Megint csalok, igazából ez is két hétvége „krónikája”, már legalábbis ami a Balassa borokra eső részüket illeti. Májusban teljesen véletlenül találkoztunk Balassa Istvánnal Mádon, ekkor a 2011-es, 2010-es, 2009-es évjáratok boraiból szemezgettünk. A második kóstolóra két hónappal később került sor, akkor a 2012-es borokat és a 2009-es aszút vettük górcső alá. Mindkét kóstolót megelőzte egy rövid dűlőtúra. Májusban gyalogosan a Nyulászó és a Szent Tamás ültetvényei között vezetett utunk, júliusban autóval tettünk egy nagy kört: Dorgó, Thurzó, Bomboly, Szent Tamás.

Balassa István folyamatosan járja a borvidéket, így talált rá több kicsi, de remek adottságú parcellára, ahol boraival képes lehet megmutatni az adott fekvés egyedi vonásait, szortimentjén keresztül pedig a borvidék sokszínűségébe is betekintést enged. A borász szándékosan az összetettebb geológiai adottságokkal rendelkező termőhelyeket keresi, amelyek a boroknak is sajátos arculatot kölcsönöznek. A Thurzó borainak sajátos karakterét a vékony löszréteg alatt rejtőző piroxén-dácitos alapkőzet adja, a Mézes-Mályon szinte az összes, a borvidéken fellelhető vulkanikus kőzet megtalálható, míg a Dorgón riolit, perlit, hidro-kvarcit, riolittufa is megtalálható.

Kissé leálltam ezzel a sorozattal. Nem véletlen, nehéz találni igazán jó párosításokat, amikor tényleg olyan a borok stílusa, hogy fajta-különbözőség ellenére mégis passzolnak, meg még árban is,meg még évjáratban is. Most sem sikerült kifejezetten ilyeneket összeállítani, de már közel féléve szomorkodnak ezek a jegyzetek, így gondoltam megosztom már őket.

Május utolsó hétvégéjén ismét megrendezték a budai Millenáris Parkban az ország valószínűleg legjelentősebb gasztró-fesztiválját, a Gourmet Fesztivált, ahol a legfontosabb éttermek és számos borászat ételeit, illetve itókáit ízlelhette meg a közönség. Idén a központi téma a rakott krumpli volt. Egy délutánra terveztem csak a látogatást, aztán némi szerencse folytán ebből három délután lett. Az időjárás ugyan nem volt túl kegyes az első napokon, de hétvégére így is megtelt a fesztivál. Sajnos ételt kevesebbet kóstoltam, mint szerettem volna, borból, azt hiszem, éppen eleget. Lássuk!

A furmint, a kékfrankos, és az olaszrizling után immár a hárslevelűnek is van saját rendezvénye. A leginkább a furmint „kistestvéreként” kezelt, picit háttérbe szorított fajta véleményem szerint önállóan is megérdemli a figyelmet, hiszen a furminthoz hasonlóan képes több arcát is megmutatni, közvetíteni a termőhely üzenetét, azonban behízelgőbb aromatikájának köszönhetően talán jobban megtalálja az utat a kezdő borfogyasztókhoz, azaz „térítőbor” szerepére inkább alkalmas lehet, mint a furmint.

Kézdy Dániel, a Furmint Február szellemi atyja már hosszabb ideje igyekszik a hárslevelű fajtára is egy rendezvénysorozatot felépíteni. Az eredeti tervek szerint a Hárslevelűk Éjszakája (röviden: HÉJ) tavaly debütált volna, de a főszervező végül úgy érezte, megéri várni egy évet az első rendezvénnyel. A cél – a Furmint Februárhoz, vagy a Kékfrankos Most!-hoz hasonlóan – egy „önjáróvá” váló mozgalom beindítása, amelynek révén folyamatosan kisebb rendezvények is csatlakoznának a jövőben a fő kóstolóesthez. A Furmint Február Vajdahunyadvárban tartott nagy kóstolójához képest Kézdy Dániel a HÉJ debütáló rendezvényét egy oldottabb hangvételű, kisebb létszámú, a végén laza boros buliba átforduló eseményként képzelte el. A helyszín kiválasztásánál is ezt tartotta szem előtt: a Budapesti Harisnyagyár épülete loft-szerű, tágas belső terével és underground hangulatával inkább csábít bulira, mint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum patinás épülete.

