Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince frontemberének írása következik. Olvassátok!

Még nyár elején hívott fel a belga partnerünk, hogy lenne-e kedvem október elsején kiutazni egy borkóstolóra Gentbe. Az időpont akkor még olyan távolinak tűnt, hogy rövid gondolkodás után elfogadtam a meghívást. Valahogy majd csak lesz, gondoltam. Tavaly már tartottunk egy fantasztikus és nagyon sikeres bemutatót Belgiumban a Terra Hungarica boraival, így szívesen is mentem vissza Gentbe. A belga gasztronómia és éttermi kultúra kimagaslik Európában. Ennek a pontos okát máig nem sikerült megfejtenem, de az biztos, hogy fizetőképes kereslet és az igényes kínálat szerencsés találkozása az, amit Belgiumban lehet tapasztalni. Egy ilyen piacon jelen lenni hatalmas kihívás és még nagyobb presztízs.

A rendezvény apropójául a megszállottságig szenvedélyes chef, Peter Van den Bossche éttermének, a legendás Brasserie Latem 25 éves születésnapja szolgált. A Brasserie Latem egy kicsit több és más, mint egy étterem, sokkal inkább egy tökéletességig kicsiszolt és felturbózott brasserie, lounge és borozó az, amit Peter felépített az utóbbi negyedszázad alatt.

Amit a rendezvény 10 órája alatt tapasztaltam, az olyan mértékben lehengerlő és elmetágító volt, hogy muszáj megosztanom mindenkivel, aki valaha Magyarországon boros rendezvény közelébe kerül akár szervezőként akár vendégként.

Először is, pár szóban a formátumról. Tulajdonképpen nem is egy borkóstoló ez, bár első ránézésre nagyon hasonlít a hagyományos sétáló borbemutatókra. Sokkal inkább egy egész délutánt és estét kitöltő, jókora hedonizmussal feltöltött gasztronómiai kalandtúrát kell elképzelni.

A rendezvény gerincét persze a meghívott cirka 30 borászat és az általunk hozott 3-5 bor adta. Ez egészült ki 8-10 féle harapni- vagy kanalaznivalót kínáló pulttal. Volt két halas, pár orientális asztal, olasz, spanyol és belga különlegességeket kínáló sarok. A közös pont a kompromisszummentes minőség volt. Aki ismer az tudja, hogy hal témában nem ismerek tréfát és mivel van rálátásom a nordik/skandináv halas konyhára, így ritkán szoktam meglepődni. De olyan csúcsminőségű füstölt és sózott lazacot és marinált heringet, mint itt, még a legjobb koppenhágai, stockholmi vagy helsinkii éttermekben sem mindennapos kifogni. De ugyanez elmondható volt a helyben készült thai vagy japán ínyencségekről is. A tucatnyi féle bagett, bagel és kovászos kenyér és a három helyszínen, három féle pop-up kávézó is komoly szintet hozott.

A borászatokra egy szó erejéig visszatérve. Amikor reggel végig néztem a résztvevő borászatok névsorát, azért megremegett a térdem. Olyan legendákkal volt tele a mezőny, mint a libanoni Chateau Musar, és a punk borász Marco Giovanni Zanetti. De Burgundia és Toszkána is képviseltette magát pár nagyágyúval. Okés, nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy mi sem vagyunk kutyaütők a Somlón, de azért egy ennyire erős mezőnyben, egyedüli magyarként és egyedüli somlóiként bevallom elbizonytalanodtam. Voltam már külföldi boros rendezvényen, de azokon mindig voltak fajsúlyos magyar borászatok, akikbe tudtam kapaszkodni. Itt, akár ciki, akár nem, felmerült bennem az a régi aggodalom, amit magyar borkritikusok oltottak belénk, hogy hát a nemzetközi mezőnyben gyengék vagyunk. Ami egyébként egy ordas nagy baromság, de amikor a szomszéd asztalnál a Chateau Musar kóstoltat, akkor ott kevés a kincstári önbizalom.

Összefoglalva, a rendezvény tartalmát nyújtó gasztro és bor csomagot, a lényeg az az, hogy a szervezők nem hagytak rést a falon. Mind a bőséget és a minőséget illetőleg az elitet célozták meg. Nem véletlenül.

A rendezvényt ugyanis masszívan üzleti alapokra építette fel Peter Bossche. Úgy 400-500 vendéget vártak. A vendégek 100 eurós belépőt vettek meg, amiből 50 euró volt a helyben levásárolható rész. Ez nem olcsó, de a célközönség kimondottan a helyi felső és felső-közép osztály borrajongó és gasztrofétisre sokat áldozó szegmense volt. A főnök elmondása szerint, olyan fogyasztókat hívtak meg, akiknek természetes dolog, hogy évente több ezer eurót költenek borra és tán még ennél is többet éttermi kalandokra. Ahogy minden magyar borral foglalkozó, én is megállapítottam, hogy ha van ilyen közönség akkor azért van mire építeni.

A vendégek és a résztvevő borászatok, importőrök számára is világos volt, hogy a hedonista-elitista bulin túl ide bort vásárolni és bort eladni jön mindenki. A nap során a megszámlálhatatlan hosztesz és segítő személyzeten túl ugyanis könnyen megkülönböztethető sales csapat járta a helyszínt és állt azonnal a rendelkezésre, ha valakinek annyira megtetszett egy bor, hogy egyből vásárolni is akart. Nem volt kérdés, hogy a bor, amit kóstoltatunk az eladó és megvehető. Minden vendég kapott egy mellényzsebben elférő kicsi katalógust, amiben be tudta jelölni milyen borok tetszenek neki és miből szeretne rendelni pár kartonnal. A délután során csak az én pultomnál vagy tízen adtak le egy-egy karton rendelést a borainkra. Ennél egyszerűbb és kézenfekvőbb visszajelzés nem kell. A pontos számokat nem tudom, de a bennfentesek szerint többszáz karton borra adtak le a vendégek rendelést.

Ezeket a borokat mind a Brasserie Latem adta el, aki ezeket a borokat az importőröktől és a termelőktől vette meg. Érdekes és az engem évek óta végtelenül idegesítő hazai megszokással ellentétben a nap során kóstoltatott borokat is előre megvásárolta és kifizette a szervező hely. Mennyire más tempó ez.

Arról nem is beszélve, hogy a kiutazásom költsége sem csak az én terhem volt. A repjegyet ugyan én fizettem, de a koszt-kvártéjt egy kedves helyi fogadóban és a reptéri oda/vissza (60km Brüsszeltől) utat a belga importőr partnerem állta. Egészen más és szerintem a hazai rendezvények számára is követendő gyakorlat ez.

De a rendezvény menete is nagyon érdekes és tanulságos volt. Először elkámpicsorodtam, hogy a szombat késő esti érkezésem után, vasárnap reggel 8-ra jött értem az Emanuel (a rendezvény szervezője – a szerk.) a szálláshoz. De nem volt mese, fél tízkor minden „kiállítónak” jelenése volt a helyszínen eligazításra. A ceremónia mester asszony lépésről lépésre végigvezetett bennünket a programon, a rendezvény helyszínein, bemutatta a hoszteszeket és a sales csapatot. Sok kérdés nem maradt senkiben. Precíz, pontos és az általános iskolai matematikatanárnőmre, Polusin Kati néni szigorú, de kedves stílusára emlékeztető módon kaptunk meg minden szükséges információt. Egyértelmű volt, hogy azért vagyunk ott, hogy a fizető vendégek jól érezzék magukat és hogy ha igény van rá, akkor szépen eladjuk a borainkat. A közönség is azért jön, hogy a jó hangulatú este során be is vásároljon. Szóval felesleges lett volna álszenteskedni és szemérmeskedni. Nem nyomulósan, de egy promóciós és sales esemény volt.

A helyszín pontban délben nyitotta a kapukat. Jó előre kibontottam borainkat, végig kóstoltam az összes palackot és izgatottan vártam, hogy mit fognak szólni a grand cru burgundiaiakhoz és toszkán nagyágyúkhoz szokott belga borfogyasztók a somlói furminthoz, juhfarkhoz és olaszrizlinghez. Izgultam, nem kicsit, nagyon. Első tíz percben majdnem elkámpicsorodtam, mert szinte senki nem jött oda a pultomhoz. A magyar rendezvényeken megszoktam, hogy a lojális Somló-rajongók a kapunyitáskor lerohannak minket és ez mindig meg szokta adni a lendületet. Itt most én egy ismeretlen arc voltam egy ismeretlen ország, ismeretlen vulkánjáról, ismeretlen fajtákkal. Innen szép nyerni. Töltöttem magamnak és a belga importőrömnek egy pohár juhfarkot. Velem nem tolnak ki. Aztán egyszer csak ott termett előttünk egy csoport belga hölgy és innentől nem volt megállás.

Pár dolgot itt had jegyezzek meg. Egyrészt majdnem minden ötödik kóstoló tudott egy-egy szót magyarul: köszönöm, egészségedre, szalámi, Balaton. Sokan mondták, hogy voltak már Budapesten, többen említették, hogy vannak magyar munkatársaik, beosztottjaik Belgiumban. A borainkról persze lényegében semmit nem tudtak. Nem, még Tokajról sem. A közönség töredéke már hallott a furmintról, de ők jellemzően sommelier-ek vagy éttermesek voltak. Ezzel együtt nagyon nyitott és minden negatív előítélettől mentes volt mindenki. Kivétel nélkül mindenki számára élményt jelentett a somlói bor és a furmint, juhfark olaszrizling fajtákkal való első találkozás. Juteszembe, olaszrizling. Direkt teszteltem, francia, dán, német, holland, flamand, vallon vendégeket és mindenki pontosan ugyanolyan szépen ki tudta ejteni, hogy „olaszrizling” és nem érdekelt senkit sem, hogy akkor ez most rizling avagy sem. Ugyanakkor a fajta története és a név etimológiája adta magát, mint téma, amiről az olaszrizling kapcsán beszélgetni lehetett. Ennyi. Ezúton is tiszteltetem az átnevezéses pótcselekvésen rugózókat.

A szervezés professzionalitását mutatta, hogy egy utánfutónyi jégkása állt a rendelkezésünkre pár lépésre a pulttól, a hoszteszek folyamatosan cserélgették a kiöntőedényeket és hozták a szénsavas és szénsavmentes palackos vizet. Minden pult alá be volt készítve egy karton első osztályú kóstolópohár, amiért értelem szerűen nem kellett még bizományba sem fizetnie sem nekünk, sem a vendégeknek. A gazdátlan, használt poharakat a hoszteszek folyamatos vitték el mosogatni és nem kellet zavarba jönnöm, hogy valaki pohár nélkül állt meg előttem, mert a pult alól azonnal tudtam tiszta poharad adni.

Amin viszont őszintén meglepődtem az az volt, hogy öt órakor a formális kóstoló véget ért és a rendezvény átalakult egy bulivá. A nyitott palackokat jeges vödörben kirakta mindenkit az asztalokra és innentől beindult a kötetlen közösségi élet. Pont ugyanúgy, mint egyébként a magyar rendezvényeken, csak itt ez ki is volt mondva és nem volt nyomás a borászokon, hogy még órákon keresztül kocsmárosként dolgozzanak. Egyértelmű, hogy minden boros rendezvényen valamikor öt óra környékén véget ér a fókuszált borkóstolás és beindul az örömborozás. Itt is, eddig mindenki végig kóstolta azt, amire kíváncsi volt és már leadta a sales csapatnál a rendelését.

A munka lényegi része itt véget is ért és elkezdhettünk mi bortermelők is körbejárni, beszélgetni, kóstolni. Leírhatatlan mennyire jól esett, hogy a szervezők nem kínoznak minket azzal, hogy a rendezvény utolsó óráiban egészen mást csináljunk mint, amiért jöttünk és amit szeretünk csinálni.

Este nyolcra, ahogy az ilyenkor szokott is lenni, alaposan elfáradtunk és én ekkor visszavonulót is fújtam. Kilenckor már a szállásomon voltam. Másnap, vagyis ma korai kelés. Gentből egy óra a Brüsszeli reptér és a hajnali járatot mindenképpen el kellett érnem. Most pedig itt ülök a repülőn, útban hazafelé és próbálom leírni a rengeteg tanulságot és tapasztalatot.

Az biztos, hogy sokkal könnyebb professzionális munkát végezni, ha van működő piac és vannak fizetőképes fogyasztók. De ezzel együtt szerintem maga a hozzáállás, az üzleti szemlélet, mint alapvetés és egy sor szimpatikus elem igazán eltanulható lenne a belga kollégáktól.

Számomra összességében mérhetetlenül nagy megtiszteltetés, hogy egy háromhektáros kis birtok outsider gazdájaként képviselhettem a Somlót és a magyar borokat. Megtiszteltetés és egyben hatalmas öröm. Számomra nem kérdés, hogy a tisztán, kompromisszumok nélkül készült somlói és magyar boroknak van közönsége, piaca és így helye, de jövője is a nagyvilágban. Nem szabad kicsinyhitűnek lenni. Hajrá Somló, hajrá magyar bor!

Köszönjük a cikket! (a Borrajongó)

Balogh Zoltán nálunk megjelent cikkei:

Eredetvédelmi anomáliák (2015. február)

Címkeológia (2017. szeptember)