A Quinta do Vale Dona Maria a Quinta do Noval kapcsán már említett Van Zeller családhoz, azon belül is a „minden lében kanál” Christiano Van Zellerhez kötődik. Amikor 1993-ban a Van Zellereket is utolérte a történelmi Port-termelő családokat sújtó szétaprózódás-széthúzás, kénytelenek voltak a Quinta do Novalt értékesíteni. Christiano azonban nem hagyta magát, esze ágában sem volt kiszállni a predesztinált birtokosi szerepből. Inkább felesége, Joana Lemos családjának régi birtoka, a Quinta do Vale D. Maria felé fordította figyelmét. A Lemos família 150 éve rendelkezett a birtok felett, amelyet akkor már két évtizede a Graham’s bérelt. A kilencvenes évek elejére a termőterületek jelentősen lecsökkentek és a birtokközpont is omladozásnak indult. 1996-ban aztán Christiano kivásárolta a Lemosokat és tudatos építkezésbe kezdett. Hozzáláttak a romos épületek felújításának, gondosan válogatott öreg tőkés területeket vettek, valamint rekonstruálták a meglévőket. Főszereplőnk ezzel párhuzamosan több borászatban is kulcspozícióban volt (pl. Quinta do Vallado, Quinta da Portela), valamint másokkal közös (pl. Fonseca) finanszírozású projektekbe vágott. Alig egy évtized kellett, hogy a Novalnak kényszerűen hátat fordító Christiano Van Zeller új vállalkozása révbe érjen. A száraz vörösbort zászlajára tűző Quinta do Vale D. Maria ma a legrespektáltabb termelők sorát gyarapítja.

A Poeira vizitet követően Nuno Barrossal a közeli Quinta de La Rosa felé fordítjuk a kocsirudat. Ahogy az előző posztban írtam, a Poeira csillaga, Jorge Moreira 2002 óta tölti be itt a főborászi pozíciót. A két birtok ezernyi szállal és közös projekttel is kötődik egymáshoz. A patinás történelmű Quinta de La Rosa 1906-ban, keresztelői ajándékként került a Bergqvist család tulajdonába. A Bergqvistek 1815 óta foglalkoznak Portói készítéssel, családi Port-házukat, a Feuheerdet a harmincas években eladták, de a La Rosa, mint koronaékszer, a család kezében maradt. A birtok tulajdonosa és arca, Sophia Bergqvist és édesapja a nyolcvanas években döntöttek úgy, hogy újraírják a La Rosa-történetet és top Portói termelőként lépnek piacra. Az első saját Port az 1988-as évjáratból került forgalomba, rá pár évvel később, 1992-ben pedig az elsők között ugrottak fejest a száraz vörösborba.  A kilencvenes évekkel beköszöntő időszakban a Quinta de La Rosa komoly sikereket tudhatott magáénak. A borokat általában véve jónak tartották, de egy küszöböt mégsem tudtak átlépni, valahogy hiányzott belőlük az a bizonyos X faktor. Itt jött aztán Jorge Moreira a képbe. A fiatal borászt bízták meg, hogy a La Rosa boraiba X faktort „csepegtessen” és a birtok újra az őt megillető polcra emelkedjen.