Régen ittam már Pfneiszl bort, pedig a korábbi években gyakrabban találkoztam velük a pohárban. A pince kicsit talán a Luka Enikő, Ráspi, Weninger trió árnyékába került, pedig általában kellemes emlékek fűznek a boraikhoz. Egy cabernet sauvignon-nal igyekeztem pótolni az elmaradást.

A Pfneiszl nővérek - Birgit és Katrin - szeretnek mintegy "alcímként" olyan fantázianeveket adni a boraiknak, amelyek az adott év, évjárat valamilyen emlékezetes eseményére, jellegzetességére utalnak. A cabernet sauvignon-ból készült boruk 2017-es évjárata a "Fehér Április" becenevet kapta, ugyanis 2017. április 20-án reggel a Pfneiszl lányok havazásra ébredtek. Természetesen azonnal elfogta őket az aggodalom, hogy lefagynak a friss hajtások és rügyek, de szerencsére minimális volt a veszteség és szép évjáratnak örülhettek az év végén, én pedig most ennek a gyümölcsét, illetve a gyümölcsből készült bort kóstoltam meg.

Ismét itt egy kis összefoglaló poszt a - június közepe és október vége között - Vino Castillo-ban kóstolt borokból. A borok egy része még a nyári, őszi kóstolósorokban szerepelt, ezeken kívül néhány beérkezett minta jegyzete is helyet kapott (ezekből nem feltétlenül válogat be mindent a kereskedő, bár a jobban muzsikáló tételek azért várhatóan megjelennek majd a polcokon).

A Thummerer Pincészet is egyike azoknak az egri borászatoknak, amelyek talán indokolatlanul keveset szerepelnek a boros média felületein, beleértve kis blogunkat is. A mintegy száz hektáros birtok már csak méreteiből és az egri hagyományokból is táplálkozva elég széles portfólióval és kereskedelmi partnerhálózattal rendelkezik, és - amennyire a saját benyomásaim igazolják - mind a hiperek polcain fellelhető mindennapi fogyasztásra szánt palackok, mind a komolyabb beltartalmú és árazású, kiműveltebb és/vagy tehetősebb borkedvelői réteget megcélzó tételeik megállják a helyüket az adott kategóriában.
Nemrég mintegy ötletszerűen kaptam le ezt palackot az egyik Lidl üzlet polcáról és ez a bor is visszaigazolta a pincével kapcsolatos eddigi tapasztalataimat.

A mai bejegyzésünkben egy szlovák sommelier-vel, Rastislav Šutákkal készült tavalyi interjú házi fordítását olvashatjátok. Az eredeti cikk ide kattintva érhető el. Az eredeti szöveg és a fordítás ezen a linken olvasható párhuzamosan.

Az interjú szerzője Ivan Záleský. A fordításban felhasznált összes fotó forrása az eredeti cikk.

Rendkívül hálás vagyok nyelvi mentoromnak, Miriam Oršošovának a sokadik alapos és nélkülözhetetlen lektormunkájáért, és azért is, hogy immár negyedik éve erején felül, kitartóan és mindenben támogat ezen az úton.

A sommelier-k világbajnokságát 2019. március 10-e és 15-e között rendezték meg Belgiumban, amely versenyen Szlovákiát Rastislav Šuták, a Corner & Co. és a WinePlanet.sk sommelier-je képviselte, aki a 66 versenyző között az előkelő 24. helyen végzett, amely az eddigi legjobb helyezés, amelyet szlovák sommelier valaha elért.

Rácz Miklós Tamás borairól sok szépet olvastam az elmúlt évek során, de valami megmagyarázhatatlan okból az én poharamat eddig elkerülték a borai. Eddig. A jövőben valószínűleg nem fogják. A diósviszlói kis birtokon mindössze három fajtából készül bor: chardonnay, pinot noir, cabernet franc. Ebből a háromból kettőt kapásból nem Villányhoz kötne az ember, a cabernet franc-t igen, de Rácz Miklós Tamás kezei között ez a fajta sem azt az arcát mutatja, mint amit a borvidéken megszokhattunk. Már külsőre is: burgundi palack és csavarzár, de stílusra is: burgundi vonások, mindez zéró hordóval.

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

Az eredeti tervek szerint ez az új-zélandi, közelebbről marlborough-i sauvignon blanc válogatás ideális esetben egy nyári kerti parti tökéletes kísérője lett volna, vagy egy esetleg nyári/kora őszi kóstoló témája. Bár kerti partira és kóstolóra azért szerencsére volt példa az idén, végül valahogy egyiken sem kerültek elő ezek a borok, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ezek a borok kerültek elő. :) Az eredeti terv tehát nem valósult meg, de azért az elmúlt hónap alatt csak kiürültek ezek a palackok is.

