Már jó ideje szükségem volt hiánypótlásra Losonci-borok, egyáltalán mátrai borok kapcsán. A közelmúltban sikerült végre néhány tételt beszerezni.

Első nekifutásra a még kereskedelmi forgalomba nem került (de már hamarosan kijövő) 2008-as Úrráteszi-kékfrankost sikerült megkóstolni.

Én azon kevesek közé tatozom, akiknek a 07-esek közül jobban tetszett az Úrráteszi kifinomult, érzékenyebb világa, mint a Gereg egyértelműbb gazdagsága. Bár azt éreztem, hogy nem változtatná meg ezt az egyéniségét, ha egy picivel vastagabb lehetett volna.

Következzen a 08-as:

A Gizella-pincéről sokat hallottam és olvastam pozitívakat, legfőbb ideje volt már megkóstolni néhány borukat is.

Nem bántam meg, határozottan kellemes árfekvésű, kellemes minőségű boroknak bizonyultak, bárkinek szívesen ajánlom.

A borok:

A hét elején még annyira a hatása alatt voltam az előző postban leírt kóstolónak, hogy egyik este szintén zöldveltelinire szomjaztam meg.

Miklóscsabi 2009-es zöldveltelinijére esett a választás. Egy éve a 2008-as is kifejezetten tetszett, ez meg most még inkább. Szó mi szó, annyira ízlett, hogy azonnal kíváncsi lettem, hogy mit mutatott volna a nagy osztrák kóstoló grünerei között.

A kíváncsiság végül addig fúrta az oldalamat, hogy felnyitottam utolsó palack Petra Unger grüneremet, már csak azért is, mert arra is kíváncsi voltam, hogy mit produkál, ha nem nálánál kétszer annyiba kerülő top borok közé kerül.

Rendhagyó módon, így ebben a posztban, néhány napon belül újra megosztásra kerül ugyanazon bor egy másik palackjának a jegyzete.

Megtörtént végre a beharangozott prémium wacahui kóstolónk. A várakozásoknak megfelelően egy hihetetlen erős sort sikerült végignézni. Mivel a tudnivalókat már megosztottam a felcsigázás-posztban, így fókuszáljunk a jegyzetekre:

Istvándy Gergővel és szortimentjével a 2008-as szegedi borfeszten találkoztam először. Jól éreztem magam, a borok is tetszettek, az árazásuk is több, mint méltányos volt. Úgy alakult, hogy azon a nyáron hozzájuk is eljutottam, ott még jobban éreztem magam, és a borok is még jobban tetszettek. A későbbi találkozások azokkal a borokkal ugyan már nem hozták ugyanazt az élményt, de a képzeletbeli bortérképre alaposan felkerültek. Egy évvel később kéknyelűikkel, főleg az édes szemelttel vettek le a lábamról,(bár idén már az se varázsolt el oly mértékben, mint azelőtt) további egy év múlva pedig általában tiszta, sallangmentes, fajtajelleges, elegáns szortimentjükkel. (kiváltképp a szürkebarát tetszett)

Most ezek közül az olaszrizlinget néztem meg újra:

Visszafogott, de szép illat, édes almával, fehér virágokkal, diszkrét sóssággal. Szájban közepesen telt, fajtajelleges zamatai ugyan nem harsogóan, de mégis megfeleő mértékben betöltik a szájüreget.  Hordófűszer nem érződik, a textúra sima és krémes. Van súlya, de nem nehézkes. A savak nem bonyolultak, kissé olaszrizlingesen diffúzak, de jó egyensúlyt tartanak fenn, jellegük jól passzol a bor stílusához. Melegedve a keserűmandulás aromatika egyre jobban átszövi. Nem komplex, de tiszta, finom, remek arányokkal bíró, fajtajelleges tétel. Erős 5 pont, olykor 6-os villanások.

Ritka az, amikor kellemes áron tényleg igazán finom természetes édes borra lehet akadni. Már régóta szemezgettem a helyi Bortársaságnál a Vayi borokkal, és a napokban végül meg is próbálkoztam a legújabb, 2009-es édes válogatásukkal.

A kereskedő honlapjának tanulsága szerint tulajdonképpen egy aszú és egy fordítás-technológiával készült tétel házasítása. Az aszúszemeket először erjedő furmint-alapborban áztatták ki, majd préselték, ezután a megmaradt asszútésztát kierjedt muskotállyal töltötték fel.Az újabb kíméletes préselés után a frissesség megőrzése érdekében az egész tétel acéltartályban erjedt és érlelődött.

Íme:

Már egy ideje keringtek mendemondák, hogy a Pannonhalmi Apátságiak új válogatás rajnai rizlingje várhatóan újraértelmezi a hazai riesling-kínálatot.

Időszerű volt megkóstolni, úgyis aktuális  a szokásos "ráhangolódás" a jövő héten esedékes nagyszabású kóstolóra. A véletlen úgy hozta, hogy nem magában kellett kóstolnom, hanem hozzá lett csapva a pincészet 2008-as alaptétele is.

A borok:

Múltkoriban ecseteltem, hogy vágyok egy finom portugieserre. Nos, volt egyhez szerencsém, bár nem Villányból, hanem Egerből.

Innen származik, és mint látható nem sokkal drágább, mint egy neves villányi termelő alaptétele.

A bor:

Nem kell gondolom ecsetelnem, hogy mennyire rajongok a Domaine Huet boraiért. Kiváltképp a 2008-as dűlős borok verték ki a biztosítékot itt is, meg itt is.

Nemcsoda, hogy hihetetlen nagy várakozással tekintettem, hogy a 09-esek vajon mit fognak tudni. 

Augusztusi bécsi kirándulásunk alkalmával sikerült végre 1-2 palackot szerezni a Wein und Co jóvoltából az Haut Lieu-ből.

Nézzük milyen volt:

Gyakorlatilag nulla tapasztalatom van új-zélandi borokkal. Az hírlik fehérben elsősorban sauvignon-blanc-ban, vörösben pedig pinot-noir-ban erősek.

Az Ata Rangi az Északi sziget legdélibb régiójának, Martinborough-nak egyik meghatározó jelentőségű pincészete. Pinot noir témában már olvashattunk róla az alkoholistán egy posztot, octopus kollégát igen meggyőzte a kóstolt bor.

Lássuk milyen a sauvignon blanc-juk:

Szegeden nem túl régiben nyílt egy új borszaküzlet, mely elsősorban kézműves fronton igyekszik megismertetni a várossal azokat a tételeket, melyek az ország borrajongói között már jól ismertek, de nálunk mégse voltak eddig hozzáférhetőek.

Nekem is vannak mostanában elmaradásaim, így a napokban megpróbálkaztam két olyan termelő borával, akik munkásságáról érintőleges tapasztalataim vannak.

Borbarátaim egészséges irigykedéssel szemlélték múlt hónapi tokaji kiruccanásomat. Mivel az eseményről született cikkek igencsak meghozták a kedvüket, megkértek állítsak össze egy szép sort ottani szerezményeimből.

Így született meg a következő sor, azzal a koncenpcióval, hogy az egyes borok azonos elismertségű termelőktől, azonos árkategóriákból, azonos évjáratból származzanak, így terv szerint hasonló minőségi színvonal mellett az eltérő termőhelyi karaktereket és egyéni stílusokat vizsgálhassuk.

Íme a jegyzetek, négykezes változatban:

Nem vagyok egy Villány-fan, annak ellenére, hogy minőségi borfogyasztásom első éráját, mintegy nyolc évvel ezelőttől, kb. három évvel ezelőttig, szinte kizárólag ez a borvidék biztosította.

Többször is mondottam, hogy nem vagyok barátja a súlyos, nagyágyú vörösboroknak, akkor is ha egy-egy kóstolón elismerem őket. Amire viszont nagyon nyitott lennék Villányból, egy kicsattanóan gyümölcsös, fát hírből nem mutató, egyszerű, de nagyszerű 5 pont környéki portugieserre. 

Maradjunk a tárgynál, a fenti bort ajándékba kaptam, így hosszú idő óta ismét villányi vörös került a poharamba. Günzer Zoltán cabernet franc és sauvignon-ból készült, inkább belépő-szintű házasítása.

A bor:

A most következő poszt nem fog túl sok izgalmat tartogatni az olvasóknak, inkább csak az a célja, hogy előzetes infókkal ellássa az általam a hónap végére tervezett osztrák riesling és grüner veltliner-kóstoló résztvevőit.

Történt nemrégiben, hogy a művelt alkoholista komment-rengetégében elhangzott tőlem egy olyan hozzászólás, miszerint szívesen beneveznék egy prémium ausztrál riesling-kóstolóra. Amíg persze én ezt egyszerű vágyként könyveltem el, octopus kolléga a tettek mezejére lépett és néhány napon belül konkrét és minden további nélkül megvalósítható tervet vázolt elénk, széles kínálatú beszerzési hellyel, valamint a sor előzetes összetételével.

Homonna Attila más évjáratú Határi furmintjairól volt már szó itt és itt. Konkrétan ez a bor is volt már említve, mégpedig itt.

A héten esedékes lesz "klubunkban" némi tokaji dűlőfaggatás, így immár szokásosnak mondható "ráhangolódásként" ez a tétel került most terítékre.

A bor:

Milyen a jó buli-bor? Könnyen érthető, finom, nagyon itatja magát és nem kényszerít túlzott gondolkodásra. A múlt héten két ilyenhez is volt szerencsém:

Nem vagyok nagy tramini-rajongó. Nagyon nehéz műfaj. Nehéz ráakadni olyanra, amelyik buja is és elegáns is, lágy is, de nem lapos, illata és ízei összhangban vannak.

A közelmúltban volt szerencsém három versenyzőhöz, egy hazánkból, egy Dél-Afrikából, egy pedig Elzászból.

A külföldi tételek IFDT-nél megvásárolhatóak.

Következzenek a borok:

Van egy olyan szokásom, hogy bizonyos ígéretesnek tűnő kóstolók előtt szeretek azokra ráhangolódni. Elárulva ezzel némi titkot, péntek esti gyűlésünk alkalmából egy szép Weninger-sort fogunk kóstolni pardi mester gyűjteményéből.

Mint így, bemelegítés gyanánt az elmúlt napokban egy Weninger-tételt sikerült elfogyasztani.

A címben említett bor a Spern Steiner dűlő terméséből készült. 

A Tokaj Kikelet 2009-es boraira tavaly december óta vagyok rendkívül kíváncsi. Akkor találkoztam ugyanis először szortimentjük egy részével a szegedi Tokaj Grand Tour keretein belül. Mondtam is akkor Stephanie-nak, hogy tetszik a valamennyi borukra jellemző friss, harsogó, hűsítőbb jellegű gyümölcsösség. Erre ő azt felelte, hogy mindez semmi, várjam csak meg a 09-eseket.

Márciusi tokaji kirándulásom alkalmával hozzájuk is ellátogattam, és valóban nagyon tetszettek  az akkor kóstolt 09-es hordóminták.

A múlt hétvégén végre sikerült szerezni az azóta palackba került dűlős tételekből. Ezek terv szerint hamarosan egy hosszabb tokaji sor alkotói lesznek, de addig is felbontottam egyiküket, a tarcali Farkas-dűlő szűzterméséből készült furmintot: