Nem sok uruguay-i bort kóstoltam még, a tannat szőlőfajtáról is elsősorban elméleti ismereteim vannak, ezért aztán tudásom bővítése végett leemeltem a polcról egy palackkal a címszereplő borból. A Bouza pincészet ültetvényei és patinás feldolgozója a fővárostól, Montevideo-tól mindössze 40km-re található. Nagyjából 20 hektáron, 5-6 szőlőfajtával dolgoznak, az éves termelés hozzávetőlegesen 100000 palack. További információ a pincészet profi honlapján.

A bor címkéjén minden fontos tudnivaló megtalálható: 2009 február végi szüret, erjesztés részben acél,- és betontartályban, részben fakádban. Érlelés 14 hónapig francia és amerikai tölgyfahordóban. Csaknem egy éve már palackban pihen. Borunk átláthatatlanul sötét, lila színű. Illata közepesen intenzív, kifinomult, tetszetős: fekete bogyósok (áfonya, ribizli), aszalt szilva, szilvalekvár, édes fűszerek (fahéj, szegfűszeg), mézeskalács, kevés kókusz. A korty közepesen testes, gyümölcsös-fűszeres (meggy, aszalt szilva, fahéj, kókusz). Kellő intenzitás, közepesen hosszú utóíz. Tisztességes, érett savak, közepes mennyiségű bársonyos tannin. Némi rafinériát hiányolok csak, bár hangsúlyozottan nem unalmas bor. Az illat alapján akár 7-8 pontos is lehetne, de a korty viszonylag egyszerűbb felépítésű, extra izgalmak nélkül. Három napon át kóstoltam, remekül tartotta magát. Erős 6 pont, lehet túlzottan szigorú vagyok. További uruguay-i borokat fogok kóstolni a közeljövőben. Például ennek a bornak a dűlőszelektált testvérét.  

Számtalanszor hallhattuk már szőlészektől és borászoktól, hogy egyre inkább problémát jelent a globális felmelegedés által okozott időjárás-változás a szőlő és persze ezáltal a bor számára. Számos kutatási projekt fókuszál a témára, napvilágot láttak már olyan tanulmányok, amelyek a világ bortérképének teljes átrajzolódásával fenyegetnek a következő évtizedekben. Állítólag Bordeaux-ban 40 év múlva már kifejezetten kedvezőtlen lesz az éghajlat a cabernet és merlot fajtáknak. Ugyanekkor a skandinávok már szemezgethetnek is a legjobb kitettségű fjordok sziklafalaival. A történelmi borvidékeken teljes fajtaváltásra lehet szükség, mondják.

Nagyon kedves és tiszta illat, enyhén aszalódott kajszival, trópusi színezetű gyümölcsökkel, mangóval, papayával, plusz leheletnyi mandula, marcipán, valamint nagyon finom botritisz. Közepesnél teltebb korty, jelentős édességgel. Mély zamatok, közepesnél hosszabb lecsengéssel, komplexitása egyelőre inkább a gyümölcsök színességéből ered. Cizellált, hosszan kibontakozó, és igen csiszolt savak kísérik az ízeket. Nagyon kulturáltak, de az édességhangsúlyt nem tudják tökéletesen középre terelni. Selymes felszínek, gördülékenyen illeszkedő részletek, finom, de leheletnyit még integrálatlan cseresség az utóízben. Letisztult világú, komplex szerkezetű, közel perfekt szamorodni. Jelenleg erős 7 pont.(91)

Nicolas Joly munkásságát nem nagyon kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen a „mester” többször járt Magyarországon, bor- és könyvbemutatott és előadásokat is tartott. Egy biztos, a biodinamika pápája és fogadatlan prókátora a nemzetközi borvilág egyik legmegosztóbb figurája. Szuggesztív személyisége, határozottsága, számolatlan előadásai és írásai számtalan borászt és fogyasztót tettek a biodinamikus módi elkötelezett hívévé. Híres és hírhedt könyve, „Az ég és föld szülte bor” magyarul is hozzáférhető, legrészletesebb „kritikai” elemzése talán Rambó barátunk jóvoltából férhető hozzá. Sokan próbálkoztak a mű elolvasásával, kinek sikerült, kinek nem. Mindenesetre, ha egyszer nekiállunk, töltött hatlövetűnket biztos távolságra tartsuk kis kezecskéinktől…

Dom. Comte Armand: Volnay 2006

Campaniai borkirándulásunk záró fejezetében a régió történelméhez mérten egy igen fiatal, ámde annál befolyásosabb pincészetet mutatunk be. Az idén a 25. születésnapját celebráló Feudi di San Gregorionak bőven van oka az ünneplésre: a borvilágban szemvillanásnyinak számító negyedszázad itt egy komplett üstökösi karrierre is elegendő volt. A jelszavak: méret és lényeg. Kérdés persze, hogy miként fér össze az ókori hagyomány és az ipari léptékű modern borgazdaság.

Kifejezett merlot-kóstolót még soha nem tartott kis társaságunk, így meglehetősen hiánypótló volt az esemény.

Nem volt különösebb koncepció, főleg annyi, hogy kinek mi volt otthon. :) Annyit szerettem volna persze, hogy szerepeljen a sorban egy-két kimagaslóbb tétel itthonról, és legyen benne egy-két külföldi referencia is. Ezen kívül senki ne keresse benne még csak hozzávetőleges teljesség igényét sem.

A kóstolás vakon történt, az első, belövőnek szánt tétel kivételével.

Következzen a sor:

A Bodóéknál töltött "ne csak írja..." alkalmakon az is szokás, hogy egyéb borászokat is meghívnak, akik bemutatják a társaságnak a boraikat.

Ezúttal Dorogi István volt a vendég-előadó, szép hosszú sort hozott magával.

Íme:

Ha egy olyan campaniai pincét kellene megnevezni, amelynek nem csak borai kedveltek világszerte, hanem legendás története is a legek között tartja számon Olaszországban, akkor a Mastroberardinoval igazán nem tévedhetünk nagyot. A korábbi, kvázi butik pincéket érintő látogatásainkat (ld. Marisa Cuomo itt és itt, valamint Antonio Caggiano posztjainkat) magunk mögött hagyva belépünk az ipari méretben történő bortermelés doménjébe. A Mastroberardino évi 2.4 millió palackos termelésével, 350ha termőterületével olasz viszonylatban is a nagyobb pincészetek közé tartozik.

Ne csak írja, tudja megint!

Ismét ezzel a jelszóval töltöttünk néhány napot Bodrogkisfaludon, a Bodó házaspár vendégszeretetét élvezve. Ha valaki nem olvasta volna az előző epizódokat, akkor azokról itt, itt, itt, és itt lehet bővebb információt találni. 

 Most is hasonló volt a felállás, némi munka a szőlőben, majd eszem-iszom, főleg iszom.:) Ebben a posztban a második nap történéseiről írnék.    

A munka ezúttal aszú szemek gyűjtögetését jelentette a Csontos-dűlőben. Gondolom nem újdonság, hogy idén nem túl nagy mennyiségben találunk ilyesmit, de azért akadt. A kis társaság néhány óra alatt egy jó fél ládányi mennyiséget szedett össze együttes erővel. 

A nap fénypontja pedig egy rendkívül komoly aszú-kóstoló volt, melyet Juditék és Stephanie-ék közösen állítottak össze.

A kóstolás vakon történt, a résztvevők gyakorlatilag semmit nem tudtak a sorról, csak annyit, hogy 93-tól indulva fogunk közelíteni napjainkig. Pontokat nem írtam, de igyekeztem jelezni a tetszés mértékét.

Következzen a nem mindennapi sor:

A bordeaux-i pince mintegy 100 hektáron gazdálkodik Haut-Medoc-ban, a Cru Bourgeois birtokok egyike. Meglehetősen sűrűn ültetett tőkék (9000 tőke/ha, a három klasszikus fajtából), agyagos, homokos-kavicsos talajon. További információ és kóstolási jegyzetek (1997-2005 közötti évjáratok) itt érhetőek el a birtokról. Közepes rubinszín, fekete maggal. Folyamatosan nyíló, kezdetben visszafogott, kissé fülledt illat. Érdemes 2-3 órát (mint később kiderült, akár fél napot, vagy többet is) szellőztetni, a fülledtség távozik és helyette gyümölcsös (cassis, hamvas szeder) és jó minőségű hordóról árulkodó finom vaníliás-mogyorós jegyeket észlelhetünk. A korty közepesen telt, jó felépítésű. Kifejezetten tömörnek nem mondanám, de szépen egyben van, egységes, remek savakkal és közepes mennyiségű érett, bársonyos tanninnal. Ízjegyei hasonlóak az illatban már említett aromákhoz: a gyümölcsös-hordófűszeres karakter a meghatározó. Nagyjából 18 fokon tartottam, miközben három napon át kóstolgattam és egyáltalán nem lett rosszabb, akkor ízlett a legjobban, mikor az utolsó kortyokat fogyasztottam. Remek kis bor, nem mély, nem különösebben komplex, vagy aromagazdag, de magában és ételhez párosítva is kellemes ital. 6 pont.         

Rég írtam rieslingekről! :) Nem kell aggódni, szeretem még őket, csak megvártam míg néhány hét alatt összegyűlik néhány jegyzet. 

A most következő borok mindegyike megvásárolható Magyarországon, mégpedig itt.

