Bősz Adrián borai eddig inkább elkerültek, pedig minden egyes kóstolt tételnél éreztem, hogy nem ártana ismerkedi velük. Adrián valahogy nem a fősodort követi, borai okosak, intelligensek és ezzel kiemelkednek Szekszárd mai divatirányzataiból. Külön megér egy megváltást, hogy a borvidéken szinte páratlanul non-cashflow módon képes fehér fajtákhoz is hozzányúlni. Pedig anno Szekszárd nem csak nagytestű vöröseiről és gyenge fehérborairól volt híres. Vizsgálódásunk tárgya éppen egy rajnai rizling, amely már nem az alap szortiment, hanem egy magasabbra pozícionált termékvonal része. A palack tartalmáról nem áll rendelkezésre sok információ, csak annyit tudunk, hogy a gyümölcs a Bátán található Csóka-hegy dűlőben termett.

Ennek a posztnak tartalmilag nem sok köze lesz Tokajhoz, csak a kóstoló helyszíne és ideje végett kerül a hétvége élményei közé.

Tulajdonképpen arról van szó röviden, hogy az én közreműködésemmel abszolváltunk egy elsősorban Wachau-témájú kóstolót a  "Ne csak írja..." -sorozat legutóbbi résztvevő borászaival.

Íme:

A napokban nyílt néhány tétel itthon. Egyszerre ugyan, bár semmiféle tematika nem fűzte őket össze, csak annyi, hogy valamennyien tokajiak.

Íme:

Április végén járt Magyarországon Niklas Jörgensen, a Wine Virtuosity és a Mad About Madeira blogok nemzetközileg olvasott szerzője. Látogatása elsősorban a magyar borok iránt egyre fokozódó érdeklődésének, másodsorban Octopus kolléga személyes invitálásának köszönhető. A program kissé sűrűre sikeredett, az Alkeszon megénekelt „Hetedhét csúcsmerlot” kóstolóval indult. Másnap villámlátogatás Egerben, a Gróf Buttler új pincéjében és a Nagy-Eged hegyen. Egyértelmű, hogy a program csak Tokajjal folytatódhatott, ahol én is csatlakoztam a kis társasághoz. Itt Demeter Zoli „one man show”-jával indítottunk, aztán Szilágyi Laci (Gizella Pince), majd Balassa István következtek. A túra Szepsy Istvánnál fejeződött be, egy komplett délutánt töltöttünk a Mád feletti dűlőkben és szótlanul hallgattuk Pista bá’ szavait. Tokaj hihetetlen, mindig újra és újra rácsodálkozok. Azt hiszem, Niklas – aki elég jól ismeri a Tokaji édeseket – maga is meglepődött a száraz borok kiemelkedő minőségén és a borászok közvetlenségén. A látogatás egy kiváló kis vacsorával fejeződött be, ahol más borvidékekről származó magyar borokra fókuszáltunk. No, de itt meg is állok, mert valójában Niklas feladata a beszámoló.

Folytatnám a beszámolót a Vie Vinumról. A második részben összegyűjtöttem azon borok jegyzeteit, melyeket Alsó-Ausztria Wachaun kívüli vidékeiről, illetve egy érintőleges burgenlandi merítésből sikerült kreálni.

Íme:

 Tegnap este ismét a kis üvegcsés módszerhez fordultam segítségért, hogy fesztiválozzak még egy utolsót, de mégis élvezhessem a családi kört otthon egyidejűleg.

Megint négy tételből vittem haza.

A Tenuta Argentiera pincészet bemutatkozó borkóstolójára kaptam a minap meghívást. A meghívón szereplő Vinopolis őszintén meglepetett, hiszen a tavaly év végén nagy elánnal elinduló vállalkozás 2012 januárjában – botrányos körülmények között – kénytelen volt be is zárni. A borbártól a borszaküzleten keresztül a WSET iskoláig mindent kínáló Vinopolis úgy tűnik, újra bontogatja szárnyait és máshol, picit máshogy, de ugyanazzal a koncepcióval újra megnyit. Akit a részletek érdekelnek, a Borászportálon olvashat egy friss interjút Szente Zsolttal, a Vinopolis tulajdonosával. A cég nagykereskedelmi engedéllyel is rendelkezik, így egy sor külföldi pincészet borait tervezik importálni. A pincészetek hazai bemutatkozásának sorát a toszkán Bolgheriben található, igen jó nevű Tenuta Argentiera nyitotta meg. A birtok képviseletében Stefano Bernabei érkezett, hogy Bolgheriről és az Argentiera-ról meséljen nekünk.

