Folytatva a VinCE-vel kapcsolatos kalandozásokat, a Spurrier-féle sauvignon kóstoló után jöjjön Villány és a cabernet franc. A 2007 és 2009 közötti tételek kóstolója előtt Malatinszky Csaba egy igazán remek előadást celebrált a szőlőfajta jellemzőiről és optimális termesztési körülményeiről. Természetesen részletesen hallhattunk Villány és a franc nexusáról is. Elhangzott, hogy különleges ajándék a Villányi borvidék elhelyezkedése, hiszen a kontinentális klímazóna déli része mediterrán hatással kényezteti a szőlőket. A csapadék optimális mennyiségének hála a bordeaux-i fajták kiválóan alkalmazkodnak a borvidékhez, a legtöbb évjáratban megbízhatóan elérhető a fiziológiai érettség.

Emlékszem még régmúlt időkre, amikor még a magyar borízlést abszolút markukban tartották a bordeaux-i fajtákra épített házasítások. Akkor és ott azt gondoltuk, hogy ez az, amiben a legnagyobbat durrantjuk és talán világszinten is labdába tudunk rúgni. Azóta azonban rettentő sok bor szaladt le torkainkon, az elsőként ébredő Villány után lassanként szólni kezdtek hozzánk addig csak „egyéb” kategóriába sorolt borvidékeink. Az elmúlt évtized olyan termelő-, terület- és fajta-választékot hozott, amely jelentősen megbolygatta és átalakította fogyasztói preferenciáinkat. Van ki Tokajra, van ki Balatonra, Somlóra, Egerre vagy Sopronra esküszik, tényleg lehet miből válogatni. Talán a régi fény megkopott, de a cabernet-re és merlot-ra alapozott házasítások még mindig egy jelentős részt hasítanak ki a hazai borpiacból. Kis baráti társaságunk egy rögtönzött vakkóstolón próbálta felmérni, hogy miként csillognak 2007 és 2008 délvidéki borai.

Mit is lehetne elmondani a merlot szőlőfajtáról? Sokat és mégis nagyon keveset, hiszen mindannyian jól ismerjük és szeretjük a belőle készülő borokat. A világ legnagyobb területen ültetett (kb. 260.000ha) és legkedveltebb kékszőlőfajtája számtalan stílusban teljesíti be a fogyasztó álmait: a friss, piros bogyós jegyek vezette könnyed, alig cseres „vacsoraboroktól” a nagytestű, tanninos, így a kisfahordós érlelést megháláló nagyboros tételekig minden területen bevethető. Az örök verseny- és házastárs cabernet sauvignonhoz képest hűvösebb klímán is termeszthető, korábban érik, alacsonyabb sav és tannintartalma miatt kedvesebb, megközelíthetőbb borokra képes. Nőies karakter, csenghet fülünkben a bugyuta beskatulyázás.

 A dramatizáló címet kéretik nem túl komolyan venni, talán inkább arra utal, hogy ebben a témában elsősorban az ár miatt, nem hiszem, hogy vállalkozni fogok a jövőben újabb sort összeállítani, így a konklúziókat a jelen kóstoló fogja számomra egy darabig biztosítani. 

A Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni.  És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.

Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.

Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.

Íme:

A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?

A negyedik részben a német standoknál megnéztük, hogy mit tudnak ők rieslingből. Volt már korábban is olyan érzésem és most is megerősített, hogy bármennyire is nagyon jók az osztrákok, a németekében mégis van valami annyira magától értetődő és magával ragadó báj és elegancia, hogy a smaragdokétól jóval egyszerűbb kivitelben, kisebb beltartalommal is képesek elkápráztatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a németeket jobbnak tartom (nem is lehetett volna hiteles összehasonlítást végezni, ugyanis közel sem voltak jelen olyan mennyiségben, presztizsben német termelők, tételek, mint osztrákok) csak jelezni, hogy a sok smargad után felüdülés volt főleg a moseli borok fogyasztása.  Hiába, mindig is az volt a véleményem, hogy ott ahol egy fajta bölcsője van, ott mindig tudni fognak olyat a fajtáról, amit sehol másutt nem.

A magyar standoknál nem volt célom a kifejezett mély merítés, de azért terveztem tiszteletemet tenni. 

Következzenek a jegyzetek: