A Borrajongó


Szupertoszkán kistesók 2013-ból

2018. július 06. 06:00 - furmintfan

Ornellaia, Tignanello, Sassicaia, Il Blu... ismerősen csengő nevek az olasz csúcsborok kedvelőinek. Ezek az Tenuta dell'Ornellaia, a Marchese Antinori, a Tenuta San Guido és a Casa Brancaia ikonikus szupertoszkán borai, amelyeknek egy-egy palackjáért már mélyebben kell a zsebébe nyúlnia az egyszeri borisszának. Most azonban nem róluk lesz szó. Vannak ugyanis ezeknek az állócsillagoknak "kistestvérei" is, amelyektől lényegesen kevesebb pénzért (15-20 EUR) lehet potenciálisan kellemes borélményeket remélni, ezt próbálta igazolni az alábbi kísérlet.
A "kistesók" közül négyet pakoltunk egymás mellé egy június végi borozgatás alkalmával, az Antinori-birodalomhoz tartozó Santa Cristina egy hasonló összetételű borával ötösfogattá bővítve. A borkészítés "receptje" hasonló: legalább fele arányú sangiovese mellett jellemzően merlot, cabernet sauvignon és syrah kerül a házasításba, majd a bor nagy része használt hordókban, másik része valamilyen famentes tárolóedényben érlelődik közel egy évig.

kisszupertoszkanok2013.jpg

Tovább
5 komment

Evolúciós ugrás a Szent György-hegyen

2018. március 12. 06:00 - rszabi

sangiovese2013.jpgElméletben teljesen egyetértek minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar nyelvű bor esszéjében leírtakkal, a kiválasztás és kiválasztódás rögös ösvényeiről, mégis vannak kivételes esetek, ahol sem a józan ész, sem semmilyen logikai rendszer nem segít annak megértésében, hogy miként lehet, hogy egy szőlőfajtát, amit erős kötelékek fűznek kiválasztott hazájához, valaki önhatalmúlag egy tetszőleges helyre katapultálja és gyakorlatilag a termőre fordulása óta, ostromolja vele az eredetihez fogható minőséget. A 2HA pince helyből átugorva a természetes kiválasztódás lépcsőit és az unalmas fejezeteit az asszimiláció gyötrelmes éveinek, egyből a régió egyik megkérdőjelezhetetlen státuszú rezidensévé avanzsálta a sangiovese-t a Szent György-hegyen. Azóta már legitimálták az eredetvédelmét is, erről még egy színes plecsnit is kapott, nincs mese, a terroir és a fajta hivatalosan is egymásra talált. Azóta is kedvelt tematika maradt a különféle borsorok összeállításában egymás mellé állítani az ó- és újhaza sangiovese-it. Furmintfan jóvoltában egy évjáratazonos triumvirátushoz volt szerencsénk nemrégiben. Az alábbi négykezes jegyzetekkel archiváltuk az élményeket az utókornak.

Tovább
10 komment

2017 legjobbjai – külföldi borok

2017. december 31. 06:00 - furmintfan

A 2017-es év utolsó posztja a blog szerzőinek idén kóstolt külföldi kedvenceit gyűjtötte csokorba. Akovnál szinte teljes a franciák sikere, egyetlen olasz ikon férkőzött csak soraikba. Drbarta kedvenc borai legnagyobb számban szintén Franciaországból érkeztek. Rszabi nem hazudtolja meg magát, szokás szerint sok Valpolicella-termelő borát megtaláljuk a kedvencek között. Ungert listáján szám szerint északi szomszédaink és a franciák találhatóak meg legnagyobb számban, olasz és osztrák borokkal kiegészülve. Nálam idén többnyire a német rieslingek vitték a pálmát, de a legtöbb bor az én listámon is francia. Szóval, nálunk Franciaország nyerte a nem létező versenyt, de a  lényeg az, hogy idén is sok jó bornak örülhettünk.
Alább a részletes listák, természetesen várjuk az olvasók kedvenceit is, mi pedig ezúton is kívánunk boldog új évet minden borrajongónak! :)

