A Bortársaság frissen kijött pinot-i közül ismét kiválasztottam kettőt. Közeli árkategóriák, egy alap burgundi, illetve egy rendszeresen jónak mondott hazai tétel.
A Bortársaság frissen kijött pinot-i közül ismét kiválasztottam kettőt. Közeli árkategóriák, egy alap burgundi, illetve egy rendszeresen jónak mondott hazai tétel.
Tegnap este az egyik „szaktársamtól” megkaptam, hogy a Borrajongó az utolsó borblog, amely még nem írt a Borfesztiválról. És tényleg, jogos a kritika. Igaz, péntek este tudtam először kikeveredni a várhegyre, így egy pár gyors posztban csak most tudok beszámolni saját benyomásaimról. Természetesen annyi a termelő, a bor és az ismerős, hogy ekkora kavalkádban benyomások rögzítésén túl nem sok mindenre van esély. A koncepció nálam ezúttal a hiánypótlás volt, azaz termelői-ismereti térképem vakfoltjait igyekeztem csillapítani. Csapjunk bele, hosszan és részletesen, ahogy szoktam...
A tavalyi igen meghatározó Burgundia-kóstolók (itt és itt) után biztosan tudtam, hogy ez a borvidék immár szerelem. Éreztem, hogy újra át akarok élni olyasmi élményeket, de azt is tudtam, hogy több száz eurót egészen biztos nem fogok adni egy palack borért.
Már jó ideje dédelgettem a gondolatot, hogy Szegeden, a társaságnak szeretnék összeállítani egy szép sort. Megérdemlik, amiért hagyják, hogy állandóan rájuk tukmáljam azt a sok rieslinget.:)
Mindenképp még ésszerű keretek között szerettem volna tartani a költségvetést, ugyanakkor arról semmiképp nem akartam lemondani, hogy legyenek komolyabb tételek is a sorban, melyek meg kell, hogy mutassák a varázst. Ez persze érintőleges tapasztalatokkal, korlátozott beszerzési lehetőségekkel nem feltétlen egyszerű. Mégis úgy gondolom, hogy sikerült. Ahogy megfigyeltem, mindenki maximálisan elégedetten távozott, senki nem érezte, hogy ne kapott volna elegendő értéket a beugróért.
Egy-két kakukktojás is került a sorba. A jegyzetek "négykezes" formában jönnek, akov-kollégával közösen.
Íme:
Szentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.
Régóta szerveződött már ez a kóstoló. Ha jól emlékszem még februárban pattant ki akov-kolléga fejéből. Ko-operatív beszerzési munkálatok után júniusra összeállt a sor, azóta viszont számtalanszor elhalasztódott, majd végül múlt héten sikerült rá sort keríteni.
A sor nagyon különböző árkategóriájú borokból állt, egyszerűbb, olcsóbb reduktív tételektől kezdve, a méregdrága presztizs-borokig sokféle stílusú tételt vonultatott fel.
Ennek megfelelően sokféle benyomás is keletkezett, bár azt kell, hogy mondjam, hogy igazán mély lelkesedést nem váltott ki nálam a sor, annak ellenére, hogy születtek klasszis-értékelések.
Octopus bejegyzése az eseményről, kiegészítve dagadtos és palack pontjaival itt olvasható.
Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben következtek a borok:
Úgy alakult, hogy a minap ölünkbe pottyant egy pinot noir-sor kóstolásának lehetősége a szentesi Gólyás Borházat működtető Kálmán Tibor jóvoltából.
Történt ugyanis, hogy Tibor "kóstolótársakat" keresett a birtokában levő sor kóstolásához. Így kerültünk mi a képbe. :)
A borokat full-vakon kóstoltuk, azaz lövésünk nem volt, hogy mely tételekből áll sorunk, Tibor csak annyit jelzett, hogy pinot-k lesznek, illetve ne várjunk különösebben "nagyágyúkat".
Egy ilyen kóstoló mindig sok érdekességgel és tanulsággal szolgál, így köszönjük Tibornak ezúton is a lehetőséget.
Következzen a sor:
A negyedik részben a német standoknál megnéztük, hogy mit tudnak ők rieslingből. Volt már korábban is olyan érzésem és most is megerősített, hogy bármennyire is nagyon jók az osztrákok, a németekében mégis van valami annyira magától értetődő és magával ragadó báj és elegancia, hogy a smaragdokétól jóval egyszerűbb kivitelben, kisebb beltartalommal is képesek elkápráztatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a németeket jobbnak tartom (nem is lehetett volna hiteles összehasonlítást végezni, ugyanis közel sem voltak jelen olyan mennyiségben, presztizsben német termelők, tételek, mint osztrákok) csak jelezni, hogy a sok smargad után felüdülés volt főleg a moseli borok fogyasztása. Hiába, mindig is az volt a véleményem, hogy ott ahol egy fajta bölcsője van, ott mindig tudni fognak olyat a fajtáról, amit sehol másutt nem.
A magyar standoknál nem volt célom a kifejezett mély merítés, de azért terveztem tiszteletemet tenni.
Következzenek a jegyzetek: