A Borrajongó

Dél-Rhone Vs Languedoc Vs Piemont

2015. június 02. 06:00 - drbarta

Történt, hogy az egyik vegyes Dél-Rhone/Languedoc egyveleg jellegű posztom alatt érkezett egy komment, miszerint úgy tűnik Languedoc nyert. A cikket ugye nem „párbajnak” szántam, de elgondolkodtam rajta, hogy egyes árkategóriákban melyik borvidéket is szoktam preferálni. Kezdett is körvonalazódni egy sor, melyben Dél-Rhone és Languedoc egymásnak feszül, úgy hogy több árszegmensben is párosokat állítunk. Tetszett a gondolat. Később felmerült a gondolat, hogy esetleg más vidékeket is be lehetne vonni. Eszembe jutott, hogy Piemontból is kóstoltunk már remek sort, beltartalomban is összemérhető borokról van szó. Valamint persze örökösen felmerül, hogy mi lenne a helyzet egy ilyen sorban a hazai krémmel. Végül úgy alakult, hogy nem sikerült olyan sort összeválogatnom az itthoniak közül, amelyet elég veretesnek éreztem volna az összes érintett kategóriában, meg hát stílusban is nagyon messze kerültünk volna a fősodortól, így lemondtam az utóbbiakról. A téma rehát úgy véglegesült, hogy egy-egy dél-rhone-i, languedoc-i és piemonti tétel kerül egymás mellé három árszegmenst érintve, nevezetesen 15-20 Euro, 25-30 euró illetve 40 euró környékén. Sokat vártam a sortól.


Első trió: 15-20 euró közötti borok. 

2015-05-27_18_49_18.jpg

Ascheri: Nebbiolo d'Alba Bricco San Giacomo 2013

Nem túl sok információt lelni a honlapon se. Nagy múltú, gazdag család az Ascheri. Három különálló birtok és pincészet tartozik ezen névhez, ezek közül kettő Barolo körzetén belüli központú és kizárólag lokál fajtákkal dolgozik. Ezek egyikének szortimentjébe tartozik jelen borunk is nebbiolo fajtából, 8-10 éves potenciállal. Az Ascheri borokra egyébként jellemző, hogy soha nem akarja hordó elnyomni a borok egyéniségét, a borok fiatalon is élvezhetőek és a körzet, valamint a név renoméjának ellenére mindig nagyon ésszerűen árazottak. Kapható itthon is a finewines.hu -nál 4700 Ft.

Vonzó illat sok epres-kékszőlős gyümölcsösséggel, mentás fűszerességgel, egy csipetnyi virágos parfümösséggel. Közepesnél teltebb korty, hordómentes, lédús gyümölcsélmény némi jóleső héjas-csumás fanyarsággal is kiegészítve. Közepesen tömör anyag, élettel teli savakkal, kellemesen maszírozó, kissé szemcsés tanninokkal. Nekem nagyon bejön az ilyesmi. 6 pont.

Ch. Mansenoble: Corbieres Reserve du Chateau 2013

Többször volt már szó erről a corbiéres-i birtokról. 1992.ben vette meg Guido Jansegers belga biztosítási bróker feleségével Marie-Annick-kal együtt. Nagy bor-megszállottként, 50 évesen korábbi életét feladva látott neki megvalósítani nagy álmát, egy saját bort, saját koncepció alapján, az általa legizgalmasabbnak tartott és legtöbb lehetőséggel kecsegtető francia borvidéken. A kezdeti 36 hektáros birtok közel felét továbbadta, csak a legjobb területeket tartotta meg. Organikus szemlélet bevezetése a szőlőben, a pincetechnológiát korszerűsítették. A stílusról beszélve a tulajdonos nem tagadja Bordeaux inspiráló mivoltát. Jelen borunk 35% grenache, 25% syrah, 25% carignan, 15% mourvédre. 30hl/ha-os hozam, tartályos erjesztés, majd a tétel 60%-a barrique hordókban érik egy évig. Átlagosabb években ez szokott lenni a pince csúcsbora (nagy évjáratokban készül egy magasabb szintű válogatás is, a korábban kóstolt cuvée Marie-Annick). 15 Euro. Pinard de Picard.

Itt már egy lépéssel nagyborosabb a helyzet. Kifejező, koncentrált erdei gyümölcsösség, diszkrét, minőségi, rendkívül finom kézzel adagolt hordó. Arányos méretek szájban, ugyanakkor ízében kifejezetten telt, intenzív. A gyümölcs kapja a főszerepet, a fahatás nem jelentkezik ízben, csak épp a gyümölcs jellegét meg a konzisztenciát teszi finoman krémessé. Közepesnél komolyabb anyag, pont elegendő tartással, fiatalon is egységes, rendezett részletekkel. Elég hosszú. 6.5- 7 , nagyon könnyen el tudok képzelni olyan sort, amelyben csont nélkül meglenne az utóbbi. Best buy.

Dom. Clos de Caillou: Cotes du Rhone Les Quartz 2012

Nagyon jó nevű pince 9 hektárnyi területtel Chateauneuf du Pape-ból és további 44 hektár Cotes du Rhone körzetből. Organikus gazdálkodás. Jelen borunk érdekessége a termőhelye. Van ugyanis egy kis földnyelv-szerűen a CdP körzetébe beékelődő kis terület, mely Cotes du Rhone besorolással bír. Állítólag amikor a 30-as években meghatározták CdP határait, akkor ezt a területet is hozzá szándékozták venni ugyanis abszolút homogén vele az adottságokat tekintve, de az akkori tulajdonos puskával zavarta el az illetékeseket, amikor azok megjelentek a körzethatárok adminisztratív teendői végett. Jópofa. Mindenesetre tény, hogy ennek a bornak a termőhelye lényegében szomszédos a közel háromszor ennyibe kerülő CdP Les Quartz származási helyével. 50 évestől egészen öreg tőkés grenache adja 85 százalékát, plusz jön 15%syrah. Előbbi hatalmas fatartályokban, utóbbi 600 literes hordókban érett. 19 Euro. Les Passionnés du Vin.

Hát igen. Ismét itt a bor, ami miatt nem került magyar bor a sorba, de végül is pont a közös szereplés végett nagyjából összevethető lesz ennek a sornak az erőssége a dél-pannon nagyágyúkkal. A bor pont olyan, mint 10 napja. A sor jelen állásánál ezeddig a legmélyebb, legvastagabb gyümölcsösséget kínáló illat, csupa édes, szaftos málna és szeder, levendulás-mentás köntösben. Szájban nagy testű, buja, fantasztikusan gazdag, az illat ígéretéhez híven jönnek a zamathegyek tiszta, hordómentes közegben. Érett savak, bársonyos tanninok, sok-sok szárazanyag. Tömény élvezet, szép hosszú. 7 pont.

Második trió:  25-30 euró közötti borok

2015-05-27_18_42_38.jpg

Clos de Caillou: Chateauneuf du Pape „Clos de Caillou” 2012

Ez a második évjárata ennek a bornak. Tulajdonképpen a Les Safres és a Les Quartz nevű már bejáratott Cdp-k termőhelyeiről egy relatíve fiatalabb tőkés (40 év környéke) grenache-válogatás, korai fogyasztásra, örömszerzésre.26 Euro. Lobenberg.

Nagyon hasonló karakter, de ha lehet még kedvesebb és még odaadóbb kiadásban. Málna, szeder, szilva koncentrátum, bódítóan fűszeres-levendulás díszítésekkel. Szájban jön a letaglózó gyümölcsorgia. bársonyosan sűrű, glicerindús konzisztencia, de az előző borhoz képest élénkségben is többet ad, a hömpölygő gazdagsághoz egy kis jóleső vibráció is társul. A 15-ös alkoholt elnyeli a bor gazdagsága. Annyira finom, hogy az már valami iszonyat. 7+

Vajra: Langhe Freisa Kyé 2011

A 70-es évek elején Aldo Vajra által alapított családi borászat mára 40 hektár összterülettel. A birtok már a múlt század elejétől fogva a felmenők tulajdonában volt, csak eleinte eladták a termést. Régebbi vágású, tradícionalista szemlélet a vinifikációt tekintve. Jelen borunk lokál fajta, Barolo körzétén belüli öreg tőkés ültetvényről, még Aldo nagyapja telepítette. Teljesen bogyózott alapanyag, évjárattól függően 12-18 hónapig érlelődik különböző méretű szlavón tölgyfahordókban. Kb. 25 Euronak megfelelő összeg külföldön, de itthon a finewines.hu -nál is.

