A Mindszenthavi Mulatság meglátogatása előtt és után igyekeztem kihasználni a rendelkezésre álló időt, és mindkét napra sikerült is tartalmas programot összehozni. A péntek délutánt és estét Tokajban töltöttem, kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy meglátogassak két borászatot, ahol eddig még nem jártam. Péntek estére Prácser Miklóssal,  az Erzsébet Pince fiatal borászával beszéltem meg találkozót, de mivel korán érkeztem, a rendelkezésemre álló időben tettem egy kis sétát a Szerelmi-pincesor környékén, majd  beugrottam a Hímesudvarhoz kóstolni. 

Idén október közepén negyedik alkalommal tartották meg Bodrogkeresztúron a Mindszenthavi Mulatságot. A rendezvényre már tavaly is szerettem volna eljutni, akkor azonban egy rosszul időzített torokgyulladás megfúrta a kirándulást. Ebben az évben azonban semmi nem állt az utamba, az időjárás ragyogó volt, a torokgyulladás pedig kedvesen megvárta, hogy visszaérjek Budapestre, csak utána indított egész pályás letámadást. Péntek délután érkeztem Tokajba, vasárnap délután indultam haza, így volt időm más pincészetek meglátogatására is. Első körben azonban a fesztiválon töltött szombati napról emlékeznék meg.

A Kerkaborum Bussay László, Heimann Zoltán és Sz. Kis László közös borászati vállalkozása. Az ültetvények - 80% furmint, 20% hárslevelű - az ország nyugati szélén, a horvát és a szlovén határ közelében helyezkednek el, 5 hektáron, a Mura folyóra néző Vörcsöki-hegy déli lejtőjén. A birtok a domb alatt kanyargó Kerka-patakról kapta a nevét.

Amikor tavaly nyáron Köveskálon jártam, még híre sem volt annak a faluboros koncepciónak, ami már az akkori termésből meg is valósult. Nekem úgy tűnik, hogy Szabó Gyula eltökélt célja, hogy a pincészetet mintegy olvasztótégelyként használva begyűjtse a Káli-medence szerinte ígéretes területeinek legjobb szőlőit, és azokból a saját elképzelése szerint bort készítsen. Ez kétségtelenül izgalmas és kifizetődő kísérlet, hiszen a helyi gazdák garantáltan pénzt kapnak a termésért, a borász pedig olyan széles mozgásteret kap a termőhelyen belül, amelyet minden bizonnyal képtelen lenne önmaga menedzselni. Persze a kvázi-kereskedőház működésnek is megvannak a maga hátrányai; az egyébként stílusban széttartó alapanyagok egyetlen kéz alatt történő feldolgozása során elveszhetnek azok a nüansznyi, a fajtákon túlmutató stílusjegyek, amelyeket könnyebben meg lehet tartani úgy, hogyha a borok már a kezdetek kezdetétől külön utakat járnak. Az ötlet mindenesetre kalaplengetést érdemel, legalábbis az általam kóstolt két tétel alapján nincs okom panaszra.

Bár eddig is nyilvánvaló volt számomra, hogy igen nehéz száraz tokajiakból rossz, vagy akár közepes sort összerakni, de a pénteken nyitott két-két furmint és hárslevelű minden várakozásomat felülmúlta. A tizenegyes dűlős borok alapján egyértelmű, hogy a kivételesen jó évjáratnak és a precíz pincemunkának köszönhetően olyan borok születtek, amiket még minden bizonnyal évekig fogunk követendő példaként emlegetni. A kóstolt borok alapján nehezen tudom meghúzni a két klasszikus hegyaljai fajta közötti megbonthatatlan határvonalat; ha jó kezekbe kerül, a furmint is tud legalább annyira csiszolt, részletgazdag és törékeny lenni, mint a hárslevelű. Ráadásul úgy, hogy semmit sem veszít abból az üzenetből, amit a termőhely hozzáad az összképhez. De nem tudom szó nélkül hagyni a Szil-völgy ígéretét sem; ha a Szilágyi László által gondozásba vett terület már két évvel ezelőtt ilyen izgalmakat rejtegetett, akkor érdemes lesz odafigyelni, hogy mit hoz a jövő.

(akov) A fene gondolta, hogy humorizáló "álláshirdetésemre" akad épeszű vállalkozó. Pedig bizony akadt. Furmintfannak hívják és a hétről-hétre jelentkezik majd olvasmányos kóstolási jegyzeteivel. Fogadjátok nagy szeretettel!

Először is szeretném megköszönni a blogger társaknak a megelőlegezett bizalmat, nagy öröm, hogy részt vehetek a Borrajongó további működésében. Bemutatkozó posztként egy, a Bortársaság Lánchíd utcai üzletében a közelmúltban tartott rendezvény tapasztalatait osztanám meg. A Bortársaság október közepén egy kötetlen kóstoló keretében mutatta be az októberi kiadványukban szereplő borok egy részét, leginkább rajnai rizlingeket és 2009-es vörös cuvéeket. A fehérborok újdonságként kerültek be a kínálatba, a 2009-es évjáratból származó vörösek pedig egy 6 palackos válogatásban kaptak helyet. Közülük nem egy bor már szerepelt a blog hasábjain.

Bár a hétvégére tervezett koncepciózus kóstolás elmaradt, azért nem töltöttem bormentesen az elmúlt négy napot. Nem nyílt semmi komoly, átlagon felüli odafigyelést igénylő tétel, még sincs okom a panaszra. Őszintén szólva az elmúlt időszak csalódásai után a jól bejáratott pincészetek alapborai is örömet tudtak szerezni, még ha nem is többek annál, mint amire szánják őket. Kósza, hiányos, vagy nem is létező jegyzeteimből igyekszem összefoglalni a négynapos vakációt, a konklúziót is tessék ennek tükrében komolyan venni.

Ismét lehetőségem volt néhány magyar bort mutatni new york-i és philadelphia-i borbarátaimnak. Kóstoltunk már magyar fehéreket többfelől, legutóbb vörösöket szintén több borvidékről, ezúttal pedig úgy gondoltam, hogy fókuszáljunk Tokajra. Öt száraz és két édes bor került sorra, amelyekkel nagyjából sikerült is lefedni a főbb fajtákat és bortípusokat. A társaság egyöntetűen szerette az édesborokat, a szárazak közül is mindenki talált kedvére valót. Most már csak az az egyetlen probléma, hogy tudtommal ezen borok egyike sem beszerezhető néhány ezer kilométeres környezetemben...

Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni. 

Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)

Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.  

Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.

Ordinárium Furmint 2008

Kortalanul érlelt, aszalt jellegű gyümölcsösség, a szokványosabb kajszin túl mintha szilvára is hasonlítana. Gyömbér, avar, sósság, oxidatívnak ható aromák, pici odaégett jelleg, mintha némi botritisz is lenne. Nem szokványos, nem is minden alkotója tetszetős, de mindenképp komplex az illat. Szájban nagy test, sok extrakt fogad. Ízben nem annyira intenzív, érett,  főtt gyümölcsök, némi sósság itt is. Széles savak, közepesnél tömörebb szerkezet., nagyrészt sima tapintatok, kivéve a végét, amikor megvillan az alkohol és az addig integráltan viselkedő cseresség. 

Nagy-Palánt Furmint 2008

Fülledtség, pici füst, kukorica. Érett, kortalan, kicsit állott hangulatú, de kevésbé aszaltas jellegű gyümölcsösség, sósság. Szájban arányosabb. Közepes-plusz test, közepes intenzitás, közepes tömörség. Feszesebb, de szintén érett savak, a sor szintjén értve kevesebb cseresség és alkohol.

Halas Furmint 2009

Nagyon érett, főtt és aszalt jellegű kajszi, sütőtök, törökméz, paradicsompüré.  Nagy test, magas extrakt,  viszonylag telt íz. Krémes konzisztencia, itt is van jelentős cseresség, az alkohol is fűt a végén. Közepesnél hosszabb lecsengés.

Lapis Hárslevelű 2008

Hasonló, túlérett barack, némi egzotikus színezet, sütőtök, méz, égetett cukor. Nagy test, telt íz, sűrűn krémes konzisztencia. Érett, széles, puhább savak, kedvesebb, lágyabb, simább tapintatú  a sor többi tagjához képest. Az alkohol itt is melegíti a lecsengést.

