A soron következő két bor bemutatásából valószínűleg nem sok hasznos tudnivalóval gazdagszanak a blog olvasói, ugyanis feltételezésem szerint a bejegyzés tárgyát képező nedűk nehezen fellelhetőek. Azonban számomra olyan kellemes meglepetést okoztak, hogy úgy döntöttem mégis közzéteszem milyennek találtam őket. Boros pályafutásom kezdetén, mintegy öt éve gyűjtöttem be mindkettőt és egészen mostanáig tároltam őket, így pincém legidősebb lakói közül vettem kettőtől búcsút. A dolog apropóját pedig az szolgáltatta, hogy öcsémet sikeres államvizsgája után egykori kedvenc boraival szerettem volna meglepni.
Gál Tibor: Egri viognier 2003. Mindig nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy általam nagyra tartott bor, amit évekkel ezelőtt kóstoltam utoljára milyen formát mutat. Az ízlésem azóta már többször is változott, sok-sok borral sikerült megismerkedni és ott bujkál bennem a kérdés, hogy egyáltalán tetszeni fog-e bármennyire is az, amiért egykor rajongtam. Gál Tibor viognier-ját nagyon különlegesnek találtam, mikor 2005 nyarán egy egri kirándulás alkalmával megkóstoltam, majd vásároltam is belőle. Fogalmam sem volt, hogy érdemes lenne-e érlelni, de mindenesetre elraktam és csak most került elő. A legnagyobb félelmem az volt, hogy a forró 2003-as év nem produkált olyan savakat, amik a néhány éves érlelést lehetővé tették. Közepes citromszín. Intenzív illata parfümös, déli gyümölcsös (mangó, papaja), illetve a kisfahordós érlelés miatt vaníliás-mogyorós (szerencsére diszkréten). Szájban kifejezetten telt a bor és selymesen kerek, ugyanakkor nagyon jó tartású. A déli gyümölcsös-parfümös jegyek dominálnak, a fahordós érlelés hatását az utóízben érezni leginkább. Tercier aromák, illetve túlzott oxidáltságra utaló jegyek sehol! A savak tökéletesen besimultak, érettek, de messze nem olyan összetettek és izgalmasak, mint egy jó rajnainál. Nagyon élő bor, mely órákkal a bontás után még szebben kinyílik és zamatgazdagságával kényezteti a fogyasztót. Jó egyensúlyban levő, komplex bor, hosszú utóízzel. 7 pont.
Németh Attila: Diósi sárgamuskotály 2003. Ennél a bornál kifejezetten javasolták, hogy ne tároljam sokáig. Én engedetlen voltam, ezúttal nem fáztam rá. Számomra NAG mutatta meg először, hogy milyen a jó édes sárgamuskotály. A 2000-es évjárattól ismerem a Diósból származó muskotályokat és mind nagyon tetszettek (a 2004-es kakukktojás), a 2005-ös Alana sárgamuskotály kóstolásakor pedig önkényesen kineveztem Attilát a műfaj koronázatlan királyának. Borunk halvány citrom színű. Illatában primer (!!!) szőlő aromák, pici édeskésség és erőteljes, de elegáns parfümösség. Ugyanez a vonal folytatódik aztán ízében is, gazdagon, áradóan. A 102 gramm maradékcukrot tökéletesen ellensúlyozza a bor savtartalma és abszolút jól iható, könnyed érzetet biztosít számára. Szerintem nem sokan mondanák meg róla, hogy hét éves, teljesen frissnek hat. Komoly meglepetés. Hosszú utóízű, tetszetős bor. Eléri a 7 pontot.
