Az történt, hogy többéves lemaradást halmoztam fel a Balaton északi partján található Monoszló alappincészetével kapcsolatban. Miközben nappali alapszakos egyetemi éveim végén rendszerint nagyobb mennyiségben fogyasztottam a Balaton melletti vöröseket, a műfaj egy-két kékfrankostól eltekintve érdeklődési perifériámra került. Eközben persze a nyolc és fél hektárnyi területen üzemelő Liszkay Pincészetnél sem állt meg az élet, sőt. Bár jelenleg a legnagyobb hazai kereskedő polcán ez az egyetlen kékcímkés tétel keres új gazdákat, a hivatalos honlap szerint jelenleg is hatféle vörös-, egy fehér- és egy rozébor igyekszik képviselni az úgynevezett kínálatot. Már amennyiben feltételezzük, hogy a közösséginek mondott média által uralt világunkban egyáltalán foglalkozik valaki a pincehonlap alkalomszerű frissítésével.

A címszereplő cabernet franc mindenesetre nemcsak rendhagyó kékségével, hanem azzal is igyekszik felhívni a fogyasztóközönség figyelmét, hogy a fajta itthon megszokott stílusrendszerével szemben sosem látott hordót. Eképpen pedig remény van némi frissességre, valamint annál több gyümölcsre is. Bár a remény közel sem garancia semmire sem, ezúttal mégis mindenfajta előzetes várakozásom teljesült. Hozzá is teszem gyorsan: nem tettem túl magasra azt a bizonyos képzeletbeli lécet.

Fajtajelleget, tiszta ízeket és könnyen fogyaszthatóságot ellenben kifejezetten vártam ettől palacktól, és hát mindezek kombinációja viszonylag ritkán áll össze a két-háromezres hazai vörösszegmensben. Ez a bor ellenben kategóriáján belül nagyjából minden elvárást rutinból teljesít. Színre kifejezetten sötét és érett, az illatot ellenben frissebb, ropogósabb piros- és erdei gyümölcsök uralják. Mögöttük tejszínesség és némi visszafogott füstös-fűszeres réteg tűnik még fel, de egyik sem ront, inkább csak hozzáad a gyümölcsközéppontú összhatáshoz.

Szájban savhangsúlyos, és bár tanninja minimális, valamint megjelenik benne egy illatazonos tejszínes-krémes jegy is, összességében mégis lendületes, finom, élményszerű és rendkívül jól iható. Tisztán, gyümölcsösen búcsúzik, és bár nem zavaróan rövid, mégis rendkívül gyorsan kívánja magára a második és a harmadik kortyot is. Kiváló, komplikációmentes ivóbor ideológiák nélkül, nem esett nehezemre egy szabadhétfő másfél órája alatt végére járni a teljes palacknak. Masszív 5 pont, ami az árcímke ismerete mellett inkább tekinthető tisztességes szereplésnek, mintsem világraszóló vételnek. (3090 Ft, Bortársaság)