A Borrajongó

Rejtőzködő gyöngyszem - AZ Nektár Vióka 2006

2011. május 09. 06:00 - drbarta

Bár össze lehet futni a nevével, de mégis nagyon kevés szó esik Asztalos Zoltánról, az AZ Nektár pince borosgazdájáról.

Területileg is talán kissé kívül esik a fősodortól, a borvidék észak-keleti csücskében, Sátoraljaújhely közelében a Vióka és Kácsárd dűlőkben munkálkodik.

A Vióka dűlőből származó 2008-as félszáraz furmintjával még a 2009-es budavári borfeszten találkoztam először, és rögtön megtetszett. Utána egészen ez év februárjáig nem kóstoltam további borokat tőle, amikoris a Bodóék által szervezett és már megénekelt "ne csak igya..." nevű alkalomra őket is meghívták magukhoz, hogy tartsanak nekünk ízelítőt a munkásságukból. A már említett Vióka furmint mellett a most soron következő bort kiemelkedőnek találtam, így örültem, hogy sikerült egy palackot megcsípni alaposabb kóstolás céljából.

Következzen egy igen komoly kései szüretelésű tétel:

 

AZ Nektár pince: Tokaji édes cuvée Vióka 2006
Emlékeim szerint aszú-technológiával készült tétel, az előírttól kevesebb hordós érleléssel.
Nagyon szép, egyedi illat. Érett, de még igen vitális sárgabarack, sajátos fűszeresség, hűvösebb hatású borókafenyős karakter. Szájban arányos felépítésű korty. Semmi nehézkesség, pedig tipp szerint van vagy 6 puttonnyi cukortartalma. Az aromák félelmetesen intenzívek. Nagyon koncentrált őszi és sárgabarackízek, olyan, mint a legfinomabb nagymama-féle házi lekvárban, ahol nem az aszalódott, főtt, illetve "lekvár"-jelleg dominál, hanem a tiszta, ropogós, érett-gyümölcsös zamatok fokozott sűrűségben vannak jelen. Mellette itt is is megjelenik az illatban is megfigyelt és nekem nagyon tetsző hűvös-borókás-fűszeres karakter. A több, mint harapnivalóan intenzív  barackízzel ez igazán izgalmas kombináció, más borban eddig sose éreztem.  Savai lendületesek, nem mondanám, hogy a harmóniáig belesimulnának a kortyba, illetve, hogy kínosan csiszoltak lennének, bár szétállásról szó nincs.  Egyenes vonalúak,  magasak,  hosszú lefutásúak és szépen kiemelik a zamatokat. A korty lecsengésében az ízek még mindig szokatlan mélységben és intenzitással vannak jelen, nehezen akar véget érni. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a savak fickósságuk mellett sem lesznek dominánsak. Nagyon-nagyon tetszett! Simán 8 pont.
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr292888950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.05.10. 15:26:46

Mit jelent az "egyenes vonalú, magas, hosszú lefutású" sav?

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.05.10. 19:21:12

@Parci: Egyenes vonalú: nem különösebben vibráló, vagy játékos. Egyenletesen növekszik előszőr a savérzet intenzitása, majd fokozatosan csökken.
Magas: intenzív, élénk savérzet
Hosszú lefutású: a savérzet intenzitása csak lassan csökken, sokáig élénken tartja a kortyot
süti beállítások módosítása