Halas Furmint 2008

Túlérett kajszi, karamell, törökméz, a sor szintjén kevésbé komplex illat. Nagy test, telt íz, érezhető a maradékcukor is.  Szerkezetileg tömör, a cseresség és a savak végig jól integráltak, miközben megvan a kellő élénkség és hossz. Kerek egész.

Nehéz pontozni őket. 6-nál egyiket se tenném magasabbra, 5-nél egyiket se alacsonyabbra. Az Ordinárium  és a Lapis hárs voltak, melyek leginkább tetszettek a sorból,  utána jött a Halas 08, majd a Nagy Palánt, végül a Halas 09. Sajátos arcuk van, stílusban kicsit távol a jelenlegi élvonalat jellemző letisztultságtól. Inkább olyanok, mint a mára elfeledett száraz szamorodnik a maguk rusztikusságával, oxidatív és késeis hangulatukkal. Annak ellenére, hogy én speciel nem ezt a stílust tartom a kedvencemnek Tokajból, tulajdonképpen izgalmasak voltak, kellően le tudtak kötni a rájuk szánt esték során. Mindenképp érdekes színfoltot képez ez a szortiment, pláne azok körében, akik valami másra vágynak. Külön tetszettek az informatív címkék.

A borokat Kiss János bocsátotta a rendelkezésemre, köszönet értük.

Kissé elszomorodtam, hogy ezúttal sem lehettem jelen a drbarta által celebrált éves furmintteszten, ezért a Philadelphiában rendelkezésemre álló szolíd készletemből bontottam témához kapcsolódóan két palackot, vigasztalásképpen (igaz, nem a 2011-es év terméséből)…Sikerült is jobbkedvre derülnöm:)

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

A Káli-medence fura hely. Az egy dolog, hogy az ország egyik legszebb tája, hiszen nemzetközi viszonylatban is arra érdemes földtani látványosságokat kínál. Egy pillanatra azonban tegyük túl magunkat a köveken és helyezzük kezünket a hasunkra. Akár országosan is nehéz lenne rámutatni még egy régióra, ahol ennyire nagy elánnal indult volna be a minőségi vendéglátás. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy a fürdőzők pénztárcái tetszettek volna gasztro-forradalmat csinálni. Balaton ide vagy oda, a Káli-medence azért strandpapucsban már távolság és a hekksütödék bűze sem hatol át a Badacsonyon. Aki tehát erre jár, céllal teszi. Itt van mindjárt a híres káptalantóti termelői piac, amely kiváló, mégis illegalitásban kell működnie. Köveskálon mindjárt két fine dining-közeli étteremből is választhatunk (Kővirág, Káli Art Inn), amely a falucska 380 állandó lakójához mérve világraszóló teljesítmény. Regélhetnék még holmi kecske- és juhsajtokról, mangalicatermékekről, kézműves lekvárokról és szörpökről, és a lépten-nyomon ridegen tartott állatokról. De térjünk vissza lassan a kövekhez. A Káli-medencét körbejárva napnál is világosabbak a kiváló adottságok. A szinte mediterrán időjárás, a remek kitettségű, vulkanikus eredetű és esetenként mészköves domboldalak eszményi feltételekkel szolgálnak a szőlőnek. Minden borért kiált. Ezért is furcsa, hogy a rendszerváltást követően mennyire sokat kellett várni, míg valamirevaló pincészetek egyáltalán feltünedeztek a horizonton. Ha lassan is, a helyzet változik és magasabb elvárásokkal sem kell már innen kivert kutyaként távozni.

Ismét eltelt egy év és megint sor került az egyik legpatinásabb Tokaji birtok, a Királyudvar évjárat bemutatójára. Tavaly már leírtam, miért is nagyszerű dolog az, ha egy magát komolynak tekintő termelő egy fókuszált és informatív évjárat-értékelést és borbemutatót prezentál az értő közönség számára. Most eltekintek ettől, legyen annyi elég, hogy a 2012-es évjárat rejtelmeit ismét egy kiváló előadáson és borsoron keresztül ismerhettük meg. Ezen felül, aki az elképesztő forróság ellenére elvonszolta magát a kóstoló helyszínéig, a korábbi évjáratok borait is megméricskélhette. Az előadást és kóstolót a pincészet tulajdonosa, Anthony Hwang celebrálta.

Folytatódnak a párbajok, rögtön több is, hiszen annyi, de annyi minden furdalja kíváncsian az oldalamat. A jelen sor kreálásának mozgatói nagyjából az alábbiak voltak.

Kifejtettem már a múltban, hogy számomra a Prager Klaus az eddigi legjobb bor a karrieremben a kategóriáját tekintve, azaz eddigi szerény tapasztalataimmal ezt a tételt tartom számon az egyik lehetséges alternatívának a gyakorlatilag tökéletes nagy száraz fehér borra.

Eme kellően merész kijelentést persze rendre illik újra és újra tesztelni, azaz méltó kihívókat tenni mellé.  Wachau legkomolyabb borai közül már több alkalommal is sikerült kitűnnie,  sem F.X Pichlertől, sem Hirtzbergertől, sem Knoll-éktól nem kóstoltam még olyan bort, melyet jobbnak tudnék tartani. (Ezzel persze biztosan rengetegen vitatkoznának, mi több tisztában vagyok vele, hogy a nemzetközi szakértők szerint sem ez Wachau legjobb bora, de nem tehetek róla, ha számomra meg az) .  De mindenestre a továbbiakban ugorjunk egyéb vidékekre összehasonlítandó alanyért.

Fajtán belül maradva németországi borral eddig még csak szúrópróba jelleggel tudtam tesztelni a Klaust. Most is ez történik és bizonyára nem is ez lesz az utolsó és mindent eldöntő alkalom. A Georg Breuer-pincét a 19. század végén alapították. A harmadik generációt képviselő Bernhard Breuer úttörő szerepet játszott anno a nagy száraz német riesling megszületésében. Halála után fia és menye irányításával is a legjobb száraz bor termelők között tartják számon a pincét az eredendően édes boros Rheingau-ban, sőt egész Németországban is.  Rüdesheim legjobb dűlőin kívül a monopol helyzetben művelt Rauenthal-i Nonnenberg-ből készítik top dűlőszelektált száraz riesling-jeiket. Ez utóbbi bornak a 07-es évjárata lenne mai egyik kihívónk.

Ha viszont általánosan a perfekt nagy fehérről beszélünk, akkor nem csak rieslingekkel illő versenyeztetni Klaus barátunkat, hanem elő a farbával, nézzük mit tud egy komoly burgundi mellett.  Tudni kell, hogy Burgundia a világ legdrágább borvidéke címet nem csak a fantasztikus pinot noir-jai végett viseli, hanem a chardonnay-nak is itt található a fokozhatatlan fellegvára.  Sajnos a költségvetésbe nem fér bele, hogy Burgundia legdrágább fehér borát tudjam prezentálni, de ha belegondolok nem is feltétlen az érdekel, hogy sokszáz euróért létezik-e Klaus-verő burgundi, hanem mondjuk 100 euron belül mi a körkép. Ezen feltétel teljesülése mellett azért kemény versenyzőt igyekeztem nevezni a párbajra.  A Follin-Arbelet jó nevű birtok, Corton-Charlemagne pedig egyike a Cote d'Or tényleg csak néhány grand cru minősítésű chardonnay-ban utazó appellációinak.  A most kóstolt 2006-osról nem találtam Burghound-os értékelést, de az újabb évjáratok 92-93 körül szoktak lenni. Jancis Robinson-nál 18.5-re volt jó a jelen bor. Ő lenne a Klaus másik kihívója.

És végül az örök kérdés, az eddig bevezetett és tulajdonképpen a világ élvonalát jelentő szinthez képest hol tartunk mi? Ebből az apropóból egyik kedvenc furmintomat is delegáltam, Bott-ék 07-es Csontosát. Sokszor kóstoltam ezt a bort, és még soha nem okozott csalódást, ennek ellenére egy pillanatig nem gondoltam, hogy ezt a sort esélyes lenne megnyerni, de úgy éreztem előzetesen, hogy meg fogja mutatni szépségét ilyen kontextusban is.

A négy bort mindenféle sorrendben, több napon keresztül kóstoltam. Íme a végeredmény:

Semmi előzetes összehasonlítási célom nem volt ezekkel a borokkal, nem is egy ligában játszanak. Konkrétan először kinyitottam az elsőt, csalódott voltam, de nem hagytam annyiban, kinyitottam a másodikat, még mindig nem jött a kielégülés, aztán beborult aggyal kidugóztam egy tuti befutót.

Sauska Tokaj Cuvée 111 2011

60% sauvignon blanc, 40% furmint, Király, Thurzó, Medve dűlők. Citrusok, alma, fehér virágok, sok-sok fa, kókusz, vanília. Közepesnél alig nagyobb testű korty. Tiszta, finoman krémes közeg, közepes ízintenzitás, diszkrét citrusos-almás gyümölcsösséggel, és koránt sem ilyen diszkrét hordófűszeresség. A kortyközép viszonylag lazább, sok struktúra nincs, a lecsengés közepes, sajnos utóízéből is ömlik a sok vanília és kókusz, amiért nem tudok rajongani. Az egyensúly mindenestre remek, a felszínek simák. Az alapanyag jó 5 pontos lenne, de számomra levon belőle és kissé közhelyessé teszi, hogy szemlátomást korántsem ehhez a koncentrációhoz lett szabva a hordó. A Stockkultur után visszakóstolva konkrétan fa ízesítésű alkoholos víznek tűnik. 4390 Ft.

Kreinbacher Öreg tőkék bora 2011

Zárkózott illat, a lehető legsemlegesebb almával, tűzköves jegyekkel. Közepes test itt is. Nincs sok íze, a gyümölcs mintha ki lenne belőle spórolva, ami önmagában nem baj, csak nincs helyette másból se túl sok.  Szerkezetileg egy árnyalattal talán tömörebb, mint az előző, de messze van attól, hogy legalább strukturával elismerést csikarjon ki. Közepes lecsengés, utóízében kifejezett cseresség. Alapvázát tekintve itt is 5 pont körül kéne gondolkodni, de élvezeti értéke ettől jóval alacsonyabb. Ha belegondolok jónéhány 3 pontos fröccsborban/nyári italban több örömet tudnék találni. 2950 Ft.

Prager Grüner Veltliner Smaragd Achleiten Stockkultur 2011

Szenzációsan gazdag illat, szuperérett, de túlérettség nélküli trópusi gyümölcs-kavalkád, maracuya, papaya, színes keleti fűszeresség, mély ásványos tartalom ígérete, mindez csupa fineszes és tiszta köntösben. Bele lehet bódulni. Közepesnél nagyobb test, mély, intenzív ízek, gyümölcsös-fűszeres-ásványos rétegek váltják egymást. Kristályosan tömör szerkezet, igen hosszan fejlődő korty, újabb és újabb impulzusok. Elegendően feszes, cizellált, de kiválóan integrált savak kísérik a gazdagság kibontakozását. Az egyensúly végig beleköthetetlen, az egész bor makulátlanul tiszta, a tartalom és elegancia magas szintű találkozása. Ez bizony 8 pont. 35 Euro. Minden centjét megéri, megvenném újra.

Úgy alakult, hogy már születésétől fogva több alkalommal is lehetett szerencsém Orsolyák Attila ezen borához. A közelmúltban újrakóstolva elhatároztam, hogy összesítem az eddigieket.

2012. Március:  Még mozgásban levő hordóminta, 70% hárs, 30% furmint, öreg ültetvény. Alma, sütőtök, élesztősség. Szájban remek arányok, közepesnél talán teltebb, de nem nehézkes, minden bizonnyal a kis co2 is segíti ebben. Virgonc savak, de ellenpólusként kb. félszáraznyi maradékcukor, koncentrált gyümölcsösség, sűrű közép áll. Rakoncátlansága mellett is csupa ígéret.

2012. Szeptember: Színes, virgonc tétel. Elég nagy test. Telt íz, tömör, strukturált közép. Hosszú, vibráló, frissen palackozva még kicsit zilált. Tetszik.

