A Borrajongó

Quinta do Vale Dona Maria

2013. augusztus 23. 06:00 - akov

A Quinta do Vale Dona Maria a Quinta do Noval kapcsán már említett Van Zeller családhoz, azon belül is a „minden lében kanál” Christiano Van Zellerhez kötődik. Amikor 1993-ban a Van Zellereket is utolérte a történelmi Port-termelő családokat sújtó szétaprózódás-széthúzás, kénytelenek voltak a Quinta do Novalt értékesíteni. Christiano azonban nem hagyta magát, esze ágában sem volt kiszállni a predesztinált birtokosi szerepből. Inkább felesége, Joana Lemos családjának régi birtoka, a Quinta do Vale D. Maria felé fordította figyelmét. A Lemos família 150 éve rendelkezett a birtok felett, amelyet akkor már két évtizede a Graham’s bérelt. A kilencvenes évek elejére a termőterületek jelentősen lecsökkentek és a birtokközpont is omladozásnak indult. 1996-ban aztán Christiano kivásárolta a Lemosokat és tudatos építkezésbe kezdett. Hozzáláttak a romos épületek felújításának, gondosan válogatott öreg tőkés területeket vettek, valamint rekonstruálták a meglévőket. Főszereplőnk ezzel párhuzamosan több borászatban is kulcspozícióban volt (pl. Quinta do Vallado, Quinta da Portela), valamint másokkal közös (pl. Fonseca) finanszírozású projektekbe vágott. Alig egy évtized kellett, hogy a Novalnak kényszerűen hátat fordító Christiano Van Zeller új vállalkozása révbe érjen. A száraz vörösbort zászlajára tűző Quinta do Vale D. Maria ma a legrespektáltabb termelők sorát gyarapítja.

qvdm_silvas_view.jpg

A Rio Torto mellékfolyó völgyében található pincészet csak egy félórányi szerpentinre bújik a borvidéki központtól, Pinhãotól, de ha lehet, egy fokkal mégis kihaltabbnak, élettelenebbnek tűnik a környék. Emberek sehol, semmi mozgás, autó is csak ritkán tűnik fel a kanyargós hegyoldalakon. Helyette van viszont végtelen csend és nyugalom, ideális környezet az alkotáshoz. A birtok az országút mellett, egy masszív dombról tekintget a folyóvölgyre, csak egy terepjáróra szabott csapás kanyarog felfele. Féltve a bérelt autót, gyalog vágunk neki a dűlőútnak, amely gyilkos pornyelőnek bizonyul a délutáni hőségben. Végtelennek tűnik a kapaszkodás, már az időérzékem is elvesztettem, mire a birtokot alkotó épületegyüttest megpillantjuk. Mintha nem is érdekelne bennünket a pincészet, lihegve vízért könyörgünk az elénk érkező Joana Pinhãonak, a Vale D. Maria fiatal borászának. Épp most egy laboros lánnyal ketten tartják itt a frontot. A főborász és főtanácsadó Sandra Tavares da Silva, akivel a Wine & Soul kapcsán már korábban megismerkedtünk. Christiano Van Zeller – úgy tűnik – bájos hölgyekkel bástyázza magát körül. És amint a dolgok állása ezt láttatja, az irány éppen nem rossz.

Joana Pinhão – a családnév puszta véletlen egybeesés – Lisszabon környékéről származik és a családi szőlő állította pályára. Amellett, hogy a Vale D. Mariánál dolgozik, a téli holt időszakban sem pihen, újvilági pincészeteknél trenírozza magát. Így fordult meg párszor Új-Zélandon és Dél Afrikában. A dombról kiváló kilátás nyílik a Rio Torto völgyére, a területek egy részét innen távolról is megszemlélhetjük. A birtok körüli ültetvényen 10 hektár szőlőt találunk, átlagosan 80 évesek a tőkék, keverten ültették őket. Szemben, az egyik rettenetesen meredek hegyoldalon a Silvas dűlő függeszkedik, amely egyértelműen a legjobb bort adja, a 3 hektáros kevert ültetvényen 100 éves tőkék bölcselkednek. Van még 2.5 hektár tinta roriz 40%-os lejtésben, aztán 5 hektár friss telepítés, aztán további 5 hektár megvétel alatt. Az erősített tételek egy 12 hektáros bérelt parcelláról készülnek, harmincéves tőkékről. A teljes birtok tehát kb. 35 hektáron gazdálkodik, továbbá a fehér és vörös alapborokhoz szőlőt is vásárolnak.

qvdm_cellar.jpg

A Vale D. Maria név alatt az 1996-os évjáratból készült először bor, ebben az évben került a birtok Christiano Van Zellerhez. Mivel az épületek nem voltak alkalmasak a borkészítésre, egészen 2001-ig a Niepoortnál történt a vinifikáció és érlelés. Ekkor készültek el a ma látható épületek, amelyek érezhetően nem a villantáshoz, hanem a munka kényelméhez igazodnak. A legjobb tételek itt is lagaresben erjednek, ezen túl acéltartállyal dolgoznak, majd minden használt vagy új francia hordókba kerül. Az erősített borok egy apró Port lodge-ban, nagyméretű hordókban alakítják sorsukat. A teljes termelés évi 120.000 palack, ennek egytizede fehérbor, másik egytizede Portói, a többi pedig száraz vörösbor.

vale_d_maria3.jpg

A Port lodge öreg hordókkal

Joana elsőként pár hordómintát mutat. A keleti fekvésű, 80 éves tőkék kevert ültetvényéről származó 2012-es tétel (Acima) remek, tömör, friss és lehengerlő, kiválóan kibontakozó francia fás karakterrel. A már említett Silvas 2012 húsz fajtát rejt. Összesen három hektárról 50 hektó bor készül, amely az igen limitált CV csúcsszelekcióban kap helyet. Elképesztően koncentrált, mély, vibrálóan jó savval, hihetetlen hosszúsággal és bombaként robbanó savanyú gyümölcsösséggel. Mindez remek egyensúly mellett. Áttérünk a 2011-esekre. Egy másik dűlőszelektált tételből (Ameio) két mintát is nézünk, az egyik francia, a másik magyar fában érik. Mindkettő mély  és intenzív, de míg előbbi inkább aszaltas és egyúttal nagyon kemény, a harmadszor töltött Budapesti Kádár hordó tartalma frissebb, elegánsabb és valamivel hosszabb is. A Silvas 2011-el zárunk, félelmetes erő és intenzitás, tömör kortyközép és fókuszáltság. Ez egészet vibráló savasság és elképesztően hosszú utóíz keretezi.

qvdm_silvas.jpgSilvas. Ezt a nevet megjegyeztem.

A palackozott borok irányába evezünk. Kicsit nehéz kiigazodni rajtuk, mert több név alatt kerülnek forgalomba. A vásárolt szőlőből, illetve a nem kiemelt területekről készülő borok VZ, illetve Van Zeller’s néven, a legjobbak pedig értelem szerűen a Quinta do Vale D. Maria név alatt futnak.

Rufo Branco 2012

Rabigato, gouveio, códega, viosinho. Alap fehér, acélos technológia. Könnyed, citrusos, tiszta, a közepesnél több savval, kis grapefruitos kesernyével. 7,0 EUR. 5p

Van Zeller's White 2011

Ugyanazon fajtaösszetétel, de kevesebb rabigato és códega. Friss, citrusos, egyszerű, tényleg nagyon hasonlít a Rufohoz. Ideális kajabor. 13,0%. 8,0 EUR. 5p

VZ Branco 2012

A pincészet komolyabb fehére, 80% új fa. Jó fókusz, tartalmas citrusosság, alma, nyári alma és tényleg nagyon szép fás fűszeresség. Elegáns, kiegyensúlyozott és hosszú. Egyik legjobb fehér, amit az utunk során ittunk. 25,0 EUR. 6p+

Rufo Red 2010

Alap vörös. Touriga franca 60%, touriga nacional 40%. 20 éves tőkék, plusz vásárolt szőlő, kétharmada acélos, egyharmada használt hordóban érik. Friss, fűszeres, jó savval, cseresznyés-meggyes gyümölcskarakterrel. Fa szinte nincs, közepes lecsengés, visszafogott tanninosság. 13,5%. 7,0 EUR. 5p

vale_d_maria4.jpgCasal de Loivos 2010

Magasan fekvő terület Pinhão felett. Egy baráti famíliának készítik, akik főként szállásadással foglakoznak, de van két hektár kiváló, hetven éves tinta roriz ültetvényük is. Lagaresben erjedt, majd húsz hónapot töltött használt hordókban. Érett is, friss is, visszafogott fás fűszerekkel. Sok, de jó tanninja van, aromái savanyú gyümölcsösek, a lecsengés hosszú. Jó egyensúly, kiváló fogyaszthatóság. 15,0%. 22,0 EUR. 6/7p

Quinta Vale D. Maria 2010

A pince nagy bora, ennél csak a CV szuperválogatás van magasabb polcon. Átlagban hatvanéves ültetvény, déli kitettség, negyven fajta keveredik benne. Acélban erjedt, majd 65%-ban új fában érett 21 hónapig. Negyvenezer tőkéről 25.000 palack készült. Meleg hatású illat, inkább friss, de kevés aszalt gyümölcs is feltűnik benne. Finom hordós vanília egészíti ki, de a fajták remek fűszeressége is átjárja. Kóstolásra szinte húsosan rágható, jó adag érett tanninnal, csokis, földes és savanyú gyümölcsös karakterrel. Mély, kiváló minőségű fával és szinte végtelen utóízzel. 14,5%. 35,0 EUR. 7p+

(Köszönet Joana Pinhãonak a lehetőségért, a kiváló borokért és kiváltképpen a hordómintákért!)

A pincészet honlapja: http://www.quintavaledonamaria.com/

>>> A Douro sorozat cikkeihez

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr565471945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fiskális 2013.08.24. 23:32:15

A cikk alapvető hibája, hogy csinos lányokról értekezik itt-ott, s csak öreg és kövér hordókat mutat a fotós anyag. Tessék erre figyelni kérem! :-)
süti beállítások módosítása