Ismét elérkezett aktuális tokaji nagy száraz kóstolónk, ezúttal a 2012-es évből szemezgettünk. Furmintok és hárslevelűk, illetve házasítások vegyesen. Lehet mondani, hogy elsősorban a „szokottabb nevek” munkásságát követtük, de azért most is lesz egy-két „kakukktojás”.

A kóstolás vakon történt és ismét hangsúlyozom a most következő leírások is alapvetően ennek megfelelően születtek. Volt ugyan visszakóstolás, néhány tételt más sorrendben nézve egymás mellett, de alapvetően nem változtattam az első körben kialakított véleményeken. Nincs a címkék ismeretében meggondoltam magam, nézzétek hogy kinyílt meg miegymás. Azért írom ezeket, mert könnyen lehet, hogy máskor, nem vakon, NEM pont ezek az eredmények, pontok születtek volna. Még a leírásokban szereplő aroma-ízjegyek se biztos, hogy ezek lettek volna, ha az ember a termelő és termőhely ismeretében előre „kalibrálja” érzékeit, hogy várhatóan miket is fog érezni a borban. Zárójelben azt is megjegyzem, hogy a sor közel egészét abszolút mellétrafáltam, tehát nem az az eset áll fenn, amikor felismerjük a tételt és innentől pontosan úgy járunk el, mint nem vak kóstolásnál. (illetve részben igen, csak a borok zömére aggatott jelzőket eredendően más tételnek címeztem :)

No, ne csépeljük tovább, íme a kóstolónk kivonata az én szemszögemből:

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

Idén 5 éves a Furmint Február. Ennek örömére a rendezvénysorozat szervezői - Tóth Adrienn és Kézdy Dániel - január végén egy különleges kóstolóra hívták a hazai borsajtó képviselőit, ahol néhány borász és kereskedelmi forgalomban ma már nehezen elérhető furmintjaik társaságában, oldott, laza hangulatban készülhettünk fel a februári eseményekre.

A kóstolónak egy régi óbudai gyárépület legfelső emeletén található, szépen felújított rendezvényterem adott otthont. Bodó Judit (Bott Pince), Balassa István (Balassa Bor), Dorogi István (Dorogi Testvérek Pincészete) és Szilágyi László (Gizella Pince) kóstoltatták boraikat, amelyeket Vinoport saját készletéből bocsátott rendelkezésükre. A családias hangulatú összejövetel minden résztvevő számára tanulságos volt, hiszen a régebbi tételek jó részét maguk a borászok is hónapokkal, vagy akár évekkel ezelőtt kóstolták utoljára.

A Borrajongót ungert és jómagam képviseltük, a jegyzeteinket az ilyen esetekben megszokott négykezes stílusban közlöm.

Még el sem érkezett a furmintot a középpontba helyező februári rendezvények ideje, de tokaji borokból már januárban extra adagban részesültem. A Bortársaság 2012 decemberében hagyományteremtő célzattal tartotta meg első évjárat-bemutatóját, az aktuálisan piacra kerülő 2011-es tételekkel és a borokat készítő borászatok képviselőinek részvételével, óriási érdeklődéssel övezve.

A 2012-es évjárat bemutatójára idén januárban került sor, az első bemutatóhoz hasonlóan két részletben. Az érdeklődés idén sem csökkent: mindkét kóstoló betelt alig néhány nap alatt. A borokat a borászatok képviselői – többnyire maguk a borászok – is elkísérték. Az idő legnagyobb részében beszélgettem így nem jegyzeteltem különösebben részletesen, és azon is gondolkoztam, hogy eltekintek a pontozástól, tekintettel arra, hogy a borok még nagyon fiatalok. Több borász is úgy értékelte, hogy ha csak rajtuk múlna, ezek a borok piacra kerülés helyett még érlelődnének. Végül maradtak a pontok, amolyan jelzésértékkel. Következzenek a borászatok, és a borok, távirati stílusban.

Az elmúlt évek szokásainak megfelelően karácsonyi hazalátogatásom alkalmából drbarta ismét odatette magát és egy remek kóstolót szervezett, amelyet ezúttal is köszönök, nagyon élvezetesre sikerült. 2008-as száraz fehéreket kóstoltunk vakon, jónéhány nemzetközi szinten is fontosnak tartott fehérboros vidéket érintve: német és osztrák rizling, dél-afrikai sauvignon blanc-semillon cuvée, loire-i chenin blanc, burgundi és tokaji is szerepelt a sorban. Azt gondolom, sikerült minden vidékről a legkomolyabb borok közül összeválogatni a résztvevőket. Bő másfél-két másodperces „unszolás” után sikerült meggyőznöm a blogolástól visszavonult drbartát, hogy bocsássa rendelkezésemre jegyzeteit, így négykezes formában adom közre a kóstolón született gondolatokat. Íme a borok, (vak)kóstolási sorrendben:     

Először is boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak! :)
Az új évet még kicsit a múltba visszakanyarodva nyitnám meg: azokról a borokról fogok most ömlesztve megemlékezni, amelyeket az utóbbi két hónapban kóstoltam, legalább jó 6 pontos élményt nyújtottak, magamnak jegyzeteltem, de itt különböző okok miatt nem írtam róluk. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzenek a borok!

Bár eddig is nyilvánvaló volt számomra, hogy igen nehéz száraz tokajiakból rossz, vagy akár közepes sort összerakni, de a pénteken nyitott két-két furmint és hárslevelű minden várakozásomat felülmúlta. A tizenegyes dűlős borok alapján egyértelmű, hogy a kivételesen jó évjáratnak és a precíz pincemunkának köszönhetően olyan borok születtek, amiket még minden bizonnyal évekig fogunk követendő példaként emlegetni. A kóstolt borok alapján nehezen tudom meghúzni a két klasszikus hegyaljai fajta közötti megbonthatatlan határvonalat; ha jó kezekbe kerül, a furmint is tud legalább annyira csiszolt, részletgazdag és törékeny lenni, mint a hárslevelű. Ráadásul úgy, hogy semmit sem veszít abból az üzenetből, amit a termőhely hozzáad az összképhez. De nem tudom szó nélkül hagyni a Szil-völgy ígéretét sem; ha a Szilágyi László által gondozásba vett terület már két évvel ezelőtt ilyen izgalmakat rejtegetett, akkor érdemes lesz odafigyelni, hogy mit hoz a jövő.

Ismét lehetőségem volt néhány magyar bort mutatni new york-i és philadelphia-i borbarátaimnak. Kóstoltunk már magyar fehéreket többfelől, legutóbb vörösöket szintén több borvidékről, ezúttal pedig úgy gondoltam, hogy fókuszáljunk Tokajra. Öt száraz és két édes bor került sorra, amelyekkel nagyjából sikerült is lefedni a főbb fajtákat és bortípusokat. A társaság egyöntetűen szerette az édesborokat, a szárazak közül is mindenki talált kedvére valót. Most már csak az az egyetlen probléma, hogy tudtommal ezen borok egyike sem beszerezhető néhány ezer kilométeres környezetemben...

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Ezt a kóstolót még év eleji tokaji kirándulásunk alkalmával álmodtam meg. Ugyanis végigjárva kedvenc pincéimet, megkóstolgatva a hordómintákat az az érzésem támadt, hogy 2011-ből jóval több meghatározó hárs fog születni, mint bármikor korábban. Emlékszem, már alig vártam, hogy a legjobban tetsző tételeket végleges formájukban, készen, egy pazar sor keretein belül itthon is megnézhessük, rájuk csodálkozhassunk a  "klubbal" együtt is.