Első gondolat az volt, hogy kicsit nehéz helyre került. Epres-mentás-kakukkfüves jegyek, nagyon vonzó, de azért az előző borok után kissé visszafogottabbnak, halkabbnak hat. Szájban is mértéktartóbb, arányosabb egyébként nagyon remek gyümölcsösséggel, jó kis tömör struktúrával, több savval, virgonc tanninokkal, szép hosszú lecsengéssel. A visszakóstolásoknál a maga stílusában játszó Ascheri után néztük és hát azután meg nagyon érződött az osztálykülönbség komplexitás, intenzitás, szerkezet tekintetében. Első körben 6/7, második körben simán 7 pont.

Mas Jullien: Coteaux du Languedoc Carlan 2011

Olivier Jullien 1985-ben alapította saját birtokát 20 éves korában. A szőlőben nőtt fel, apja és nagyapja is ezzel foglalkozott, saját bőrén tapasztalhatta a régió mellőzöttségéből adódó gazdasági nehézségeket, illetve láthatta, hogy a fiatalok mind el akartak vándorolni. Ő hitt abban, hogy a környék komolyabb minőségre is képes és úttörőként még akkor kezdett területeket venni Terrasses du Larzac-ban, amikor senki nem akart még Languedoc-ban szőlőt. Azt ugye tudjuk, hogy az utóbbi 20 évben félelmetesen feljött Languedoc, a Terrasses du Larzac különösen, elsősorban az ilyen megalkuvást nem ismerő minőségre törekvő pionírok végett. A Revue du Vins de France 2013-ban végzett egy klasszifikációt, a régió 40 legismertebb birtokát amúgy bordói módra osztályokba sorolta. A Mas Jullien a három top premier cru egyike volt. Érdekesség, hogy Olivier édesapja látva fia sikereit szintén kilépett a szövetkezetből és 1993-ban megalapította saját borászatát, amely utána szintén tényező lett a minőségi languedoc-iak piacán, Olivier nagyon büszke volt apjára, hogy idős korára végre sikerült megvalósítania önmagát. Vissza a Mas Jullienhez, organikus és biodinamikus szemlélet a szőlőben, bár certifikátumok szerzésére nem törekszik. Jelenleg 18 hektáros a birtok, de ez folyamtosan változik, területek jönnek, mennek a tapasztalatok alapján. A Carlan magasan fekvő, palás talajú parcelláról származó öregtőkés grenache, carignan, cinsault, nagy fatartályokban erjedt és érlelődött. 28 Euro. Pinard de Picard.

Édesre érett sötét bogyós gyümölcsök, leheletnyi keleties fűszer, csokoládé, érintésnyi karamellizáltság. Olyan érzésem volt, hogy 20 hekto ide, vagy oda érződik némi diszkrét fahatás. Szájban arányos méretű, de kifejezetten intenzív ízű. Nem annyira letaglózó módon, mint a Clos de Caillou-k, viszont szerkezetben némiképp még komolyabb azoktól. A visszafogottabb súly ellenére tömörebb magja van, a korty második fele fókuszáltabb, precízebben összeszedett. Jó a lendülete, a tannin kifogástalanul sima, barátságos, ugyanakkor vázat és struktúrát ad. Minden részlet a helyén, beleköthetetlen egyensúly, cizellált, kiművelt bor. A kritikus énem lehet erre tenné a voksát a körből, viszont zsigerből sokkal nagyobb örömem volt a CdP-ben. Magabiztos 7 pont.

Harmadik trió: 40 euró környéke

2015-05-27_18_34_40.jpg

Vajra: Barolo Bricco delle Viole 2009

A már említett Vajra borászat top, dűlőszelektált Barolo-ja, a körzet legmagasabban fekvő ültetvényéről, kb 400 és 500 m közötti tengerszint feletti magasságból. Csak a legöregebb tőkék alapanyaga kerülhet bele ebbe a válogatásba. Kalciumban, magnéziumban, mangánban gazdag agyagos talaj. Több lépcsős szüret, hogy a teljes alapanyag a legideálisabb érettségben kerüljön a pincébe. 30-40 napig szokott erjedni, 44-48 hónapig érlelődik 25-50 hektós szlavón tölgyben. Külföldön 43 Euro körül van, kb ennyi itthon is a finewines.hu -nál.

Na nézzük mit tud a nehéztüzérség. Már a szippantás jelzi, hogy kategóriát lépünk feljebb. Írhatom, hogy itt is van eperre, meg sötétebb bogyósokra emlékeztető gyümölcsösség, talán némi gyógynövényes-mentás -kátránypapíros fűszeresség is nagyon finom fahatással, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem jutnak eszünkbe szavak, azok nélkül is egyszerűen beránt a mélysége. Szájban is valami brutális erő van ebben a borban. Letaglózó intenzitás, kristályosan tömör, sziklaszerű struktúra. Kőkemény szemcsés tanninok, lendületes savak csatlakoznak a rendkívül hosszú kortyfejlődéshez, de az egész végig kikezdhetetlen egységben. Lenyűgöző. Erős 8 pont.

Ermitage du Pic. St. Loup: Guilhem Gaucelm 2010

Languedoc egyik jeletősebb alkörzete Pic St. Loup. A borászatot a Ravaille fivérek alapították 1992-ben a már 13. század óta létező remeteségi szőlőbirtokon. Organikus, majd biodinamikus szemlélet. Jelen borunk a szortiment csúcsa 80-90 éves tőkékről, fehér agyagos- kerek köves terroiról. 50% syrah, 50% grenache.10-20 hl/ha közöttti hozamok. 24-30 hónapos hordós érlelés. 15-20 év környéki érlelhetőség.39 Euro. Les Passionnés du Vin.

Kóstoltam már korábban ezt a bort, és volt olyan jó, hogy újra vegyek belőle, de meglepődtem, hogy immár egy nem akármilyen sorba helyezve mekkorát szól. Dél-francia kvintesszencia- írtam egykor és ma se tudok találóbbat. Az illat olyan félelmetesen mély és intenzív, hogy már annak önmagában kalória tartalma van. Szájban az elképesztőnél is elképesztőbb, ősrobbanásszerű az intenzitás, félelmetes mennyiségű beltartalom, nagyon masszív tanninokkal. Végeláthatatlan tömörség, úgy tűnik hogy a korty nem fog véget érni, kiürülni, hanem maradandó emléket hagy a nyálkahártyán. A drámai hatás ellenére az alkotók jó egyensúlyban vannak, a mindennek megvan  helye, nem lóg ki semmi, max az őserő csordul túl.. El tudok képzelni ettől varázslatosabb, elegánsabb bort, de mélyebbet, koncentráltabbat, tartalmasabbat már nehezen. Érdekes dolog a kontextus. Korábban otthon, önmagában, viszonyítás nélkül úgy éreztem, hogy bár nagyon komoly, de nincs meg tisztán a 8.  Itt és most viszont több, mint megfelelő felvezetéssel két 8 pontra tett bort simán elhomályosít, így ma 9 pont lesz a jutalma. Ennyi.


Ch. de St. Cosme: Gigondas Hominis Fides 2009

Akov itt mindent leír erről a pincéről, amit tudni kell. Nagyon öreg tőkés grenache. Pontos korát nem tudjuk, 1902-től dokumentálják a parcelláikat, így csak annyi van meg, hogy akkor ez már jó ideje létező ültetvény volt. Miocén idő-beli mészköves homok. Egész fürtös feldolgozás. A tétel 30%-a új, 40%-a másod, 30%-a harmadtöltésű tölgyfában érett.42 Euroért vettem a Lobenberg webshopban, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy az utóbbi évjáratok már egy nagyságrenddel drágábbak, viszont elérhetőek itthon is a finewines.hu-nál.

Na kíváncsi voltam, hogy lehet-e még följebb? Elvileg mi szorongathatna meg egy 9 pontra belőtt bort, mint egy korábban szintén 9 pontra tett bor, igaz másik évjáratból. Illatozva hatalmas gyümölcs, finom fahatás. Kóstolva is grandiózus, de egész egyszerűen az előző bor után mégis hiányérzetet kelt. Olyan jó-jó, de mégse akkora, egy picit visszalépünk. Visszakóstolásnál viszont a nagyon szépen teljesítő csont nélkül 7 pont tetejére tett Caillou Cdp után néztük és hát igen, így már érződik az osztálykülönbség. Nagyboros, atomtömény erdei gyümölcsösség, ebben a kontextusban már egészen letaglózó mélységűnek ható ízek a dél-rhone-i borok minden odaadásával,de mégis szokatlanul tömör szerkezettel, masszív, kemény tanninos vázzal. Nagyon hosszú. Nincs mese egy szűkebb 8 pont neki is jár.

 

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr837504962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.06.02. 08:01:28

Köszi a cikket. Így nézett ki ue. a Hominis Fides 2012-ben:

borrajongo.blog.hu/2012/05/08/grenache-cdp

silvousplait 2015.06.02. 09:25:57

Kitunoen atgondolt beszamolo !! Ezer szerencse, hogy a primitiv magyar boszmesegek elmaradtak belole. 40 euro korul van itt a legdragabb bor (tobbsegeben bio-BD raadasul !) ? Es hol marad draga jo boraszaink szegyenerzete ? Allitolagos honfiui onerzettol vezerelve felesleges a haztaji elcseszett "favoritokra" kolteni (elvegre mindenki egyszer el, es maja is csak egy van), inkabb tessek vegre bort inni onnan, ahol szivvel-esszel-lelekkel meg is tudjak csinalni.

Szten00 2015.06.02. 10:22:29

Egyébként, minden szivet-eszet-lelket összeszedve egyáltalán Magyarország természeti adottságai lehetővé tennék ilyen minőségű vörösborok készítését?
És a több generációnyi tapasztalat hiánya, az érinti a szívet-eszet-lelket?

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.06.02. 11:49:21

@silvousplait: @Szten00: szerintem maga a lehetőség meglenne, valószínűleg nem a most elterjedt bordói fajtákból (azok azért alapvetően más klímához vannak szokva), de a kékfrankosban nagy lehetőséget látok, és akár a sangiovese-nek, grenache-nak, syrah-nak vagy a tempranillonak is lehet keresnivalója.

A több generációnyi tapasztalat egyszer meglesz, reméljük. Szív és lélek tud lenni addig is, az ész egy része tuti a tapasztalattal jön :) Annyiban @silvousplait -nek adok igazat, hogy jelenleg nem éri meg 30-50 euro kategóriába árazott magyar vörös bort venni, max kóstolón féldecis-decis kiszerelésben kíváncsiságból.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.06.02. 11:53:56

A poszt egyébként jó lett, remek lehet egy ilyen sort végigkóstolni.

silvousplait 2015.06.02. 11:54:49

@Syntax Error: Koszonom, nagyjabol egyetertunk. Alkoholos-fas vackokert sok penzt elkunyeralni - ez nem a tobb generacionyi tapasztalat, hanem az alazat es onmerseklet hianya miatt van igy.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.06.02. 13:32:45

@silvousplait: Köszi. Azért nem minden kategóriában lett volna ilyen drasztikus a helyzet ha vannak hazaiak is a sorban. Úgy játékon kívül, szerintem a Bakonyi Makár CF 12 szépen szerepelt volna az első trióban, szerintem minimálisan az Ascheri felett, de a Mansenoble alá gondolnám. A második trióba egy Heimann Barbár 11 került volna, szerintem tisztességesen helyt állt volna, de nem érte volna el egyik külföldi versenyző szintjét se. A 40 Eurós kategóriában szereplő három bor átlagszinvonalát szerintem akkor se sikerült volna hazai tétellel megközelíteni, ha eltekintünk ettől a limittől és akár jóval feljebb is merészkedünk.

@Szten00: Szerintem adottságaink természetesen vannak. Közhelyes, sokszor felemlegetett okokat lehetne sorolni. A fenti borok olyan helyekről származnak ahol jobban ismerik az egyes területek lehetőségeit, megvannak az adott terroirokhoz leginkább passzoló egyedi, mégis a legmagasabb minőségre hivatott fajtáik, rendelkezésre állnak kellően öreg tőkés ütetvények,több generációnyi tapasztalattal azt is tudják hogyan készítsék belőlük a legjobbat. Ezzel szemben itthon nem ismertük még ki megfelelően a terroirjainkat, nem tudjuk melyik fajta lenne a legmegfelelőbb az egyes területeken, találgatás, világfajtákkal sokszor nem túl egyediek a borok, lokál fajtákkal meg sokszor még korlátokba ütköznek hogy mekkora bort lehet belőlük csinálni, a nem kiforrott fajtaválasztékból is rendre még fiatalok az ültetvényeink, valamint még szakmai tapasztalataink is jóval fiatalabbak. Ilyesmi.

Én egyébként ittam már itthonról néhány olyan tételt amiben volt olyan mélység, erő, ami valamennyire jelezhette a terület sokra hivatottságát. Villányból a Gere Attila cuvée, főleg fiygelembe véve hogy relatíve fiatal az az ültetvény is. A Hummel Panterra (sajnos a kétségtelen erő mellett viszont elég bizonytalan ízjegyei vannak) . A Ráspi Máté 2006-ról olyan emlékeim vannak hogy egészen durva a koncentrációt, intenzitást tekintve, a pince frissebb évjáratokból származó csúcsborai hozzávetőleg se tudtak ahhoz foghatót, így már lassan elbizonytalanodok, hogy igez volt-e? :) A NAgy-Eged is adott már kétségtelenül tehetséges anyagokat.
A problémám az, ha itthon megjelenik valamiben a nagyság szikrája, akkor még azelőtt felverik nyugat-európia viszonylatban is vállalhatatlan szintre az árukat, mielőtt úgy rendesen kiforrna az egész...

aquarius71 · www.finewines.hu 2015.06.02. 21:38:15

nagyon jó koncepció, nagyon sor, nagyon jó írás! gratula!! külön örülök h megint szépen szerepeltek a "gyermekeim" ... :)

aquarius71 · www.finewines.hu 2015.06.02. 21:38:47

... nagyon jó sor, ... (jav.)

aquarius71 · www.finewines.hu 2015.06.02. 21:40:48

szolgálati közlemény.. az Ascheri Nebbiolo rövidesen átkerül a BestBuy szortimentbe és jelentősebb állandó árcsökkentés után úgy 3900 Ft környékén lesz elérhető - már a 2013-as évjárat van soron btw.

silvousplait 2015.06.03. 08:25:47

@drbarta: No, vegre a poszt is elokerult. Koszonom a valaszt. Nyilvan vannak remenysegeink, dehogy tagadnam ezt. Remelem, jol erthetoen azok ellen szoltam, akik felvert arakert nagy mellennyel merik a nagy budos (neha szo szerint az) semmit. A Barbarrol mindenesetre ugy nyilatkozott ifj. Heimann, hogy meggyozodese szerint a vilag legjobbjai kozott van a helye.
Mint tudjuk, ok nelkul senki sem szereny.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.06.03. 11:02:06

@silvousplait: Hát nem tudom. Két hete ugye pont fej-fej mellett néztem az itt is szereplő Caillou CdR Quartz-cal és hát mondjuk egy fél pont differenciával én az utóbbira tettem a voksomat, amely bor ugye már rögtön nem a világ másik legjobbja akar lenni a Barbár mellett, hanem egy nagyon remek húsz euró alatti Cotes du Rhone.

silvousplait 2015.06.03. 11:04:41

Bocsanat, pontositanek, mert elolvastam ifj. Heimannt eredetiben: "Szerintem a Barbarnak ott a helye a vilag legjobbjai kozott, es remelem, ezt a pillanatot is megelhetjuk majd."
Amen.

silvousplait 2015.06.03. 11:09:48

@drbarta: Viszont a Côte du Rhône-hoz nem jar olyan remekbe szabott koltemeny, mint a szekszardi "Barbar" unnephez... (Nepszabadsag Top 100 2014., 93.o. Elkovetoje Kiss Judit Agnes. A szerzoi jogok esetleges megsertese miatt nem merek idezni belole; egyebkent is ugy tokeletes az elmeny, ha az ember teljes terjedelmeben magaba szivja.)

zoli 2015.06.03. 13:28:44

@silvousplait: neked azért elég komolyan beakadt a lemez: ami jó, igazi az bio vagy bd (ott nem gond az ár és az esetleges gixerek), ami hazai és drága, az szar, művi. Vettük már az adást, nem kell állandó önismétlésekbe bocsátkozni.

@Syntax Error: a kékfrankost osztom (bár sajna még mindig nem cseng jól és nem lehet rendes árat kérni érte), a többi felvetést nem értem: ha az az alaptétel, hogy egy jellemzően más klímához szokott fajta/fajták nem váltak be kellőképpen idehaza, akkor próbálkozzunk további jellemzően más klímához szokott fajtákkal, hátha? Amennyiben a cukros, fenolos és savas érettség nem jár kéz a kézben a mi klímánkon, marad ugyanaz a hendikep.
Ha már mindenképpen az ideillő potenciálisan értékesebb kékszőlőfajtát keressük, akkor kézenfekvőbb vállalkozás lenne fekete leánykát, prokupacot vagy vmi hasonlót kipróbálni, csak hát az nem pedigrés nyugati, ugyanaz az elv érvényesülne, mint a kékfrankosnál, sőt...

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.06.03. 14:07:17

@zoli: Igazad lehet, az általam felvetett fajták is bukhatnak a klíma miatt, de erre még kevés a minta hogy kimondjuk. Azért a Gere Tinta meg a Kreinbacher Syrah és a 2HA Tabunello az én szememben arra utalnak hogy nem elvetendő az ilyen kísérletezés. A fekete leányka is jó ötlet, meg amúgy a balkáni fajtákat dobnám még be, vranac, mavrud, ezekben is lenne óriási potenciál.

silvousplait 2015.06.03. 19:12:53

@zoli: En jobb szeretem, amikor az ilyen melyrol jovo, hervaszto morgasok helyett inkabb tanulhatok toled :)

zoli 2015.06.04. 09:22:22

@silvousplait: én is, amikor mondjuk vmi francia szőlészeti/borászati dologról írsz, mint a megunhatatlan bezzegezős slágered :)

@Syntax Error: ha már így sorba vesszük őket, az egy szem sangiovese nekem is megvolt, az kifejezettten tetszett, a tempranillo többször is, az kissé egyszerűbb volt, de nem rossz (már amikor épp nem brettes), de egy-egy ilyen merítésből felesleges lenne messzemenő következtetéseket levonni (azt pl. tudtad, hogy az 1860-80-es években Erdélyben divatja volt a bordói fajtáknak, aztán nagyjából semmi nem maradt mára belőle). Syrah-ból azért van már van néhány tétel, de engem különösebben nem győzött meg, részint a rosszul szabott ruhája miatt, részben azért, mert az a fajta intenzív gyümölcsösség-fűszeresség vhogy nem akar visszaköszönni a hazai tételekben. Magyar grenache is megvolt már, fantasztikusan cukrosodik, csak közben tele van zöld és nyers ízekkel, pedig nem éppen egy tanninos fajta. Vranacot én nagyon szeretem, van egy szekszárdi nagyborászatnak vagy 4 hektárja, de tisztán nem tudom, hogy kihozták-e valaha, illetve volt lehetőségem a pécsi kutatóban megfigyelni (azóta sajnos kivágták), nagyon finom enni, nagyon fűszeres, de szerintem inkább rozénak válhatna be idehaza, jellemzően melegebb vidékeken terem. A mavrud pláne.
Természetesen semmilyen kísérletezés nem elvetendő, csak csodákat vagy új magyar vörösborkultúrát nem feltétlenül kell várni tőlük.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.06.04. 10:03:15

@zoli: Köszi, tök jó részletes válasz, benne sok új infoval. Nem várok én ezektől csodát, de ha lenne egy taliga pénzem, telepítenék mindből egy hektárt és nézném mire jutok velük (persze csakis ha már előbb van kékfrankos, kadarka, rajnai, olasz, stb stb ültetvényem ;) )

loading 2015.06.04. 13:30:55

@zoli: Pedig egy jó fekete járdovány :)

silvousplait 2015.06.05. 08:41:38

@zoli: Nagyszeru, tehat kiegyezhetunk: en kevesebbet "bezzegezem", ti pedig rovid uton es hihetetlen mertekben felviragoztatjatok a magyar borkulturat (hogy ne is legyen okom eloadni megunhatatlan slageremet) :D

Szerintem sem volna oktalan a Balkan fele orientalodni (mar ami a szolofajtakat illeti). A vranac, habar "csak" a montenegroi Plantaze "monopolium"-valtozataban, nagyon izlett nekem.

zoli 2015.06.05. 10:22:11

@loading: azt mondjuk nem tudom, jellemzően a honos fajtáink színanyagban, tanninban kevésbé versenyképesek a mai trendeket tekintve...

@silvousplait: ja, végül teljesen összhangban van a két dolog. Én viszont nem vagyok többesszám, örülök, ha a közvetlen környezetemre tudok hatni szemlélet, érték szempontjából, szóval sokat nem ígérhetek...

Én végigturnéztam a Vardar-völgyét, vagy másfél tucatot kóstoltam, kurva jó fajta a vranac, de az a kevéske hazai tapasztalat nem feltétlenül erősíti meg bennem azt, hogy a Kárpát-medencére szabták volna ezt a fajtát...

loading 2015.06.05. 15:11:56

@zoli: szerintem nem rossz a fekete járdovány. Ugyanakkor magam sem hiszem, hogy csúcsbor készíthető belőle. Viszont korrekt középmezőnybe beleillene.

@silvousplait: fura, mert a legtöbb helyen masszív hordóhasználat és túlérett szüret jellemzi a legtöbb balkáni vranacot (szerb, crna gorai vagy macedón, amit én kóstoltam). Ez a stílus itthon a régi villányinak felel meg. Értem, hogy az alapanyag más, de ha jól látom, akkor a régi villányi stílust éppen köpködni divatos, nem pedig szeretni.

silvousplait 2015.06.06. 08:03:28

@loading: Nem tudom, lehet, hogy szerencsem volt, 2009-ben kostoltam utoljara, az emlekeim felettebb kellemesek, az ember is valtozik, az izles is, meg nyilvan Montenegro varazsa is kozrejatszott :) szoval visszavagyik / ujrakostolna az ember...

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.06.06. 15:26:28

@silvousplait: hasonlokepp vagyok, csak meg regebben, 2006-ban jartam ott :)

De megtudtam hogy a Blahanal a Montenegroi Gurman nevu kajaldaban lehet kapni ugyhogy a nemsokara esedekes balkani temaju kostolonk biztos resztvevoje lesz

loading 2015.06.08. 15:36:42

@Syntax Error: Szerintem pénztárca szempontjából jobban jársz, ha ismerőst szerzel és Szabadkáról elhozza. Kb. 40-60%-kal olcsóbb (borfüggő).
A magyarországi forgalmazó a Pannonborbolt.hu. A weboldalon nincsenek feltűntetve a borok, de a Gurman itallapján ez a meghatározás szerepel.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.06.08. 15:43:10

@loading: kösz a tippet, Belgrádban valószínűleg fogok járni magam is, ha Szabadkán van, akkor gondolom ott is.

loading 2015.06.08. 17:27:03

@Syntax Error: A Plantaże helyi elterjedségben olyan, mint a Tokaji kerház vagy a Törley-Hungarovin, biztos kapsz.
Még ajánlom a BUK és a Jelena Savojska Vranacot is. Belgrádban valószínűleg azok is kaphatóak.
süti beállítások módosítása