Régóta tervben volt már a mostanság (legalábbis Európában) sokszor lenézett, nem igazán divatos californiai cabernet sauvignon-ok közül megkóstolni néhányat. Az eddigi tapasztalatok alapján az igazán olcsó ($5-10) újvilági borok valóban végtelenül unalmasak, azonban ha valaki nem vágyik változatosságra, tökéletes választásnak bizonyulhatnak, hiszen személy szerint egyetlen technológiai problémával sújtott újvilági palackkal sem akadtam még össze. Az USA-ban a mai napig közkedvelt a cabernet (az „anything but cabernet” helyett a „nothing but cabernet” sokkal inkább jellemző), én is könnyedén összeszedtem pár palackkal a hatalmas választékból. Nyilván ha arra kíváncsi az ember, hogy mit tud egy szőlőfajta az adott régióban, akkor érdemes a komolynak tartott termelők borai közül (is) kicsippenteni párat. Én is így tettem. A borok zöme (az első kettő és az utolsó kivételével valamennyi) California talán legnépszerűbb és legismertebb területéről, a Napa-völgyből származott. Az alábbi borokat vizslattam meg:

A Bortársaság beerősített Burgundia-fronton. A Mondovino című filmből megismert Montille-család borai közül néhány most már nálunk is kapható.

A távolabbi gyökerekre visszanyúló "Domaine" mellett a "gyerekek", Étienne és Alix  2003 óta működtetik a hasonló névvel fémjelezett Masion-t is, azaz felvásárolt szőlőből bort készítő négocian házat. Nem lenne szerencsés, ha bárki ebből valamiféle negatívumot szűrne le, léteznek piszkosul jó borok a világban, melyek vásárolt szőlőből vannak. Sok helyen van ennek a tradíciója, és nem feltétlen a felhozatal alját kell, hogy ezek a borok képezzék.

A most vásárolt és kóstolt borok, viszont tényleg a szortiment alját képviselik, egy alap vörös és egy alap fehér. A kóstolás másnapján, a maradékokhoz nyitottam egy szintén alap Louis Jadot-vöröset is.

A fene gondolta volna, hogy nagy csinnadrattával elmegyek a VinCE-re és a legérdekesebb, legütősebb borokat nem holmi külföldi szakértő vezette mesterkurzuson, hanem az egyik kiállító standján fogom megtalálni, egyetlen picike kis asztalon. Aki hallgatott önnön mézlopója finom jelzéseire, biztosan képtelen volt remegés nélkül elhaladni a WineAge standja mellett. Részemről is nagy hiba lett volna elhalasztani azokat a borokat, amelyeket nemhogy hétfő este nem bontogatok a paprikás krumplihoz, de egy sokszemélyes, exkluzív kóstolót is bajosan volna kedve bármely borbuzinak megfizetni. Természetesen a kóstolás „fesztiváli” körülmények között történt, de talán óriásit nem tévedhettem. Persze, nagyon jó volna megnézni ezeket a borokat otthon, fehér falak között is, de ilyen tömegű szipkázásért cserébe az ember elvisel némi kellemetlenséget. Hogy mind elolvassátok, a kóstolási jegyzeteket két részletben fogom szerepeltetni.

„Klasszikusan disznósonkából készül a húsvéti sonka – mondta a Húsipari Kutatóintézet főmunkatársa. Nagy Sándorné hozzátette: annál olcsóbb, minél több benne a páclé, ugyanakkor ez az élvezetén nem változtat.” (InfoRádió, 2012. április 5.)

No, nálam ezzel a felütéssel kezdődtek meg a Húsvéti Ünnepek. Nem rossz, gondoltam, végül is hiába a sok száz év hagyománya, hiába a millió ős erőfeszítése, mikor páclével is jól lehet lakni. És még fizetni is kell érte. Kísértetiesen emlékeztet ez arra, hogy mennyi szőlész és borász gondolja még ma is, hogy a terméskorlátozás a „pesti firkászok” agyament baromsága. A gyomirtó, a műtrágya, a tápsó, az olasz mustsűrítmény és a műtannin alkotják azt a páclét, ami az egész végterméket összetartja. Persze, az élvezeti értéket semmi sem befolyásolhatja. Próbáltam Húsvétkor inkább nem gondolni erre, és felsőbbrendű önbizalommal rántottam elő pár megbízhatónak gondolt palackot. Ha bölcsen pislantottam volna a biodinamikus naptárra, tudhattam volna, hogy az Ünnepi hétvégén nem a földi hívságoknak, hanem a gyökereknek áll a zászló.

A magyar piacról szemezgetve sajnos rendkívül nehéz megismerni Új-Zéland borait. Itt egy sauvignon blanc, ott egy pinot noir és már ki is merítettük a hazai kínálatot. Pontosan ezért is ültem be izgalommal a VinCE keretében rendezett Új-Zéland szemináriumra. Előadónk az Új-zélandi születésű, de Angliában élő Peter McCombie MW. Lustaságomból és terjedelmi okokból kifolyólag nem próbálnám meg összefoglalni előadását, végigszaladt a borvidékeken, a termesztett fajtákon és a termőhelyi borok jellemzőin. Ha valaki megkérne, mondjam el slágvortokban mi jut eszembe Új-Zéland borairól, már fújnám is: környezettudatosság, metsző tisztaság, konzisztensen jó minőség, magas ár és csavarzár. Természetesen ezen „elméletemet” McCombie előadása sem döntötte meg, sőt egészen meghökkentem azon, hogy a 2012-es évvel bezárólag az Új-zélandi termelők 100%-a fog rendelkezni a „Sustainable Winegrowing New Zealand” tanúsítvánnyal, amely fenntartható és környezettudatos gazdálkodást követel meg a borászatoktól.

Folytatva a VinCE-vel kapcsolatos kalandozásokat, a Spurrier-féle sauvignon kóstoló után jöjjön Villány és a cabernet franc. A 2007 és 2009 közötti tételek kóstolója előtt Malatinszky Csaba egy igazán remek előadást celebrált a szőlőfajta jellemzőiről és optimális termesztési körülményeiről. Természetesen részletesen hallhattunk Villány és a franc nexusáról is. Elhangzott, hogy különleges ajándék a Villányi borvidék elhelyezkedése, hiszen a kontinentális klímazóna déli része mediterrán hatással kényezteti a szőlőket. A csapadék optimális mennyiségének hála a bordeaux-i fajták kiválóan alkalmazkodnak a borvidékhez, a legtöbb évjáratban megbízhatóan elérhető a fiziológiai érettség.

A St. Andrea és az Orsolya után az egri Verőszala utcában, közvetlenül Gál Tiborék mellett tanyát ütött Kovács Nimród Winery-nél tettünk egy gyors látogatást. A Verőszala különös földalatti varázsát a pompás, évszázados korú pincék adják, amelyek fürgén futnak be a városnak már áldozatul esett tufavonulat alá. Persze az árnyoldal itt is a föld felett van. Mit sem sejthet erről a csodás lenti világról az, ki csak bambán végigsétál itt, hiszen a kátyús utca romba dőlt présházai és a köztük fura színben játszó ízléstelen családi házak inkább űzik, mint húzzák az embert. Feljebb, az utcában rendezetlen porták, szemét szerteszét. Ismét egy lehangoló borvidéki szentély, tartok tőle az itt élőknek halvány lila fogalmuk sincs arról mi történik körülöttük. A haladóbb elmék másképp gondolkodását egyedül Gál Tiborék és a Kovács Nimród Winery patikarendben felújított présházai jelzik.

A Loire-völgy egyike kedvenc fehérboros vidékeimnek. Ezúttal innen válogattam össze hat bort. Nem volt nagyon komoly a merítés, a borok sokkal inkább az ismerkedést, mint a komolyabb elmerülést szolgálták. A hangsúly -az ezúttal kissé csalódást keltő- vouvray-i chenin blanc borokon volt, de kóstoltunk 1-1 bort Sancerre, Pouilly-Fumé és Savennières vidékéről is. Az alábbi nedűket vettük górcső alá: