A Borrajongó

Borfesztivál 2014 vízitúra

2014. szeptember 18. 06:50 - furmintfan

A Budavári Borfesztivál... Magyarország legfontosabb boros eseménye vagy arra pár napra Magyarország legnagyobb kocsmája? A vélemények bizonyára megoszlanak. A borkóstolók nagy öregjei, akik valószínűleg a kezdetekben még nagyobb lelkesedéssel látogatták a rendezvényt, ma már inkább csak 1-2 napra (lehetőleg hétköznap vagy vasárnap és jellemzően a délutáni órákban) veszik nyakukba a Várat. A külföldiek aránya - legalábbis nekem úgy tűnik – viszont idén is nőtt, őket vonzza a helyszín, és valószínűleg az árakra is kevésbé érzékenyek. A borászati kiállítók létszáma mintha kissé megcsappant volna, de lehet, hogy csak az időjárás miatt lecsökkent látogatói létszám miatt tűnt így. Az viszont egészen biztos, hogy a kisebb családi pincészetek közül évről-évre kevesebben állítanak ki önállóan. A nagyobb borászatok fejei egyre inkább csak avatarjaikat küldik ki, sokszor hostessek képében. Ennél sokkal meglepőbb volt, hogy a legnagyobb magyarországi borkereskedő cég is kihagyta az idei fesztivált.

borfeszt_rafting.jpg

Az idei Borfesztivált leginkább meghatározó tényezőt remekül jellemzi a Janus Borászat standjánál elkapott felirat. A monszunszerű időjárás miatt a kiállító borászok duplán szívhatták a fogukat: egyszerre lehetett aggódni a fesztiválon való részvétel költségeinek megtérüléséért és az esőzések idei termésre gyakorolt hatásáról. 

Nos, én végül több nap folyamán is dacoltam az időjárással. Sok bort nem kóstoltam meg, amit eredetileg szerettem volna, sok pedig úgy került a poharamba, hogy nem szerepelt az eredeti tervben, biztosan van még hova fejlődöm ezen a téren. Próbáltam többé-kevésbé az újdonságokra koncentrálni, hiszen sok borászat időzíti egy-egy új borának a szélesebb közönség elé tárását a fesztivál idejére. Természetesen egy ilyen rendezvényről nehéz teljes képet adni, úgyhogy jöjjön egy beszámoló a borokról távirati stílusban, pontozás nélkül.

borfeszt_ats_1.jpg

Áts Károly 2012-es Furmintja egyaránt arányos, ásványos, fehér húsú gyümölcsökkel, némi petrollal. A Furmint 2013 körtés, szép fűszerességgel, kicsit élénkebb, hosszabb savakkal. A 2012-es Szent Tamás Furmint egy lépcsővel feljebb visz minket, tömörebb, gazdagabb, körtével, sok fűszerrel, minerális jegyekkel. Az 1Xi 2013 névre hallgató késői szüretelésű hárslevelű laza szerkezetű, lágy, gyümölcsös, könnyed. Az Áts Cuvée 2013 furmint, hárslevelű és sárgamuskotály házasítása, trópusi gyümölcsös, barackos, közepes tömörséggel.

Balassa István 2011-es Betsek Hárslevelűje és Betsek Furmintja egyaránt gyönyörű formát mutat, a borász szerint mostanra kerültek igazán kóstolásra érdemes állapotba. A 2012-es Villő Mézes-Mály Furmint érezhetően nagy anyag, de még mindig nagyon fiatal. A 2009-es Villő 6 Puttonyos Aszú lenyügőzően elegáns, de tartalmas, nagyon szép.

borfeszt_bojt.jpg

A Böjt Borászat új játékos az egri pályán. A szortiment borzasztóan egyszerűen áll össze: Egri Csillag és Egri Bikavér (illetve lesznek majd Superior tételek is, ha minden a borász elképzelései szerint alakul). A 2013-as Egri Csillag reduktív techonológiával készült, olaszrizling, leányka, sauvignon blanc és ottonel muskotály fajták házasítása és minden fajta aromatikájából közvetít is valamit. A Bikavér 2012 kékfrankos, blauburger és cabernet sauvignon, viszonylag könnyedebbre, gyümölcsösebbre hangolt, sok piros bogyóssal.

borfeszt_csetvei.jpg

Csetvei Krisztina két 2013-as bort kóstoltatott vasárnap a Zwack Izabella Borkereskedésnél. A Papír Olaszrizling somlói szőlőből készült, citrusokkal, őszibarackkal, leheletnyi ásványos sóssággal. A 2013-as Szürkebarát a móri területekről származik, jó savakkal, üde, citrusos, zöldalmás aromákkal.

borfeszt_gallajos.jpg

Gál Lajos Pincészeténél az Egerszóláti Olaszrizling 2013 fehér húsú gyümölcsökkel, fűszerekkel operál aromatikában, arányos, jól iható. A Szó-lá-ti Olaszrizling Válogatás 2013 pici fülledtséggel indul, majd almás, édesfűszeres, pici zöldességgel. A Kántor-tag Olaszrizling 2011 összetett, gyümölcsös, körtés, barackos, fűszeres, finoman minerális, talán némi túlérettes hatással, picit melegítő alkohollal. Az Egri Csillag Superior 2013 olaszrizling, hárslevelű, királyleányka és chardonnay házasítása, tömör, jó szerkezetű, koncentrált, telt bor, fűszeres, borsos, körtés aromatikával. Az Egri Bikavér Superior 2009 zöldfűszeres, enyhén dohányos, érett gyümölcsös, kis csokoládéval, lehetletnyi sóssággal. A Pajados Bikavér 2009 aromaprofilját inkább piros bogyós gyümölcsök viszik, sok fűszerrel, pici sóssággal.

Gál Tibornál most csak a Titi fantázianévre keresztelt 2011-es alap bikavért kóstoltam: erdei gyümölcsös, egries zöldfűszerekkel, visszafogott tanninal, jó arányokkal.

borfeszt_gizella.jpg

A Gizella Pince egyebek mellett három 2013-as bort hozott a fesztiválra: a Kastély Furmint arányos, jó savú, pici maradékcukorral, a Medve Furmint félszárazra erjedt ki, de masszív savai mellett a maradékcukor jól is áll neki. A Látomás zamatos, gazdag, szép egyensúlyt mutat, gazdag trópusi gyümölcsökkel, citrusokkal, jó savakkal, késői szüretben aligha kell ennél több. (A pince 2013-as borairól hamarosan többet is írok.)

borfeszt_gral.jpg

A Talentométer standjánál a tolnai Grál Borház két borát kóstoltam. A borász a Pántlika Pincészetnél is borászkodó Mucsi Zalán. A Pinot Gris 2012 friss, barackos, citrusos, a fajtához és az évjárathoz mérten jó savakkal. A Pelzberg névre hallgató 2011-es kékfrankos jó felépítésű, gyógynövényes, cseresznyés, málnás, gazdag borsos, köményes fűszerességgel.

borfeszt_degenfeld.jpg

A Gróf Degenfeld Szőlőbirtok két friss tétellel jelentkezett a Borfesztiválon: a száraz Terézia Hárslevelű 2013 arányos szerkezetű, karcsúbb, gyümölcsösebb, fűszeresebb, kevésbé hordóhangsúlyos, mint 2012-es elődje és pici maradékcukor teszi kedvesebbé. A Kövérszőlő 2013 (112 g/l cukor) fajtajelleges, nem különösebben intenzív, de kellemes aromatikájú, szőlős, licsis édes bor fanyar lecsengéssel. Az Andante Furmint 2008 sűrű, mazsolás, narancslekváros, aszalt kajszis, mézes, pici konyakossággal.

A Holdvölgynél meg lehetett kóstolni sorban a dűlős hársakat, amelyekről a közelmúltban megemlékeztem. A Meditation Furmint 2009 előrébb tart a fejlődésben, mint az Expression Becsek Hárslevelű ugyanebből az évájratból. Arányos felépítésű, tercier aromákat is mutat már, finom fűszerességgel és érett gyümölcsökkel.

borfeszt_konyari.jpg

Az Ikon-Konyári standnál a 2013-as Ikon Rajnai Rizlinget szemléztem a vörösborok előtt: friss, zöldalmás, citrusos, kevéske maradékcukorral, közepesnél könnyedebb testtel. Az Ikon Cabernet Franc Evangelista 2009 enyhe animalitással nyit, majd érett feketecseresznye, meggy és fűszerek veszik át az uralmat. Az Ikon Tulipán 2009 már túlérettbe csúszó fekete bogyósokat hoz, sok fűszerrel, sima tanninnal. Az Ikon Királyok 2011 (70% merlot, 30% cabernet franc) a kötelező túlérettbe hajló fekete bogyósok mellett negrós, édesgyökeres jegyeket is mutat, a tannin itt is sima. A Konyári Páva 2009 mindezt még megfejeli, itt egy kis mákot, medvecukrot és étcsokoládét is felírtam, sűrű bor, a tannin magas, a test nagy. A Konyári Alfa és Omega 2009 koncentrált, kissé édeskés, szinte szirupos, csokoládés, túlérett fekete bogyós gyümölcsös, fűszeres.

borfeszt_janus.jpg
A Janus Borház is elhozott néhány újdonságot és „régiséget”. A 2012-es Portugieser a fajtához képest komoly, sűrű, sötét, meggyes, fűszeres, érett, de  jó szerkezetű. A Cabernet Franc 2012 szedres, picit savanyú fekete bogyós gyümölcsökkel fűszerezett, enyhén édesfűszeres inkább gyümölcsösre hangolt, jól iható. A Cabernet Franc 2011 fekete bogyós gyümölcsös, vaníliás, nagyobb a hordó hangsúly.Az Örömbor 2008 már kicsit lágynak hat, a gyümölcsök mellé szárított paradicsom és zöldfűszerek vegyülnek, de még tartja magát. A Syrah 2011 sem esik a nehézkesség hibájába, ízében fekete bogyós gyümölcsök, gyógynövények, pici marcipán és különféle fűszerek. A Mézvirág egy késői szüretelésű sárgamuskotály, két évjáratból, 2011-ből és 2012-ből házasítva, hársmézes, sárgabarackos, enyhén trópusi gyümölcsös illattal, a cukortarrtalomhoz képest picit lágy savakkal, mézes, barackos, propoliszos ízzel.

A Kreinbacher Birtok bemutatta új pezsgőit, a négyből kettőt kóstoltam meg. Az alapborok tudomásom szerint 2011-es szüretből származnak mindegyiknél. A Brut Nature - ahogy neve is mutatja - dosage hozzáadása nélkül készült, csontszáraz, 100% furmintból készült. Feszes szerkezetű, apró buborékokkal, virágos, nyári almás, finom kekszes, briósos aromákkal. A Prestige Brut alapbora szintén 100%-ban furmint, a maradékcukor itt 9 g/l. A habzás talán még finomabb, utóíze talán még hosszabb, mint a másiké. A borok közül most csak egy nagy favoritra futotta: 2011-es Kreinbacher Syrah továbbra is remek: erdei gyümölcsös, fűszeres, szép hordóhasználattal és egy csipetnyi minerális sóssággal.

Lenkey Géza is hozott magával új (esetében 2009-es) száraz borokat, de itt végigmentem a komplett soron. A Fecsegő 2011 a tartályos belépőbor, citrusos, fehér húsú gyümölcsös, zamatos. A Hét Hordó 2009 pici palackbukéval nyit, majd gazdag érett gyümölcsösséget hoz illatban és ízben is, finom hordófűszerekkel. A Hárslevelű 2009 kicsit bizonytalan illatban és ízben is. A Túlélő 2008 körtés, barackos, szép fűszerességgel. A Kishegy 2007 hordoz egy kis palackbukét, érett gyümölcsökkel, vaníliával, propolisszal, kis sóval; csiszolt savak és sima felületű korty. A Vilmány 2007 édes barackos, fűszeres, kicsit túlérettes, trópusis beütéssel, kis édességérzettel és rakoncátlanabb savakkal. Az Édes Kövek 2010 (kb. 78 g/l cukor) egyedi illatot mutat, amelyben vegetális jegyek, zöldfűszerek, gyümölcsök és némi méz is keveredik; míg ízében narancs, őszibarack, sárgadinnye, sok zöldfűszer és gyógynövény mutatja meg magát. A 2007-es Szamorodni lendületes, trópusi gyümölcsös, barackos, ásványos lecsengésű, pici cserességgel. A 2000-es 6 Puttonyos Aszú érettebb karakterű, kissé konyakos, érett barackos, jó savval.

borfeszt_legli.jpg

Légli Ottó standjánál négy fehérbort kóstoltam. A Furmint 2013 tetszett, itt megemlékeztem már róla. A Banyászó Olaszrizling 2011 fehér húsú gyümölcsös, fűszeres, pici fával, lecsengésében finoman sós, közepes savval. A Gesztenyés Rizling 2011 finoman petrolos, citrusos, barackos, fűszeres, feszes savú, kevéske maradékcukorral. Némi palackérettség mindkét utóbbi bor illatában feltűnik. A Noé 2011 a pincészet csúcsházasítása, chardonnay, furmint, hárslevelű és olaszrizling fajtákból, fűszeres, testet, krémes bor, ahol a többi fajta leginkább csak fűszerezi a chardonnay-t.

A Maurus bódéjánál három 2013-as tétel került a poharamba. A Sauvignon Blanc illatra macskavizeletet, citrusokat idéz, zöldes reflexekkel, élénk savai hosszan tartanak. A Tramini hozza a kötelező keleti fűszeres, rózsavizes, trópusi gyümölcsös jegyeket, de a fajtához képest jó savakkal dolgozik. Az Ezerjó 4 hónapot töltött fahordóban, sárgadinnyés, fűszeres, a savak igazán csak a második hullámban indulnak be, de egyenletes lecsengést produkálnak.

borfeszt_mikloscsabi.jpg

Miklós Csabinál két nem rég palackozott tételt vizsgáltam be. A Punktum 2013 egy zöldveltelini, a savak a második hullámban erősödnek fel, almás, citrusos, meszes ásványossággal. A Csóka Családnak 2013 egy rajnai rizling, élénk savú, citrusos, pici zöldfűszeres mellékzöngével.

Németh Attila Gábornál a Betsek terméséből készült tokaji tételeket kóstoltam meg, mivel ezekhez eddig még nem volt szerencsém. A több-kevesebb maradékcukor, emelkedett alkohol és leheletnyi oxidáció mindegyikükre jellemző volt. A Betsek Hárslevelű 2011 viaszos, propoliszis, érett barackos, szerkezetét illetően mindenből jutott bele bőven. A Betsek Furmint 2012 narancsos, narancshéjas, birses, minerális, selymes korttyal. A Betsek Hárslevelű 2012 félédes, vaníliás, birsalmakompótos. (Németh Attila oldotta meg legjobban a fizetős rendszert: lehetett a fél decinél kisebb kóstolót kérni, ez minden borból egységesen 100 Ft volt. Ezzel ügyesen elkerülhető a kóstolóadagokkal ingyen itatás problematikája, és senki nem érzi magát kellemetlenül.)

borfeszt_oremus.jpg

Az Oremus szokás szerint erős sort hozott. A Mandolás Furmint 2013 szikárabbnak, karcsúbbnak hat a megszokottnál, citrusos, grapefruit-os, hosszú, egyenes savakkal. A Szamorodni 2010 friss, trópusi gyümölcsös, barackos, jó savakkal, jó egyensúllyal. A 2007-es 5 Puttonyos Aszú (145 g/l maradékcukor) vaníliás, fehércsokoládés, sárgabarackos, krémes, gazdag, de még fiatal, remek egyensúllyal. Instant kedvenc lett. Az Eszencia 2005 (505 g/l) tengermély, elképesztően komplex, érett sárgabarack, trópusi gyümölcsök és füge koncentrátuma, az édesség mellett remek savakkal.

