Ha úgy vesszük, nem sok aktualitása van a cikknek, mert a tavalyi Beujolais Nouveau-knak már híre-hamva sincsen, az újak pedig még fél évnyi távolságra vannak, de a jövőre nézve talán mégis szolgálhat néminemű hasznos információval.
Az elején kezdve a történetet, a Beaujaolais Nouveau-őrület engem kb. annyira érint meg, mint úgy általában az újbor, azaz nagyjából semennyire. Már csak azért is, mert én ilyen borokat inkább nyáron innék, ha már egyáltalán, mintsem november tájékán. Így aztán minden év novemberében ámulattal figyelem, ahogy az emberek elkapkodják a polcokról a frissen a polcra érkező Beaujolais-s palackokat. Néha egy pillanat erejéig megfordul a fejemben, hogy viszek egyet, de általában gyorsan lebeszélem magam a vásárlásról és ugyanazért az árért valami más kerül a kosárba. Pár évente egy Beaujolais Cru erejéig azért elcsábulok, de mint tudjuk, az már egészen más műfaj.
Az itt tárgyalt borból azonban valahogyan néhány palack megmaradt a kereskedő polcain, és az őrület lecsengése után akciósan féláron lehetett hozzájutni. Ennyi pénzért már a kíváncsiság legyőzte a kudarctól való félelmet és vállaltam a kockázatot, hogy esetleg megbánom a vételt. Úgyis már évek óta nem vettem Beaujolais-t, a pincészet pedig általában kellemes élményekkel ajándékozott meg, többek között egy remek Beaujolais Cru-vel is, szóval "lesz, ami lesz" alapon bevágtam a palackot a táskába.
Már nem is emlékszem, mikor vásároltam a bort, de sokáig csak kerülgettem, el is feledkeztem róla. Egy késő májusi esős napon azonban valamilyen könnyű vörösborra fentem a fogamat, és ez a palack kapóra jött. Az eredmény? Nem lettem Beaujolais-rajongó, de egyrészt megerősítést nyert, hogy lehet ezt a műfajt is közhelyektől mentesen, igényesen művelni, és ezáltal a pince borai nálam valószínűleg kivételt képeznek majd az önként vállalt Beaujolais-"bojkott" alól.
Pierre-Marie Chermette Origine Beaujolais Primeur Vieilles Vignes 2017
Öreg tőkés - 35-85 éves - gamay St. Vérdand-ról, gránitos talajról, teljes érettségben szüretelve. Acél- és betontartályokban erjedt, részben a műfajnál megszokott CO2-s macerációt alkalmazták, minimális kénhasználat és zéró chaptalizáció mellett, a végén kapott 1 hónapos érlelést nagy fahordókban.
Az illat közepes intenzitású, nem ver orrba, nem túl populárisra hangolt, de kellemes, főleg szedret és málnát mutat, némi meggyel, vad erdei gyümölcsökkel, minimális borssal, a háttérben minimális banánnal. Szájban egészen borszerű, lendületes savak repítik előre, finom tanninja épp csak érintésnyi, mégis hozzátesz a szerkezethez. A korty szellős, de a műfajhoz képest jó tartású, tele erdei gyümölcsökkel, málnával, szederrel, meggyel, cseresznyével, diszkrét fűszerességgel, csipetnyi borssal. Komplexitáson még bőven innen, a puszta primőr gyümölcsösségen már túl. Nem közhelyes, nem édeskés, mégis élvezetes, gurulós. Könnyed, de van benne tartalom, mögötte pedig értékelhető struktúra is, érződik, hogy a műfaji nagy átlagnál többet szeretne nyújtani. 5 pont a jutalma, de élvezeti értékét tekintve tehetném feljebb is.
A pince honlapja azt írja, hogy igyuk meg gyorsan, de nálam kb. fél év fektetés után került a pohárba és - ha a Nomacorc dugó is úgy akarja - szerintem bírta volna még egy fél évig. Van ennek a bornak egy komolyabb, nem Primeur változata is, az 4-6 hónapos hordós érlelést kapott, a pince szerint 2-4 éves érlelési potenciállal, ezek után arra is kíváncsi lennék.
