Szlovákia Kürt nevű községe földrajzi méreteinél nagyobb jelentőséggel bír Közép-Európa boréletében. A borvidéken többnyire magyarok készítenek jóféle, de legalábbis mindig érdekes borokat, többnyire természetazonosan. Ennek a lokális iskolának egyik, nem csak európai viszonylatokban jegyzett képviselője Sütő Zsolt, aki tizenkét hektárnyi szőlőjéből készít borokat a saját elképzelései és meggyőződése szerint. Róla, illetve borairól már többször is írtunk, így aki a részletesebb háttérre kíváncsi, kattintson az előbbi linkek valamelyikére.

Az ismerkedést ezúttal a régebb óta a borhűtőmben fekvő kékfrankossal folytattam 2018-ból, amely karakteres, autentikus lenyomata a stílusnak és a fajta egyediségének, ezáltal pedig méltó alanya is a hosszabbra nyúlt bloggerhallgatásom megtörésének is.

A bor alapanyagát tőkés és kordonos tőkék termése adja, amely bogyózást követően két hétig kádban erjedt. Ezt követte a préselés, majd hat-nyolc hónapig volt seprőn, hordóban. Palackozáskor hozzáadott ként nem tartalmaz. Pohárba töltve sötét, lilás villanású szín fogad. Az illata lehengerlően gyümölcsös: a friss erdeiek vezetik, ezt egészíti ki a sok-sok friss fűszer, és diszkrét, besimult fahatás. Kóstolva kerek, savcentrikus és lendületes: klasszikus gyümölcslé-élmény, de komplex, rétegzett, szórakoztató fajtából. Nem nehézkes, nem telít el, ellenben annál jobban csúszik. Tanninja besimult, alkoholja szinte észrevehetetlen.

Közepesnél hosszabb, tiszta utóízzel búcsúzik, szinte azonnal követelve magára a következő kortyot. Karakteres, szórakoztató és egyedi kékfrankos, az eddigi legjobb, amit idén ittam. Igaz, nem is olcsó. 7 pont. (26,25 €, Vino Dei Vini)