Az elmúlt hónapokban komolyabb, tapasztalati alapokon nyugvó általánosításba bonyolódtam kettőezer-tizenöt Tokaját illetően. A szűkebb-szubjektív bekóstolásaim ugyanis azt mutatták, hogy az év – dacára a közismert és sokszor felesleges konzekvencialevonásokon alapuló elvárásoknak – furmintban szebbet, izgalmasabbat, hovatovább szórakoztatóbbat villant a hárslevelűnél. Mintha szerepcsere történt volna a neutrális, szikár termőhely-megmutogatás és a néha oktalanul kevesebbre tartott, de kétségkívül egyenesebb, szórakoztatóbb bort adó hárslevelű között. Aztán az imént megkóstoltam a következetes munkával, önerőből a borvidéki elit legjobbjai közé fejlődött Szilágyi László hárslevelűjét, amely háromnegyed liter erejéig mindenképpen visszabillentett a klasszikus koordináták rendszerébe. Tanulság nincs, hacsak az nem, hogy felesleges értelmetlen általánosításokba bonyolódni. És hogy a hárslevelű köszöni szépen, jól érzi magát. Főleg efféle kiváló kezekben, mint amilyenekben a Gizella Pince ajtajai mögött van már évek óta.
Ez egy fantasztikus száraz tokaji ugyanis, hovatovább a borvidék árazási mátrixában is kifejezetten demokratikusnak mondható, ami bevallva-bevallatlanul is a fontos szempontok egyikének számít. A legjobb az egészben, hogy arányosan mutat a pincére jellemző komolyságból, a fajta aromaértékeiből és a Szilágyi-féle ügyes hordóhasználatból. Éteri tisztaságú, nem a neutralitásra, sokkal inkább a kifejező trópusi gyümölcsökre és a tökéletesen besimult hordóra építkezik. A korty arányos, visszafogottan krémes, ugyanakkor épp' elegendő sav húzza hosszúra és egyensúlyosra az összhatást. Nem bukik bele a savtúltengésbe, ugyanakkor ügyesen tart távolságot a sokszori hibaként elkönyvelt túlsúlyosságtól. Szórakoztató, finom és elegáns hárslevelű született kettőezer-tizenöt Barátjában, az ilyesfajta közérthető és szerethető száraz tokajira pedig igen nagy szükség van. Magabiztos 6 pont. (3950 Ft, Bortársaság)