Így ebben a ködös szürke időben ezzel a marlborough-i sauvignon blanc sorral idézem meg egy kicsit a nyári napsugarakat, és egyúttal talán támpontot is tudok adni a pincék stílusát illetően, ha valaki éppen mostanában kezd ismerkedni a "kiwi" borokkal.
Ráadásként három marlborough-i pinot noir jegyzetetét is hozzácsaptam a poszthoz, azokat egyébként eredetileg is mostanában terveztem kibontani.

A hazai újborok esetén alapszabály, hogy ha a fehérek és rozék tengelyén mozgunk, akkor kevesebb kellemetlen meglepetés érhet bennünket, mint a vörösek esetében. Most viszont inkább kockáztattam, és elmerültem a villányi bozsolé-tengerben a műfaj két alapvetésének segítségével. Papírforma-szerű eredmény született.

Lassan vége ennek rettenetes évnek, sok minden megváltozott a kis életünkben, a megpróbáltatásoknak távolról sincs vége, de a természet rendjének és a szőlőfürtök érésének nem tudott megálljt parancsolni a koronavírus, így aztán lement a 2020-as szüret, novemberre megérkeztek az első újborok is. Nem feltétlenül a mi társaságunk a műfaj kifejezett célközönsége, de azért figyelünk, és néhány palack és blogbejegyzés erejéig mi is szoktunk "újborozni". Ez idén is így történt, az én trikolor mintavételemet egy fehér, egy rosé és egy vörös alkotta. Ezúttal az évek óta jól bevált favoritoktól (Pannonhalmi Apátsági Pincészet St. Martinus, Vylyan Bogyólé) elkanyarodva más pincék újboraira vetettem szemet.
 

Az van, hogy még hetekkel korábban, egy szűkkörű házi borozás keretei között egymás mellé pakoltunk néhány furmintot, komolyabb koncepció nélkül, de azért mégis Hegyalja-túlsúlyosan. A jegyzeteim pedig éppen azóta hánykódolódtak a telefonom jegyzetfüzetében, várva a megírás pillanatára. Tekintettel az ismét kialakuló bezártságra, sikerült időt kerítenem arra, hogy bejegyzést formáljak belőlük. Íme.

Próbálok az év hátralévő részében a blog hasábjain kevesebbet szereplő pincék borairól írni a "tegnap ittam" sorozat kereteiben, részben amolyan látókör-szélesítési céllal. A múlt hét már ennek a jegyében telt, akkor az ország déli részéről került a górcső alá két bor (1, 2), a mai palackkal viszont az északi határt céloztam meg.
Ászár-Neszmély legismertebb borászata kétségkívül a Hilltop, talán még a Kősziklás és a Szivek Pince ugrik be műveltebb alkoholistáknak. Maller Zsolt borászata, a Currus Pince nevét a tulajdonos-borász szülőfalujáról, Kocsról nyerte nyerte. Hogy hogyan? A magyar forrásokban "currus kochy" néven említik először a Kocs községből származó könnyű utazószekeret.
A Currus Pince szőlői a Tatai medencében találhatóak, 2011-től bio-organikus művelés alatt állnak. Maller Zsolt hisz a Kárpát-medencei fajták jövőjében, így a sokszínű fajtaválasztékban - pl. zenit, zeus, kéknyelű, juhfark, hárslevelű, furmint, bálint, csomorika, sárfehér, olaszrizling, kabar, csókaszőlő - ezek vannak túlsúlyban. A borokhoz a szőlő jellemzően viszonylag késői szüretből érkezik és akár több évig is érlelődik fahordóban. A palackba kerülő tételek nagy része házasítás, a fantázianevek - Árnyékvilág, Égigérő, Hetedhét, Lélekvándor, stb. - és a címkék pedig mind a mesevilághoz kapcsolódnak.
A pincével való ismerkedés első lépéseként én egy zenitből készült bort kóstoltam és több, mint elégedett voltam.

A rejtőzködő borvidékek aktuális része ismét egy spanyol régióról fog szólni, amely azonban nem feltétlenül szerepel a legismertebb spanyol borvidékek között. Valencia Spanyolország harmadik legnagyobb városa, a számos látnivalónak és a tengerparti elhelyezkedésnek köszönhetően közkedvelt idegenforgalmi célpont, és persze a paella őshazája. Valencia egyúttal azonban a városról elnevezett és a környékén elterülő borvidéknek is, és most erről a régióról és legnagyobb pincészetéről lesz szó.

A házi hobbi-borérlelések halmazát általában két osztályra szokás felbontani: az egyik a szándékos, következetes és figyelmes folyamatokat takarja, míg a másik a beragadó, általában elfelejtett palackok sanyarú sorsát igyekszik képviselni. Nyilvánvaló, hogy Bárdos Saroltáék kettőezer-tizenötös félszáraz sárgamuskotálya sem azért született, majd később vásárolódott meg, hogy aztán öt évvel később hümmögve csodálkozzunk rá arra, hogy a következetes érlelési metódus megtette a hatását. Nem is erről van szó. Néha viszont a szándék nélküli véletlen is szülhet meglepetéseket. Nem is akármilyeneket. Muskotály-lecke következik középhaladóknak.

A bátaapáti Tűzkő Birtok története az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, majd 2000-ben vett új irányt, amikor a világ egyik legerősebb és leghíresebb borbirodalma vette át felette az irányítást. A birtokban és a Tolnai borvidékben Piero Antinori és Jacopo Mazzei márkik látták meg a fantáziát, a globális Antinori-szortiment további bővítése céljából. Így a Toszkána és Umbria mellett Máltán, Chilében, Kaliforniában, Washington államban egyaránt szőlőbirtokokkal rendelkező Antinori birodalom Tolnában, a napsütötte löszdombok és különböző klímájú völgyek vidékén is megvetette a lábát.
Szekszárddal ellentétben, az 1998-tól önállósult, a Völgységi, Tolnai és Tamási körzetből kialakított Tolnai borvidék inkább a fehérborairól lehet ismert (bár a többi magyar borvidékhez viszonyítva nem az), amelyek főleg világfajtákból készülnek. Ugyanakkor komolyabb vörösöket is palackba zárnak a régióban, ahogy a Tűzkő Birtok Domb névre hallgató bora is bizonyítja.

Tekintettel arra, hogy elmúlt két hét döntően munkával, rohanással, valamint jelentősebb magánéleti változásokkal telt el, a hétvégére igyekeztem olyan bort keresni, amely mellé jó leülni csak úgy, anélkül, hogy komolyabb figyelmet követelne meg a gyakran csak fogyasztásnak nevezett szabadidős tevékenység. És bár az van, hogy Horváth József borai legalább kétfelé osztják a hazai minőségivók nem túl széles táborát, én a ráspizmus kedvelői közé igyekszem tartozni, ezért a termelő aktuálisan polcon található kékfrankosa viszonylag kis rizikóval kecsegtetett. Ha rövidre akarnám zárni, akkor azt is írhatnám, hogy visszakézből hozza a pincétől elvárt karakterességet és minőséget. És ez jó. De lehet erről hosszabban is mesélni.

Közelebbről nem is pécsi ez a rajnai rizling, hanem hosszúhetényi, Szabó Zoltán pincéjéből. A déli borvidékeink közül a Pécsi borvidék az egyetlen fehérbor-hangsúlyos, de azért nem a rajnai rizling a legjellemzőbb fajtája. A fáma viszont úgy tartja, hogy Szabó Zoltán először éppen egy rajnai rizlinggel robbant be a magyar boros blogoszférába, több, mint 10 évvel ezelőtt. Viszonylag ritkán szerepelnek pécsi borok a blog hasábjain, úgyhogy egyrészt ezt az arányt javítandó, másrészt pedig puszta kíváncsiságból megkóstoltam Szabó Zoli legfrissebb rajnai rizlingjét.

Október utolsó pénteki napján a Vino Castillo aktuális kóstolóestje ismét egy francia fajta spanyolországi interpretációira fókuszált. A spanyol borvidékeken ugyan jellemző a helyi kékszőlő fajták - tempranillo, garnacha, carinena, monastrell, bobal, stb. - dominanciája, de a nemzetközi fajták részleges térnyerésével többek között a syrah is több régióban elterjedt. Leginkább házasításokban kap szerepet, de önállóan is megjelenik néhány borászat portfóliójában, és most ezekből a fajtaborokból kaphatott ízelítőt a közönség.

A félédes bor amolyan mostohagyerek, átmeneti kategóriaként nehéz vele mit kezdeni. Édesnek túl száraz, száraznak túl édes, és talán a korábbi évtizedek pancsolt lőréi is árnyékot vetnek a műfajra. Könnyen lehet, hogy tévedek, de szerintem a kategória kedvelőinek nagy része inkább az áruházak alsó polcain keresgél, a minőségi félédes borok pedig legjobb eséllyel talán a fogékonyabb közönséggel rendelkező gasztronómiai egységekben találhatják meg helyüket.
Bátor húzás volt Rácz Erikától, a Sanzon Tokaj tulajdonosától és borászától, hogy első sárgamuskotálya éppen félédes kategóriában "indul" (bár ebben a meleg 2018-as évjáratnak és az ebből következő magas cukorfoknak is lehetett szerepe). A napokban kóstoltam meg a nemrég debütált, "Fleur" névre hallgató bort.

Nem kívánom nagyon hosszúra nyújtani a bevezetőt, nem is lenne nagyon miről írni, lényeg, hogy összegyűlt itthon néhány Grüner Veltliner Smaragd Wachau-ból, a 2017-es évjáratból és ungert-tel ketten megnéztük, mit tudnak a borok egymás mellett kóstolva. Négykezes beszámoló következik.