2012. November:  Szokatlan illat, agyagos, gyógynövényes, mintha kicsi illó? is lenne.  Szájban lényegesen jobban teljesít. Közepesnél nagyobb test, sűrű szövés, de csupa élénkség és vibráció hatja át. Ízében telt. Nem annyira definitek az aromák, érlelt hangulat, kortalan gyümölcsök, sós-ásványos világ, de   tulajdonképpen finom. A közép anyaggal rendesen kitöltött, van erő a borban. Az élénk, izgága savak végett semmiféle hömpölygés és robusztusság nem tapasztalható, ami pozitív, de a korty végére a savérzet kissé külön válik a kortytól, ami rendezetlenebb irányba viszi az összképet.  Közepesnél hosszabb lecsengés. Megosztó bor volt, nekem a szokatlansága mellett is tetszett, értékeltem az élénk köntösben szunnyadó kraftot. Jobb egység, illetve letisztultabb aromatika viszont feltétlen jól állna neki.  Nehéz pontozni, legyen kompenzatatórikusan egy szűk 6 pont.

2013. Június:   Vilmoskörte, alma, citrusok, sós-gyurmás-agyagos ásványosság. Telt, de izmos korty. Vastag zamatok, koncentrált gyümölcsös-ásványos ízek, ezen a téren jóval nyitottabb és élvezetesebb, mint legutóbb. Tömör szerkezet, erőteljes, hosszan bontakozó korty. Magas, széles, minden idomukban fajsúlyos savak adnak az egésznek komoly lendületet. Jó arányok, de egységben még mindig meglehetősen rakoncátlan, hol erre, hol arra kitüremkedő alkotókkal, némi éllel is a savakat tekintve.  De ezektől az esztétikai csorbáktól eltekintve igen sok örömem volt benne, minden cseppjét élveztem, komoly, mégis nagyon jól iható anyag. 6 és 7 pont között.

Kb. 3500Ft /0.375 palack

Körte, őszibarack, ananász, méz, édes fűszerek, vanília. Tiszta és intenzív. Szájban arányosan telt. Mély zamatú indítás, az ízek nagy koncentrációban terítik be szájunkat. Hatalmas szerkezetet nem kell mögötte keresni, közepes tömörség, közepesnél hosszabb lecsengés, mérsékelt cizelláltság. Széles, érett , lazább savak, jól passzolnak a bor stílusához. 6 pont. Tetszett, vennék máskor is.

Némileg megkésve ugyan, de sikerült kijutnom a már múlt péntek óta zajló szegedi borfesztre és tenni egy kört. Rövid, nem túl alapos jegyzetek következnek, többnyire pontszám is mellékelve. Ez utóbbiakat tessék helyén kezelni. (fesztivál, hangzavar, a sok bor által összezavart nyálkahártya stb..)

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Ne csak írja...Ismét ezzel a jelszóval tölthettem egy hétvégét Tokajban, illetve főleg Bodrogkisfaludon. Aki a korábbi részeket már olvasta, nagyjából sejtheti miről van szó. Aki esetleg még nem olvasott itt ilyesmit, annak dióhéjban annyit, hogy a Bodó-Bott házaspár invitálására olykor összegyűlik néhány velük már évek óta baráti kapcsolatot ápoló mihaszna, városi léthez szokott puhány borblogger, akiket terv szerint jól megdolgoztatnak, hogy szinten tartsák bennük a tiszteletet a szőlész-borászok kétkezi munkájának irányába.

Mielőtt esetleg bárki megsajnálna bennünket a kemény meló csak a kisebbik részét teszi ki az itt töltött időnek, nagyrészt ugyanis orrba-szájba kóstolunk, iszunk, finomakat eszünk és egyáltalán igen jól érezzük magunkat.

A hivatalos program megkezdése előtt persze igyekeztünk kihasználni a rendelkezésre álló időt és néhány pincelátogatással tartalmasabbá tenni a tokaji hétvégét. Most ezekről fogok írni, megosztva a kóstolt borok jegyzeteit.

Egy ideje tartogattam két palack Hollóvár 2008-as furmintot, de nem pont ugyanabból. Takács Lajos ugyanis  a tétel egy kisebbik részét szűretlenül palackozta, ez a verzió csak a pincénél volt kóstolható és vásárolható. A kereskedelmi változat szűrés után lett letöltve. Most felnyitottam mindkettőt, és egymás mellett néztem meg őket.