A sor megszületett, nagyjából sikerült beszerezni mindegyiket azon hársak közül, melyek az említett tavaszi, elég fokozott tempójú túránk során mély hatással voltak rám, egy kivételével ezekből a borokból állt össze a kóstoló.

Nagy elvárásaim voltak gyakorlatilag mindegyik tétellel szemben, a sort vakon kóstoltuk.

A szokatlan jelölésben utalást találhatunk a borász nevére (Balassa), a bor termőhelyére (Betsek-dűlő), illetve a borász életkorára, házszámára, az út számára, melyen gyakran közlekedik (37). 

Eleinte igen zárkózott az illat. Időt hagyva neki egyre szebb lesz, némi megszokottabb late harvest-es kajszin kívül sokkal inkább birsalma, körte, alma, pici akácméz fedezhető fel. Közepesnél nagyobb test. Telt ízek, az illathoz hasonlóan érett fehér húsú gyümölcsökkel. Korrekt struktúra, közepesen tömör kortyközép, ásványosabb irányba forduló karakter. Nem túlzó édesség, könnyedén kiegyensúlyozzák a fajsúlyos, széles, kellően élénk savak. Közepesnél hosszabb lecsengés, pici, nem zavaró cseresség az utóízben. Lehet szokatlanul hangzik, de az értékeinek, illetve gyümölcseinek jellege, általános világa alapján nekem félúton volt egy tipikusabb édes tokaji és egy komolyabb, érett alapanyagból készült száraz tétel karaktere között, lehet kicsit közelebb is az utóbbihoz annak ellenére, hogy 97 gramm maradékcukorral bír. Összességében lehetne talán picit csiszoltabb, illesztés-mentesebben gördülékeny, de rendben van. 6 pont.

Sárospatakról Mádra vezetett utunk. Itt Balassa Istvánnal találkoztunk, aki a saját boraiból és a Szent Tamás Pincészet tételeiből is hozott egy merítésre valót.

István azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek annyira rossz véleménnyel a 2010-es évről. Elmondása szerint a kulcs a megfelelően korán és megfelelő határozottsággal végbevitt növényvédelem volt, ami ha megtörtént, a későbbiekben már kezelhető volt a helyzet. Nem nagy mennyiségben, de szépen beérett, jó savakkal rendelkező alapanyagot szüretelt.

Ezt a sort kóstoltuk:

Balassa István borai rendre szépen szerepelnek nálunk. A tavalyi furmint kóstolóink legjobbjai között voltak a sorba választott borai itt és itt.

Ami viszont eddig még kimaradt, egy komplett sort kóstolni a borásztól, hogy egy teljesebb képet lehessen kapni a munkásságáról.

A közelmúltban publikált tokaji kirándulásunk során ez végett feltétlen el szerettem volna jutni hozzá is. Sajnos csak egy igen rövidre szabott személyes találkozót tudtunk az idő-faktor miatt összehozni, viszont  sikerült egy szép sorra való borhoz hozzájutni, melyeket azután otthon teszteltük a társasággal.

Emlékeim szerint kb. 60 g/l maradékcukor-tartalommal bíró tétel.

A múltkori furmint-sorunk olyan felemelő volt, hogy mielőbbi folytatás után kiáltott. Annál is inkább, mivel legutóbb ugye "csak" 07-esek és 08-asok voltak vegyesen, látni szerettük volna, hogy mi a helyzet a 09-esekkel, így ezúttal kizárólag ilyeneket válogattunk.

Mivel már egy ideje külön Demeter Zoltán-kóstolót is terveztünk, most igyekeztünk a két ötletet egy huszárvágással egyesíteni. Így az említett termelő több tétele is jelen lesz.

Kíváncsiak voltunk nagyon, hogy most is megismételhető lesz -e az előző sor átlagosan ütős szintje.

Ezúttal is vakon kóstoltunk, ebben a sorrendben:

A tokaji furmint olyan téma, amihez újra és újra vissza kell térni. Időszerű volt már idén is tartanunk egy nagyszabású kóstolót.

Íme: