A Borrajongó


Egy hónap Mátra - Centurio Birtokbor 2019

2020. június 03. 06:00 - furmintfan

Az utóbbi évek során többször említettük már, hogy mennyi lehetőség rejtőzik a Mátrai borvidékben és ezt egyre több kis családi birtok igyekszik is kiaknázni. Németh Attila Gábor és a Tőkések - Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás - után az utóbbi években egymás után jelentek meg tehetséges fiatal borászok, akik új energiákat és terveket hoztak a borvidékre. A jövevények izgalmas és pezsgő borászközösséget hoztak létre és érkeznek sorban az ígéretes borok is (lásd pl. a Hoop Wines nemrég megénekelt első kereskedelmi tételeit).
Kézdy Dánielt ugyan elsősorban Tokaj iránti elkötelezettsége kapcsán ismerhetik, de Dani a mátrai borokat is nagyon szereti és a budakalászi Kálvária Pincében tart is belőlük jó párat. A múlt héten vásároltam tőle néhány mátrai bort, főleg olyan termelőktől, akik az utóbbi években bukkantak fel a helyi boros körökben, és eddig viszonylag keveset szerepeltek a blog hasábjain. Innen jött az ötlet, hogy ezek a borok és borászok megérdemelnének 1-1 külön bejegyzést is a "tegnap ittam" sorozat keretein belül, úgyhogy nálam a rovat júniusi bejegyzései főleg vagy talán teljesen mátrai borokról szólnak majd.
Ludányi Balázs pincészete, a Centurio Szőlőbirtok ugyan már régebb óta ismert és jól csengő névnek számít a borvidékről (többször is írtunk hosszabban a birtokról és borairól: 1, 2, 3), de az évek során itt is érzékelhető volt fejlődés és minőségi ugrás a borok terén. Ludányi Balázsról és Centurio Borokról hamarosan lesz még szó a blog hasábjain, de ha már az említett bevásárlás során egy 2019-es Centurio bor is bepottyant a kartonba, kár lenne nem megemlékezni róla.


centuriobirtokbor2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy mátrai „garázs” klasszisai – Hoop Wines

2020. május 28. 06:00 - ungert

A Gyöngyöspatán tevékenykedő, jelenleg már kétszemélyes projektnek tekinthető Hoop Wines viszonylag új névnek számít még a műértő fogyasztók körében is. A kisvállalkozás jelenleg két fő pillérre építkezik: a kékfrankosra, mint fajtára, valamint a pét-natra, mint borkészítési módra. Előbbire azért, mert képes tartalmas, de legalább annyira életteli bort is adni, melyhez a Mátra ideális helyszínt biztosít a klímájával, utóbbi pedig régi szenvedély, amely rozékísérletekből nőtte ki magát. Bár az első palackok már 2014-ben elkészültek, az első kereskedelmi tételek csak öt évvel később, '19-ben kerültek lepalackozásra.

A pince jelenleg 0,85 hektárnyi területtel rendelkezik a Borsos (Gereg) dűlőben, amely egyelőre telepítés alatt áll többféle kékfrankos-klónnal, a pincefilozófiával összhangban. Ebből következik, hogy a borok jelenleg nem saját szőlőből készülnek, az alapanyagot a pince partnerei termelik hozamkorlátozás mellett. Az aktuális mennyiségi cél évi 5-10 ezer palack elkészítése a szűkebb fajtakínálat mellett: a kékfrankos mellé legfeljebb egy világfajta kékszőlő, valamint egy kárpát-medencei fehér várható, organikus művelés mellett.

A technológiai filozófiát tekintve „a minőség az első; a kevés beavatkozás híve vagyok, de a tisztaságból nem engedek; a hagyományos módszerek mellett – mint a kézzel csömöszölés – használok innovatív technológiát is, pl. egy 10hl-es PLC vezérlésű hőmérsékletkontrollos zárt vörösborerjesztő tartályt, és a csavarzár használata sem volt kérdés a csúcsbor esetében sem; nem követek semmilyen stílust, de a jó példákat igyekszem átvenni szerte a világból” – írja Kerekes Zoltán, akinek elképzeléseit és munkáját Németi Zoltán segíti.

