Múltkoriban szinte szemrehányást kaptam egy kedves olvasótól, hogy még nem kóstoltam Szepsy-mester 09-es Szent Tamását. Tulajdonképpen igaza van. Már legfőbb ideje volt.

Annál is inkább, mert a szűk társaság már valami nagy durranásra vágyott. :) Elég volt abból, hogy nyáron fröccsözni kell, elég a sok tiszta, korrekt, szomjoltó italból! :) Jöjjön végre valami komoly!

Mivel a Szent Tamás azért túl grandiózusnak ígérkezett ahhoz, hogy csak úgy estére megbontsuk, szemináriumot kellett ülni hozzá. A koncepció nem túl szövevényes, rakjunk még mellé egy-két hasonló kaliberű versenyzőt itthonról és külföldről egyaránt. Fajta, évjárat nem számít, csak nagyon komoly legyen, és máris adott minden körülmény egy hedonisztikus  hangulatú kóstolóhoz, melynek keretében meg tudjuk nézni rendesen, hogy hol is helyezkedik el az említett bor.

Íme:

Királyudvar Lapis Furmint 2009

A napokban nyílt néhány tétel itthon. Egyszerre ugyan, bár semmiféle tematika nem fűzte őket össze, csak annyi, hogy valamennyien tokajiak.

Íme:

Április végén járt Magyarországon Niklas Jörgensen, a Wine Virtuosity és a Mad About Madeira blogok nemzetközileg olvasott szerzője. Látogatása elsősorban a magyar borok iránt egyre fokozódó érdeklődésének, másodsorban Octopus kolléga személyes invitálásának köszönhető. A program kissé sűrűre sikeredett, az Alkeszon megénekelt „Hetedhét csúcsmerlot” kóstolóval indult. Másnap villámlátogatás Egerben, a Gróf Buttler új pincéjében és a Nagy-Eged hegyen. Egyértelmű, hogy a program csak Tokajjal folytatódhatott, ahol én is csatlakoztam a kis társasághoz. Itt Demeter Zoli „one man show”-jával indítottunk, aztán Szilágyi Laci (Gizella Pince), majd Balassa István következtek. A túra Szepsy Istvánnál fejeződött be, egy komplett délutánt töltöttünk a Mád feletti dűlőkben és szótlanul hallgattuk Pista bá’ szavait. Tokaj hihetetlen, mindig újra és újra rácsodálkozok. Azt hiszem, Niklas – aki elég jól ismeri a Tokaji édeseket – maga is meglepődött a száraz borok kiemelkedő minőségén és a borászok közvetlenségén. A látogatás egy kiváló kis vacsorával fejeződött be, ahol más borvidékekről származó magyar borokra fókuszáltunk. No, de itt meg is állok, mert valójában Niklas feladata a beszámoló.

Megérkezett végre a számomra különösen kedves Bott-pince 2011-es borainak első hulláma.

Nagy "éhséggel" ugrottam neki a csomagnak, pedig nem mondhatom, hogy elképzelésem se lett volna, hogy mire számíthatok tőlük, hiszen néhány hónapja már megnéztük a szortimentet még hordóminta korukban.

Nézzük mi a helyzet immár élesben:

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

A hipermarketekkel mindig próbálok vigyázni és soha nem venni értékes bort. „A leárazások nem véletlenek, megrohasztották a bort, aztán olcsón kinyomják” – figyelmeztet mindig a para-énem. Ezzel együtt sem tudok néha ellenállni a filléres árcédulának. Sokszor aztán fancsali pofa az eredmény, de néha-néha a nagy fogás sem kizárt, bármikor megnyílhat az ég és lehet végre értünk egy hipermarket. Egy bomba-vétel, ami a jóárasítás határait feszegeti.

Az első sor után Anthony Hwang áttért a 2009-es évjárat értékelésére. A tenyészidőszak csodaszép volt, a nap akkor sütött, amikor kellett, az eső akkor esett, amikor szükség volt rá. Az augusztus-szeptember időszak meleg és száraz volt, hasonlóan a 2011-es évhez. Az érés tökéletesen haladt, a szüret szeptember elején kezdődött és október 11-én ért véget. Ezt követően már csak az aszúszemekre vártak, de ekkor rázendített az eső és el sem állt 2010 júliusáig (smiley). Nincs tehát aszú, de a többi bor nagyon is rendben van. A 2009-es savak hasonlítanak a 2007-esekre, a borokat szép textúra és elegancia jellemzik. Sűrűséghez szép gyümölcsösség társul, a nagy beltartalom mellett szinte könnyedek maradtak a borok.

Ismét sor került a Királyudvar immár hagyományosnak tekinthető évjárat bemutatójára. Olyan boros program ez, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. A birtok tulajdonosa, Anthony Hwang nálam már évekkel ezelőtt kiérdemelte a „tiszteletbeli magyar” címet, miután olyan szeretettel és átszellemültséggel képes Tokaj-Hegyaljáról és a benne rejlő lehetőségekről beszélni, ami egy helybélinek is becsületére válna. Mr. Hwang ezúttal a frissen palackozott 2011-es borokat, valamint az éppen piacra kerülő 2009-es tételeket mutatta be. A jól felépített, minden részletre kitérő előadás remek tájékoztató és egyben áttekintés a Királyudvarnál folyó munkáról. Miközben Hwang világosan megfogalmazott mondatait hallgatom, többször is eszembe jut, hogy más birtokok vajon miért nem élnek egy ehhez hasonló rendezvény lehetőségével? A kiváló helyszín és a körülmények jó alkalmat kínálnak a megfelelő üzenetek megfogalmazásához.  Már ha vannak megfogalmazható üzenetek. A Királyudvarnál azonban nincs ilyen gond, van miről beszélni, csak győzzétek elolvasni.

 ....és végül (talán) az utolsó részlet következzék:

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

Nagy késéssel, de annál részletesebben próbálok meg beszámolni a VinCE-n megtartott Gary Vaynerchuck (GV) szemináriumról. Emlékeztetőül a téma: sikeresek lehetnek-e Közép-Európa borai a nemzetközi borpiacokon? A borvilág fenegyerekeként számon tartott GV-ot „professzionálisnak” és „életszerűnek” beharangozott videokonferencia technológiával kapcsolták be a New Yorkban található irodájából. Az amatőr megoldásnak köszönhetően mind a kép, mind a hang óriási kívánalmakat hagyott maga után, nem volt méltó a rendezvényhez. Isteni szerencse, hogy GV impulzív stílusa még a falon is átjön, így semmiről sem kellett lemondani.

Gizella:Furmint-Hárs 2010 

Szilvölgy és Barát dűlők. Citrusos-zöldalmás-körtés illatok. Szájban közepesen telt korty. Lazább szerkezet, élénk savak. Korrekt teltségű ízek, primer gyümölcsökkel. Közepes hosszúságú lecsengés. Erős 5 pontnál nem gondolom magasabbra tenni, de abszolút öröm volt fogyasztani.

Kikelet: Váti furmint-hárs 2010

Lédús grapefruit, zöldalma, érintésnyi méz, narancshéj. Közepesen telt korty. Primer gyümölcsösségre épülő telt ízek, tiszta, szinte áttetsző konzisztencia. Komoly savgerinc dominálja a szerkezetet, segít fókuszálni az anyagot a középen, de az érezhető maradékcukor mellett is feléjük billen az egyensúly a lecsengésre, illetve az utóízre. Nem éri el a 09-esek és a 11-esek mélységét, de élénk, friss, szerethető tétel. Eléri a 6 pontot.

Balassa István borai rendre szépen szerepelnek nálunk. A tavalyi furmint kóstolóink legjobbjai között voltak a sorba választott borai itt és itt.

Ami viszont eddig még kimaradt, egy komplett sort kóstolni a borásztól, hogy egy teljesebb képet lehessen kapni a munkásságáról.

A közelmúltban publikált tokaji kirándulásunk során ez végett feltétlen el szerettem volna jutni hozzá is. Sajnos csak egy igen rövidre szabott személyes találkozót tudtunk az idő-faktor miatt összehozni, viszont  sikerült egy szép sorra való borhoz hozzájutni, melyeket azután otthon teszteltük a társasággal.

Tegnap számoltunk be a Tony Aspler által tartott jégbor mesterkurzusról. Aspler blogján részletesen ír magyarországi látogatásáról, a VinCE keretében rendezett kostólókon kívül Szekszárdon és Tokajban is körbefutottak vele. Írja, hogy megőrjítik a magyar ékezetes karakterek, nem is csoda a számtalan hibásan lejegyzett név. Ezzel együtt is kiváló PR a magyar bornak ez a bő lére eresztett írás. Külön kiemelésre érdemes, hogy Szepsy István 2006-os 6 puttonyos aszújáról ezt írja: "...one of the best dessert wines I’ve tasted" ("az egyik legjobb desszertbor, amit eddig kóstoltam"). Ismerve Aspler jégboros előéletét, ez egy nagyon komoly dícséret. Köszönjük, és gratulálunk természetesen Szepsy Istvánnak! Egy korábbi posztban én is foglalkoztam a 2006-os Szepsy Aszúval, nálam a pincében 8 pontot kapott, de érdemes volna fehér falak között is újrakóstolni.

És végül következzen a szemle utolsó posztja a blogon már sokat emlegetett Bott és Kikelet pincéknél tett látogatásról.

Juditéknál és Stephaniéknál is szélesedett a dűlőportfolió, a korábbiaknál így most több tétel volt kóstolható. Az viszont még képlékeny, hogy melyek fognak önállóan, illetve birtokbor formájában piacra kerülni. Ami fix, szép dolgoknak nézhetünk elébe 11-ből.

Következzenek a jegyzetek:

Demeter Zoltánt feltehetőleg senkinek nem kell bemutatni. Nem hiszem, hogy túl sokan megkérdőjeleznék, hogy a tokaji legelső vonal egyik legkiemelkedőbb alakjáról van szó.

Ezúttal is elsősorban 11-eseket kóstoltunk, melyek között igen sokféle arccal lehetett találkozni. 

Íme:

 A gigászi kóstolón túl is elég mozgalmas volt a tokaji kiruccanásunk. Összesen öt pincénél sikerült tiszteletünket tenni, és szép merítést kóstolni.

Elsősorban a még hordóban pihenő tizenegyes évjáratú borokat néztük végig, és szó ami szó, igen ígéretesnek tűnik az új évjárat. Ahol kóstoltunk egyebet is, a cím ellenére azt is megosztom, olykor pontszám kíséretében.

Következzen a Gizella és Orsolyák pincében tett látogatások kivonata:

 Avagy ne csak írjuk már megint! Talán kitalálható ebből, hogy ismét a Bodó-Bott házaspárnál járunk képzeletben (mi pedig tettük ténylegesen is az elmúlt hétvégén:)).

Tematika: kis munka a szőlőben, ezúttal metszés a Rudi néniben, majd kóstolni orrvérzésig. Ez utóbbi aktivitás csúcs-eseménye pedig egy kimerítő 2007-es évjáratú sor volt a jelenlevő borászok szortimentjéből (azaz Bodóéktól, Bereczéktől, Demeter Zoltántól és Dorogi Istvántól), kiegészülve néhány a vendégek által hozott tétellel. Cél volt vizsgálni, hogy majd 5 évesen milyen formát nyújtanak borok, vannak -e még bennük további érlelésre szánt tartalékok. A végén pedig néhány édes borral általános élvezkedés, hájjal kenegetés.

Íme a nem mindennapi sor. Mellékeltem hozzávetőleges, nem túlságosan megrágott és átgondolt pontszámokat is zárójelben.

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor:

Jó két és fél éve volt már szerencsém a borhoz, akkor még Árvay nevével volt fémjelezve. Aszalt kajszi, mazsola, vegyes virágméz, datolya, pici menta. Komplex, szépen érett bort sejtető illat. Telt, olajos konzisztenciájú korty, sima tapintatú textúra.  Jelentős édességgel megtámogatva intenzív ízekkel indít. Az illatnak megfelelő karakterek bukkannak fel szájban is, aszalt sárgabarack, töppedt szőlő, fügés-datolyás-törökmézes díszítések. Közepes, vagy picit hosszabb lecsengés. Savai szélesek, érettek, citrusos ízűek, kicsit szétterülősek, lehetnének fókuszáltabbak. Gazdag, komplex, de lazább szerkezetű bor.  Stabil 6 pont azért mindenképp jár. (87-88)

Rég volt már átfogóbb Wachau-kóstolónk, mintegy másfél éve. Remek emlék, ezúttal viszont feltett szándékom volt erősíteni hangerőn.

A koncepció, vegyük Wachau három legnagyobb presztizsű pincéjét, olvasataim szerint ez az F. X. Pichlert, Franz Hirtzbergert, illetve a Pragert jelenti. Válasszuk ki az adott szortiment csúcsán tanyázó  grüner veltliner és riesling smaragdot. Évjáratként legyen egységesen a kiválónak mondott 2009-es, harmadik évükben már talán fiatalos rendezetlenségtől sem kell tartani.

Papírforma szerint talán Wachau hat legerősebb boráról beszélünk, legendás dűlőkből és mint így egységesen a 8 pont körüli tartományt vártam tőlük előzetesen. Ilyen erősnek ígérkező sorba pedig célszerű referenciát is csempészni a pontosabb  érték-meghatározást elősegítendően.

Következzen a tényleg nem mindennapi sor:

Néhány érdekesnek tűnő borral ajándékoztam meg szülinapom alkalmából borkedvelő ázsiai barátaimat és persze jómagam is. Az egyik a címszereplő nedű volt, amelynek pályáját évről-évre tudtam követni, tulajdonképpen mindig szerettem. Két óra szellőzés után fogyasztottuk el.

Aranysárga színű, ránézésre is meglehetősen sűrű bor benyomását kelti. Intenzív, érett, kifejezetten gazdag illat elsősorban aszalt sárgabarackkal és trópusi gyümölcsökkel, mézzel és egy jelentős minerális tónussal. Kifejezetten súlyos, gyümölcsös-ásványos jegyeket hordozó korty, mély és gazdag. Minden pontján sima felszínű, gömbölyű, csiszolt. Nem érzek benne további gazdagodási lehetőséget, legalábbis a remek struktúra megbomlása nélkül szinte biztosan nem. A szépen érett savak egyelőre tartják a szerkezetet, a duzzadó erőt azonban már nélkülözi. Nagyon szép bor, hosszú-hosszú utóízzel. Magabiztos 7 pont.

Az én palackom címkéje már nem volt tökéletes állapotban, ezért innen kellett elemelnem a képét.