bacco.jpg

Tovább
7 komment

Free Pub (borlap) bemutatkozás

2017. december 08. 06:00 - furmintfan

A Free Pub Budapest első és egyetlen motoros borbárjaként hirdeti magát, és valószínűleg ilyen borbárból a világon sem sok létezik (bár amennyit én motoros-boros szubkultúrával érintkezem, még akár létezhet is). A tulajdonos dr. Kovács Péter, aki egyben a hercegkúti Obzidián Bormanufaktúra tulajdonosa is, eleinte inkább csak a baráti körnek nyitva álló klubhelyiséget tervezett kialakítani, de végül úgy döntött, hogy a tágabb közönség felé is nyitni szeretne, ennek az eredményeként nyílt meg idén ősszel a Free Pub. A borokat több kereskedő portfóliójából állították össze. Természetesen az Obzidián Bormanufaktúra teljes választéka elérhető és kóstolható a borbárban, emellett azonban széles körű nemzetközi merítés is rendelkezésre áll. A cél a finom, jól iható, elérhető áru borokból álló kínálat kialakítása volt, több külföldi borvidéket is érintve, ez tulajdonképpen sikerült is. A magyar borok frontján az Obzidián szortimentet néhány más borvidékről származó rosé és vörösbor egészíti ki, és itt - úgy tűnik - némi kompromisszumot is kellett kötni.

Az októberi nyitást követően néhány hetente kóstolókkal is igyekeznek népszerűsíteni a helyet, amelyeken a borbár kínálatát szemlézheti végig a nagyérdemű. A (néhány magyarral kiegészített) nemzetközi fehér- és vörösborok seregszemléjén én is ott ültem, az ott szerzett benyomásokat osztanám most meg.

 free.jpg

Tovább
1 komment

Demokratikus borkóstoló - Fill The Winebox Minivino

2017. november 13. 06:00 - rszabi

alvesdesousabrancoreserva2014.jpgA Fill the winebox csapata nem csak a közösségi borrendeléssel csempészet újat a hazai borkereskedelembe, de a beválogatás menete is jócskán eltér a szokásostól. Nem egy szűk szakmai csoport válogatja össze a kínálatot, amit aztán később fokozatosan alakítanak a kereslet függvényében, hanem már a nulladik lépcsőbe is bevonják a lelkes fogyasztókat, így gyakorlatilag minimális előszűréssel is bekerülhetnek borok a kóstoló programba. Ily módon enyhén szólva sem lesz kiegyensúlyozott a felhozatal, de mindezért bőséges kárpótlást nyújt az az izgalom, hogy nemzetközi szintű klasszisok mellett, olyan borok is feltűnnek, amelyekre még a közönséges asztali bor is hízelgő jelző lenne. Ezen az estén is kijutott mindenből, pozitív és negatív meglepetések is voltak szép számmal. Az alábbiakban a blog elsőszámú grafománja, Furmintfan hiánytalan jegyzete következik, a saját (dőltbetűs) másodvéleményemmel kiegészítve:

Tovább
Szólj hozzá!

Budavári Borfesztivál 2017

2017. október 03. 06:00 - furmintfan

6-8 évvel ezelőtt a Budavári Borfesztivált a kezdetekben még igazi csodavilágnak számított nekem, a minőségi borokkal komolyabban ismerkedni kezdő borkedvelőnek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok változás történt a borkultúra terén is. A borvilág ajtaja ugyanis szélesre tárult, egymást érik a kóstolók, fesztiválok, tömegével nyíltak a borbárok, a nagyvilág borai is egyre könnyebben megtalálják útjukat az egységsugarú fogyasztóhoz. A Budavári Borfesztivál már nem A FESZTIVÁL a borrajongók a számára, még ha az exkluzív környezet a turisták számára komoly hívószó is marad. A szüret időszakba lógó időpont, a növekvő költségek és a rendezvények növekvő száma miatt már a borászok sem tekintenek úgy rá, mint ahol kötelező a megjelenés. A boros kiállítók száma észrevehetően csökken, sokkal szellősebben állnak a standok a Vár több udvarában is a korábbi évekhez képest, sok nagy név is távol marad. 

Természetesen most is lehet épp elég bort találni a fesztivál négy napjára, de az utóbbi évekhez hasonlóan, két nap-este nekem bőven elég volt a borból és a forgatagból is, különösen úgy, hogy a második este sötétedés tájékán elsüllyesztettem a jegyzetfüzetet a táska mélyére és a köpködést is felfüggesztettem. Lássuk, mire jutottam addig, amíg fel nem áldoztam a szakmaiságot a hedonizmus oltárán.

budavariborfesztvar.jpg

Tovább
3 komment

Olasz fehérbor-magaslatok

2017. szeptember 29. 06:00 - furmintfan

Olaszország klasszikus "borország", de a fehérborokat ritkábban emlegetik Itáliával kapcsolatban, hiszen az olasz csizma leghíresebb borai kék szőlőfajtákból készülnek. Valószínűleg az én fogyasztásomat illetően is legalább 3/4 lehet a vörösborok aránya, kifejezetten olasz fehérekre koncentráló kóstolóra pedig nem is emlékszem eddigi "pályafutásom" során. A sors különös fintora, hogy egy ilyen sor Tokajban talált ránk. Történt ugyanis, hogy épp augusztus végi minitúránk idejére szervezett Szilágyi László egy olasz fehérbor kóstolót, amire így ungert és én is meghívást nyertünk. A Gizella Pince borásza az utóbbi hónapokban többször is összetrombitált néhány tokaji borászcimborát 1-1 nemzetközi fehérboros kitekintésre, most pedig egy ismerős olasz borkereskedő-sommelier, Michele Cenedese érkezett egy izgalmas sorral, amit mi is kiegészítettünk néhány palackkal. A foglalkozás elérte célját: ezután egészen biztosan más szemmel tekintünk az olasz fehérborokra.
 olaszfeher1.jpg

Tovább
21 komment

Külföldi egyveleg 2017/2

2017. június 24. 06:00 - furmintfan

Újabb egyveleg posztok következnek, külfölddel kezdve. A szokásosnál több bubis ital, azután Új-Zélandtól Ausztriáig sokan mások…

egyvelegdugokk11.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Boros ládák újratöltve - Fill the Winebox MiniVino 2017. február

2017. március 17. 06:00 - furmintfan

Tavaly novemberben már hírt adtunk a Fill the Winebox koncepciójáról és bemutató kóstolójáról. A kereskedés alapítói azóta sem tétlenkednek, folyamatosan új irányokba tapogatóznak, igyekeznek bővíteni a kínálatot, több fronton is. Továbbra is cél Magyarországon kevéssé ismert borvidékekről, illetve termelőktől jó ár-érték arányú borok forgalmazása - ebben a szemléletben már most elég szép portugál választék alakult ki a kereskedésnél - de az olasz és német borok felé is nyitni akarnak. Újdonságként egy nagy név boraival is megpróbálkoznak a tulajdonosok, ez pedig nem más, mint az ikonikus priorati pince, a Clos Mogador, amelynek két bora is elérhető a webshopban. Végül, de nem utolsósorban, magyar borokat árusítását is tervezik a közeljövőben, várhatóan itt is a kisebb, kereskedelmi forgalomban nehezebben elérhető pincékre koncentrálva.
A Fill the Winebox csapata nagyjából negyedévente tart bemutató kóstolókat - "MiniVino"-kat - ahol a látogatók megismerkedhetnek a szerteágazó szortiment egyes boraival, így kaphatnak egy átfogó képet a kereskedés kínálatáról. A februári kóstoló beszámolója következik most.

ftw201702_4.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2016 legjobbjai: külföldi borok

2016. december 31. 06:00 - akov

A jó szokást jó, ha megtartják, így folytassuk csak kedvenc külföldi borainkkal. Nem kell mondani, idén sem kíméltük sem magunkat, sem a jobbnál jobb külföldi borokat, köztük számos ritkasággal vagy közel beszerezhetetlen tétellel. Egy dolog közös bennük: mindegyiket jó szívvel ajánljuk bárkinek, nem fognak, nem okozhatnak csalódást! Egyúttal Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak, és ha megtiszteltek itt lent bennünket saját toplistátokkal, akkor azt nagyon szépen köszönjük!

joseph_haier_monks_in_a_cellar_1873.jpg

Tovább
3 komment

Gaja!

2016. november 03. 06:00 - akov

Angelo Gaja munkásságát azt hiszem, nem kell senkinek sem bemutatni, nem is fecsérelném rá a szót. Aki hajlandó magyar boron kívül mást is vásárolni-fogyasztani, előbb utóbb belebotlik a névbe. Nincs még egy olasz, aki nyomába érne, nincs még egy talján pince, amelynek borai ennyire keresettek lennének, és nincs más, aki ennyire magas átlagáron tudna értékesíteni. És mindez nem az olasz borvilágot hosszú ideje drive-oló Toszkána színpadias világából, hanem egyenesen Piemont ködéből teremtetett. A lassan nyolcvanhoz közelítő Angelo Gaja már életében legendává lett, haja még őszbe sem fordult, de már az olasz borászat nagy megújítójának tartották. Sajnos borait itthon megkapni sem nagyon lehet, kóstolósorokba, főként régebbi tételekből pedig nem szokás csak úgy a sarki borbárban belefutni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az idei Proweinon Gaia Gaja (Angelo Gaja lánya - a szerk.) jóvoltából végig tudtam kóstolni a teljes szortimentet, no de érett boraikkal sosem találkoztam. A borárverésről, a korábbi Wine Porn kóstolókról, illetve a aborbolt.com kereskedésről ismert Szokolai Máté most egy rendhagyó est keretében érett Gaja borokat bontogatott. Aki ott volt, szerencsés volt.

gaja1.jpg

Tovább
1 komment

Avignonesi a Drop Shopban

2016. október 07. 06:00 - furmintfan

A toszkán borok szerelmesei örülhettek a Drop Shop legutóbbi exkluzív kóstolójának - amelyről a Drop Shop meghívásának köszönhetően első kézből tudok számolhatok be -, ugyanis az Avignonesi birtok szortimentjébe lehetett mélyebb betekintést nyerni.
Az Avignonesi birtok nevét ugyan az alapító családról kapta, de 2009 óta már az egyébként eredetileg jogász végzettségű belga Virginie Saverys tulajdonában áll. A pincészet 182 hektárt kitevő szőlőterületei Toszkána déli részén, Montepulciano közelében helyezkednek el, illetve további egy ültetvény található Cortona mellett. A szőlőben organikus gazdálkodást folytatnak, a borászatban is a beavatkozásmentes borkészítést tartják szem előtt, melynek jegyében a borok saját élesztővel erjednek. A hordópark leginkább nagy méretű szlavón tölgyhordókból és 225 literes francia tölgyfa hordókból áll. Vin Santo, grappa és olívaolaj is készül a birtokon.

avignonesi1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2x5 bor - a Drop Shop Austria és a Gourmet Fesztivál legjobbjai

2016. május 18. 06:00 - furmintfan

A csendesebb téli hónapok és a februári furmintözön után itt a tavasz, és egyre több gasztronómiai fesztivál és kóstoló csábítja a borfogyasztókat, adott esetben már a szabad ég alá. Április végén a Drop Shop hagyományosan megrendezett Taste of Austria pazar kínálata kényeztette az osztrák borok szerelmeseit, a pünkösdi hétvégén pedig a Gourmet Fesztivál csábította a Millenárisra a kulináris élvezetre vágyakozókat.
Mindkét rendezvényen kóstoltam ezt-azt, és bár átfogó beszámolóra nem vállalkoznék, néhány remek bort azért érdemes megemlíteni egy mini-egyveleg keretében.

gourmetdsa.jpg

Tovább
3 komment

Egy csokor Chianti Classico

2016. március 21. 06:00 - furmintfan

Már megint Chianti. Februárban alapos kiképzésben részesültem a Drop Shop tematikus estjének köszönhetően, és úgy esett, hogy alig egy hónap elteltével megint egy csokor Chianti Classico került az asztalra. Egy borász barátom a tavaly nyári toszkánai pincelátogatások során szerzett palackokat ajánlotta fel egy közös kóstolásra. Két ismert nagybirtok jelenleg forgalomban lévő borával egészítettük ki a sort.

chiantilumen1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

VinCE - Ornellaia

2016. március 10. 07:00 - furmintfan

Az idei VinCE egyik legjobban várt mesterkurzusa/workshop-ja minden bizonnyal az Ornellaia kóstolója volt, ennek megfelelően a szombat késő délelőtt megtartott 100 fős szeminárium villámgyorsan be is telt. A legendás toszkán birtok borásza, Axel Heinz 6 bort hozott magával a kóstolóra - a koncepció az volt, hogy a hűvös évjáratokat vizsgáljuk meg -, viszont a szemfülesebbek a Zwack Izabella Borkereskedés standján is elcsíphettek 2 bónusz tételt, így ezeket is hozzácsaptam a jegyzet végéhez. De kezdjük az elején...

ornellaialogo.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Chianti kavalkád a Drop Shopban

2016. március 03. 07:00 - furmintfan

Az olasz borról a legtöbb embernek valószínűleg a Chianti jut eszébe, ha viszont a Chianti jellemző karakterére kérdeznénk rá, a válaszadók vagy elbizonytalanodnának, vagy sokan sokféle választ adnának. Nem csoda, hiszen hiába a Chianti Olaszország valószínűleg legismertebb bora, stílusban, árban és minőségben óriási szórást mutatnak az egyes tételek, a fonott borítású palackokban árult dömpingbortól kezdve a komolyan érlelhető, kiváló borokig.

A Drop Shop február végi Chianti-tematikára felfűzött szerda (+csütörtök) estje kiváló alkalom volt, hogy szétnézzek Chianti-fronton.

chianti00.jpg

Tovább
2 komment

"A piszkos 12" - Drop Shop évnyitó mix

2016. január 15. 06:00 - furmintfan

Az év első néhány hete a borkóstolók szempontjából meglehetősen nyugodt időszak, nem csoda, ünnepek után mindenkinek kell egy kis pihenő. Ebből a szempontból nekem már a december is csendesen telt, ami bor elfogyott otthon, barátoknál, családnál, az elfogyott, de nem nagyon mentem elébe a borkóstolásnak. Az újévet viszont csak el kell kezdeni valahogy, én idén először a Drop Shopban ugrottam fejest a borvilágba. Képzeletben tettem egy nagy kört Európában, Olaszországban különöset sokat időztem és egy kis új-zélandi kitérőt is beiktattam. Nem bántam meg...

ds201601.jpg

Tovább
4 komment

2015 legjobbjai - külföldi borok

2015. december 30. 06:00 - akov

Ahogy már év végén nálunk szokásban van, összegereblyéztük a legjobb külföldi borokat, amelyekhez idén szerencsénk volt. Sokféle, sok helyről, igazán emlékezetes dolgok fordultak meg poharainkban! Nem meglepő, hogy főként a klasszikus európai borországok, tehát Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Németország vezetik a listákat, de mellettük néhány bor Ausztriából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és az USA-ból is kihagyhatatlannak bizonyult.

gaetano.jpg

Tovább
8 komment

Három szuper toszkán - Antinori Tignanello, Mazzei Siepi, Gaja Brunello

2015. június 08. 07:10 - furmintfan

Szóval három szuper toszkán ...így, szigorúan különírva, hiszen bár a trió két tagja valóban a szupertoszkánok közé tartozik, a harmadik bor színtiszta brunello. Ezt a három bort az osztrák Wein&Co. Stephansplatzon található egységében kóstoltam egy májusi ausztriai kiruccanás alkalmával. Szétnézni indultam a boltba szombat este, de amikor megláttam, hogy néhány gratis bemutatott tétel mellett az alábbi három bor is kóstolható egy bőven vállalható összeg fejében, eszembe sem jutott, hogy ellenálljak a kísértésnek. A három bor kb. 4 centes kóstolóadagjáért összesen 10 eurót kellett leszurkolni, ami a borok palackonkénti polci árát figyelembe véve nem egy tragikus összeg, különösen, ha azt nézzük, hogy viszonylag ritkán van lehetőség három ilyen tételt egymás mellett pohárral kóstolni. (Az egyetlen illúzióromboló tényező a bolttal egybenyitott borbárból beáramló füst volt, ami minimum az orrpróbánál különösen zavaróan hatott.) Mindhárom bor nagyon fiatal még, a kóstolás során is érezhető volt, hogy még felfelé visz az útjuk.

toszkantrio.jpg

Tovább
3 komment

Brunello-párbaj - Antinori vs. Banfi 2009

2015. május 21. 07:00 - furmintfan

Feltehetően sokan jártak már úgy, hogy régóta fenték a fogukat arra, hogy egy féltve őrzött palack bort méltó körülmények között, a megfelelő kontextusban, a megfelelő társaságban kinyissanak, a palack pedig csak várt és várt elkerülhetetlen sorsára. Tapasztalatból mondom, hogy számos esetben az ilyen "tökéletes" alkalmak nehezen jönnek el. Ellenben időnként az is előfordul, hogy két telefon és minimális utánajárás is elég, és másnap már ott várja a bor a dekantálóban, hogy a csendes elmúlás helyett életpályájának csúcsa közelében érjen útjának dicső végére. Ez a poszt most egy ilyen ritka alkalomnak köszönhető, amikor tényleg a bor varázsolta ünneppé az átlagos hétköznap (na jó, péntek) estét.

brunelloduo2.jpg

Tovább
12 komment

Finewines.hu búcsúbuli

2015. április 07. 06:00 - akov

Tar Ferenc egy februári üzenete a „fészen” sokakat megrémített. Egy hosszabb pillanatra úgy tűnt, hogy abbahagyja és kiszáll az idehaza viszontagságos és idegőrlő fine wine kereskedelemből. Szerencsére idővel kiderült, hogy ennyire azért nem eszik forrón a kását és továbbra sem kell a német csúcsrizlingek, a piemonti vasöklök vagy éppen az oregoni pinot noir-ok társasága nélkül vegetálnunk. A lényeg, hogy egy időre visszavonul a kóstolóestek szervezésétől, a borrulettek és bormatinék fáradságos világától. A forgalmas időszak végére, a – reméljük – ideiglenes visszalépés elejére egy huszárosan penge borsort állított össze, így míg elvonultan morfondírozik az üzleten, lesz mi emlékeztessen bennünket a finewines.hu kiemelkedő kínálatára.

finewines_bucsu.jpg

Tovább
7 komment

Syrah-kóstoló Táncoló Medvével

2015. február 25. 07:00 - furmintfan

A syrah az egyik legnépszerűbb kékszőlő fajta mostanság a világon, mondhatni divatos. Tulajdonképpen több szempontból is érthető a dolog: zamatos, szerethető ízvilággal rendelkezik, viszonylag bőtermő fajta, nem különösebben érzékeny, bora jól érlelhető, és még egy érdekes sztori is van (volt) mögötte az állítólagos iráni (perzsa) eredettel. A syrah az 1970-es, de különösen az 1990-es évektől egyre népszerűbbé vált, és ezzel egyidejűleg az ültetvények mérete is világszerte növekedett. Magyarországon a kilencvenes évek közepén jelent meg, és nálunk is gyorsan elterjedt.

Néhány hete sikerült egy elég méretes syrah-sort összerántani, francia, olasz, újvilági és magyar tételekkel, nagyrészt a 2012-es évjáratból. A válogatásnál igyekeztünk a 25 eurós határon belül maradni, hogy ne dőljön be a családi kassza a kóstoló miatt. A borok nagy része 5000-7000 Ft körüli összegért szerezhető be, ez azért behatárolta azt is, hogy a külföldi tételeket illetően milyen termőhelyekről válogattunk. Az újvilági versenyzők esetében megálltunk az alapszintnél, a franciáknál pedig 2-2 bort válogattunk be Crozes-Hermitage-ból és Saint-Joseph-ből, tehát a top termőhelynek számító Hermitage, Cote-Rotie és Cornas kimaradt a szórásból.

blog_barossa_shiraz_01.jpg

(Barossa Valley, shiraz-szüret; forrás: vinetalk.com)

Tovább
17 komment

FineWines "Vörös Óriások"

2015. február 03. 06:00 - furmintfan

finewines.hu portfóliójában új pincészetet üdvözölhetünk januártól a Domaine La Barroche képében, ennek apropójából Tar Ferenc "Vörös Óriások" fantázianévvel egy nagyon komoly sort kanyarított a csütörtöki kóstolótársaság elé. A finewines Rhone-vidéki kínálatából került ki a palackok több, mint fele, kiegészítve egy spanyol és két olasz borral. Panaszra ismét nem lehetett okunk, a kötetlen beszélgetésbe torkolló, a szokásosnál is lazább hangulatú esten megint remek borok kerültek a szokásosnál szűkebb létszámú társaság poharaiba.

finewinesvoroso0.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

FineWines Borünnep

2014. december 19. 07:20 - furmintfan

A finewines.hu és riesling.hu mögött álló Tar Ferenc immáron majd' másfél éve kényezteti közönségét különféle boros estjeivel, amelyeken gyakran mi is megfordultunk. Az eleinte leginkább egy-egy fajtára vagy borvidékre fókuszáló kóstolók mellett kötetlenebb, játékosabb összejövetelek is megjelentek a palettán, mint a LakásBorBár vagy a Borrulett. Várható volt, hogy az év végére Feri még tartogat valamit számunkra, amely végül a FineWines Borünnepben öltött testet. A borsort látva még egy kissé elhúzódó nátha utolsó szakaszával küszködve sem volt kérdés, hogy ott leszek. Formáját tekintve ez sem tért el a többi kóstolótól, az összegyűjtött borok viszont valóban különlegessé varázsolták az év utolsó borestjét.

 finewines1_1.jpg

(fotó: Hegyi Gábor)

Tovább
2 komment

A "kistestvér" - Rosso di Montalcino duó

2014. október 15. 06:00 - furmintfan

Budapest valószínűleg legszerteágazóbb és legkomolyabb külföldi kínálatával rendelkező borbárja, a Drop Shop újabban azzal igyekszik feldobni a szürke hétköznapokat, hogy a táblán szereplő, pohárral is kóstolható tételek mellett szerdánként néhány különleges bort poharaztatnak egy adott tematika szerint. A múlt héten két 2009-es évjáratú Rosso di Montalcino került a rivaldafénybe, és nem is akármilyen termelőktől, nem hagyhattam hát ki a nagy lehetőséget.

montalcino2.jpg

Tovább
13 komment
süti beállítások módosítása