A Borrajongó

Demeter Zoltán évjárat-bemutató - 2015

2016. szeptember 15. 06:00 - furmintfan

Demeter Zoltán Pincészete, a borvidék egyik meghatározó borászata idén 20 éves. A pincénél - és néhány tételt kivételesen Budapesten - is lehetett már kóstolni a 2015-ös évjárat mostanában forgalomba kerülő boraiból, de a hivatalos bemutatóra múlt héten került sor a Corvinus Hotel Kempinsky épületében. Bár a legutolsó (2013-as) évjárat bemutatása után Demeter Zoltán azt ígérte, hogy a következő ilyen eseménynek már a Kakas-dűlő ad otthont, egy év kihagyás után (2014-ben alig készült bor a pincénél) a borász végül ismét a jól bevált budapesti helyszín mellett döntött.
Áprilisban jártam Tokajban a pincénél, akkor már kóstoltam a 2015-ös sor nagy részét, azóta azonban eltelt közel fél év, remek alkalom volt megvizsgálni, hogy most mit mutatnak a borok. A friss évjárat száraz borai mellett az aktuálisan forgalomba kerülő pezsgőt és édes tételeket is megkóstoltuk, de 1-2 meglepetés is szerepelt a sorban.

dz2015_0.jpg

A tokaji borász elmondta - ahogy az április látogatás során is -, hogy a 2015-ben nagy lehetőséget lát: a kedvező évjárat és a megfelelően alkalmazott technológia együttállásának köszönhetően sokra hivatott száraz borokat zárt palackba. Demeter Zoltán elmondása szerint hosszú évek tapasztalata van a megfelelő technológia kialakítása mögött, amely meglehetősen összetett tényező, és éppen úgy beletartozik a leszedett szőlőbogyók megfelelő hűtése, feldolgozása, az ideális időben és mennyiségben hozzáadott kén, mint a maradékcukor szerepének felismerése a stílus kialakítása szempontjából. Kiemelt célkitűzés, hogy végül olyan bor kerüljön a fogyasztó elé, amelyből szívesen kér még egy pohárral az első elfogyasztása után.
"Ami magukat a borokat illeti - bár persze nagyon fiatalok még - , a kóstolás alapján úgy tűnt, hogy talán soha nem képviseltek ennyire egységes stílust. Az egyes dűlőszelekciók persze érezhetően hordoznak különböző jellemvonásokat, de a kijelölt fő irányvonal megegyezik. A cél olyan borok elkészítése volt, amelyek a termőhely bemutatása és az elegancia mellett jól ihatóak, a pohár újratöltésére csábítják a fogyasztót, a komplexitás önmagában ugyanis kevés, ha a kóstoló nem inna szívesen még egy pohárral a borból." - írtam áprilisban, és az egységes stílus most is ugyanúgy megmutatkozott. A preferenciáim viszont a száraz sor 1-2 borát illetően a jelenlegi állapotuk alapján a korábbihoz képest eltolódtak.

dz2015_1.jpg

Pezsgő Brut 2013
A rátkai Újhegy termése, a borászatnál most először dosage-zsal (12 g/l). Illatában alma, citrusok, fehér virágok, őszibarack, majd egyre több élesztős jegy és briós. Szájban jó sav és finom, bár nem különösebben hosszan tartó gyöngyözés jellemzi, apró buborékokkal. Az összhatás elegáns, a dosage pont jól illeszkedik a savakhoz, de kitartóbb bubikat vártam. 6p

Bátai 2015
Dr. Bihari Zoltán, a Tokaj Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet ügyvezetője által idefűzött megjegyzés szerint régen jelen volt ez a fajta borvidéken és a sárfehérrel (de nem az arany vagy izsáki sárfehérrel) azonosítják. Minimális mennyiség készült belőle a pincénél, kereskedelmi forgalomba nem kerül.
Játékosan édeskés, cukorkás illat, a háttérben körtével, virágokkal, érintésnyi trópusi gyümölccsel. Szájban lágy, puha tapintású, könnyed, szintén enyhén édeskés benyomást kelt, az alkohol kicsit kikacsint a végén. Ízben is a cukorkás, édes almás-körtés jegyek dominálnak, nem is tart hosszan, de csipetnyi só és kellemes fanyarság teszi érdekesebbé. 5p

Birtokbor Furmint 2015
Illata nem különösebben intenzív, de kristálytiszta és elképesztően jól definiált: fehér virágok, körte, őszibarack, halvány zöldfűszeres villanások. Könnyed, elegáns, szellős szerkezet, ideális mennyiségű sav mellett picit emelkedett az alkoholos a végén. Zamatos és jól iható, körte, zöldalma, őszibarack, fehérbors, zöldfűszerek díszítő jegyeivel. 6p+

Hold-völgy Furmint 2015
Új szereplő, a Mád és Rátka határán elterülő dűlő rátkai részéről származik, 40 éves tőkék apró fürtű klónjairól, minimális hordós érleléssel. Hűvös hangulatot árasztó illat: zöldalma, körte, fehér virágok, zöld tea. Jó savak repítik - bár a sorban találni cizelláltabb savakat is -, feszes, a végén lehet érezni az alkoholt és egy kis kesernyét, talán rá is erősítenek egymásra. Ízében zöldalma, körte, őszibarack, fehérbors, finom fűszeresség, köves jegyek, grapefruit, a finisben enyhe mandulás kesernye. 6p+

Kakas Furmint 2015
Illatban almafélék, inkább sárga húsúak, virág, pici gyógyfű, menta. Szájban egyszerre hűvös, mégis érettebb aromatikát közvetít, feszes, és volt egy enyhe pezsgős beütése (ez alapján bele is illik a képbe, miért mondta, mondja a borász, hogy előfordulhat a jövőben, hogy a Kakas termése pezsgőalapanyag lesz): érett alma, citrusok, körte, pici só, őszibarack, pici briós, zöldfűszerek. 6p

Veres Furmint 2015
Kristálytiszta, vonzó és nyílt illat: édes fehér húsú gyümölcsök, körte, őszibarack, nyári alma, pici cukorkás beütéssel, majd zöldfűszerekkel - kakukkfűvel, oregánóval. Zamatos, kedves, a maradékcukor szépen kiemeli az illatra rímelő gyümölcsösséget. Az alkohol moderált, a savakat szépen legömbölyíti a maradékcukor, összahtásra talán ez a legkerekebb a furmintok közül. Sokkal mosolygósabb, behízelgőbb arcát mutatta most, mint áprilisban, azóta kinyílt, színesebb lett. 
A borász szerint a 2015-ös Birtokbor Dry és a 2015-ös Veres lehet a száraz tokaji furmint számára kijelölt stílus. Meglátjuk, mit hoz a jövő, mindenesetre a Veres most nagyon meggyőző volt. 7p

Boda Furmint Vieilles Vignes 2015
Most zárkózottabbnak és visszafogottabbnak éreztem, mint tavasszal. Illatában őszibarack és fűszerek tűnnek fel, ízében ehhez körte, citrusok, menta, hűvös fűszeresség társul. A hordó szépen használt, viszont a borban valahogy most nem találtam azt a komolyabb magot, koncentrációt, amit múltkor éreztem benne, szellősebbnek, lazábbnak tűnt. Áprilisban a kedvencem volt, most kicsit kevésbé tudtam érte lelkesedni, de talán csak a Veres után tűnt  "introvertáltabbnak", talán még idő kell neki. 6p

Szerelmi Hárslevelű 2015
Szép illat: nyári alma, sárga húsú őszibarack, vilmoskörte, ananász, virágok, fűszerek. Koncentráltabb, komolyabbnak tűnő anyag, bár itt úgy éreztem, hogy a hordó még nem 100%-ig integrált (értsd: nem lóg ki, nem bánt, de kicsit még simulhat), az alkohol a kóstolt borok közül itt a legmagasabb, nem vészes, de érezhető. A korty jól kitöltött, benne ananász, körte, őszibarack, édes citrusok, édes fűszerek. Már szép, de most is úgy éreztem, hogy érdemes lehet várni a fogyasztásával. 7p

Őszhegy Sárgamuskotály 2015
Elsőre törkölyös, majd kissé zárt illat, szellőzéssel alakul: szőlő, szőlőhéj, ananász, rózsavíz, keleti fűszerek, licsi. Ízben kevésbé van benne az említett törkölyös jelleg, inkább csak a háttérben figyelhető meg a korty első felében. Telt, komoly anyag, a cukrot alig érezni benne, aztán kifinomult muskotályos-traminis jegyeket hoz: rózsavíz, szőlő, licsi, ananász, keleti fűszerek, leheletnyi só. Az április formájához képest ez a bor is kevésbé tetszett, elsősorben az illat miatt. 6p