Két villányi vörös cuvée-hez volt szerencsém a héten. Mind a kettő inkább a prémiumabb kategóriába tartozik, úgy is mondhatnám egyik se volt olcsó. :)

Egyikük a legkézművesebbnek, leginkább természetesebbnek mondott kis villányi pincék egyikéből származik, a másikuk, pedig az egyik legprofibb, legjobban felszerelt borászatból.

A borok:

Az aglianico szőlőfajtával kapcsolatos bevezető tanulmányaink után elsőként a Cantine Antonio Caggiano családi pincészetet látogatjuk meg. A helyi származású építész-fotográfus Antonio Caggianoban 1990 körül érett meg az elhatározás, hogy pincét kell alapítania szülővárosában. Visszafoghatatlan ingerenciát érzett ugyanis, hogy a Taurasi borokból immár kiveszett régi ízeket-aromákat újra felfedezze. Elhatározta, hogy olyan nagyformátumú borokat készít, amelyek visszahozhatják a régi idők hírnevét. Az első saját Taurasit 1994-ben palackozta, ma pedig minden mérce szerint a régió egyik vezető termelője. Caggiano nem csak a legtöbb és legjobb Gambero Rosso értékelést bírja egész Campaniában, de Robert Parker, a Wine Spectator és mások komoly pontszámait is magáénak mondhatja.

Szép hosszú neve van a bornak. :)  A teljesség igényével így néz ki: Domaine des Escaravailles: Cote du Rhone Villages Rasteau Heritage 1924   2009

Borunk tiszta grenache, 1924-ben telepített ültetvényről. A Cote du Rhone ugye a Rhone-vidék azon borait gyűjti eredetvédelmi körzetbe, melyek egyéb, saját appellációba nem tartoznak. Ha mindehhez hozzátesszük a Villages-t, akkor már a bor jelzi, hogy azon nevezetesebb faluk egyikéhez tartozik, melyek a gyűjtő-körzet megnevezésen kívül a falu saját nevét is viselhetik, esetünkben a Rasteau nevet.

Campaniai kalandozásunk következő epizódjai Dél-Olaszország leghíresebb borvidékére, Taurasiba kalauzolnak el bennünket. A dél csillagaként, Barolójaként és ki tudja még miként számon tartott aglianico (ejtsd: „áljánikó”) itt képes igazán megmutatni magát és valami világszínvonalút produkálni. A nemzetközi érdeklődés már rég túl van a csodabogár-effektuson, amit komoly tollak írásai (ld. például Jancis Robinson „Az aglianico dicsérete” c. posztját), Robert Parker, a Wine Spectator, a Wine Enthusiast és mások gyakran feltűnő pontszámai is jeleznek. Az aglianico fajta – úgy tűnik – egyre komolyabb tekintélyt követel magának a nemzetközi borporondon.

 A múlt hét folyamán, miközben még szinte a számban voltak a kóstolt Loire menti chenin blanc-ok ízei, talán gyors referencia-ellenőrzés végett, furmintokra szomjaztam. Két neves tételt bontottam fel és faggattam egymás mellett több napon keresztül.

A borok:

A korábbi posztban részletesen bemutattuk az Amalfi-part legmenőbb pincéjét, a Marisa Cuomot. Ezúttal nézzük a kínálat felépítését, majd a kóstolt borokat.

(Drbarta) Több boros blog aktív hozzászólója, rendszeres kóstolótársunk akov és a borok világában nem kevésbé jártas kedves párja, ez év nyarán Olaszországban, többek között Campania-ban töltötték nyári vakációjukat. Akov az élményekből érdekes, olvasmányos, gazdagon illusztrált írásos beszámolót készített, és bocsátotta rendelkezésünkre.

Fogadjátok sok szeretettel!

Tenger, kék ég, mozzarella, pizza-fixáltság, amalfi-citrom és limoncello. A festői Positano és Amalfi. Végenincs szerpentinek, kaotikus forgalom, dudaszó, turistahadak. Pár óra és garantáltan megvan az elegemvan-hangulat és legszívesebben valami eldugott trattoriában múlatnánk az időt. Ha egyáltalán van errefelé bármi is, ami elhagyatott… Európa egyik legfestőibb partszakaszán, a Sorrentoi-félsziget déli részén, Campania szívében járunk. És valóban, az ókorban is híres tájkép ma is mellbevágó: amikor egy kanyar után elénk tárul a tengerbe szakadó 500-600m magas sziklafal, a meredek hegyoldalakra felfűzött települések és a hátteret adó 1400m-es hegyek, hát, igen, kimarad pár lélegzetvétel.

Egy Cote du Rhone borról van szó, amit az elmúlt három napban iszogattam. Nagy része grenache, kevés syrah és cinsault is támogatja. Közepesen intenzív bíbor szín. Tiszta, vonzó, kissé visszafogott illat főként piros bogyós gyümölcsökkel (vörös áfonya, meggy), de kivehető a fiatal kékfrankosokra jellemző ibolyás, finoman fűszeres jegy is. Hordó egyáltalán nem érződik. Könnyed test, tökéletesen érett alig közepes mennyiségű bársonyos tannin, kellemes piros bogyós gyümölcsös ízek finom fűszerekkel (bors, pici édeskömény). Érett közepes mennyiségű sav. Dinamikus, kiválóan fogyasztható bor, komolyabb mélység nélkül. Ugyanakkor kiválóak az arányok, szépen kitöltött a korty, a maga kategóriájában hibátlan borról van szó. 6 pont alja.     

Amint arról már érintőlegesen beszámoltam, volt szerencsém néhány napot a Loire mentén eltölteni.

Már a kirándulás előtt elterveztem, hogy haza fogok hozni egy chenin blanc-sort, és azokból tartani egy kóstolót.

A lista összeállításához előzetes információkat a Loire-t kiemelten kezelő Winedoctor oldaláról gyűjtöttem. Email-ben is kértem tőle javaslatokat, készségesen, kimerítően és extrém gyorsasággal válaszolt.

A chenin blanc számomra nagyon kedvelt fajta, így nagyon örültem, hogy bővülhetnek a vele kapcsolatos tapasztalataim. Alapvetően nagyon érdekes és szerethető primer aromákkal bír, szerkezetileg számomra kifejezetten hasonlít a furminthoz. Sokoldalúságát alátámasztja, hogy lényegében nincs olyan fehér bor stílus, ami nem készülne belőle.

Következzen a sor:

A múltkori megnyerő bemtatkozás után kíváncsi lettem Dom. de Villaine egyéb tételeire is. Számos alkalommal megfigyeltem már magamon, hogy sokszor fordítva, mintegy felülről közelítek az ismerkedés során. Ha tetszik egy birtok csúcsbora, akkor kíváncsi leszek az alapborukra is.  :) Most is így történt.

Burgundia, Cote Chalonnaise, Bouzéron körzet. A környék apellációival ellentétben itt nem chardonnay vagy pinot noir az engedélyezett fajta, hanem a Burgundiában ugyan régóta jelenlevő, de általánosságban a laposba száműzött alligoté.

Örvendetes kezdeményezése a Terroir Clubnak, hogy kis mennyiségben újra elérhetővé tesz néhány már jó ideje kifutott tételt. Nekem legalábbis mindenképp jó hír, hogy olyan borokhoz sikerült így hozzájutni, melyekről azt hittem, már végleg lecsúsztam.

A bor:

Régóta szerveződött már ez a kóstoló. Ha jól emlékszem még februárban pattant ki akov-kolléga fejéből. Ko-operatív beszerzési munkálatok után júniusra összeállt a sor, azóta viszont számtalanszor elhalasztódott, majd végül múlt héten sikerült rá sort keríteni.

A sor nagyon különböző árkategóriájú borokból állt, egyszerűbb, olcsóbb reduktív tételektől kezdve, a méregdrága presztizs-borokig sokféle stílusú tételt vonultatott fel.

Ennek megfelelően sokféle benyomás is keletkezett, bár azt kell, hogy mondjam, hogy igazán mély lelkesedést nem váltott ki nálam a sor, annak ellenére, hogy születtek klasszis-értékelések.

Octopus bejegyzése az eseményről, kiegészítve dagadtos és palack pontjaival itt olvasható.

Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben következtek a borok:

Speciális családi esemény alkalmából kedves feleségemmel néhány napot eltöltöttünk a Loire vidékén. A kirándulás alapvetően nem bor-túra volt, de nyilvánvalóan némi borozás és bor-beszerzés nem maradhatott ki, ha már egyszer ott voltunk.

Ezen az oldalon a Loire kapcsán eddig inkább Vouvray-ról, illetve az itthon is kapható Huet-borokról volt szó. Külön kíváncsi voltam a számomra eddig kevésbé ismert Anjou-i borokra.

Olvasmányaim alapján elég sokszínű borvidéknek tűnik. Tradicionális eljárással készült pezsgőktől, a komoly Savanniéres-i nagy száraz fehéreken át, a Coteaux du Layon és Aubence különböző stílusú édes borai mellett figyelemre méltó cabernet-ket is találhatunk. Mindezeket általában nagyon kellemes árakon.

A most kóstolt bort Anjou egyik vezető jelentőségű borászatától hoztam. A Chateau Pierre-Bise 60 hektáros birtok. Claude Papin nagy tudású ember, a helyi geológia alapos ismerője. A terroir intenzív megjelenítésében fontos jelentőséget tulajdonít a botritisznek, akár a száraz borok esetén is.

A kis bevezető után következzen a bor: