Emlékszem még régmúlt időkre, amikor még a magyar borízlést abszolút markukban tartották a bordeaux-i fajtákra épített házasítások. Akkor és ott azt gondoltuk, hogy ez az, amiben a legnagyobbat durrantjuk és talán világszinten is labdába tudunk rúgni. Azóta azonban rettentő sok bor szaladt le torkainkon, az elsőként ébredő Villány után lassanként szólni kezdtek hozzánk addig csak „egyéb” kategóriába sorolt borvidékeink. Az elmúlt évtized olyan termelő-, terület- és fajta-választékot hozott, amely jelentősen megbolygatta és átalakította fogyasztói preferenciáinkat. Van ki Tokajra, van ki Balatonra, Somlóra, Egerre vagy Sopronra esküszik, tényleg lehet miből válogatni. Talán a régi fény megkopott, de a cabernet-re és merlot-ra alapozott házasítások még mindig egy jelentős részt hasítanak ki a hazai borpiacból. Kis baráti társaságunk egy rögtönzött vakkóstolón próbálta felmérni, hogy miként csillognak 2007 és 2008 délvidéki borai.
A merlot igézete
Mit is lehetne elmondani a merlot szőlőfajtáról? Sokat és mégis nagyon keveset, hiszen mindannyian jól ismerjük és szeretjük a belőle készülő borokat. A világ legnagyobb területen ültetett (kb. 260.000ha) és legkedveltebb kékszőlőfajtája számtalan stílusban teljesíti be a fogyasztó álmait: a friss, piros bogyós jegyek vezette könnyed, alig cseres „vacsoraboroktól” a nagytestű, tanninos, így a kisfahordós érlelést megháláló nagyboros tételekig minden területen bevethető. Az örök verseny- és házastárs cabernet sauvignonhoz képest hűvösebb klímán is termeszthető, korábban érik, alacsonyabb sav és tannintartalma miatt kedvesebb, megközelíthetőbb borokra képes. Nőies karakter, csenghet fülünkben a bugyuta beskatulyázás.
Bordeaux-Villány: A végső párbaj
A dramatizáló címet kéretik nem túl komolyan venni, talán inkább arra utal, hogy ebben a témában elsősorban az ár miatt, nem hiszem, hogy vállalkozni fogok a jövőben újabb sort összeállítani, így a konklúziókat a jelen kóstoló fogja számomra egy darabig biztosítani. 
A téma tehát, prémium Bordeaux-Villány-párbaj. Volt már ilyen az alkeszen is, de elég sok olvasói kritika merült fel. Emlékeim szerint elsősorban a bordói vonalt messze nem találtak egyesek elég veretesnek, ahhoz, hogy túl büszkék lehessünk az eredményre, másrészt elhangzottak olyanok, hogy a magyar versenyzők nem kereskedelmi forgalomból származtak. Igyekeztem ezekből tanulni.
Az ár miatt persze a merítés igen szűkre volt szabva, mindössze 3-3 tétel fért bele. Ezeket úgy igyekeztem összeállítani, hogy Villányból az abszolút legelső vonalból válogattam, és velük szembe, a bordói oldalra, árban összemérhető, és mindenképp méltó ellenpontok kerüljenek, konkrétan egy jó második vonal.
Megjegyzésként az árakhoz, szándékom szerint teljesen figyelmen kívül hagytam olyan tényezőket, hogy jelenleg mi az Euro-árfolyam. A villányi vonal legdrágább tagja, az Attila, már évekkel ezelőtt 25 000 Ft-ra lett beárazva, amikor még 250 Ft körül volt az Euro. Így én úgy értelmeztem, hogy anno 100 Eurora lett belőve. Az ok, hogy jelenleg már nem annyi, az kívül áll a borokon. A francia borokat külföldi beszerzés esetén a vételáron vettem figyelembe, magyarországi vásárlás esetén pedig a franciaországi jellemző árakon. Ilyen módon a bordói csoport tagjai durván 50-130 Euro értéket képviselnek, míg a villányiak kb. 50-100 Euros intervallumba esnek.
Mivel a kóstolóra a tervezett létszámnál eggyel kevesebben jöttek el, a perfő árakon pedig már nem akartam tovább emelni, saját részre letöltöttem 1-1 decit kis üvegekbe, így nekem volt lehetőségem a borokat másnap, illetve harmadnap visszakóstolni. A posztban igyekszem megosztani a későbbik kóstolás élményeit is.
A tételeket a kóstoló reggelén kidugóztam, leöntöttem belőlük az emlegetett deciket, hogy estig tudjanak némiképp szellőzni. Ezt az időt a garázsban töltötték, ahol 13 fok volt a hőmérő tanulsága szerint, terv szerint a vakkóstoló előkészületei alatt reméltem, hogy elérnek jó 14-15 fok körüli kezdő hőmérsékletet, de mégis az ideálisnál picikét hidegebbnek tűntek.
Következzen tehát az illusztris kóstoló, a blog életében először mind három szerző tollából:
Gere Attila vizit
2011. szeptember
A Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni. És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.
Nagy vörös szeminárium
Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.
Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.
Íme:
VieVinum IV. - Németország, Magyarország
A negyedik részben a német standoknál megnéztük, hogy mit tudnak ők rieslingből. Volt már korábban is olyan érzésem és most is megerősített, hogy bármennyire is nagyon jók az osztrákok, a németekében mégis van valami annyira magától értetődő és magával ragadó báj és elegancia, hogy a smaragdokétól jóval egyszerűbb kivitelben, kisebb beltartalommal is képesek elkápráztatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a németeket jobbnak tartom (nem is lehetett volna hiteles összehasonlítást végezni, ugyanis közel sem voltak jelen olyan mennyiségben, presztizsben német termelők, tételek, mint osztrákok) csak jelezni, hogy a sok smargad után felüdülés volt főleg a moseli borok fogyasztása. Hiába, mindig is az volt a véleményem, hogy ott ahol egy fajta bölcsője van, ott mindig tudni fognak olyat a fajtáról, amit sehol másutt nem.
A magyar standoknál nem volt célom a kifejezett mély merítés, de azért terveztem tiszteletemet tenni.
Következzenek a jegyzetek: