Sopron a kékfrankos fővárosa, mint tudjuk, én mai témaként mégis egy merlot-t választottam innen. Ritkán írok mostanában célzottan soproni borról, az utóbbi időben a borvidék kicsit perifériára szorult nálam. Kevesebb bort kóstolok innen, mint régebben, és még kevesebb az olyat, ami mentes a hibáktól és mutat valami izgalmasat, ami miatt érdemes lenne hozzá visszatérni. És itt jön a képbe Luka Enikő…
Az utóbbi néhány évben számomra Luka Enikő kis családi birtoka tűnt a legmegbízhatóbb választásnak, ha soproni borról volt szó, hozzátéve, hogy a fentebb ismertetett okokból korántsem tekinthető reprezentatívnak a mintavétel. Többnyire sétáló kóstolók vagy fesztiválok, esetleg vakkóstolók alkalmával szoktam találkozni a fertőrákosi pince boraival, olyankor viszont szinte kivétel nélkül jól vizsgáznak, és egyben még túl fiatalnak tűnnek. Szinte mindig a jól ismert "de jó lenne ezt megkóstolni x év múlva" érzéssel távoztam a standtól, ami azért nem egyenlő a teljes elégedettséggel. Komplett palackok tartalmát sajnos ritkábban nyílt alkalmam elemezgetni, amikor rá is szántam magam a vásárlásra, többnyire azzal szembesültem, hogy a kiszemelt bor már kifutott a polcokról. Luka Enikő borai ugyanis egyáltalán nem olcsóak, viszont nagyon fiatalon kerülnek a piacra és hamar elfogynak.
Márciusban a nőnapi "Gyengébb? Nem!" kóstolón megint volt alkalmam egy kicsit ismerkedni Luka Enikő aktuális tételeivel, és volt annyira meggyőző az élmény, hogy ezúttal ne halogassam a vásárlást. Sejtettem ugyan, hogy korai lesz még májusban a 2018-as vörösborokat kóstolni, de hajtott a kíváncsiság, úgyhogy a három különböző tételből végül ezt a palackot felbontottam.

Luka Enikő Madárlátta Merlot 2018
Fiatal kort sugall a bor bíborban játszó színe. Érett gyümölcsöket idéz az illat, először inkább meggy és málna, majd egyre inkább szeder és áfonya képében, idővel pedig egy kevés kökény, boróka és josta is feltűnik, minimális fekete olíva kíséretében. Talán harmadnap volt a legszebb formában, akkor a sok érett erdei gyümölcs mögött némi málna, egy kevés édesfűszer és marcipán színezte. A struktúra szilárd, a hordó határozott, mégsem nyomja el a gyümölcsöket, amelyek tökéletesen beérett alapanyagról mesélnek, a korty kellően hosszú és intenzív. Ízben is visszatérnek az érett gyümölcsök - fekete bogyósok, vad erdei gyümölcsök, édesebbek és fanyarabbak egyaránt -, a háttérben egy kevés étcsokoládé, csipetnyi fahéj és szegfűszeg, minimális boróka és kökény. A test erős közepes, a sav és az alkohol szépen besimul bor szövetébe, a tannin viszont tapad, a fa a korty végén is kilóg még, így a lecsengés kissé szárít.Összességében véve egy szép alapanyagból, jól elkészített borral van dolgunk, de egyértelmű, hogy a hordót még nem ette meg, és ez jelen állapotában levon az élvezeti értékéből. Így végül ismét a "de jó lenne ezt megkóstolni x év múlva" érzéssel ürítettem ki a palackot. Pontozni nem könnyű, mert benne van egy érlelhető, szép tétel ígérete, nincs sok kétségem, hogy mindezt be is váltja, egyelőre viszont még nem lépett be az ideális fogyasztási ablakba. Így a kerek 6 pont részben a jövőnek szól, jelenlegi állapotában annak inkább az alsó szegmensében tanyázik a bor. Akinek van belőle, nyugodtan elfeledkezhet róla minimum egy évre. (5450 Ft - Bortársaság)