Mindezekről még fogalmunk sem volt, amikor kóstolásra kaptunk két pét-natot és két csendes bort néhány héttel ezelőtt. A logisztikai nehézségekre tekintettel a pét-natokat csak én kóstoltam, a rozét és a kékfrankost viszont a már-már megszokott karanténtechnológia segítségével kicseréltük egymás között furmintfannal. Ennek lett az eredménye a következő, félig négykezes beszámoló.

tweo1357.JPEG

Tovább
10 komment

Mitigyak?

2020. május 08. 06:00 - drbarta

Az a helyzet, hogy a begubozó életmóddal az jár együtt, hogy az általam fogyasztott borok 90 százalékát webshopokból rendelem. Valahogy úgy hozta a sors, hogy ezek erős zömmel külföldieket takarnak, most viszont úgy éreztem, hogy van egy sor hazai/kárpát-medencei termelő akinek rég ittam a borait. Így most a Mitiszolra esett a választás. Rendeltem tőlük egy hatos kartonnyi nem olcsó bort, íme a tapasztalatok, csak még egy kis kitérő. :)

Kicsit az értékeléseimről, ha már "visszatértem", mert lehet egyesek furcsának találják majd a mostani pontokat, vagy épp a hiányukat. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha már úgyis képtelenség törekedni teljes objektivitásra, akkor törekedjünk teljes szubjektivitásra.:) Így ha egy bor jobban tetszik magasabb pontot kap, ha mérsékelten, akkor meg alacsonyabbat, ha nem ittam meg, akkor meg el is tekintek a pontozásától. Ilyen egyszerű.  Nem lesz szerkezetivás, nem lesz egyensúly mérlegelés meg utóízhossz-méricskélés. Csak szimplán, zsigerből, amilyen érzemet kivált.

Tovább
23 komment

Karanténborozás – Losonci Nyitnikék 2018

2020. május 02. 13:00 - ungert

Ha kapacitáshiány miatt mélyebbre nem is ások a pincekínálatban, az biztos, hogy Losonci Bálint kékfrankosból szűrt alapborát az elkészítésének összes évjáratában kötelezően el szoktam fogyasztani. Van az úgy, hogy többször is. Azért, mert szeretem. És azért is, mert ritkán találni itthon hasonló filozófia mentén elkészülő vörösbort. Ez a sztori ugyanis nincs túlgondolva: egy egyszerű, gyümölcscentrikus örömbor képét mutatja évről-évre, amely elsősorban a direkt élményekről, mintsem a komoly elmélyülésekről szól. Mindezt ráadásul szokatalnul professzionálisan kivitelezve. Az aktuális évjárat pedig ezt a zászlót viszi most tovább, ügyesen.

lnyk_2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Losonci Syrah 2018

2020. április 06. 06:00 - furmintfan

Losonci Bálint vörösborai közül az alap pinot noir az állandó vendége a tegnap ittam rovatunknak, 2014-től 2017-ig minden évjáratáról született bejegyzés (a 2018-as beszerzése is megtörtént már), most viszont egy másik vörösbor került a mikroszkóp alá Bálint gyöngyöspatai pincéjéből.
A 2018-as Syrah szűztermés, a pince első bora a fajtából, de már annyi jót hallottam róla megbízható forrásokból, hogy muszáj volt beszereznem egy palackot. Nem is bántam meg, sőt!

losoncisyrah2018_1.jpg

Tovább
7 komment

Kékfrankos dupla vak (2015 és 2016)

2020. február 24. 06:00 - furmintfan

A tavaly májusi nagy 2015-ös mustra után ismét magyar kékfrankosokat kóstoltunk, ezúttal megduplázva a sort, ugyanis 2016-os és 2015-ös évjáratú borból is összejött nagyjából egy-egy tucat. A borokat évjárat szerint külön-külön csokorba szedve kóstoltuk meg vakon (a sort előzetesen ismertük), a sok tétel miatt meglehetősen gyors tempóban, félidőben egy rövidke szünet közbeiktatásával.

duplakekfrankos2016.jpg

duplakekfrankos2015.jpg

Tovább
6 komment

Tegnap ittam – N.A.G. Föld és Ég Cabernet Sauvignon 2017

2020. január 31. 06:00 - ungert

Németh Attila Gábor mátrai boraival egy ideje elvesztettem a kapcsolatot. A múltról szép emlékeim vannak, sőt, megkockáztatom azt is, hogy tőle ittam a borvidék legjobb vörösborát, arról nem is beszélve, hogy Attila azon kevés borászok közé tartozik, akiket személyes aspektusból is módfelett sokra tartok. Most viszont ahelyett, hogy feleslegesen elmélkednék azon, ami innen nézve a múlt, inkább megpróbálom felvenni a fonalat, ahogy lehet. Ehhez pedig szinte képtelenség jobb bort választani, mint egy cabernet sauvignont. Az van ugyanis, hogy ha ebből a fajtából hazai keretek között sikerül számomra értelmezhető végeredményt kihozni, akkor ott a többivel sem lehet nagy baj.

nagcs_17.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Bormedence 2019

2019. december 20. 06:00 - furmintfan

A Bormedence Kárpát-medence borkultúrájának ápolását zászlajára tűző Bormedence rendezvényen tavaly Szabi merült el a a borokban, idén én látogattam el az eseményre. A Kárpát-medencei borokat fókuszba állító eseménynek ebben az évben a Palotanegyedben található gyönyörű Festetics-kastély adott helyet és mintegy 50 termelő hozta el a borait.

bormedence2019_01.jpgA névsorban a határon túli borászatokon túl is bőven akadt olyan név, akiktől nagyon ritkán kóstolok borokat, de persze akadtak régi ismerősök is, úgyhogy minden körülmény adott volt, hogy pár órát eltöltsek az új tapasztalatok gyűjtésével.

Tovább
Szólj hozzá!

8 borászat őszi kóstolója a My Wine Bar-ban

2019. október 23. 06:00 - furmintfan

Tavaly októberhez hasonlóan az Artizan borkereskedés idén is tartott egy kóstolót 8 borász részvételével az Arany János utcai My Wine Borbárban. A szakmai kóstoló délután kezdődött, a nagyközönség részére nyitott kóstoló csak este, és némelyik meghívott borász némileg eltérő tételekkel készült a két "félidőre". Én a szakmai szakasz vége felé tudtam beesni és maradtam az esti etap elejére, így viszont szinte mindent meg tudtam kóstolni, amit a meghívott kiállítók aznap kibontottak, és igyekeztem a beszélgetés mellett egy kicsit jegyzetelni is. 

mywine41774661_980085812164166_135368328263761920_o.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A kénmentes, a "narancs" és a világ legjobb irsaija

2019. július 22. 06:00 - rszabi

img_1527.JPGA legnagyobb nyári kánikulában nem érzem azt, hogy ellenállhatatlanul kültéri sétálós kóstolóra vágynék, a beharangozott extra kénmentesség sem bír semmiféle vonzerővel a szememben, ennek ellenére egy Losonci-Karner-Major névsor csak behúzott a nyár egyik legperzselőbb napján a Vinopiano kerthelységébe. Szerencsére a kóstoló sor nem volt hosszú, cserébe viszont érdekes és sokszínű volt. Ambivalens érzésekkel viseltetek mind a narancsborok, de még inkább a kénmentes borokkal szemben. A második kockázatait és a borok sokszor befogadhatatlan jellemzőit erős fenntartásokkal kezelem, a narancsborokból, pedig sokkal több egykaptafát ittam, mint emlékezeteset. Volt itt is példa mindenre, Karneréknál a Szőlőskert fantázianevű olaszrizling olyat vert az orromba, hogy még 1 hét magasságából is gond nélkül felidézem: masszív tornacipő szag, kéksajt és erdei gombák. Szájban is hasonló "finomságokat" tartogatott, úgyhogy a hosszú és elmélyült analízis helyett a köpőedény vette át a főszerepet. Tudom, hogy nem mondunk olyat, hogy "de viszont", de ezek után mégis azt mondom, hogy de viszont ezek után a kékfrankosok olyan ívet húztak, hogy gyorsan felülírták a kénmentesség iránti fundamentális bizalmatlanságomat. A friss 17-es Tavaszföld és Vitézföld is elementáris erejű fűszeres gyümölcsösséggel támadt, remélem bírni fogja ezt és az idő vasfoga nem fogja túl hamar letörni ezt a tisztaságot és intenzitást. Losonci Bálintnál kiegyenlítettebb volt a felhozatal, a '17-es Gereg Kékfrankos már most is klasszis, a 18-as Turán minden izében hozta a fajta jellegzetességeit a Magyarfrankos pedig jól csúszott. A legérdekesebb rész a sornak, a teljes narancsboros technológiával készült Királyleánykája, és a jóval lightosabb Rajnai párhuzamba állítása volt. Míg a Rajnai az érezhető "elhajlása" mellett is tökéletes reprezentánsa volt a fajtájának, addig a Királyleányka teljesen elment a szokásos, cseres, vastag, intenzív, de számomra kicsit egysíkú ízvilágba. A Rajnai számomra pannon  klasszis  (7 pont környéke)  szintig futott. A nap legjobb bora végül  mégis a Levente Pince Irsai Olivérje lett. Igen, nem elírás, egy telivér irsai. Nem volt semmilyen extra szőlészeti/borászati fogással turbózva, egy kutyaközönséges irsai, hibátlanul megcsinálva. Nem hiszem, hogy a fajtába ennél több perspektíva szorult volna, a lehetőséget viszont maximálisan kimaxolta ez a próbálkozás. Szőlőcukros, virágos, krétaporos illat, az ember alig várja, hogy a szája is a pohárba érjen végre és ott, ha lehet, még nagyobb a tűzijáték. Sárgadinnye, csemegeszőlő, pici virágméz. Zéró pacsuli. Könnyen lehet, hogy a világ legjobb irsaiját ittam.

 

Köszönöm a meghívást a rendezőknek.

Szólj hozzá!

2015-ös kékfrankosok

2019. június 29. 06:00 - furmintfan

Még májusban sikerült egy elég szélesre duzzadt magyar kékfrankos sort összehozni, ahol szinte a legtöbb ilyen szempontból jelentős borvidék képviseltette magát. A sor végén nem voltunk felhőtlenül boldogok (ahogy szinte pontosan 2 évvel ezelőtt tartott 2013-as kékfrankosok okán szervezett szeánszon sem), voltak csalódások, de azért akadtak szép borok, összességében azért többet vártunk. A borokat vakon kóstoltunk, nekem volt alkalmam néhány tételt visszakóstolni másnap is, ahol ez változtatott a végeredményen, azt jelzem (volt rá példa).

kekfrankos2015_1.jpg

Tovább
2 komment

Borsmenta Sajtóklub - Hárslevelűk a Borirodában

2019. május 17. 06:00 - furmintfan

A legutóbbi Borsmenta sajtóklub-kóstolóra már új helyszínen, a Borirodában került sor és ezúttal a hárslevelű volt a téma, egy maratoni, 18 tételes sor tükrében. Tokaj mellett Mátra, Somló, Neszmély, Villány és Eger is képviseltette magát az időben két évtizeden átívelő sorban, amelyben ráadásul sok olyan pince bora is szerepelt, akiktől én meglehetősen ritkán kóstolok. 

borsmentaharslevelu_dro9695.jpg

Tovább
3 komment

Örömet inni – Losonci Nyitnikék 2017

2019. április 09. 06:00 - ungert

Tízperces egységekben is egész számmal mérhető időt pazaroltam el arra, hogy gondolatokat tereljek össze az aktuális helyzetről. Önnönmagam helyzetéről, hiszen helyzet van még rajtam kívül is sokféle. Azok talán érdekesebbbek is, mint emez. Mármint a sajátom, ami nagyjából éppen olyan, mint bárki más sajátja. Úgyhogy csakhamar félredobtam az önmegmagyarázás igényét és folytattam az összpontosítást a vasárnap estémre.

2c40ff5f-b60c-46a7-9935-90eb06393d90.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Losonci Pinot Noir 2017

2019. április 08. 06:00 - furmintfan

A rovat egyik állandó visszatérő vendégének aktuális évjárata a mai főszereplő: a 2014-es kiadástól kezdve ugyanis Losonci Bálint alap pinot noirjának minden évjáratáról megemlékeztünk egy-egy "tegnap ittam" formájában. Nem maradhatott ki az aktuálisan kapható 2017-es sem, hiszen ez a bor mindig biztos kapaszkodót nyújt az ingoványos talajnak minősülő hazai pinot noir-mezőnyben. Nem akar többnek látszani, mint ami: egy biztos kézzel elkészített, gyümölcsös, bisztrós alap-pinot, különösebb csavarok nélkül, de a fajtajelleg megőrzése mellett. A recept és a külcsín a szokásos: tartályos erjesztés és érlelés, csavarzáras palack.

losoncipinotnoir2017.jpg

Tovább
2 komment

Furmintok és chardonnay-k 2015-ből

2019. március 06. 06:00 - furmintfan

Februárban megszondáztunk ismerősökkel még egy furmint-sort, méghozzá néhány chardonnay-val vegyítve, a 2015-ös évjáratból gyűjtögetve. A két fajta borainak egy sorban kóstolása rögtönzött ölet volt, így viszont tényleg rengeteg bor gyűlt össze. A Galéria 12-ben kóstoltunk, vakon.

furmintchardonnay201902_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mátrai új hullám - Itt és Most Pince

2019. február 01. 06:00 - furmintfan

A Borrajongó hasábjain elég sokat foglalkoztunk a Mátrával - vagy legalábbis igyekeztünk -, amely minden bizonnyal hazánk egyik legjobb adottságokkal bíró, de ehhez képest szélesebb körben még kevésbé ismert és elismert borvidéke. A Mátra jelentőségét, potenciálját azonban az utóbbi években egyre több fiatal borász ismerte fel és igyekszik kiaknázni, folyamatosan azon dolgozva, hogy a borvidék elfoglalja méltó helyét a honi borpanteonban.
Németh Attila Gábor (N.A.G.) és a Tőkések (Karner, Losonci, Szecskő), valamint a méretesebb birtokok közül Szőke Mátyás vagy a Nagygombos Borászat után folyamatosan tűnnek fel az újabb szereplők, elég itt kisebbek közül a Benedek Pincére, a Centurio Szőlőbirtokra, a Csernik Pincére, a H2-re, a Kerekes Pincére, a Kékhegy Pincére, a Levente Birtokra, a Szignárovits-Maka Pincére, a nagyobbak közül a Bárdos és Fia Pincészetre, vagy a Dubicz Szőlőbirtokra (aki kimaradt volna, attól elnézést). Az Itt és Most Pince a legfrissebb induló pincészetek között van.
Hofmann Tiborról egyébként már második alkalommal írok egy borvidék új hullámos termelőjeként, hiszen sokáig ő volt az etyeki Szépvölgyön ÁT tulajdonos-borász duójának egyik fele, 2017 óta pedig az Itt és Most Pincét viszi párjával Gyöngyöspatán. Az ígéretes első borok alapján úgy tűnik, szép jövő várhat a pincére.

ittesmostborok2017.jpg

Tovább
2 komment

2018 legjobbjai - hazai borok

2018. december 31. 06:00 - rszabi

Az év utolsó napján érkezik a hagyományos dupla toplista második része, a kedvenc hazai borainkkal. Természetesen továbbra is várjuk az olvasói listákat, kedvenceket, meghatározó élményeket is kommentben.

 egyveleg.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mitiszol? 2018 beszámoló

2018. december 15. 14:35 - furmintfan

Rég jártam már Mitiszol? fesztiválon, utoljára 2014-ben, tehát több év kimaradt, és valójában idén is csak az utolsó előtti pillanatban dőlt el, hogy megyek. A rendezvénynek egy ideje már a Millenáris ad helyet, mintha a külföldi kiállítók száma is megnőtt volna utolsó fesztiválozásom óta. A hangsúly azonban ugyanúgy a természethű borokon van. Nem is szaporítom a szót, következzen egy beszámoló amolyan távirati stílusban.

mitiszol2018_14.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy kis suttyóság néha belefér, nem igaz?

2018. december 03. 06:00 - akov

Hát, ha valami nehéz és kemény, akkor az a bormarketing. Sokszor nem csak csinálni erőfeszítés, de bizony elszenvedni is az. Két faragatlan gyémántot szeretnék most nektek megmutatni, amely a tudattalanra építve próbál önnön magánál egy kicsit nagyobbat kommunikálni.

petreny_borgundi.jpg

Tovább
9 komment

Borsmenta Sajtóklub - Kékfrankosok a Kóstolom Borbárban

2018. november 14. 06:00 - furmintfan

A Moszkva tér Széll Kálmán tér és a Millenáris közelében, a Káplár utcában nyílt meg a közelmúltban a Kóstolom Borbár, ahol átlag két hetente keddenként a Borsmenta főszerkesztője, Szabó Edit meghívására a hazai borsajtó képviselői összeülnek 1-1 tematikus kóstolóra.
Most éppen a kékfrankos volt porondon, 13 hazai pincészet 14 kékfrankosa mérkőzött meg egymással egy vakkóstoló keretében. A sajtókóstolók rendszeres résztvevői szerint nem volt még ilyen egységes színvonalú sor előttük, én azért némi hiányérzettel küszködve úgy vélem, van még mit javítani az átlag-színvonalon kékfrankos-fronton is.

borsmentakekfrankos20181030.jpg

Tovább
3 komment

Városrészivás – VI. Óbudai Bornapok

2018. október 30. 06:00 - ungert

Kissé lemaradásban vagyunk önmagunkkal, hiszen a szeptember huszonegyedike és huszonharmadika között megrendezett, sorrendben a hatodik Óbudai Bornapokról már jóval korábban illett volna beszámolnunk. Pedig a rendezvény a maga műfajában fontos szerepet tölt be a budapesti boréletben, hiszen nemcsak lezárja a nyári szezont, de egyszerre mozgatja meg az eltökélt borfogyasztókat, valamint kultúr- és koncertkörítései révén a borszempontból inkább csak lelkes érdeklődőnek számító amatőröket is. És hát engem is, ami módfelett meglepő ahhoz képest, hogy képzeletbeli rendezvénynaptáramban a közelmúltat tekintve az évente két-háromszori mozilátogatásaim is sűrűbben követik egymást, mint az ilyesfajta boros rendezvények. Most viszont én is poharat ragadtam, így a rendezvény utolsó napján furmintfannal közösen bevettük Óbudát, hogy megszondázzunk néhány standot, jól.img_8426.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

7(+1) borászat a My Wine Bar-ban

2018. október 10. 06:00 - furmintfan

A Szentesi József, Barta Károly, Farkas Krisztián és Takács Alexandrosz által alapított Artizan bor- és sörkereskedés a közelmúltban megnyitotta üzletét és egyben borbárját is az Arany János utcában MyWine Bar & Shop néven (itt egy érdekes cikk a kereskedésről). Az üzletben a kereskedés teljes kínálata elérhető, valamint sonka, sajt és szalámi is kapható a borok és sörök mellé.

mywine41774661_980085812164166_135368328263761920_o.jpg

A borbár természetesen kóstolóknak is helyet ad majd, szeptemberben az első kóstolóesten 7+1 pince (2HA, Attila Pince, Barta Pince, Bodrog Borműhely, Centurio Szőlőbirtok, Cseri Pincészet, Nagygombos Borászat-Gróf Grassalkovich, Szentesi Pince) borait lehetett végigkóstolni. Távirati stílusban, egy-egy zárójeles pontszámmal emlékeznék meg az estéről és a borokról.

Tovább
Szólj hozzá!

Nemzetközi 2012-es pinot noir maraton

2018. június 29. 06:00 - furmintfan

A közel két és fél éve lezongorázott 2011-es pinot noir-kóstoló után adta magát az ismétlés lehetősége és igény, de sajnos az alkalom tovább váratott magára, mint szerettem volna, és nem is egészen úgy zajlott le, ahogy terveztem.
Az eredeti koncepció egy igen széles merítéssel dolgozó és hosszú 2012-es pinot sor volt, de szokás szerint herkulesi vállalkozásnak bizonyult a kóstoló időpontjának kiválasztása, így már lélekben kezdtem letenni az egészről. "Bánatomban" elkezdtem a párosával elkortyolgatni a borokat, a nem új-zélandi és nem francia versenyzőkkel kezdve, titokban arra bazírozva, hogy legalább a sor nagyobb részét kitevő két ország boraira sikerülhet egy külön alkalmat találni. Csodák csodája, sikerült is, így viszont az a faramuci helyzet állt elő, hogy a sor egy részét több részletben fogyasztottam el, míg a kb. kétharmadnyi részt képező francia és új-zélandi versenyzők egy külön alkalommal vakkóstoló formájában mérkőztek meg egymással egy nagyobb kompánia előtt. 
Ki tudja, esetleg valamelyest módosulhattak volna a pontszámok, ha a korábban elfogyasztott magyar, felvidéki, német, osztrák és chilei borok a vakon kóstolt sorban kapnak helyet, de ez most így alakult. Talán illett volna a körülményekre tekintettel szétszedni a sort, mégis úgy éreztem, egyszerűbb, ha egy posztba öntve írom meg a tapasztalatokat.

