2020 első magyar egyvelegében szerepel még néhány bor az 2019-es év utolsó napjáról is, de ez egyrészt már történelmileg is így alakult ezeknél az évkezdő egyvelegeknél, másrészt meg ennyi csalás belefér. :)
2020 első magyar egyvelegében szerepel még néhány bor az 2019-es év utolsó napjáról is, de ez egyrészt már történelmileg is így alakult ezeknél az évkezdő egyvelegeknél, másrészt meg ennyi csalás belefér. :)
2020-ban sem maradhatott el a Furmint Február és a hagyományos kóstoló a Vajdahunyadvárban, nem maradhat el a borrajongós beszámoló sem. Idén a magát már nyugdíjazott borbloggernek tekintő RSzabival ketten voltunk ott a borrajongó stábjából a legnagyobb furmint-mustrán, kóstoltunk is jó sokat, fogfájásig.
Itt az újabb magyar egyveleg, kevés vörössel, annál több fehérrel. Többek között sok bor a Gourmet Fesztiválról (a Bortársaság standjának köszönhetően sok sauvignon blanc-nal), a Gourmet-n és máshol kóstolt sok tokaji (szokás szerint), és az Egytőről júniusi rendezvényének nem "Egytőről" címkét viselő borai és persze 1-1 borbár-látogatás termése.
A Tokaj-Hegyalja távolról sem nagyrészt egy központ köré koncentrálódó borvidék, hanem sok különleges gyöngyszemet tartogat különböző arculatokkal, borstílusokkal, kulturális örökséggel. Az egyes települések az utóbbi években igyekeztek a helyi borászok, termelők, lakosok összefogásával legalább időszakosan, egy-egy évente visszatérő esemény, fesztivál erejéig szélesebb közönséget megszólítani, bevonzani, abban a reményben, hogy idővel sok visszatérő vendéget üdvözölhetnek majd. Annak ellenére, hogy Tarcal bővelkedik remek borászatokban, különféle szálláshelyekben és látnivalókban, ilyen szempontból sokáig kicsit megbújt a többi hegyaljai település árnyékában. A tarcali borászok, lakosok és az önkormányzat összefogásának köszönhetően 2016 óta - a borvidék sok más településéhez hasonlóan - Tarcalnak is van saját rendezvénye, ahol egy hosszú hétvége alatt a látogatókat nyitott pincék, kóstolók, dűlőtúrák és más programok várják, általában április legvégén vagy május elején. A borászok együttműködésének másik gyümölcse egy közös, a település nevét viselő bor, amelynek az első évjárata szintén a 2016-os volt, és amelynek új évjáratát mindig a Bűbájos Hétvégén mutatják be.
A legújabb magyar egyveleg erősen fehérbor- és Balaton-hangsúlyos lesz, helyet kap benne például egy csokorra való balatonfüredi/csopaki/paloznaki olaszrizling, amelyek végül külön bejegyzést nem kaptak. Az évszaknak megfelelően több rosé is fogyott az utóbbi hónapokban, de vörösből és édesből most inkább csak mutatóban lesz néhány.
Itt az első magyar egyveleg is nagyjából az év első napjától március első hetéig bezárólag kóstolt borokkal.
Az első alkalommal 2013-ban megrendezett Nagy Tokaji Borárverés immár hagyomány lett, szerves része a borvidék életének. A Tokaji Tavasz a fő attrakcióként szolgáló árverés köré szervezett programokkal együtt Tokaji Tavasz néven a hosszabb múltra visszatekintő Tokaji Ősz mintájára már egy komplett hétvégére kínál elfoglaltságot a borvidékre látogatóknak. A Tokaji Borlovagrend szervezésében megrendezésre kerülő központi eseménynek idén is Tokaj ad otthont április 21-én, de április 20-22. között három napon át zajlanak a kísérőrendezvények - szakmai előadások, kóstolók, dűlőtúrák, borvacsorák - a borvidék különböző helyszínein.
A sétáló kóstolóval összekötött sajtótájékoztatót idén a Gerbeaud-ház átriumában tartották több termelő jelenléte mellett.
A Mikulás biztosan úgy gondolta, hogy nagyon jól viselkedtem 2017-ben, mert december 6-án gyors egymásutánban mindjárt két aszúkóstolón is részt vehettem. Sokan leírták már előttem, hogy milyen jó lenne, ha az aszú nem csupán az ünnepek alatt kerülne az asztalra, hanem bármikor ünneppé varázsolhatna egy szimpla hétköznapot is. Ami aszúink kivételes minősége ellenére is - lássuk be - egyelőre utópiának látszik, és biztosan csak hosszabb folyamat eredménye lehet. Az utóbbi években több bormarketinggel, borkereskedelemmel foglalkozó cég tűzte zászlajára az aszút decemberben, azzal a céllal, hogy - kezdetben - legalább az ünnepi asztalhoz bontsanak az emberek egy palackot a legnemesebb édes borból. Nekik köszönhetően sikerült egy nap alatt egy egész évre való aszút megkóstolnom.
Újabb magyar egyveleg, nagyjából június elejétől szeptember első napjaival bezárólag kóstolt borokkal. Több kisebb-nagyobb borvidék is fel-feltűnik benne legalább egy-egy bor erejéig, bubistól az édesig.
A friss Balassa-borok bekóstolása alatt már mellékszálként említettem, hogy részblogilag eltöltöttünk egy önkényesen előrehozott rövidhétvégét Tokaj borvidékén. Most pedig az lesz, hogy szakítunk a sokszor szükségszerű módon elvárt időrendiséggel, és nem a Szilágyi Lászlónál eltöltött első nap kétségkívül görbe ívéről, hanem az Erzsébet Pincénél minden értelemben másnap történt látogatásról számolunk be szokásos formakeretek között. Ha másért nem, márcsak azért is, mert telnek-múlnak az évek a borospalackok között, de tény, eddig mégsem volt szerencsém átlépni a Tokaj szívében található pince kapuját. Köztudott ellenben az is, hogy türelem, rózsa és hasonlóan fontos dolgok mindegyütt, szóval délelőtt ide, füllesztő nyárvégi klímaviszonyok oda, hosszában-széltében kaptunk kiváló keresztmetszetet ifj. Prácser Miklós társaságában múltról és jelenről egyaránt.
Amíg kipihenjük az ünnepi evés-ivás fáradalmait, jön a szokásos évzáró egyveleg, az első félév magyar borai után itt 2016 második hat hónapjának összefoglalója a magyar borokat illetően, a terjedelem okán két részletben.
Fehérben természetesen erős Tokaj-túltengés van, már csak azért is, mert a 2011-es és 2012-es palackjaimnak igyekszem a végére járni. A Balaton kicsit alulreprezentált, ennek legfőbb oka, hogy ősszel kiírtam magamból sok balatoni borélményemet.
A kóstolási körülményektől függően a jegyzetek között vannak nyúlfarknyiak és valamivel terjedelmesebbek, a pontok között visszakézből odavetettek és jobban átgondoltak. Így bevezetően ennyi elég is, következnek a borok.
Néhány Tokaj-kedvelő ismerőssel régóta tervezgetünk már egy nagy 2009-es száraz tokajis kóstolót, mert többen is őrizget(t)ünk néhány palackot ebből az évjáratból, a megfelelő alkalomra várva. Ahogy az ilyen esetekben gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek, így a 2009-es palackjaim csak vártak, vártak. Hétvégére nagyobb társaságot hívtam vendégségbe, pont kapóra jött a dolog és úgy döntöttem, hogy legfőbb ideje ránézni ezekre a 7 éves borokra, majd ha már lúd, legyen kövér alapon, hozzájuk csaptam a jóval kisebb 2010-es tokaji kollekciót is.
A Junibor - Fiatal Borászok Egyesülete - immár negyedik éve vette birtokba a budapesti Szent István teret, hogy a főváros egyik legszebb helyszínén mutassa be - elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélozva - azegyesület tagjai - a juniborászok - által képviselt pincészetek válogatott borait. A Junibor tagjainak száma minden évben bővül néhány taggal, így idén már 32 borászat több mint 100 borából lehetett válogatni a négynapos rendezvényen. Szombaton a hagyománnyá érett "Kedvenceink" kóstolón minden pincészettől 1-1 kiválasztott tételt lehetett megkóstolni. Természetesen nem feltétlenül az adott borászat legjobb vagy a borász igazi kedvenc tételéről van ilyen esetekben szó, lényeg, hogy a borokból színes körkép álljon össze és szinte mindenféle borkategória bemutatásra kerüljön. Így aztán könnyed gyöngyöző rosétól a különféle fehér-, rosé és vörösborokon át egészen édes szamorodniig lehetett eljutni. Sok újdonságot hoztak magukkal a borászok, de néhányan jól bevált nagyágyúkat vetettek be.
Az első tavaszi tokaji hétvégém nagy részét a borvidék névadó településén töltöttem. Sok programot kínált ez a hétvége, hiszen az eddig Sárospatakon megrendezett Tokaji Borárverésnek idén először Tokaj adott otthont, és több borászat képviseltette magát a Tokaji Fesztiválkatlanban tartott "Kóstolja meg Magyarországot" nevű eseményen is. Én viszont csak kóstolni jöttem.
Az első tavaszi borvidéki látogatásról szóló írások záróakkordjaként három pincénél szerzett élményeimet kötöttem csokorba.
A Tokaj Renaissance Egyesület évente megrendezésre kerülő borbemutatója, a Tokaj Nyitány tavaly némi "ráncfelvarráson" ment keresztül. A szervezők igyekeztek nyitni a fiatalabb generáció felé, ennek érdekében az addig jellemzően áprilisban megrendezésre kerülő esemény időpontját áthelyezték június elejére, továbbá helyszínt is váltottak: az Intercontinental helyett tavaly a Ybl Palota adott helyet a bemutatónak. Úgy tűnt, hogy bevált az újítás, a mesterkurzusok megteltek, a sétáló kóstolóra is szép számmal jöttek az emberek, a hangulat is jó volt.
2015. Az időpont maradt, a helyszín ismét változott ebben az évben: az idei kóstolót a Stefánia Palotában rendezték meg. Nem tudom, hogy a nagy meleg volt az oka, vagy esetleg a belvárostól kissé kijjebb eső helyszín, esetleg mindkettő, vagy egyik sem, mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy a tavalyihoz képest idén valamelyest megcsappant a résztvevők létszáma. A (tág értelemben vett) borászok közül is kevesebben jöttek el személyesen, kb. a standok kétharmadánál állt ott a borász/marketinges/kereskedő/tulajdonos valamelyike.
(A Tokaj Renaissance logóját innen metszettem)
A sétáló kóstolót és a külön teremben helyet kapó aszúbárt kiegészítő három mesterkurzus a tokaji pezsgők, a 2011-es aszúk és a résztvevő pincék egy részének régebbi tételei köré szerveződött. Tavaly pezsgőztem is, aszúztam is, idén viszont inkább a régebbi tételekre voltam kíváncsi.
A tavaly debütáló Hárslevelűk Éjszakája idén helyszínt váltott és a Vajdahunyadvár román kori kerengőjében kapott helyet. Az adottságainak köszönhetően hűvös, árnyékos, körbejárható udvar több szempontból is jó választásnak bizonyult. A kóstoló az átlagos "tömegrendezvényekhez" képest családias, oldott hangulatban telt. Könnyen oda lehetett férni a standokhoz, nyugodtan lehetett beszélgetni a borászokkal vagy a kóstolótársakkal. Kézdy Dániel szerint a mérsékeltebb érdeklődés talán arra is visszavezethető, hogy a gyakran furmint-kistestvérként kezelt és kommunikált hárslevelű (remélhetőleg csak egyelőre) nem vonz annyi látogatót. Összesen 19 pincészet mutatta be borait a rendezvényen, túlnyomórészt Tokaj-Hegyaljáról érkeztek a kiállítók, de Eger, Somló és Villány is képviseltette magát a kóstolón.
(A fotót az esemény facebook-oldaláról metszettem)
Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.
Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.
Az évek során több 2011-es, ún. tokaji "birtokfurmint" gyűlt össze nálam (a kezdeti "véletlen" felhalmozódás után később már szándékosan), és ha már egyszer így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket valamikor együtt megkóstolni. Ez az alkalom végül meglehetősen spontán érkezett el idén március közepe táján, így a 2011-es szüret után jó három és fél évvel repült ki a dugó (csavarzár) a palackokból. Így egy füst alatt a tokaji termékpiramis alsó szegmensét is sikerült megszondázni, és a fajta érésével kapcsolatban is elsőkézből szereztem újabb tapasztalatokat.
Természetesen nem ezek a borok képezik a tokaji termékpiramis csúcsát, három és fél év pedig nem számít feltétlenül hosszú időnek érlelés szempontjából, ráadásul éppen ezek a tételek nem is annyira hosszú érlelésre készültek. Mindazonáltal érdekes volt megnézni, mit tudnak az "alapborok" ennyi idő távlatából.
Egy ideje tartozom már ezzel a beszámolóval, hiszen két hónap telt el az esemény óta, de valahogy nehezen állt össze a fejemben, mit és mennyit is lehetne, kellene írni az eseményről. Egy biztos: hosszúra sikerült a visszaemlékezés.
A Tokaji Ősz a borvidék legfontosabb rendezvénye, amelyet tavaly óta a Tokaj Alapítvány és a tokaj.hu szervez. A programsorozat központjában természetesen a tokaji bor áll, az ehhez kapcsolódó gasztronómiai és zenés programokkal összekötve. Az idelátogatók több csoportba osztva ismerkedhetnek a hegyaljai borászokkal, borászatokkal, boraikkal és a nevesebb helyi éttermek fogásaival.
A XI. Tokaji Ősz az aszúszemek, töppedt szemek és egészséges szemek egybe szüretelésével születő édes bort jelölte meg a rendezvény központi témájaként, így a borvacsorák menüsorai is elsősorban ilyen borokra és az azokhoz illő fogásokra épültek.
A hétvége a pénteki „0. nappal” indul, amelynek tematikája inkább a borvidéket jobban ismerő érdeklődőknek szól: egy aktuális témát boncolgató beszélgetés, majd egy adott borvidéki településhez kötődő kóstoló. A program gerincét a szombati és vasárnapi események képezik. A Gróf Degenfeld Kastélyszálló ad otthont a szombati ünnepélyes megnyitónak, amelyet a szálló parkjában felszolgált ebéd és borkóstoló követ. Este patinás helyszíneken tartott borvacsorákon a borvidék legjobb séfjei által megálmodott menüvel, valamint a vendéglátó és a vendégborászat boraival kényeztetik a vendégeket. Vasárnap a reggeli után borkóstolással egybekötött dűlőtúrák következnek, végül pedig a zárórendezvény keretében ebéd és egy miniborfesztivál búcsúztatja a résztvevőket.
A pénteki beszélgetésre mindenképpen ellátogattam volna, de a rendezvény előtt pár nappal megcsörrent a telefonom és kellemes meglepetés ért: Prácser Hajnalka és Prácser Miklós, azaz az Erzsébet Pince kedves meghívásának köszönhetően a vasárnapi zárórendezvényen is részt vehettem. Szombaton külön utakon jártam, arról majd máskor, de most nézzük mit kínált a 2014-es Tokaji Ősz nyitó- és zárónapja. Vigyázat: maraton!
Sárgamuskotály... a muskotályos fajták legnemesebbike és a legősibb szőlőfajták egyike. A harmadik legjelentősebb – és egyben az egyetlen nemzetközi – fő fajta a Tokaji Borvidéken; itt az ültetvények területének kb. 2-3 10 %-át teszi ki. Lédús bogyókat terem, finom savakkal, jó cukorgyűjtő, és aszúsodásra is hajlamos. Érzékeny viszont a peronoszpórára, a lisztharmatra és tömött fürtjei miatt rothadékony is. (Az idei évjárat bizony nem kedvezett a fajtának.) Más fajtákkal házasítva játékosságot, bujaságot, intenzív fűszeres illatjegyeket tud csempészni a borba, a muskotályos jegyek már néhány százalékos részarány esetén is határozottan érvényesülnek - ízlés dolga, hogy ezt ki mennyire szereti. Friss, üde virágos, gyümölcsös aromáit gyakran egy kevés maradékcukor teszi hangsúlyosabbá, kedvesebbé. Korán leszüretelve, reduktív iskolázást követően száraz vagy félszáraz fajtaborként lepalackozva térítőborként is jól működhet, kellemes, behízelgő aromáinak köszönhetően. Tokaj-Hegyalján kívül a Mátrában is születnek szép borok a fajtából, a többi borvidékünkön csak elvétve kerül önállóan palackba. A 2013-ból a szépen megmaradt savak élénkségét egy kevés maradékcukorral kiegyensúlyozva szép borok kerültek palackba: az elmúlt évekhez képest feszesebb struktúrájú vázat díszíthettek fel a fajta üde aromái.
(A fotót a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok facebook-oldaláról vettem kölcsön)
Hétvégén egy csokor tokaji sárgamuskotályt vettem górcső alá, hogy aztán a repeta-körre csatlakozzon egy másik borvidék képviselője is.
A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – idén ismét Budapesten, a Szent István Bazilika előtt tartotta immár hagyományos nyárzáró kóstolóját. Az eseményt korábban Etyeken rendezték meg, de tavaly a fővárosba költözött át a rendezvény és egyben átalakult több napos fiesztává. Az előző évhez képest is történt néhány változás: a Junibor Ünnep már csütörtöktől vasárnapig tartott, a borászok pedig késő délutáni-kora esti „fogadóórák” keretében mutatták be az általuk választott tételeket, míg a nevükkel fémjelzett standok déltől éjfélig nyitva állnak, de immár a borászok állandó jelenléte nélkül. Szombat délután a DiVino Bazilikában egy szűkebb körű kóstolóra is sor került, ahova minden borász kedvenc tételét küldte el, és sokan személyesen is megjelentek. A Junibor elnöke, Árvay Angelika nyitotta meg a kóstolót és rövid beszédében egy szép gesztussal a nemrég elhunyt Bussay Lászlóról is megemlékezett. Kihirdették az Év Juniborásza díj idei nyertesét is: Sebestyén Csabáé lett az elismerés.
Ez a jegyzet is kallódik már egy ideje: még június elején látogattam meg egy hétvége alkalmával a három pincét. A Holdvölgynél a pincét már alaposan megismertem márciusban, most a dűlőkön és egy vertikális hárslevelű-kóstolón volt a sor. Barta Károllyal még májusban, a Szent Orbán ünnepen beszéltem meg, hogy hamarosan visszatérek egy dűlőtúrával összekötött kóstolóra. A Mádon töltött pénteki és szombati napot követően vasárnap még tettem egy gyors kört Tokajban is az Erzsébet Pincénél, majd búcsúzóul egy kicsit időztem a Tokaji Borfesztiválon is.
(Öreg Király)
A Tokaj Renaissance Egyesület éves budapesti borbemutatója, a hagyományosan tavasszal megrendezésre kerülő Tokaj Nyitány idén több szempontból is megújult. Ismét a Borjour csapata szervezte a kóstolót, de szinte minden más változott. Április helyett júniusban került sor a rendezvényre. A kóstoló új helyszínre, az Ybl Palota belső udvarára és különtermeibe költözött. A jegyárakat csökkentették, viszont az aszúkat egy külön helyiségben, fizetős rendszerben lehetett kóstolni. A mesterkurzusok ingyenesek voltak, csak regisztrálni kellett, természetesen gyorsan be is telt mindkettő. Minden jel arra mutat, hogy a Renaissance a törzsközönség mellett igyekszik új arcokat megszólítani, több fiatalt vonzani a rendezvényre.
Mindkét mesterkurzus témája izgalmasnak ígérkezett: a tokaji pezsgők és a 2010-es évjárat aszúi kerültek reflektorfénybe.
Egyveleg rovatunkkal jelentkezem az év utolsó előtti napján. Kaptam hideget is, meleget is, előbbit főképpen a magyar borászoktól. Szekszárd kiváltképp gyengén teljesített, a két forró év egyértelműen cserbenhagyta déli borvidékünket. Önkéntelenül eszembe jut az elmúlt napok vitája arról, mit is kellene innia és miről is kellene írnia a magyar borbloggernek. De ez legyen az én problémám.