A hajósi pincefaluból indult Csanádi-sztori akár újként is elkönyvelhető a maga hazai kontextusában, ugyanis '13-ban léptek ki először az öncélú borásztevékenységből a szélesebb publikum elé. Nem ismerem a történetet a maga teljességében, de úgy tűnik, hogy klasszikus, könnyű, letisztult és bonyodalmaktól mentes borok készítése a cél olyan minőségben és mennyiségben, amennyit és ahogy a Hajós-Bajai borvidék adottságai és a birtok lehetőségei megengednek. Különösebb koncepció nélkül ezúttal úgy döntöttem, hogy nem a nagyobb eséllyel rizikómentes fehérkínálatból szondázok, hanem bepróbálkozom egy könnyebb, klasszikus homoki vörössel. Tapasztalataim szerint a kékfrankos és a kadarka vígan működik ilyen körülmények között is, még ha értelemszerűen nem is adnak testes, súlyos, hovatovább komplex borokat. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló, hogy a klasszikus Bordeaux-fajták többnyire nem találják otthonukat az Alföldön, legfeljebb savra és rozéba szedve, tehetségesen kevert fajélesztővel. A kétszáztíz hektárnyi Csanádiék egyébként szabályszerűen ügyes kadarkát dobtak össze 2015-ből a császártöltési határban fekvő ültetvényükből.

Ez a bor ugyanis ékesen demonstrálja, miképpen lenne szükséges belőni az olcsó, közérthető de mégis szerethető homoki vörösbort. Szinte silleresen halvány színű és híg, de a szó kevésbé pejoratív értelmében. Hordót minden bizonnyal nem látott, az illat direkten gyümölcsös, epres-málnás, kifejezetten frissítő. A korty egyszerű vonalvezetésű, gyakorlatilag tannintalan, savai viszont igényelnek némi toleranciát. Hosszú, határozottan fanyar véggel búcsúzik. Sokoldalú bor, ami a felhasználhatóságát illeti. Magában is könnyen elfogy, de egy halászlevet is ügyesen lekísérne, arról nem is beszélve, hogy ilyen savakkal simán működne egy jobbféle viceházmesterben is. A végeredmény persze kompromisszumos, kevesebbet mutat ugyanis a fajtából, cserébe többet a helyi stílusból. Veszedelmesen csúszik, jutalma stabil 4 pont. (1450 Ft, Bortársaság)