Nem tudom, milyen boszorkánykonyha üzemel a Bardon Borászatban, de eddigi tapasztalataim alapján az erdőbényei birtoknál nem nagyon szoktak hibázni. Magam sem értem, miért kerülgettük egymást olyan sokáig ezzel a borral, aztán csütörtökön egy szelet sütemény elé/mellé kinyílt, pénteken pedig elfogyott, közben végig elégedett csettintésre inspirált. Mindezt ráadásul pont egy olyan héten sikerült elérnie, amikor úgy általában nem volt kedvem borral foglalkozni, se kóstolni, se olvasni róla, se írni róla, se inni. Ez a bejegyzés is csak annak köszönhető, hogy ez a bor meggyőzött, érdemes billentyűzetet ragadni és megosztani élményeimet.

A Bardon Borászat a borvidék ügyeiben más minőségben gyakran nyilatkozó Tombor András erdőbényei birtoka, nevét a tulajdonos édesanyjáról, Bardon Beatrixról kapta. A pincészetet 2007-ben alapították, és jelenleg 9 hektárral rendelkeznek a Meszes, Lapis és Sarkad dűlőkben, előbbiben ráadásul 100 éves tőkékről is szüretelnek. A birtok élén Kovács Gabriella helyét 2012-ben Szabó Tímea vette át, jelenleg pedig Molnár Ádám készíti a borokat.

Ami konkrétan a tegnapi áldozatot illeti, a fajtaösszetételről nincs infóm, gondolom, furmint+hárs alap, én egy kis muskotályt is beleláttam, de tulajdonképpen mindegy is. Nézzük a számokat: 169 g/l maradékcukor, 10 g/l sav, 12% alkohol. Ez az analitika egy aszúnak is becsületére válna, ilyen paraméterek ismeretében már komoly elvárásokkal indultam neki a kóstolásnak, de nem is kellett csalódnom.
Illata eleinte szinte orrba mászóan intenzív (bár az első kortyot az ideálisnál melegebben kóstoltam), később valamelyest lecsendesedik, de így is végig dobálja ki magából a különböző sárga húsú és trópusi gyümölcsöket, valamint a botrytis jelenléte is érezhető. Szájban egész pályás letámadást indít: elképesztően lendületes és hiperintenzív. A masszív, lüktető savak gond nélkül mossák le a jelentős cukortartalmat, a bor gazdag íze hosszan megmarad a szájban. Vég nélkül lehetne sorolni aromáit, mintha egy komplett gyümölcskosár borult volna bele: sárgabarack, mangó, maracuja, mandarin, narancs, ananász, sárgadinnye, édes szőlő... A gyümölcskavalkádhoz társul egy diszkrét vaníliás-édesfűszeres aláfestés és dohányos, enyhén kesernyés villanások. Két helyen találtam rajta a fogást: egyrészt picit emelkedett az illó, bár igazából a bor ezt bőven elbírja, másrészt ahogy melegszik (érdemes jól lehűtve inni), az alkohol kicsit soknak tűnik, fűti és enyhén kesernyésbe fordítja a korty végét, a lecsengésre viszont megint szépen kitisztul a kép. Igazi óriásölő, kicsit a 2010-es Balassa Mézes-Mály Zétára emlékeztetett. Kivételesen gazdag, aszúkat állva hagyó komplexitást, koncentrációt és minőséget képviselő késői szüret és valószínűleg idővel csak szebb lesz. 8p- (4250 Ft - Bortársaság)