spern Steiner dűlő terméséből készült.
Elegáns illat, pirosbogyós gyümölcsök, füstösség, visszafogott ásványosság, később pici szerecsendiós fűszeresség. Szájban közepesen telt, szerkezete egyenlő mértékben épül közepes mennyiségű érett, de szilárd tapintatú tanninokra és feszes savakra. Egyszerre meleg és hűvös az aromatika, érett, de egyáltalán nem lekváros gyümölcsösség, finom hordófűszerek, kávé. Ásványossága jelen van, de nem biztos, hogy vakon is feltűnne. Feszesen elegáns,sallangmentesen profi bor, de nem tud igazán emlékezetes lenni. Talán eléri a 6 pontot.
Merítés zweigeltből
A szőlőfajtát nem a legnemesebbek között tartják számon, de tekintettel arra, hogy kóstoltam már néhány szép példányt zweigeltből szűrve, időnként összeszedek néhányat, hogy lássam hányadán is állunk. Most sem volt ez másképp, öt magyar és egy osztrák példány került a poharakba, vakon kóstolva. Összességében nem voltam elájulva az eredménytől, a borok zöme nagyon egyszerű (és ehhez képest kifejezetten drága) volt, de azért az is megmutatkozott, hogy a zweigeltből lehet remek bort is készíteni, csak győzzük megtalálni. A következő borokat kóstoltam:
Látogatás a balfi Weninger pincében
Ifjabbik Franz Weningerrel nagyjából öt éve találkoztam első ízben és azóta minden találkozásunk alkalmával megegyezünk, hogy rövidesen meglátogatom őt a soproni borvidéken, Balfon. Nos, végre ez is bekövetkezett és a nyári szabadságom alkalmával elutaztam hozzá. Pazarra sikerült a nála eltöltött mintegy öt óra, az ültetvények megtekintésétől kezdve, a pince megvizslatásán át, a borok kóstolásáig. Előbbiek részletezésétől eltekintek, a kóstolt borokról készült rövid jegyzeteimet teszem közzé ebben a bejegyzésben.