pinotnoir2012.jpg

Tovább
3 komment

Hárslevelűk Éjszakája 2018

2018. június 13. 06:00 - furmintfan

Az "így ittuk mi" ezúttal nem véletlenül nem szerepel a címben, ugyanis az idei Hárslevelűk Éjszakáján kivételesen csak egymagam képviseltem a borrajongót. A kóstolón persze messze nem voltam egyedül, amikor ugyanis valamivel 5 óra után megérkeztem a már jól bevált vajdahunyadvári helyszínre, meglepve tapasztaltam, hogy annyi látogató kóstol, mint amennyi a korábbi években csak a kora esti órákra volt jellemző. Úgy tűnik tehát, hogy a rendezvény megtalálta a maga cél- és törzsközönségét és szépen belakta a kerengőt.

hej2018_01.jpg

A HÉJ egyik nagy előnye - szerintem -, hogy a kellemes és egyedi hangulatú helyszínen pont egészséges mértékű embertömeg szokott megjelenni és a kóstolható tételek száma is még éppen befogadható. Nincs nagy tülekedés, általában a borászokkal is kényelmesen lehet váltani pár szót, és ha valaki időben érkezik, akár az egész felhozatalt végigkóstolhatja. A HÉJ másik nagy előnye az évről-évre változó kiállítói névsor, ami mindig egy átfogó képet ad a hazai hárslevelű-palettáról. A zászlóshajó Tokaj és Somló mellett szinte minden évben képviselteti magát más borvidék is, emellett az aktuális hárslevelűiket bemutató borászok is évről-évre cserélődnek. Természetesen vannak visszatérő résztvevők, de alig tudnék olyan borászt mondani, aki eddig minden HÉJ-on ott volt, legalábbis egy kéz biztosan elég lenne a megszámlálásukhoz.

Tovább
1 komment

Fermentation Fair 2018. május

2018. június 06. 06:00 - furmintfan

Manapság már szinte minden napra jut legalább egy borkóstoló Budapesten, a legváltozatosabb helyszíneken, különféle témákat érintve. A bőség zavarában jó eséllyel mindenki megtalálhatja a számítását szimpla borkedvelőtől a fanatikusig, már ha nem ódzkodik a társasági eseményektől. Az érem másik oldala, hogy alig akad olyan új induló boros rendezvény, ami még az újdonság varázsával hat. A Fermentation Fair névre keresztelt, a Tabánban található Czakó-kertbe szervezett kóstoló hírére viszont én is felkaptam a fejemet. A szimpatikus helyszín és az ígéretes kiállítói névsor mellett az sem volt elhanyagolható, hogy a szervezők - és kiállítók - egyike az a Homonna Attila, aki meglehetősen ritkán jelenik meg kóstolóféléken, szóval minden adott volt, hogy az első Fermentation Fair hozzon valami újdonságot  a színtérre.
A kiállítók mind természetközeli szőlőművelésben és borkészítésben gondolkozó magyar, osztrák és német borászatok voltak, akik ráadásul igen komoly kísérletezőkedvvel is meg van áldva, úgyhogy lehetett számítani néhány extrémebb tételre is.
 fermentationfair201805_01.jpg

Miközben a kertben a borászok töltögettek és meséltek, a belső fedett helyiségekben különböző témájú mesterkurzusokat is tartottak és a Terroir Squad (a projekt mögött álló Molnár Márk a Fermentation Fair másik szervezője) legújabb videóját is meg lehetett tekinteni az online megjelenés előtt. A program számomra beváltotta a hozzá fűzött reményeket: kellemes környezetben, nyugodt körülmények között kóstoltam sok érdekes bort, nem kellett rohanni, lehetett beszélgetni, nem volt tömeg. Nem tudom, hogy a látogatottság végül találkozott-e a szervezők elvárásaival, de a tervek szerint évente két ilyen eseményre kerülhetne sor. Én örülnék neki.

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása