Balogh Zoltán (Somlói Apátsági Pince) vendégposztja következik. Olvassátok szeretettel!

A mátrai vagányokról szóló igen jó cikk kapcsán került elő immáron sokadik alkalommal a magyar eredetvédelmi rendszer problémáinak a témája. A beszélgetés oda torkollott, hogy Kovács 'akov' András megkérdezte, hogy lenne-e kedvem egy önálló cikk keretében leírni, hogy pontosan miben is áll ez a probléma. Kedvem éppen van, de előre szólok, hogy közel sem egyszerű a borjogban és a boros bürokráciában járatlan fogyasztó számára mindenféle közösségi, országos és borvidéki törvények, szabályok citálása nélkül egyértelműen és érthetően körüljárni a kérdést.

Kezdjük azzal, hogy talán mindenki emlékszik a régi jól ismert "minőségi vörösbor", "asztali fehérbor", "különleges minőségű édesbor" feliratokra a boros címkéken. Lényegében mindenki tudta, hogy ez cirka annyira üres frázis volt, mint 1986-ban az üveges kólán a fehérrel szitált "törv. véd." szöveg. Mindenki tudta, hogy a "minőségi" szó abszolút semmi garanciát nem jelent a minőségre, ahogy azt is mindenki tudta, hogy az sem biztos, hogy a bor olyan szőlőből készült, ami címkén szereplő borvidéken szerepelt.

Aztán beléptünk az EU-ba és a magyar borágazat hirtelen szembesült az uniós tanácsi rendeletek sorozatával. Az egyik ilyen rendelet 2008-ban született és a borok földrajzi jelzésével és eredetvédelmével kapcsolatban hivatott rendet vágni. Tegyük hozzá épp idejében és nagyon helyesen. A magyar boros adminisztráció persze bőszen vakargatta a fejét és nézegette a brüsszeli ukázt, mint egyszeri magyar turista Rodoszon a görög nyelvű étlapot. De az ukázt nem lehetett félretolni és 2009-ben meg is született egy új szabályozás a borok címkézéséről és elindult a borvidékek termékleírásainak megfogalmazása. A végleges átállásra pedig 2011-ben került sor.

A lényege az új rendszernek az, hogy van egy lépcsős rendszer, aminek az alapja az úgynevezett FN (földrajzi jelzés nélküli bor). Ezek a borok az ország bármely szőlőterületéről, fajtamegkötés és hozamkorlát nélkül előállíthatóak. Az analitikájának van egy hipergagyi kritériuma, ezt le sem írom, mert tényleg komolytalan. Ez a kategória hivatott az asztali bor kategóriát váltani. Az egész rendszer már itt beteg, mert elvileg pont a piramis alját képező alapboroknak kellene egy tisztes kritériumot állítani. Hát ez nem sikerült.

Az FN-re épülő kategória az OFJ (oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor). Itt már a törvény szándéka szerint elvileg fontos a földrajzi eredetmegjelölés. De azért annyira mégsem fontos, hogy ne engedjék meg 15% más régióból származó lével pancsolni az oltalom alatt álló bort. Na, itt tegye fel a kezét, aki ezt érti. Úgy védünk egy földrajzi elnevezést, hogy konkrétan megengedjük egy másik régió borával keverni az ott termett borokat? Az analitikai kritérium itt is olyan, mintha nem is lenne. 8%vv szesz és 3,5 g/l sav? Ki találta ezt ki és ki írta alá? A hektáronkénti 120 hl maximális hozam pedig be is teszi a kaput. Ez egy 3x1 méteres térállású kordonon 5-6 kg tőkénkénti hozamot jelent (Megjegyzés: A magas minőséget megcélzó termelők 1-2 kg/tőke termésben gondolkodnak. – Szerk.). Ez is olyan, mintha nem írtak volna le semmit. Ez egy olyan korlát, ami nem korlát. Mintha autópályán tilos lenne 300 km/óra felett menni.

De az egész rendszer koronájaként az OEM, vagyis az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor kategória hivatott állni. Ez már a konkrét borvidékek kategóriája. Itt már egyértelműen a borvidékről kell származni a szőlőnek (erre visszatérünk még). Fontos részlet, hogy nem csak borvidékekre vonatkozik az OEM, hanem vannak senki által nem használt, soha nem is létezett, teljesen értelmetlen kategóriák, amiket valakinek sikerült belobbiznia a rendszerbe. Olyan kategóriák kaptak ilyen extra védelmet, mint a hírhedt Debrői Hárslevelű, a röhejes Izsáki Arany Sárfehér. Sőt a Somlón sikerült két, senki által soha nem használt és nem is hallott kategóriát, a Somlói Aranyat és az arcpirítóan abszurd Somlói Nászéjszakák Bora kategóriát betolni ide. Emberfia nem tudja, hogy miért.

De a lényeg az az, hogy az analitikai kritériuma ennek az OEM kategóriának 9%vv szesz, 3,5 g/l sav és figyelem: hektáronként 100hl. Ez egy modern 2x1 méteres kordonon cirka 3 kg/tőke hozamot jelent. Ilyen korlátozással hivatott ez a csúcs kategória biztosítani a minőséget. Segítségképpen azoknak, akik nincsenek otthon a borok analitikájában: ilyen paraméterekkel kis odafigyeléssel közepes kategóriájú asztali bort lehet elkészíteni, nem csúcsminőséget.

Vagyis van egy ilyen FN-OFJ-OEM piramisunk, ami konkrétan semmire sem jó. Ez a rendszer nem garantál semmilyen minőséget. Értelmetlen hülyeség úgy, ahogy van. Na, de lépjünk túl ezen!

A fő poén az volt, hogy az EU parancsára minden borvidéknek meg kellett írnia a saját OEM termékleírását. Lényegében az engedélyezett fajtákat, helyi korlátozásokat és a borvidék borainak egy általános leírását kellett beadni Brüsszelnek határidőre. Ezeknek a termékleírásoknak a születése is egy komoly börleszk volt. Értelemszerűen minden borvidéken rárepültek a helyi erős emberek, befolyásos nagygazdák és a nekik kiszolgáltatott csicskák a feladatra. Annyira körülállták az asztalt, hogy még ha akart volna, sem fért volna oda senki rajtuk kívül. Én személy szerint többször jelentkeztem, hogy részt akarok venni a munkában, segíteni akarok. Úgy elhajtottak, mint a pinty. Az eredmények olvashatók bárhol. Friss hasi műtét után nem ajánlom olvasatra senkinek. Egész egyszerűen a szánalmas suksükölés és a semmitmondó rizsa között van az egyes termékleírások színvonala. Az, hogy az ősi magyar fajtákat sehol nem engedélyezték, csak egy apróság. Az, hogy nem egy helyen a dűlők felsorolásának semmilyen történelmi, földrajzi alapja nincsen is csak fűszer. De sugárzik mindegyik termékleírásból, hogy a szerzőiknek a leghalványabb fogalma sincs arról, hogy pontosan miről is szól a saját borvidéke. A webről összevadászott közhelyek és semmitmondó városi legendák váltogatják egymást. Olyanok, hogy a somlói bornak rezeda illata van. Értitek, úgy általában. Meg, hogy a bazalt alapkőzetből levezethető enyhén sós ízjegyekkel rendelkezik. Komolyan, ha a devecseri vasútállomás jegyárusával leíratom, hogy milyen a somlói bor akkor precízebb leírást kapok, mint amit a hivatalos termékleírás szerzői összehoztak.

Egy szó, mint száz, kukázható az egész. Semmi értelme, semmire nem használható. Felesleges idő- és pénzkidobás volt megírni a termékleírásokat. Nem is igazán foglalkozik velük senki. Komoly korlátozást úgysem tartalmaz egyik sem. Ne legyünk naivak, pontosan ez volt a céljuk a szerzőknek. Féltek, de piszkosul, hogy véletlenül olyan termékleírás születik, amely alapján az ő üzelmeiknek keresztbe lehet tenni.

Az egész rendszer egyetlen és nagyon komolyan bosszantó eleme az, hogy a borok forgalomba hozatali engedélyezésének van egy érzékszervi vizsgálat része, amelynek során a borvidéki vagy borrégiós kóstoló bizottság tagjai jól megkóstolják a bort és vagy továbbengedik az országos ellenőrzésre vagy visszadobják. Ez azt jelenti, hogy összeül mondjuk 5 olyan arc akik szerintem tényleg nem tudnának vakon megkülönböztetni egy friss évjáratú Dél-balatoni merlot-t egy évjáratos mátrai olaszrizlingtől. Na, ilyen minden merit és kredit nélküli emberek beleszagolnak és belekortyolnak a borainkba majd frankón megállapítják, hogy az kellően somlói és kellően juhfark-e. Teszi ezt olyan ember, akinek a fajtához és a borvidékhez nagy valószínűséggel annyi köze van, mint egy pingvinnek a differenciálegyenletekhez. Még a felvilágosultabb és nyitottabb borászok között sincs konszenzus azt illetően, hogy pontosan milyen íz- és illatjegyek várhatók el egy termőhelyi- vagy fajtabortól. Még komoly kóstolói tapasztalattal rendelkező, profi kritikusok is egyetértenek abban, hogy marhára nehéz számon kérni egy bortól a termőhelyi- és fajtajelleget.  Erre a nyakunkon vannak ezek a bizottságok, benne a mindenki által köztudottan elfogult, elkötelezett, de legalább zérus kóstolói tapasztalattal rendelkező arcokkal, akik csuklóból visszadobhatnak bármilyen bort. Ez a része a rendszernek nem csak értelmetlen, mint az OEM/OFJ/FN kategóriák és a röhejes termékleírások. Ez konkrétan kártékony, ártalmas és persze drága.

Eddig a szakmázós zsörtölődés. Ha ezen fel is húzza a szemöldökét valaki, akinek ezek a kreténségek a szívéhez közel állnak akkor van egy rossz hírem. Mindez semmi.

A fő problémát akkor értjük meg, ha elidőzünk magán a terminuson: oltalom alatt álló eredetmegjelölés. Ne fussunk ezen át. Miről is szól ez?

Haladjunk szépen visszafele. Megjelölés... vagyis jelölés. Igen, erről szól az egész. Mivel is szabad "jelölni" egy bort. Mit is írunk rá a címkére. Szóval van itt egy immáron hatodik éves rendszer. Tegye fel a kezét az, aki szerint a fogyasztók akár 0.0001% tudja, hogy mit jelent az, hogy OEM? Minden francia és olasz borivó számára egyértelmű, hogy mi is a DOC meg AOC. Sőt, még egy átlagosan művelt magyar borivó is tudja, hogy mire hivatottak ezek a rövidítések. Mi is a helyzet Magyarországon? Hát az, hogy a kutyát nem érdekli ez az egész és a rosseb sem érti, hogy mit jelentenek ezek. Aki nem hiszi, az menjen be az első élelmiszerboltba és a boros polc előtt kérdezzen meg egy tucat vásárolót, hogy tudja-e mi az az OEM. Senki nem fogja tudni. Ennek a jelölésnek egyszerűen nincsen értelme a magyar fogyasztók számára. Mint jelölés nem funkcionál. Van egy hatalmas agráradminisztrációnk, komoly nagyvállalatokkal összevethető a NÉBIH meg a többi gitegylet létszáma, de az eredetvédelem alapjait képező jelzéseket hat év alatt nem tudta még senki kommunikálni a fogyasztók felé. Mentségükül szolgáljon, hogy olyan nagyon nem is akarták. Púp ez az egész az ő hátukon is.

Na és akkor jöhet a szög a koporsóba. Hogyan is van ennek az eredetnek az oltalma? Lelövöm a poént, nincs semmilyen oltalom. Az egész OEM/OFJ/FN meg termékleírás mind-mind csak egy kazal papír Brüsszelnek meg a magyar hivataloknak. A rendszerben konkrétan egy fikarcnyi változás nem történt az elmúlt évtizedekben. Megismétlem, mert lehet, hogy elsőre nem megy át: nincs semmilyen oltalom.

Vagyis teljesen bizalmi alapon, bemondásra megy minden. Ha van 10 hektár szőlője valakinek arra a hegybíró akkor is ki fogja adni minden évben a származási engedélyt, ha egy fürtöt nem szüretel róla a gazda. Ha egy hektáron terem valakinek 50 mázsa szőlője, akkor is simán kikérheti a 150 mázsáról a papírt. A 100 mázsa papírhoz meg vásárolhat szőlőt akár Kambodzsából is. A rendszert ez nem fogja érdekelni. Kérdem én, milyen oltalom az ilyen oltalom? A fajták névleges oltalma pontosan ugyanilyen lyukas. Bármikor beballaghat a gazda a hegyközségi irodába és lejelentheti, hogy átoltott egy hektár olaszrizlinget juhfarkra. Minden ellenőrzés nélkül, onnantól meg is kapja juhfarkról a származási igazolást.  

Ha minden bemondásra megy, nincs semmilyen ellenőrzés, akkor milyen oltalomról is beszélünk?

Erről a témáról személyesen beszélgettem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökével, és az ágazatért felelős miniszteri biztossal. Nincs a boros adminisztrációnak olyan szintje, ahol erről a problémáról nem tudnának. Tenni mégsem tud, vagy nem is akar ez ellen senki. Jó ez a zavaros víz, ebben lehet frankón halászni.

Szép történet, ugye? Na, ilyen az, amikor az ostobaság, a bürokrata szolgalelkűséggel és a rövidlátó nyerészkedéssel párosul.

De azért van a dologban pozitívum is. Egy ilyen rendszerben, ilyen ingoványos moslékban is vannak sokan, akik tudnak és akarnak tisztességesen szép borokat készíteni. Sőt egyre többen vannak. Csak éppen nem a központi eredetvédelmi rendszer, hanem a legősibb mérték, a bizalom az, ami a boraikat hitelesíti.

Balogh Zoltán, Somlói Apátsági Pince

(A nyitó facepalm a Simpsons c. sorozatból származik, innen vettem kölcsön.)