Narancsbor 2015
A Betsek hárslevelűje adta ezúttal a termést a narancsborhoz. A színe az átlag narancsborhoz képest világosabb, a rövidebb héjon tartásnak köszönhetően. Illatában őszibarack a héjával együtt. mandarin és narancshéj. Masszív, vaskos bor, pici cserességgel, héjas jegyekkel, naranccsal, őszibarackkal, leheletnyi gumissággal. 6p

dz2015_2.jpg

Furmint 2000
Áttérünk az édes borokra. A bor alapanyagát november közepén szedték a Veres és Lapis dűlőkből, 115 g/l maradékcukor van benne. Zseniális illat: sárgabaracklekvár, vaníliakrém, trópusi gyümölcssaláta, töppedt szőlő, különféle fűszerek, leheletnyi illó. Koncentrált, selymes, az idő eldolgozta éleit, a korty második felére azért kicsit csökken az intenzitása, de így is szép hosszan tartanak az ízek. Aszalt sárga húsú gyümölcsök, kandírozott trópusiak, dohány, keleti fűszerek, egyensúlyban kicsit az édesség felé hajlik, de ezért a gazdagsága kárpótol. Sosem kóstoltam korábban ezt a bort, mindenesetre most nagy örömet okozott. 8p

Birtokbor Late Harvest 2015
Kövérszőlő, sárgamuskotály, hárslevelű, furmint a Szerelmi, Lapis, Kakas, Betsek tőkéiről, 110 g/l maradékcukorral. Csupa friss trópusi gyümölcs, ananász, licsi, szőlő, vilmoskörte, édes szőlő, trópusi gyümölcs. Aránylag könnyed, lazább szerkezetű, de veszettül finom. 7p

Főbor "Eszter" 2013
Furmint, hárslevelű és sárgamuskotály a Betsek, Lapis, Kakas terméséből, 207 g/l cukorral és 8,1 g/l savval. Sárgabarack, őszibarack, vilmoskörte, mangó, mandarin, töppedt szőlő, vanília, édesfűszerek. Elegáns, zamatos, krémes és komplex, picit talán édesség felé csúszik, de ez már a "kákán a csomó" esete. Ízében abszolút a mandarin volt számomra a vezérszólam, temérdek gyümölccsel - mangó, sárgabarack, őszibarack, vilmoskörte, ananász, sárgadinnye - kísérve, vaníliás, édesfűszeres aláfestéssel. 8p

dz2015_3.jpg

Aszú 2008
Bődületesen mély illat, nehezen szálazható, mégis tartalmas, sárgabaracklekvárral, trópusi gyümölcsökkel, mézzel, fehércsokoládéval. A korty tovább emeli a tétet és egyszerűen beszippant: koncentrált, hosszú, komplex és tengermély. "Kajszi-koncentrátum", trópusi gyümölcs-kavalkád, édes citrusok, vanília, édesfűszerek, gyömbér, botritisz, villanásnyi finom tea és dohány. Több résztvevővel arról beszélgettünk a kóstoló végén, hogy illatban még mindig fiatalosan szálazhatatlan bor, ízben szép lassan egyre több rétege tárul fel, bár még biztosan az útja legelején tart. Harmadjára is elképesztő élmény. 9p+

 

A kóstolóra Demeter Zoltán hívott meg, amit ezúton is nagyon szépen köszönök.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2911697675

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milotta László: Egységes stílus: Demeter Zoltán 2015-ösei 2016.09.15. 10:39:02

A friss évjárat száraz borai mellett az aktuálisan forgalomba kerülő pezsgőt és édes tételeket is megkóstoltuk, de 1-2 meglepetés is szerepelt a sorban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.09.15. 08:58:47

Köszi. Vinolok marad a zárás? Továbbra is kérdés, hogy vajon mennyit bírnak ki ezek a borok.

gergo16 2016.09.15. 09:09:20

Szia.A Bátai is forgalomba kerülő tétel lesz a borok közül?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.09.15. 10:20:02

@akov: A dűlős szárazaknál igen. Ez még nekem is kérdőjel, szerintem nincs még elég tapasztalat.
@gergo16: Bocsánat, nem írtam, most pótolom: a Bátai csak egy "játék", nem kerül forgalomba, ha jól emlékszem 48 palack vagy 48 liter készült belőle. :)
süti beállítások módosítása