Komplex, szívet melengető „old school” Hollóvár illat. Aszalt kajszi, méz, sósság, pici vöröshagymahéj, kéksajt. (ez utóbbi messze nem olyan meghatározó, mint fiatal korában) Telt korty, mély, az illatnak megfelelő karakteres ízek, szemrevaló attack. Sűrű szövés, élénk, fajsúlyos, ugyanakkor teljesen lekerekedett savak. Nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, de a hömpölygő gazdagság rétegekben érkezése megadja a korty fejlődés-érzetét. Elég hosszú lecsengés, remek egyensúly, sima felszínek, a szépen palackérett állapot finoman omlós konzisztenciájával. Komoly.  Eléri a 7 pontot. Szerintem fejlődését tekintve már elérhette csúcsát, ún. platón lehet, nem hiszem, hogy várható ettől feljebb.

A két bor nem meglepő módon igen hasonló volt, így nem láttam értelmét két külön jegyzetnek.  A szűretlen változat talán kicsit szebb, komplexebb palackbukét mutatott, míg a kereskedelmi tétel inkább petrolosabb volt. A szűretlen egy picit teltebbnek, kerekebbnek hatott, a normál változat kicsit feszesebbnek tűnt. Szubjektíve egy árnyalatnyit jobban tetszett a szűretlen, de tényleg annyira kicsi volt a különbség, hogy  nem voltam benne biztos, ha random töltögetne valaki a kettőből, akkor mindig tudnám, hogy melyik van épp a poharamban. Szűréstől függetlenül számomra a valaha volt egyik legjobb Hollóvár-bor, őszintén hiányzik ezen korábbi stílusuk. 

Friss körte, citrus, fehér virágok, zsírkrétás-sós-kerámiaporos ásványosság. Szép. Közepes testű, arányos felépítésű korty. Telt, tiszta ízek, elegáns gyümölcsösség, finom ásványosság. Semmiféle kirobbanó intenzitás, mégis vonzó. Nagyon enyhe krémesség a konzisztenciában. A közép szépen bontakozik, nincsenek  letaglózó mélységek, de mégis elegendően fókuszált. A lecsengés közepesnél hosszabb, utóízében egy kis nyers ananászos fanyarság is megjelenik. Remek egyensúly és egység, sima tapintat, kidolgozott részletek.  Tényleg szép, de nekem a csont nélküli klasszishoz hiányzik még egy kis extra koncentráció és intenzitás, még bőven összeegyeztethetőek lennének az eleganciával. 6.5 pont. (89)

Krisztusi korba lépvén úgy határoztam, hogy egy impozánsabb édes-sorral lepem meg a szűk borklubot. Különösebb koncepció nem volt, csak annyi, hogy lehetőleg nagyon fincsi dolgokat igyunk.

A Furmint Február még mindig dübörög. Egyszer azonban minden jónak vége lesz, hamarosan elzárják a csapokat és meg nem áll ugyan, de lassabban csordogál majd a furmint. Február utolsó napjait számlálgatva érdemes volt tehát igyekezni, ha szerettünk volna még egyszer a furmintban megfürödni. Erre én – a szervezők kedves invitálásának eleget téve – a Veritas Budakeszi Rathauskeller boltívei alatt kerítettem sort. Őszintén meglepett, hogy a Budakeszi környékén élők mennyire kellemes és igényes helyett kaptak, a minőségi ivászathoz-evészethez már nem szükséges Budapest belvárosa felé megindulni. A modern bisztrókonyhát is kínáló borszaküzlet és bár természetesen a Veritas portfóliójából építkezik, vagy 30 bort poharaznak – köztük több Champagne-t is –, valamint a vendégek polci áron bármit a poharukba kérhetnek. Ismerve az éttermi árakat, itt kezdtem Budakeszi polgáraira igazán irigykedni. A tárgyra térve a már említett Furmint Február keretében sor került itt egy furmint kóstolóra és a borokat támogató kiadós falatozásra. A kóstolt tételeket – túl a finom ételeken – Árvay Angelika és Molnár Péter (Patricius Borház) kísérték.