borfeszt_pajzos.jpg

A Pajzos-Megyer standnál megújult arculattal és ígéretes 2013-as száraz borokkal találkoztam. A belépőbor Pajzos T Furmint 2013-mal (került bele egy kis hárslevelű és sárgamuskotály is) kezdtem: friss, fűszeres, zöldalmás, citrusos, pici zöldfűszerrel, élénk savakkal.A Pajzos Chardonnay 2013 picit virágos, sárgadinnyés, vaníliás, fehér húsú gyümölcsös, enyhén sós mellékízzel. A Pajzos Furmint Selection 2013 gazdagon fűszeres, körtés, ananászos, kókuszos, citrusos, még friss, de ígéretes bor. Az 5 Puttonyos Aszú 2006 narancslekváros, aszalt kajszis, jó savakkal, szép beltartalommal.

borfeszt_royal.jpg

A Royal Tokajinál az új száraz borokból és a 6 puttonyos aszúkból kaptam kimerítő kóstolót. A Sárgamuskotály 2013 analitikailag száraz, de inkább off-dry érzetű, jó savakkal, a fajta jellegzetes jegyeivel. A Royal Tokaji Furmint 2013 egy része szándékosan korai szüreti időpontban leszedett alapanyagot tartalmaz, ennek köszönhetően feszes, citrusos, zöldfűszeres, picit vegetális, egyenes bor lett. A Furmint Dűlőválogatás 2013 citrusos, zöldfűszeres, több hordófűszerrel, nagyobb testtel. A Mézes-Mály Furmint 2012 édesfűszeres, körtés, narancsos, csiszolt savakkal. Az édeseket illetően a 2008-as 6 Puttonyos Aszú egyensúlyos, gazdag bor, a 2009-es Mézes Mály a legkedvesebb, legkrémesebb mind közül, enyhe édességhangsúllyal, kényeztető vaníliás fűszerességgel, trópusi gyümölcsökkel. A 2008-as Nyulászó (161 g/l cukor) a narancslekvár és aszalt kajszi mellett kicsit sherry-s, a 2008-as Betsek (184 g/l) robosztusabb, teltebb és kis sherry-s beütéssel bír. A 2007-es Birsalmás hoz egy kis dohányos érettséget illatban, krémes, trópusi gyümölcsös, vaníliás, sárgabaracklekváros.

borfeszt_schieber.jpg

A Schieber Pincészet termékeivel gyakran lehet találkozni a hiperek polcain, de eddig talán egy bort kóstoltam tőlük, úgyhogy most megnéztem pár tételt. A Kadarka 2012 édeskés, cukorkás, csersznyés illatú, primőr gyümölcsösséget hoz ízben, fanyarkás lecsengéssel. A Cabernet Franc Baranya-völgy Selection 2012 édesfűszeres, erdei gyümölcsös, ízben inkább piros bogyósokkal, jól iható, de van mögötte tartalom is. A Cabernet Franc Reserve Baranya-völgy Selection 2012 aromatikája inkább a fekete bogyósok felé hajlik, étcsokival, pici fával, fűszerekkel. A Solutio Perfecta Cabernet Sauvignon Selection 2011 savanykásabb fekete bogyósokra épít, több tanninnal, fűszerekkel, étcsokoládéval. A Cabernet Sauvignon 2011 kávés, medvecukros, feketeribizlis, tanninja kissé tapadós.

borfeszt_standrea.jpg

A 2012-es St. Andrea Napborról nem is olyan rég írtam. A 2012-es Boldogságos Egri Fehér Superior (olaszrizling, szürkebarát, sauvignon blanc, viognier) robosztus, erőteljes bor, őszibarackkal, zöldfűszerekkel, vaníliával, kissé magas alkohollal, érzésem szerint érhet még (a 2011-est ugyanilyen idősen ugyanúgy fiatalnak éreztem). Az Örökké 2012 Egri Fehér Superior (olaszrizling, chardonnay, sauvignon blanc, rajnai rizling, szürkebarát) ellenben már most elég csiszolt, tömör, komplex bor, gyümölcsös, fűszeres, ásványos jegyek szép elegyével. A meglepetés egy 245 palackos mini tétel volt: a Mysterium névre hallgató nebbiolo 2009-ből, friss, cseresznyés, málnás, piros bogyós gyümölcsös, jól iható, közepesnél hosszabb bor. A Csakegyszóval Pinot Noir 2011 most inkább zöldfűszeres, minerális jegyeket mutatott, a piros bogyós gyümölcsök kicsit a háttérbe szorultak. A 2011-es évjárattól könnyedebbre hangolt Áldás 2011 most is szépen teljesített: gyümölcsös, jól iható, elegáns, és van mögötte tartalom. A Hangács 2011 zöldfűszeres, ásványos, erdei gyümölcsös, jól strukturált. A Merengő 2009 továbbra is gazdag, fűszeres, étcsokoládés, erőteljes és hosszú.

borfeszt_szenttamas.jpg

A Szent Tamás Pincészet 2013-as Mád Furmintja kicsit zártan, fülledten indít orrban, citrusos aromatika, jó savak jellemzik, ugyanakkor kissé nyers, simulhat még. A 2013-as Mád Hárslevelű ezúttal félédesre erjedt ki, picit édességhangsúlyosnak éreztem, a lecsengés viszont inkább kesernyés. A tállyai termőhelyről szüretelt Dongó Furmint 2013 még érlelődik, hozza a tállyai borokat számomra gyakran jellemző zöld körtés jegyeket, még kissé markáns fával, a mádiaknál visszafogottabb, de érezhető ásványossággal. Ígéretes, de ennek is kell az idő. A 2011-es Szent Tamás Furmint viszont eddigi legszebb formáját mutatta, körtével, ananásszal, finom fűszerességgel, szépen integrált hordóval és minerális jegyekkel.

borfeszt_nobilis.jpg

Bárdos Sarolta két új Tokaj Nobilis bort mutatott a Tokaji Borbár standnál. A 2013-as Barakonyi Furmint elegáns, lendületes, körtés, őszibarackos, finoman fűszeres. A 2011-es Amicus a 2008-as előddel szemben ezúttal csak furmintból és szinte kizárólag töppedt bogyókból készült, őszibarackos, enyhén trópusi gyümölcsös, inkább hűvös, visszafogottabb hangulatot áraszt.

A Varga Pincészetnél is megnéztem három bort a Vadóc Sauvignon Blanc 2013 friss, citrusos, egyszerű, mint a faék, de az áráért fröccsbe mehet. Az Aranymetszés Olaszrizling 2013 korrekt, jól iható, fehér húsú gyümölcsös, minimális mandulás fanyarsággal. A Rózsakő 2012 már mutatott némi halvány petrolos palackérést is, félszáraz, barackos ízzel.

Váli Péternél befejeztem, amit elkezdtem a Badacsonyi Borfesztiválon, immár új tételekkel. Az Olaszrizling 2013 virágos, fehér húsú gyümölcsös, fűszeres, jó savú, még kicsit ült rajta a hordó. A Szürkebarát 2013 élénkebb, elegánsabb a 2012-esnél, finom fűszerekkel, őszibarackkal, édesfűszerekkel. A Pinot Noir 2012 illata kissé fedett, majd ahogy nyílik, illata és íze különböző piros bogyós gyümölcsöket és édesfűszereket idéz, teste könnyed. Az Olaszrizling Késői Szüret 2011 (108 g/l maradékcukor) édes fehér húsú gyümölcsös, barackos, jó savkészlettel, pici cserességgel, de legfeljebb közepes hosszal.

borfeszt_vylyan.jpg

A Vylyan 2009-es újdonságokat hozott magával. A 2009-es Pillangó Merlot Válogatás nagy testű, kissé magas szesszel, sok tanninnal, túlérettbe hajló, kávés, bakelites aromákkal. A 2009-es Mandolás Cabernet Franc válogatás vastag, tanninos, érett fekete bogyós gyümölcsös, brettes animalitással. A 2009-es Pinot Noir hozza fajta avaros, piros bogyós gyümölcsös jegyeit finom vaníliával, szépen egyensúlyban van, jó savakkal, tetszett. A Gombás Pinot Noir Dűlőválogatás 2009 érettebb alapanyagból készülhetett, testesebb bor, meggyel, kis csokoládéval, lágyabb savakkal.

borfeszt_tallya.jpg

A Borterasz standjánál Basilicus és Tállya Wines borokat kóstoltam. A Basilicus Egyszervolt 2011-es szép érett jegyeket is mutató, jó bevezető tokaji száraz. A 2012-es Lapisban éreztem egy pici cukorkás, tutti-fruttis édeskés illatjegyet. A 2012-es Mestervölgy továbbra is jó szerkezetű, finom löszös ásványosságot mutató bor. A 2012-es Botrytis zamatos, jó sav-cukor aránnyal bír, trópusi gyümölcsös-sárgabarackos aromatikával. A szintén 2012-es Randevú késői szüretelésű sárgamuskotály vonzó, fajtajelleges, de kicsit rövid. A Tállya Wines Habzóbor jól iható tétel nagyrészt furmint, kis hárslevelűvel és egy érintésnyi muskotállyal. A Furmint Selection 2012 eddigi legjobb formáját hozta, úgy tűnik kezdi integrálni a fát, a körtés, ásványos jegyek most nagyobb szerepet kaptak. A még Vineum-címkét viselő Kései Szüret 2013 (153 g/l maradékcukor) intenzív ízű, zamatos, trópusi gyümölcsös, kissé lágyabb, lazább szerkezetű, jutott bele aszús és töppedt szem egyaránt.

borfeszt_courage.jpg

Bukolyi Marcellel szerdán futottam össze a Kézműves Borok Háza előtt. A 2 nappal azelőtt letöltött 2013-as Eger Cottage Vörös került újdonságként a poharamba: eleinte kissé zavaros illata szépen tisztul, piros bogyós gyümölcsöket idéz, szerkezete természetesen még picit rendezetlen. Szintén első nap volt szerencsém a 2HA Courage 2012-es évjáratához (merlot, cabernet franc, shiraz, petit verdot; a képen látható címkén még 2011 szerepel, de a palackban már a 2012-es lapult) szépen, lassan nyílik a pohárban, ismét gazdag ízzel, jó szerkezettel, szép egyensúllyal operál.

borfeszt_matra.jpgUgyanitt a vasárnapi özönvíz idején Török Csaba töltögetett. A Szentesi Józseffel koprodukcióban készült 2HA Rajnai Rizling Pezsgő direkt pezsgőalapanyagnak készült, kellemes habzással, barackos, citrusos, finoman kekszes aromákkal. Szecskő Tamás 2013-as Pinot Noir-ja friss, abszolút a gyümölcsösségre építő, tanninmentes, légies bor, sok cseresznyével és szamócával az ízben. Losonci Bálint 2012-es Pinot Noir Válogatása már fajsúlyosabb történet, violával, kék virágokkal, cseresznyével, ízben pluszban egy kis marcipánnal.

A 2HA 2010-es Virgin Shiraz még szűztermés volt a köztudottan nehéz évjáratból: karcsúbb, halványabb színű, hűvös hangulatú bor, illatban és ízben rengeteg fűszerrel. A Shiraz 2012 természetesen sötétebb, gazdagabb, sűrűbb, túlérettbe hajló fekete bogyós gyümölcsökkel, fűszerekkel, pici édességérzettel. A Tabunello 2012 már most nagyon szép, gazdag piros bogyós gyümölcsös, cseresznyés, málnás, szamócás és édesfűszeres ízzel, remek hordóhasználattal, tökéletes egyensúllyal. Az Orsolya Tehéntánc 2012 kékfrankos és cabernet franc házasítása, zöldfűszeres, pici illóval, meggyel, cseresznyével, édesfűszerekkel, arányos szerkezettel. A Merfelsz Tsokolátá 2011 kissé túlérettbe hajló merlot, enyhén édes gyümölcsös, csokoládés. A Bukolyi Cabernet Franc Válogatás 2012 szintén túlérésbe hajlik, gyógynövényes, piros bogyós gyümölcsös, málnás, pici édes felhanggal és emelkedett alkohollal.
borfeszt_2ha.jpg
the end

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr656704565

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Borfesztivál 2014 vízitúra 2014.09.18. 10:00:01

Egyszerre lehetett aggódni a fesztiválon való részvétel költségeinek megtérüléséért és az esőzések idei termésre gyakorolt hatásáról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.09.18. 08:50:15

Azanyját. Végigolvasni is sok... kitömve kéne mutogatni a majdani Nemzeti Italbótolban. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.09.18. 09:09:04

@terroir:
Azt írják, már tavaly is nehézségek voltak. Vajon mi?
Azt gyanítom, a szervezők elpofátlanodása (helypénzek és egyebek) igen komoly nehézség...
Ezt meg nem kommentálnám, úgy hangzik, mintha egy koncertszervező cég írta volna:
"Legyen bármilyen idő, a Borfesztiválon nem marad el soha egy koncert sem, így volt ez idén is."

shiraz2 2014.09.18. 09:48:59

@terroir: ilyen kommenista hangulatú szöveget...
a kiállítók többsége eddig is ráfizetett nemcsak most
brühühü nem ad állam bácsi pénzt, tessenek jobban segget nyalni :)

terroir 2014.09.18. 09:53:28

Majd jön Gerendai meg a Sziget Kft., aztán megmutatják, hogy kell fesztivált szervezni. Legalább nullszaldósan. :) Nekem egyébként egyáltalán nem hiányozna, azokkal a borászokkal akik érdekelnek és a borfeszkón is képviselik magukat, azokkal év közben is rendszeresen találkozok.

pecz 2014.09.18. 17:15:44

Ha már ennyire bevállalós vagy egyszer az export varga borokat is megkóstolhatnád. Utoljára Pozsonyban láttam, hoyg aszongya: Tokaji Hárslevelű, meg Egri Bikavér! Akcióban 1,99 pénz. Biztosan öregbíti a magyar bor jóhírét.

Amúgy jó az írás, de a pontszám informatívabb lenne. Így nekem kell kiirtanom a vásárlási listámról minden olyan bort, amiben zöldes jegyeket találtál, vagy macskapisit szagoltál.

Tulajdonképpen nem lehetne, hoyg irj egy nagyon rövid listát, hoyg melyikből vásárolnál?
Köszönettel...

shiraz2 2014.09.18. 17:17:00

@pecz: Béla, szerintem el tudod dönteni Te is mit vásárolnál :) kóstolsz annyit.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.09.18. 18:24:12

@pecz: Varga export-borok: Az kemény. Ismerős mondta, most a fesztiválon, hogy nézzünk meg 2-3 bort tőlük, annyira azért nem voltam kíváncsi, hogy magamtól menjek.

Pontszámot ilyen fesztivál-kóstolások alkalmával nem szeretek írni, néhány bornál még magamnak sem írtam fel. A "mit vásárolnék" meg mindig erősen szubjektív. Ráadásul árban is elég nagy a szórás a fenti borok között.

2014.09.18. 19:30:11

Az a helyzet, hogy ennek a rendezvénynek így, ebben a formában nem sok értelme van... Már régen le kellett volna mondani a Várról - évekkel ezelőtt kinőtte, egyre drágább is (gondolom) és ilyen jegyárakkal még egy hardcore borissza is meggondolja, bemenjen-e (pl. egy korlátlan kóstolóra már lehet elővételben 6-7 ezer forintért venni jegyet - itt csak a beugró 3 ezer volt és hol van még a kóstolás?)

A Bortársaság távol maradása pedig szerintem nem csak emiatt tökéletesen indokolt: én tavaly próbáltam volna náluk kóstolni, egy masszív füstfelhőben állt az egész pavilon, meg az előtte lévő kis teraszrész... egy közeli dögkajás miatt. És ezért hozzanak ki minőségi borokat, fizessenek helypénzt, meg egy rakat kolléga bérét? Ez komolyan van gondolva?

A magam részéről egyáltalán nem fogom sajnálni, ha elmarad. Van elég izgalmas és érdekes boros rendezvény, ami még árban is rendben van.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.09.18. 20:04:26

Ez aztán az akut alkoholizmus, kérem! : )

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.09.19. 13:54:19

Én bevallom még sose voltam a Várban Borfesztiválon. Egyszerűen rettenetesen szar az időzítése, szeptemberre a kasszában a bor és a szabadidő keret is kimerül a nyáron, a borkeret ráadásul általában több hónapra előre megtépázódik mert bevásárolok néhány valamiből hatosával :) - Így aztán erre a fesztiválra már nem jut, ráadásul a tömeg is taszít, és a belépő is.
Ráadásul vannak olyanok, amikre szívesebben fordítok időt-májat-pénzt.
süti beállítások módosítása